Vas Népe, 2002. április (47. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-15 / 87. szám

2002. április 15. HÉTFŐ Németh Gabriella: - Én személy szerint még egyetlen politikai hangvételű SMS-t sem kaptam. Nem olvas­tam még politikai üzeneteket, nem is tudom hogyan szólnak. Az ismeretségi körömben ugyanis nem dívik az ilyen üzengetés. A barátnőm viszont éppen tegnap mondta, hogy ő kapott SMS-t az egyik nagy párt szimpatizánsaitól. Nekem nem tetszik ez a fajta kampányolás. Mihálydeákpál József: - Hallottam már ezekről az SMS-ekről, de a mobiltelefo­nomra még nem kaptam politi­kai üzenetet, a vonalas telefo­non azonban már kerestek az MSZP-től. A képviselőjelöltjü­ket reklámozták a telefonon ke­resztül. Véleményem szerint, ha az embert telefonon próbálják meggyőzni, zaklatásnak számít. Hagyjanak már békén engem is, és a telefonomat is! Gigler Tibor: - Sokat hallottam már a poli­tikai tartalmú SMS-ekről, de én még egyet sem kaptam. A bará­taim sem kaptak még, úgyhogy egyetlen ilyen jellegű üzenetet nem ismerek. Szerintem felesle­ges gúnyolódó, buzdító üzene­teket küldözgetni, mert ez az el­lenkező hatást válthatja ki. En­gem a kampány nem befolyá­solt, már korábban eldöntöttem, melyik pártra szavazok. Farkas Zsolt: - Nem kaptam még politikai hangvételű SMS-t. Nem buzdí­tott egyik nagy párt sem mobil­­telefonon, sem a vonalas tele­fonon. Most hallom először, hogy elektronikus üzenetben is kampányolnak már. Medgyessy Péter aláírásával kaptam egy le­velet, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Most szavaz­tam először, mindenképpen el­megyek a második fordulóra is. VALAKI MONDJA MEG! Kapott-e politikai SMS-t? ■ Kérdez: Tóth Gábor Elektronikus üzenetekkel is bombázzák a választások óta a mobiltelefon-tulajdonosokat. Akad­■ Fotó: Szendi Péter­nak humoros szövegek, némelyik SMS azonban durva hangvételű. Számtalan panasz, olvasói reagálás érkezik telefonon ügyeletes újságírónkhoz. Ezek közül válogattuk az alábbiakat. Továbbra is nagy a zsúfolt­ság az okmányirodában, s na­ponta megy a türelemjáték - állapította meg egy szombat­­helyi telefonáló. Reggel ka­pott jegyével fél ötkor került sorra, de minden elismerése az ügyintézőknek, akik még ek­kor is „állták a sarat”. Felve­tette, miért nem lehet a csekket helyben befizetni. A postán is sorba kell állni, aztán vissza­menni az irodába, ahol az ügy­intézőnek ismét foglalkoznia FORRODROT kell az ügyféllel. Telefoná­lónk szerint várható volt ez az áldatlan állapot, hiszen a ko­rábban több helyen megosz­lott ügyintézés most egy hely­re koncentrálódik, próbára té­ve az ügyfelek türelmét és sok időt rabolva tőlük. oop A kámoni városrészben la­kó férfi olvasónk arról panasz­kodott, hogy a Verseny utca folytatásaként kiépített járdá­ról szinte megközelíthetetlen a Metro áruház, pedig sokan járnak erre. A környéken fo­lyó munkálatok következté­ben sártengeren kell átküzde­nie magát a gyalogosoknak. Aki jó minőségű úton szeretne célba érni, annak a 11-es Hu­szár út felé elég nagy kerülőt kell tennie. OOO Egy szombathelyi nyugdí­jas férfi nem érti, miért kell a lakásszövetkezetnek pótlólag ezreket befizetnie, pedig vi­gyázott, hogy ne legyen tarto­zása. Nem kapott rá kielégítő választ, milyen pluszkiadások keletkeztek. Étkezési jegy­re, munkaruhára hivatkoztak, amit ő nem tud elfogadni, s úgy gondolja, bizonyos kiadá­sokat ki is lehetne gazdálkod­ni. Úgy véli, nem a lakó dolga az után nyomozni, hogy miért kell még visszamenőleg több ezer forintot fizetnie. Lomtalanítják a várost Szombathely (VN)­­ A hét végén a lakosság megszabadul­hatott a megunt, feleslegessé vált, elhasználódott tárgyaitól. Bútorok, televíziók, autógumik és rengeteg szemét gyűlt össze, amelyet folyamatosan szállítot­tak el a közterületről. Mellet­tük persze dolgoztak azok is, akik a sok limlom között keres­tek olyan dolgokat, amelyek számukra még használhatók voltak, így a lomok egy részét a szeméttelepre szállították, má­sik részüket pedig újra felhasz­nálták. Kos (március 21-április 20.) Célszerű lenne ma olyan dolgokkal foglal­koznia, amihez bizonyos fajta szisztematikusság, alaposság, ki­tartás szükséges. Persze lazíthat is, de a legfontosabb, hogy örüljön annak, ha hasznossá teheti magát. Mérleg (szeptember 24- október 23.) A napokban remek ötletei támadhat­nak. Olyanok, amelyek segítségé­vel bevételeit szép haszonná tudja növelni. Jusson eszébe elrendezni félbemaradt személyes vagy jogi ügyleteit is. Bika (április 21-május 20.) A legnagyobb dolog, amit tehetünk, hogy csele­kedeteinkben nem azt nézzük el­sősorban, hogy milyen hasznot hoz számunkra, hanem azt, hogy másoknak mennyire segítünk ve­le, akár közvetett módon is. * Skorpió (október 24-ig november 22.) A Plútó azt tanácsolja, hogy ren­dezkedjen be önvédelemre. Önnek ez nem lesz nehéz, mert máskor is megfontoltan gondolkodik, ha az élet nagy kérdéseire kell választ ta­lálnia. Hallgasson a szívére! Ikrek (május 21-június 21.) A Hold az Ikrekben járva a szokásosnál érzel­mesebbé teheti önt. Megtapasztal­hatja, hogy milyen nagyszerű ér­zés szabadon adni a szeretetünket másoknak. Érezze saját fontossá­gát, különösen lelki síkon.­ ­ Nyilas (november 23- •íV december 21.) A Nap a ** Nyilasban mozogva jelzi, hogy ön féktelen vásárlási lázban szenved. Ha nem vigyáz, most mindent megvesz, aztán egy hét múlva legszívesebben kidobná. Ne tegye nevetségessé magát! Rák (június 22-július 22.) A Rákban kialakuló Vénusz-Hold konjunkció jelzése szerint ön a szerelemért most bárkivel harcba szállna. Pár­jához nagyon közel érezheti a na­pokban magát, s talán még indoko­latlan féltékenység is gyötri. Rák (december 22-janu­­ár 20.) Jól kezdődhet a hét: a Hold szextist alkot a Jupiterrel, s ennek azt mutatja e fényszög, hogy nem várt pénzhez juthat. Ha most éppen házat épít, vagy lakást renovál, meggyűlhet a baja néhány emberrel. Oroszlán (július 23-au­­gusztus 23.) karrierjében óriás léptekkel haladhat előre, ha üstökön ragadja a szeren­cséjét. Ragyogó lehetőséget kap­­, hat a héten a sorstól, csak legyen füle meghallani a kedvező ajánla­tot, különösen a hét közepén. Vízöntő­ (január 21-feb­­ruár 20.) Pihenjen aktí­van, sportoljon, de ne eről­tesse meg magát a hét folyamán, mert amúgy is elég teher nehezed­het önre a munkahelyén, vagy egy tanintézetben. Anyagi ügyei vi­szont kedvezően alakulhatnak. Szűz (augusztus 24-szep­­tember 23.) Csúcsformá­ban érezheti magát ma és holnap. Barátai teljes mellszéles­séggel állnak ön mellett, s jogi ügyekben is ön lehet most a nyerő! Egyik családtagja sikere ugyan­­csaak beragyoghatja a napjait. Halak (február 21-már­­cius 20.) Legyen kezde­­ményező, elszánt és céltu­datos, mert ez a hivatali babérok mellett sok pénzt hozhat. Biotth­musát a héten összhangban hozhat­' ja a természettel, ha utat enged a testi-lelki törvényeknek.­­ A VAS NÉPE NAPI HOROSZKÓPJA FÓKUSZ OLVASÓSZOLGÁLAT Fogadóóra: hétköznap egy órától négy óráig szombat­­helyi szerkesztőségünkben. A fenti időben panaszok, kérdések a 94/522-560-as telefonon is bemondhatók. Ma ügyeletes újságíró: Forgács Bernadett lapszerkesztő: Nagy Győző A NAP VICCE - Megmondom a fele­ségednek, hogy csalod őt a titkárnőddel! - Nem várhatnál vele a hónap utolsó napjáig? - Miért pont addig ? - Akkor van a születés­napja, és nincs neki semmi meglepetésem. A NAP MONDÁSA A kitaszított gonoszte­vők szívében gyakran több emberiesség van, mint az erény ama hűvös, kifogás­talan állampolgáraiban, akiknek vértelen szívében kihunyt a gonosz ereje, de a jóság ereje is. Heine TRAFFIPAX Délelőtt: 8-as főút, Kör­mend. Délután: Celldömölk belterülete. VAS NÉPE . OLVASÓINK ÍRJÁK Címünk: 9700 Szombathely, Pf.: 100. E-mail: vasnepe@vn.pk­.hu A falubuszokról Az április 2-ai Forródrót­ban megjelentekre reagálva szeretném elmondani, hogy Velemér-Őriszentpéter vo­nalszakaszon a betérések korlátozása egységesen csak a szabad- és munkaszüneti napokra vonatkozik, hétköz­napokon az eddig megszo­kott módon közlekednek au­tóbuszjárataink. Tárgyalunk a leállítással hátrányos hely­zetbe kerülő önkormányza­tok vezetőivel a „falubuszok” menetrend szerinti közleke­désbe történő bevonásáról, amelyek a törzsvonalról tör­ténő el-, illetve felszállítást végeznek. Természetesen a törzsvonalon a megszokott menetrend szerint közleked­nek az autóbuszok, így gyor­saság szempontjából kedve­zőbb utazási lehetőséget biz­tosítanak. Őriszentpéter autóbusz-ál­­lomás-Oriszentpéter vasút­állomás között kísérleti jel­leggel 2000. december 17- étől 2001. február 4-éig köz­lekedtettünk autóbuszjárato­kat, amelyet kapacitás-ki­használatlanság miatt jegyzői jóváhagyással állítottunk le. Természetesen, ha valós igény merül fel a vasútállo­más menetrend szerinti autó­busszal történő megközelíté­sére, ismételt tárgyalásokat folytatunk a község vezetői­vel. Tóth Andor vezérigaz­gató, Vasi Volán Rt. Földút a Van Szombathelyen egy olyan „út”, amelyen rendkí­vül nagy forgalom - gyalo­gos, kerékpáros és motoros - bonyolódik le, ennek ellenére még mindig az üveggé kemé­nyeden föld borítja. Ez az út a 11-es Huszár út és a Lovas utca között, a volt szovjet lak­tanya és a Vasép-telep között lévő (volt) vasútvonal mellett húzódik. Rengeteg ember ezen az úton teszi meg a munkába és az onnan visszavezető kilo­métereket. Csak gondoljunk bele, hogy ha valaki az Oladi lakótelepen lakik, és a Puskás Tivadar utcában dolgozik, hogyan juthat oda kerékpár­ városban jával. Ezt nem taglalnám, aki ismeri Szombathelyt, tudja mire gondolok. Nyáron, jó időben nem is akkora gond, hogy ez az út földes, de dol­gozni nem csak nyáron, jó időben kell menni, hanem esőben, hóban is. Esőben és hóban viszont erősen érződik az aszfalt és a közvilágítás hi­ánya. Jómagam 26 éve hasz­nálom ezt az utat, ezen idő alatt semmilyen fejlesztés nem történt itt. Pár száz mé­terről van szó! Véleményem szerint érdemes lenne elgon­dolkodni legalább egy gyalo­gos- és kerékpárút kombiná­ció létrehozásán. Katavics András VÁLASZTÁSI HÍREK Felhívjuk a pártok és a képviselőjelöltek figyel­mét, hogy választási hírei­ket csak 12 óráig tudjuk fogadni. A később érkező információknak a másnapi lapban helyet biztosítani nem áll módunkban. Kovács Ferenc (Fidesz- MDF) otthonteremtő fóru­mai: ma 16 óra Celldömölk, Kemenesaljai Művelődési Központ; 18 óra: Sárvár, Ná­­dasdy-vár, Kovács Ferenc (Fidesz- MDF) kedd 17 óra: Ikervári Nevelőotthon, vendég: Har­­rach Péter szociális és család­ügyi miniszter; 17.30: Káld, kultúrház, vendég: Németh Zsolt országgyűlési képvise­lő és a Kármentő Együttes; 18 óra: Jánosháza, művelődési ház, vendég: Nógrádi László, Balogh Zoltán, a miniszterel­nök egyházügyi főtanácsadó­ja; 20 óra: Sitke, kultúrház, választási fórum. Sági József (Fidesz-MDF) ma 10 órától: a Fidesz-iroda (Kisfaludy S. u.); 11-12 órá­ig: az ISIS Üzletház előtt; 15-17 óráig: a Thököly utcai buszmegállóban; 18 órától: Hende Csabával közösen tar­tanak tájékoztatót a családi gazdaságokról a zarkaházi kastélyban. Sági József (Fidesz-MDF) kedd 9-11 óráig: a Vásár­csarnok (piac) főbejárata; 11 órától: Fidesz-iroda; 15-17 óráig: a Zanati úti ABC előtt; 18 óra: Újperinti klub, vá­lasztási gyűlés, vendég: dr. Prugberger Emil, Kovács Je­nő, Bakits Miklós.

Next