Vas Népe, 1984. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-17 / 141. szám

Erőegyensúly és béke Többször elhangzik, hogy a nemzetközi helyzet feszült, és az emberekben nem egyszer kialakul a kilátástalanság érzése is. A felületes gondolkodás így nyugtázza a helyzetet és így az említett érzést is. Mert ez egyszerűbb és látszólag fedi a „helyzetet”. A tágabb gondolkodás azonban már örömmel veszi számba, hogy Európában több mint 39 éve béke van, amely a leghosszabb békeidőszak földrészünk történelmében. Sokféle oka van ennek, de a legfőbb, hogy a Varsói Szerződés és a NATO-országok között olyan erőegyensúly jött létre, amelyben a békét megbontani világkatasztrófa nélkül nem lehet. Tehát az erőegyensúly a béke biztosításának a feltétele? Igen! A Varsói Szerződés országai többször is kifejezésre juttatták, hogy ezt az erőegyensúlyt nem kívánják megbontani, és mindent megtesznek azért, hogy a béke fennmaradjon. A békét azonban csakis ezen az alapon , az erőegyensúly alapján sikerült eddig is, és a jövőben is megőrizni. Mert ha az erőegyensúly megbomlik, akkor a béke is veszélybe kerül. Napjainkban Európában az Egyesült Államok olyan nagyhatású rakéták és fegyverek telepítését kezdte meg, amelyek puszta ottléte is veszélyezteti a békét. A béke és az erőegyensúly érdekében ezeket a tényeket nem nézhetik tétlenül a Szovjetunió, a Varsói Szerződés tagállamai, ezért megtették a béke védelmében az ellenlépéseket. Nos, ez az erőegyensúly? Igen! Ez is. Az erőegyensúly növekvő szintű fegyverkezéssel is létrejöhet, de jobb lenne, hogyha alacsonyabb szinten maradna. Az erőegyensúly azonban nemcsak katonai, hanem politikai kérdés is. A politikához pedig hozzátartoznak a tárgyalások, amelyeken éppen az volt a törekvés, hogy a katonai erőegyensúly minél alacsonyabb szinten valósuljon meg. Bár különböző szinteken ma is folynak a tárgyalások, de a sokoldalú leszerelési tárgyalások fő nemzetközi fóruma — a genfi konferencia — az ismert okok miatt szünetel. Reagannak, az USA elnökének az a véleménye, hogy „nekünk erősnek kell lenni, aztán majd tárgyalóasztalhoz ülünk” kifejezésre juttatja szándékát. Tehát a Szovjetunió, a Varsói Szerződés országai várják meg, amíg gyengébbek lesznek, és úgy majd tárgyalóasztalhoz ülhetnek. Erre kézenfekvő a válasz: mi ezt nem várjuk meg! Mi nem a fenyegetések, a demagógia jegyében akarunk tárgyalóasztalhoz ülni! A Szovjetunióban, a Varsói Szerződés tagállamaiban van annyi önérzet, hogy egyenlő feltételek mellett üljenek tárgyalóasztalhoz. Kifejezte ezt Csernyenko a Pravda kérdéseire adott válaszaival: „A párbeszédre, a tárgyalásokra a Szovjetunió szerint szükség van, de ezeknek becsületes, komoly tárgyalásoknak kell lenniük.” Az erőegyensúlynak nemcsak a katonai erő, a rakéták, a tárgyalások a feltételei, tartozékai. Rendkívül jelentős tényező ebben, milyen a belső helyzetünk, milyen a „hátország”? Milyen gazdálkodásunk hatékonysága, a szocialista országok egysége. Az erőegyensúly fenntartásában és megteremtésében számunkra jelentős tényező a testvéri szocialista országokban folyó kiegyensúlyozott szocialista építőmunka, a stabilitás. Számunkra tehát örvendetes jelenség, hogy Lengyelországban folytatódik a politikai és gazdasági konszolidáció, és velünk együtt más szocialista országok keményen munkálkodnak gazdálkodásuk hatékonyságának fokozásán. Mindezek nem egyszerű és könnyű feladatok, de az tény, hogy minden eredményünk hozzájárulás a stabilitáshoz, az erőegyensúly megtartásához. Ezért a Szovjetunióval, a szocialista országokkal nem egyszerűen csak együttműködnünk kell, hanem az internacionalizmus jelentőségét átérezve, a kor követelményeit teljes szélességben felismerve, a béke megőrzéséért tudatosan cselekednünk is kell. A hátország „értékében” nagy szerepe van annak is, hogy milyen a párt és a nép viszonya, hogyan jut érvényre a szövetségi politika, szilárd-e az államhatalom, milyen az egyházpolitika, és az adott országnak milyenek a kapcsolatai más országokkal stb. Bármelyik tényezőt mérlegre téve országunknak nem kell szégyenkeznie. Törekvéseinket, eredményeinket szövetségeseink, de még ellenfeleink is elismerik, becsülik. A Magyar Népköztársaság tekintélyét eltúlozni mértéktévesztés lenne. Az viszont tény, hogy a Horthy-rendszer 25 éve alatt nem járt itt annyi vezető államférfi és politikus, mint az elmúlt egy év alatt. Méghozzá úgy járt itt, hogy nem kormányunk erőszakolta ki látogatásukat, de ki sem tért előle. Ez a nagyarányú „diplomáciai idegenforgalom” tehát mutatója valaminek, aminek okait érdemes lenne alaposabban is kifejteni. Az okok kutatásában jókan rátalálnának arra, hogy nem különcködésünk, külön vonalunk, eltérő politikánk „elismerései” ezek a látogatások, amelyekkel talán lehetne átmeneti sikereket is elérni a „túloldalon”. Meg vagyunk azonban győződve arról, hogy hazánk iránt nem a „sajátosságokért” nagy az érdeklődés, hanem egyszerűen csak a szocialista Magyarországért. Egy olyan ország iránti érdeklődés ez, amelyet 1945-ben felszabadított a Szovjetunió és azóta bizonyítja ez a nép életrevalóságát, és kemény munkával építi a szocializmust. Átélte a keserű és tanulságos személyi kultusz éveit, az 1956-os ellenforradalom társadalmi válságát, s mindezek ellenére gyors konszolidációval tört ki a nemzetközi elszigetelődésből. Mindez önmagában is érdekes, máig ható jelenség a világban. Minden bizonnyal becsülnek bennünket azért is, mert a szocialista mezőgazdaság megteremtésében eredményesen munkálkodtunk és bebizonyítottuk kritizálóinak, hogy az egyéni érdekeltséggel kombinálva jobb, mint az egyéni gazdálkodás. Becsülik gazdálkodásunk irányításának reformját, annak módosítását és eredményeit, népgazdaságunk megújulási készségét, próbálkozásainkat, kísérletezéseinket, az új iránti nyitottságunkat. Tisztelik, hogy a magyar politika figyelembe veszi a realitásokat és hogyha téved, van ereje módosítani. Barátaink és ellenfeleink pedig tudják, kivel állnak szemben. Kiszámíthatók vagyunk, mert kimondjuk azt is, ami nem tetszik. Napjainkban is tudunk a szocializmussal ellentétes jelenségek ellen harcolni, de a szövetségi politika tartalmának fejlesztésén is aktívan dolgozni. Gyakoroljuk a harcot ott, ahol arra szükség van, de tudunk békét is kötni, együttműködni és megbocsátani. Tény, hogy nemzetközi munkánk eredményeit belpolitikai helyzetünk alapozhatja meg és teheti még hatékonyabbá. Ezért érdemes a máért és a jövőért cselekedni. A nemzetközi helyzet feszültségeinek naponta hangoztatott szereplői — a rakéták, anyahajók, bombázások stb. — komoly figyelmeztetések és tények. A történelmi folyamatoknak, jó és rossz híreknek átélői vagyunk. Az is tény, hogy a kapitalizmus gazdaságilag és katonailag erősebb, mint néhány évtizede gondoltuk. A világ sorsát mégsem határozhatja meg úgy, ahogy azt századunk elején még megtehette és elképzelte. Ez a század a szocializmus létrejöttének és fejlődésének százada, és a szocializmus terjedőben van a világon. Ebben a században felbomlott és megszűnt a gyűlölt gyarmati rendszer és nem lehet többé visszahozni már. A szocializmus megerősödött és képes volt 39 éven át megteremteni az erőegyensúlyt, a békét. Mert ebben a feszült világhelyzetben ezek a tények is jelen vannak, megvannak. És nem gyengébb ez a szocializmus minden gazdasági problémánk ellenére sem, mint korábban volt. A békeakarat megvan a népekben, a mi népünkben, és vannak józan politikusok a másik oldalon is, akik felismerték, nincs más út, mint a békés egymás melletti élés.. Csonka György Csapattábor Vallatos — tábornuristás Szombathelyi gyerekek Szőcén A volt szőcei iskola — ma a szombathelyi Joskar-Ola Általános Iskola Kun Béla úttörőcsapatának téli—nyári tábora. Tegnap délelőtt tízkor került fel ez a dokumentum a volt szőcei általános iskola falára. Kétéves munista eredményeként avathatták fel csapattáborukat a szombathelyi Joskar-Ola-i gyerekek és felnőttek az Őrség egyik legszebb részén. A társadalmi munka több mint félmillió forint értékű, a tetőstől talpig kész úttörőtábor értéke millióikban nem mérhető, turnusonként 60—60 kisgyermeknek, s felnőttnek ad kikapcsolódási, továbbképzési lehetőséget egész éven át. AZ avatóünnepségre a felnőtteket hívták meg. Mindazokat, akik ezt képzelték, megtervezték, megépítették ezt az úttörőtábort. Az iskola költő-pedagógusa, Devecsery László mondta el köszöntésül Illyés Gyula: Négy ifjú lányt című szép versét, majd Molnár Tivadamé, az iskola igazgatója üdvözölte a megjelenteket, a tábor létrehozóit és a vendégeket. Az avatóbeszédet Pezenhoffer Richárd, a szombathelyi városi pártbizottság titkára mondta, megemlékezve az ember építő akaratáról , arról, hogy jövőt építő, gyermekközpontú társadalmunk szándékának konkrét példája ez, a most avatandó szőcei csapattábor. A krónika az alapítók nevét minden bizonnyal nagyidetűvel írja majd, s — mint meggyőződtünk: róla — a szabad idő eltöltésének hasznos és kellemes lehetőségei szinte kifogyhatatlanok lesznek itt. Szülők és gyermekek közös munkája közös örömmé válhat a jövőben, a szövedék befogadó szeretetének segítségével. Óvári László, az úttörőcsapat vezetője, a tábor egyik „atyja” a létrehozókat, az építőket köszöntötte, s a folyamatos fejlődés újtját vázolta fel. Kedden már hatvan szombathelyi úttörő veszi birtokba a szőcei tábort: jelmezben, ,csíppal-dobbaládi hegedűvel” hívják meg a befogadó szőceieket az első tábornyitóra az iskola gyermekszínjátszói , és megkezdődik: a közös jövő: pihenés, táborozás, fürdés és horgászás a közeli Vadas- tavon, s ismerkedés a természettel és egymással. (szabály) A nyitóünnepély pillanatai. Szombathely város Tanácsa legutóbbi ülésén — ellenszavazat nélkül — az Antal János utcai és a Tolbuhin úti általános iskolákat egy intézménnyé vonta össze. A határozat, illetve az összevonás elősegíti a nevelő-oktató munka feltételeinek javítását, amire a megyeszékhely általános iskoláiban nagy szükség van. A szülők előtt ismert, hogy Szombathelyen az általános iskolai korosztályok elhelyezése s így az oktatási feltételek megteremtése nagy gondot jelent. A 6—14 éves tankötelesek iskoláztatásához pártklubokat, kollégiumi tanulószobákat is igénybe kellett venni, közben volt csárdaépületből alakítottak ki hat tantermet, s szervezetileg összevonták a Hámán Kató és a Petőfi Sándor utcai, valamint a Népfront utcai és a szentkirályi iskolát. A gondok további enyhítése indokolta az Antal János utcai és a Tolbuhin úti iskolák szervezeti összevonását is. E két iskola korábbi körzeteiben indokolatlanul alacsony volt a tanulólétszám : a harminckettes városi átlaggal szemben a Tolbuhin útiban 24, az Antal János utcaiban 26 gyermek jutott egy tanulócsoportra. A két épület között tizenhárom—tizenöt perc a távolság, tehát ez sem lehetett akadálya az összevonásnak. A tanács határozata 1984. augusztus 1-én lép érvénybe.