Vas Népe, 1993. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-27 / 49. szám
Zsemlyétől Arezzóig Vincze László akvarelljei Sárváron Az akvarelltechnikáról él egy hiedelem. Hogy könnyed, de egyben könnyű, ennél fogva értéktelenebb műfaj, mint az olajjal készült festmények. Holott e légies műfajt briliánsan csak az tudja művelni, aki kiváló rajzi ismeretekkel, jó komponálási készséggel, színismerettel, no és biztos kézzel, szellemi eleganciával rendelkezik. A műfaj honi elismertségéről kár is lenne vitatkozni, holott az évente megrendezésre kerülő biennálék jelzik: az akvarellműfaj rangját igyekeznek megteremteni a kiállítások szervezői, ám a siker sokszor elmarad. Még ismert, és tehetséges művészeket is térdre kényszerít ez a technika. A lélek derűje és a szellem eleganciája, az idegrendszer nyitott rezdülése nélkül ugyanis elképzelhetetlen a siker. A gyors gesztusok, a frissesség, a kiváló komponálás mind-mind olyan elvárás, melynek birtokában születhet csak friss, áttetsző vízfestmény. Ilyen alkotóval, aki erre képes, az utóbbi években alig találkoztunk. Talán az 1977-ben elhunyt Diósy Antal volt a műfaj utolsó nagy mestere. S valljuk be, hiányoljuk is a kiállító művészek közül az egyre ritkábban jelentkező akvarellistákat. Ezt a hiányt igyekszik pótolni Sárváron Vincze László kiállítása. Az 1934-ben Szamoskéren született művész a főiskolán Kádár Györgytől, Blaskó Jánostól és Jakuba Jánostól tanulta e szép mesterséget. Esztergomban él 1960 óta, s mint önálló műteremmel nem rendelkező művész, járja a művésztelepeket, újabb időben meg egyre többet tartózkodik külföldön. Láthatóan fontos számára az utazás. A test, a lélek szabadsága. Ez a felhőtlen szabadságvágy, természetszeretet derül ki alkotásaiból. Sárvárra huszonhat akvarellt és tíz olajfestményt hozott el a művész. Bemutatott vízfestményei azért is kedvesek a tárlatlátogatónak, mert Zsennyén, a park fái alatt, a művésztelepen születtek, és a Rába-part ősvadonjában. Természetelvű festő Vincze László. Ebből a vállalásból nem is akar semmit sem letagadni. A zsennyei kastély, annak kertje, parkja, a Rába és környéke valami hihetetlen áttetszőséggel jelenik meg az akvarelleken. A külföldi barangolás élményei — Arezzo, Mostar, Regensburgi Duna-híd, az Alpok felhői, hegyei a finom kékek, lilák, és a mediterrán táj napfényes, szikrázó fénykölteményeiként jelennek meg. Kiváló kompozíciós készsége hallatlan bársonyos ecsetkezeléssel párosul. Az akvarell áttetszősége selymesen simogat. A keretbe zárt színskála a liláskék felhők tónusán át az aranyló barna őszi fák tónusáig terjed. S mindezt olyan eleganciával előadva, hogy legszívesebben merítenénk a Rába vizéből, s érezni véljük a hegyek eső utáni friss leheletét is. A mediterrán városképeknél is szembeötlő a festő természethez való vonzalma. Ez a fajta animista szemlélet talán Szőnyinél jelentkezett ilyen erősen utoljára, meg Egry Józsefnél. Ám embert ezeken az akvarelleken nem látunk. Szuggesztív jelenléte mégis sugárzik valamennyi akvarellről. Ember és természet kapcsolatát mitologikus hangvételű olajfestményeibe sűríti, vagy inkább összegzi azokat a festői tapasztalatokat, melyeket akvarellezés során szerzett. Erre a jelennek meg a figurák is. A gazdag növényi, főleg virágor vásznakon az élet és természet namentikára épül olajfestmé sajátos „vedutái”, a virágruha nyeinek kompozíciós rendje, mögé bújtatott figurák lejtik Inkább zaklatottak, vibrálóak táncukat, suhannak, bújnak ezek a képek. Türkizkékekbe, egymáshoz szerelmespárként, lilákba, meg feketébe ágyazva A Szerelmespár, Két női fej, Hamlet, Bacchanália, Vadászjelenet, Zsennyei kastély, Hamlet, Menyasszonyi csokor, Haláltánc, amolyan bújócska. Az emlékek, a sejtelmes, de elkerülhetetlen utolsó találkozás elől. A természetből, mitológiából, emlékekből építkező világ sajátos szintézisei Vincze László olajfestményei. Szakmailag ugyanolyan határozott ecsetkezelésről tanúskodnak e képek is, mint az akvarellek. A tárlat láttán a zsennyei természet, a Rába ősvadonja még szebben ragyog előttünk, mint eddig. E csoda csak a legkivételesebb tehetségű akvarellisták keze nyomán születik meg, kettős ragyogásban tükrözve a természet szivárványbirodalmát. Aki belefeledkezik e képek szemlélésébe, nemcsak az akvarellről alkotott értékítélete változik meg, de a világról, a természetről alkotott képe is. Olyan ez, mint a tenger csodálata Turner színkavalkádjával gazdagodva, vagy a balatoni fények metamorfózisa Egry József piktúráján át szemlélve. Vincze László az a festő, akinek ugyanúgy vall a természet a Föld bármely pontján. Derűsen, tisztán, harsogás nélkül. Akár Zsennyén, akár Arezzóban fogja vallatóra a fákat, parkokat, és a hegyek felhőbe kapaszkodó kékjét. Bodorkós Fotó: Benkő Bacchanália Zsennyei kastély Napraforgók A szerző a nézőtéren A Ferrum Kutyakomédiája Ahol állandóan kísért a múlt, ahol mindenki mindenkinek mindenkije, ahol mindig, mindenki mindenhonnan elkésik, ahol megbicsaklanak az álmok: ez Közép-Kelet Európa. Tudjuk az összes idevonatkozó közhelyet. A szombathelyi Ferrum Színpad bemutatóján, az MMIK színpadán valamennyi kellék együtt volt ahhoz, hogy felidézze a közhelyekhez tartozó hangulatot. Császár Erika díszletei az egyik pillanatban kriptaként, a másikban bálteremként szolgáltak. A koporsóra emlékeztető monstrum egy szempillantás alatt esküvői asztallá vált — csak a leplet kellett lerántani róla. Ahogy a múltról is kellene talán — ha van értelme. És ha lehetséges egyáltalán. Bereményi Géza színjátékában különben is megszűnik az idő: halottak és élők úgy „vannak” egymás mellett, mintha valamennyien élők (valamenynyien halottak?) lennének. Akárhogy is, ez az egész közép-kelet európai létezés benne van a zsigereikben — mondjuk szagok formájában (az illatok felidéző ereje nagyon nagy, hasonlóan a zenéhez; maga Bereményi egy korábbi interjúban is megemlíti ezt) —, kitéphetetlenül. (A darabnak szinte legfontosabb szereplője az orr, amelynek az abszurd irodalomban egyébként is kitüntetett helye van.) Akkor hát, reménytelen minden próbálkozás? A darab végén — ahogy már az elején is — mindenesetre tömjénfüst száll a színpadon (és a nézőtéren), halottbúcsúztató. Úgyhogy nem lehet tudni, élők-e vagy halottak a panoptikum bábjai: Kálmán, a vőlegény — Prikazovics Ferenc, Vera, a menyasszony — Németh Gabriella, Kálmán apja, örömapa — Sövény László, Kálmán anyja, örömanya—Ferenczy Györgyi, Vera apja, másik örömapa — Magdics Miklós, Vera anyja, másik örömanya — Vincze Veronika, és a drámai személyek: Daisy, kezdetben élő, majd halott nőszemély — Szekeres Kriszta, Poremba, halott férfi — Kiss József, Vetró, halott férfi — Gyuricza László, és a Kutya — Barasics Árpád, amely (aki?) mindig körbejár, akciói és reakciói mindig ugyanolyanok. Igaz, Kálmán kutyaorra — ami látszik — letéphető. A Kutyakomédiát rendezte Török Gábor, a rendező munkatársa volt Dölle Zsolt. O.I. Fotó: teo 1993. február 27. Szombat Szép Magyar Beszéd '93 A több mint három évtizede alapított Kazinczy verseny — Péchy Blanka életművének fontos része — mára az alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézmények nevelő munkájának része lehet. Célja az anyanyelv ápolása, a szép magyar beszéd, a kifejező beszéd normáinak terjesztése. A Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében február 25-én találkoztak a megye középfokú oktatási intézményeinek képviseletében csaknem félszázan a szép magyar beszéd vasi művelői. A viszonylag kiegyenlített teljesítményt nyújtó tanulók közül az áprilisi országos találkozón az alábbi tanulók képviselik Vas megyét: Gimnáziumi, szakközépiskolai kategóriában: Kocsis Éva Kölcsey Gimnázium és Herczeg Eszter Kanizsai Dorottya Gimnázium. A szakmunkástanulókat Skaper Zsuzsa, a Szentgotthárdi Szakmunkásképző Intézet, illetve Wallner Rita, a 411. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulója képviseli. Az országos találkozón mindkét kategóriában 15-15 Kazinczy díjat osztanak ki a legjobban teljesítő fiatalok között. (g) Folytatódnak a Ki miben tudós? előkészületei Január végén a Megyei Pedagógiai Intézetben írták meg a középiskolás diákok a Ki miben tudós? feladatait. A verseny szerkesztőbizottsága értékelte ezeket a feladatmegoldásokat, aminek eredményeképpen szép számban hívtak meg vasi diákokat az írásbeli elődöntőkre. A fizikát választó 9 tanuló közül Kutasi Kornél (Jurisics Gimnázium), Tolvaj Dénes és Sipos Péter (mindkettő Nagy Lajos Gimnázium) kapott meghívást. A történelmet 19-en oldották meg. E tárgy meghívottjai: Baranyai Balázs és Hasza Judit (Kanizsa Dorottya Gimnázium), Gömbös Sándor (Jurisics G.) és Horváth Ádám (Nagy L. G.). Kiss Rita megyei teljesítményét oklevéllel ismerik el. A KDG tanulója. A verseny következő fordulója március 5-én lesz. Az írásbelit szóbeli követi, s közülük kerül ki tantárgyanként az a 8 tanuló, aki a képernyőn tesz majd tanúságot ismereteiről. (g) Dovin Galéria Barabás Márton, El Kazovszkij és Pollacsek Kálmán egy-egy képének bemutatásával nyílt meg tegnap a Dovin Galéria Budapesten, az V. kerületi Haris köz 1. szám alatt. Az új társulás a kortárs képzőművészet itthoni és külföldi népszerűsítését tartja elsőrendű feladatának. A képek egy hétig láthatók. A Dovin első „igazi kiállításán” — március 5-étől — Barabás Márton munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. Felvétel A Nemzeti Színi Akadémia felvételt hirdet az 1993/94-es évadban induló 3 éves, nappali tagozatos színészképzésre idén érettségiző, illetve érettségizett fiatalok számára, 21 éves korig. Jelentkezni kizárólag írásban lehet, részletes, kézzel írt önéletrajzzal, valamint egy megcímzett, bélyeggel ellátott válaszborítékkal a Nemzeti Színház Titkársága címén (1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4.) 1993. március 20-ig. A felvételi vizsgák időpontja: 1993. június. A felvételi vizsgák követelménye: 15 vers, próza — 5-5 klasszikus magyar, illetve világirodalmi, 5 XX. századi magyar, illetve világirodalmi, 5 drámarészlet, monológ Shakespeare-től, Moliére-től, egy XX. századi világirodalmi szerzőtől. Madách Imre: Az ember tragédiájából és egy XX. századi magyar szerzőtől, öt különböző hangulatú magyar népdal. 5