Vas Népe, 1983. augusztus (28. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-02 / 181. szám
Alig tudok elszakadni a környezetétől. Lenyűgöz a jó ízléssel épített szép háza, látható és érezhető családi boldogsága, gazdag háztáji állománya. Gyermekeivel, azaz fiával és vejével — vagyis együtt a három család — 1200 libát, 6 ezer broiler csirkét és egy parasztistállóra való marhát tart. Az élelmiszerrel jól ellátott megyénk amolyan hátországát látom itt kicsiben. Hiába, aki gyermekkorában megszerette az állatot, a munkát, az élete végéig nem tud, s ha lehet nem is akar tőle elszakadni. S élve a politika adta lehetőséggel sikerélményt, jó módot teremthet magának az, aki nem sajnálja a derekát, s dolgozik, termel, fogyasztói igényt elégít ki. - Régóta ismerem Bárki Kálmánt, a büki tsz tekintélyes brigádvezetőjét. Aligha van hasonló beosztású ember, aki tsz tagsága kezdetétől máig ebben a posztjában dolgozik, s mindig becsülettel, tiszta kézzel, hideg fejjel és meleg szívvel. E jelzők a legjobb emberi tulajdonságok közé tartoznak, amik szerencsésen együtt vannak a középvezetőben. Bárki Kálmán fiatalon lett aranykalászos gazda, aminek látszata volt az udvarukból kijáró igás jószágon, az istállózott marhán, s a gondosan elmunkált földeken is. Nem csoda, ha 1952-ben a tsz-be lépése évében brigádvezetőnek szemelték ki. — Emlékszel még azokra az időkre? — Mintha tegnap lett volna. Akkor még három tszes volt a faluban, én a Petőfi nevét viselő csoportot választottam. Ez a csoport később egyesült a falu alsó részén gazdálkodó Kossuth szövetkezettel. Utána is a fogatosok brigádvezetője voltam. Negyvenkét pár ló volt a portákon. Reggelenként lejártam a házakat, értesítettem az embereket, hogy mi lesz ma a munka. Akkor még nem volt agronómus, és az elnökkel beszéltük meg a másnapi feladatokat, amikről én vittem az értesítést. Mire a falu végére értem, már vártak az utcán — folytatja. — Aztán a munkacsapatvezetőkkel együtt jegyeztem a teljesítményeket, amitől függött a fogatosok év végi részesedése. Ma is tudom, hogy egy pár fogatnak 5 hold vetés volt a napi normája. A brigádvezető mindig kulcsember volt, s marad is egy termelő közösségben. Kombináló, szervező készségén múlik, hogyan, milyen szakszerűen, mekkora költséggel végezhető el egy-egy feladat. Leginkább tőle függ, milyen a munkahelyi közérzet, attól függően, közvetlen tud-e lenni, vagy éppen foghegyről utasítva beszél az emberekkel Igazságosan jár-e el vagy kedvenceket, hízelgőket, kivételezetteket tart maga körül. Lekenyerezhető, megvehető-e vagy egyenes tud maradni? Jellempróba is hát a vezetői poszt, amelyben Bárki mindmáig kiállta a próbát a nehezebb körülményben, a nagyobb igények között is. Mert a gépesedett világunkban a jobb módban, a többet akarásban is bőven vannak egyéni igények, amiknek kielégítését leginkább tőle várják. Építkezik a falu, a szövetkezeti paraszt. Fuvarhoz is kell traktor, teherautó, netán gépi rakodó. E ezeket a kérelmeket úgy kell kielégíteni, hogy a szövetkezeti munka, mint a további jólét forrása se szenvedjen hátrányt, s az egyén se érezze, hogy mellőzik. Aztán a szövetkezetben vannak jobban és gyengébben fizetett munkák. S hát emberek vagyunk, ki ne szeretne mandig jobban keresni? Itt is tartani kell az egyensúlyt, s néha nemet is kell mondani, ami általában népszerűtlen. — Sokszor mondtál nemet? — Ha csak lehetett, elkerültem, bár ez több fejfájást okozott, mintha azonnal kimondtam volna. De amikor láttam, hogy nincs különben, bizony mondtam, hogy ez most nem megy. Mert a termelés, amiből a jólét fakad, mindent meg kell, hogy előzzön. Ha egyben másban néha el is maradtunk, többször voltunk a búza, a cukorrépa, a takarmánytermesztés megyei élvonalában. Persze, ezt korántsem tulajdonítom a saját sikeremnek ... — Közben megfejelted a házadat, emeletet építettél rá. — Hát erre mit mondjak? Aki építkezik, kicsit meg is butul. Mint másnak, megvolt a szép házam. De a fiam nősült, a lányom férjhez ment. A feleségemnek majdnem a szíve szakadt meg, amikor szóba jött, hogy elkerülnek tőlünk. Nem volt más megoldás, mint az újnak mondható házról leszedni a tetőt, és ráépíteni. Minden bolondnak elmondtam magam, de már boldog vagyok, hogy így van. Most egy fedél alatt lakik a három család. Itt vannak az unokák is, mindig láb alatt, de mindig nagy gyönyörűségünkre. Azt mondtam a gyermekeknek: dolgozzatok, akkor nem lesz gondotok. Egyelőre megfogadták a tanácsot, s vállalják a lúddal, a csirkével járó etetést, piszkot, fáradságot, de ami pénzben visszajön. A marhát a feleségem gondozza, de azért kelek korábban, hogy segítsek neki. --- A VöyjSocxVnam mirvrtívn.TH — A községben mindenki tudja, hogy párttag vagy. Nem mondták, hogy kommunista létedre nem sok, amit itt teremtettél? — A szemembe nem, de a hátam mögött biztosan volt megjegyzés. Akik ezt tették, elfelejtették: a párt soha nem mondta, hogy szegénynek kell lenni. Lényeges, hogy a párttagnak is legyen szép háza, üdülője, szép autója és pénze is, ha megdolgozik érte. Ez Bükön így is van. Itt különben sok jó módú nem párttag paraszt, munkás, értelmiségi él, de akadnak úgynevezett szegény párttagok is, akik tán nem úgy fogták meg a munka végét, ahogy a lehetőségük kínálta. De ez kicsit mindenkinek a maga dolga is. Zsuzsa asszony, a felesége bort hoz elénk. Maradnék ebben a csupakedvességben, de tudom: a brigádvezetőnek mennie kell. Elmúlt dél, az ebédidő is, és mozdul a termelés gépezete. A brigádvezető irányításával, felügyeletével a jövő évi termést alapozzák Bükön, a szép, a gazdagodó falum határában. S ágyát vetik a további jólétüknek is.. . Udvardy GyulaFotó: Kaczmarski Zoltán A megfejelt ház. Három család él egy tető alatt. Zsuzsa asszony zabot visz a ludaknak. Iparunk jelene és jövője 3. A minőségi tényezők és a versenyképesség A progresszív — elektronikai, műszer-automatikai, könnyűvegyipari — ágazatok súlyának növekedése jelzi, hogy az utóbbi egymásfél évtizedben már korántsem csupán mennyiségi, kapacitásnövelő fejlesztés folyt az iparban. Az ipar szerkezetjavító beruházásaiban — számítástechikai, elektronikai, gyógyszer, növényvédőszer, intermedier program — már a minőségi tényezők kerültek előtérbe. Ezek hatására a magyar ipar belső szerkezete egyre jobban hasonlít a gazdaságilag fejlett szocialista és tőkés országokéhoz. A gépipar adja az ipari termelés csaknem 30 százalékát, a vegyipar részaránya közeledik a 20 százalékhoz, a könnyűiparé — mintegy 16 százalék — csökkenő tendenciájú. KOHÁSZATI BÁZIS ÉS FELDOLGOZÓIPAR Legfeljebb két vonatkozásban tér el egy-egy adatunk a fejlett országoktól: magas az élelmiszeripar aránya hazánkban, 20 százalék, ami viszont éppen az ország természeti adottságaiból, azok bölcs kiaknázásából következik. Ugyanakkor meglehetősen magas, 10 százalék körüli a kohászat részesedése, ami viszont természeti adottságainkból nem következik. A kohászat egyfelől az ötvenes évek iparosításának, a magyar ipar alapjai lerakásának öröksége, másfelől a nagyszabású közúti járműprogram, illetve a szerszámgépipari, építőipari, hajó-, daru- és kazángyártási, konzervgyártógépsor fejlesztések _ részeként, előfeltételeként született meg. A termelőeszköz-gyártás nem nélkülözheti a biztonságot nyújtó, saját nemzetgazdaságon belüli kohászati bázist. Enélkül nincs ütőképes ipar. Valóban arra kell törekednünk, hogy magas élőmunkatartalmú termékeket gyártsunk, de azért valami anyag akkor is kell,, amire a sok ezer mérnökóra, konstruktőri lelemény rákerülhet. Soha nem az volt a baj, hogy ütőképes kohászatot építettünk ki — e kérdés hozzátartozik iparosításunk múltjához —, hanem, hogy a termelését nem tudtuk eléggé, akár több lépcsőn át, egyre magasabb értékűvé feldolgozni, mielőtt kiszállítottuk az országból. Végső soron az is a kohászat hatásfokát rontja, ha túl nagyok azok az öntvények, amelyekből egy-egy NC-szerszámgép teste kikerül. Vagyis valóban csak az a kérdés, hogy a kohászati bázis mennyire hajlandó a hazai feldolgozóipart kiszolgálni, illetve, hogy mennyire törekszik saját exportbabérokra. A következő időszakban a már kiépített korszerű termelőkapacitások versenyképességének fokozása a legfontosabb célunk. Ehhez persze nélkülözhetetlenül szükség van a termelési ráfordítások további csökkentésére, a munkaidő és a géppark jobb kihasználására, a külkereskedelmi szervező és piaci munka javítására és a hazai ipar belső kooperációjának fejlesztésére. TERMÉKEINK ÉLETKORA 1981-ben a magyar gépipar gyártmányválasztékának átlagos életkora 6 év volt. Ez azt jelenti, hogy az akkor gyártott gépipari termékek többségét a 70-es évek elején, de jelentős részét 1975—76 körül tervezték, illetve vették át a licencüket, a know-howt. Következésképpen a gyártmányösszetétel jelentős része a nemzetközi műszaki fejlődés utóbbi 10—15 évben született eredményeit hordozza. Régebbi mércével nézve ez egyáltalán nem korszerűtlen színvonal. A gond azonban az, hogy éppen a 70-es évek végén a gépipar legtöbb ágazatában új műszaki színvonal kibontakozása kezdődött el: az elektronizálás, az automatizálás, a miniatürizálás, a kis energiafogyasztású konstrukciók elterjedése, ezek teljesítményének egyidejű növekedésével. A szemlélet, a műszaki tartalom, a műszaki kultúra lépett meredeken új szakaszba. Egy 62-es termék 72-ben nem számított olyan öregnek például a műszeriparban, mint esetleg egy 79-es licenc alapján gyártott termék 1983-ban. A helyzetet tehát nyugodtan jellemezhetjük úgy, hogy megindult a termékváltás és gyorsult is az utóbbi 3—4 évben, dea tempó nem volt elégséges. Már azért sem, mert a követelmények is újra változtak. Versenyfutás ez, népes mezőnyben. Eddigi munkánk eredményeire és programjainkra alapozva azonban nem lehetetlen megtartani, sőt javítani eddigi helyezéseinket. Ezért — s ezzel a számos program között is különbséget teszünk — a termékváltás felgyorsításával és a mikroelektronikai program végrehajtásával tehetjük a legtöbbet. Ezek egymással is összefüggnek. Hiszen az elektronikai program elsősorban az úgynevezett berendezésorientált integrált áramkörök hazai gyártását kívánja megalapozni és bővíteni. A cél tehát nem az, hogy a magyar ipar önálló elektronikai alkatrész szállítóként jelenjen meg a piacon, hanem — ez felel meg a realitásoknak —, hogy a termelőeszközök és ipari fogyasztási cikkek korszerűsítését segítse elő az elektronizált konstrukciók számának növelésével. Tehát az a cél, hogy a világpiacon már ismert magyar gépipari termékek rövidesen magas fokon elektronizált kivitelben készülhessenek, anélkül, hogyehhez az ipar importszükségletét növelnünk kellene. SZŰKÍTSÜK A RÉST A többi közt elsősorban ezzel léphetjük át azt a rést, amely termékeink és a világpiaci kínálatban a 70-es évek végétől gyorsan szaporodni kezdő legújabb konstrukciók között tágulni kezdett. Az elektronizált, miniatürizált gépipari gyártmányok számának növekedése a fajlagos anyag- és energiaszükségletet is tartósabban, gyökeresen és jelentősebben mérsékelné, mint ma a legszigorúbb takarékosság. A legjobb anyagtakarékosság valóban a miniatürizálás, s ebben a mikroelektronika sokat segít. G. F. (Folytatjuk) 1983. augusztus 2. Kedd