Vas Népe, 2017. május (62. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-06 / 104. szám
NŐI KÉZI-BL FINAL FOUR Szombaton rajtol a női kézilabda-BL Final Four. Az elődöntőben: Buducnost-Győri Audi ETO 15.15 (Sport 1). A VAS NÉPE TUDÓSÍTÁSAI A MEGYEI, HAZAI ÉS NEMZETKÖZI SPORTESEMÉNYEKRŐL Indul a bronzcsata Vasárnap a Viktória a Győri ETO-t fogadja SZOMBATHELY A női labdarúgó NB I. bronzmérkőzésének első találkozóján vasárnap 15 órai kezdettel a Király Sportlétesítményben a Viktória FC a Győri ETO-t fogadja. Múlt héten véget ért a felsőházi rájátszás a női labdarúgó NB I-ben. Az első helyen végzett FTC a második MTK- val az aranyéremért, míg a harmadik pozíciót elfoglaló Viktória a negyedik Győri ETO-val csap össze. A párharcok két győzelemig tartanak. „Jobbak vagyunk, kulcskérdés a helyzetek kihasználása Csordás Csaba (edző) A tavalyi bronzcsatában a szombathelyiek ugyancsak a győriekkel mérkőztek, a Rábapartján 2-1-re, Szombathelyen 3-2-re nyertek, így a harmadik helyen végeztek. - A tavaszunk meglehetősen hullámzó volt, az eredmé-nyek legtöbbször nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna - mondta Csordás Csaba, a Viktória vezetőedzője. - A lányok viszont motiváltak, nagyon várják már a mérkőzést. Úgy érzem, jobbak vagyunk a győrieknél, így a kulcskérdés a helyzetek kihasználása lesz - ezen a téren ugyanis van mit javítanunk. Egyértelműen a bronzérem megszerzése a célunk, ehhez vasárnap akarjuk megtenni az első lépést. Tálosi Szabina sérült, Szakonyi Emese beteg. Összeállítás: Bíró - Harsányi, Fördős, Balogh, Kun - Kiss Zs, Tóth A., Manhart - Nagy V, Siklér, Magyaricspa HVSE/SI az NB I-ért Miskolcon kezd a szombathelyi röplabdacsapat SZOMBATHELY Nem egészen egy hete bajnoki címet ünnepelhetett a Haladás VSE/Sportiskola NB II.-es női röplabdacsapata. A legnagyobb kihívás azonban még hátravan. Az elmúlt vasárnap önfeledten ünnepelte a Haladás VSE/ Sportiskola női röplabdacsapata az NB II. nyugati csoportjának bajnoki címét. De még nincs itt az ideje a jól megérdemelt pihenőnek, hiszen az NB I.-be jutásról egy oda-visszavágón kell dönteni a keleti csoport győztese, a Miskolc ellen. - A bajnokság előtt nem számítottunk a bajnoki címre, hiszen a Balatonfüred és a Pécs csapata jelentősen megerősödött. De nagyon szépen teljesítettek a lányok, minden elismerést megérdemelnek - tért ki először a nyugati csoport küzdelmeit 17 győzelemmel és egy vereséggel záró HVSE gárdájának eddigi szereplésére dr. Mucsi Péter vezetőedző. - Most feltehetjük az i-re a pontot is. A miskolci csapat hasonló a miénkhez, több NB I.-et is megjárt játékos és sok fiatal alkotja. De úgy érzem, mi jobbak vagyunk. Szeretnénk a magunk javára eldönteni a párharcot. Az első találkozó vasárnap Miskolcon lesz, a visszavágót jövő szombaton 16 órától rendezik a Sugár úti csarnokban, de KÖRKÉP Gőzerővel készül a 2017-es kaminos Európabajnokságra a német tankpool24 Racing Team kétszeres Európa-bajnok szombathelyi pilótája, Kiss Norbert. A legtöbb német csapat, így a tankpool24 Racing Team is Csehországban, Most városában próbálta ki először a 2017-es versenytechnikáját. A 4,2 km hosszú pályán 21 változatos kanyar és több hosszabb egyenes is található, így bátran lehetett próbálkozni a különféle beállításokkal. Mint azt a tankpool24 sajtócsapata jelezte, a cél az volt, hogy kipróbálják az új fejlesztéseket, és javítsanak a jármű megbízhatóságán. - A csapat átdolgozta a futóművet, új alkatrészeket is kipróbáltunk, továbbá többféle féket tesztelhettünk különféle beállítások mellett - fogalmazott Kiss Norbert. - Jó hír az is, hogy sikerült fejleszteni a motort, a Mercedes legújabb motorvezérlő szoftverével kísérletezhettünk - bizakodó vagyok. Május 13-14-én Ausztriában, a Red Bull Ringen kezdődik az idei szezon A kétnapos teszt alatt az időjárás bizony okozott problémát - alig pár fok, olykor hóesés nehezítette a munkát. Bár Kiss Norbert elmondása szerint igazából csak néhol volt vizesebb a pálya a megszokottnál, és ez nem is befolyásolta különösebben az előre eltervezett programot. A tankpool24 legénysége a teszt végén elégedett lehetett, problémamentes két napot zártak, minden a terv szerint haladt. - Sokat javultunk, a futómű jól működik - értékelt a szombathelyi pilóta. - A sebességváltóhoz is hozzányúltak a srácok, most már gyorsabban megy a fel-le váltás, sokkal magabiztosabban is használom. A legtöbb fejtörést okozó motor is jobb lett kicsit, úgy tűnik, lesz eredménye az újraprogramozott motorvezérlésnek. A köridőm is jobb lett, mint tavaly ősszel, persze ebből még nem érdemes levonni messzemenő következtetéseket, hiszen teljesen mások voltak a körülmények, és az ellenfeleinkről sem tudhatjuk pontosan, hogy mennyit adtak ki magukból. Annyit azért elárulhatok, hogy körülbelül jó egy másodpercet sikerült javulnunk. Az elmondottak azért is örvendetesek, mert ezúttal használt gumikon körözött a Most Autodromon Kiss Norbert. - Gyakorlatilag a csomag minden része javult, itt Mostban például ötféle fékbetétet is kipróbálhattunk, így akár azt is megtehetjük majd, hogy pályánként variálunk. Egyelőre óvatosak, de optimisták vagyunk - zárta szavait Kiss Nobert. A 10 versenyhétvégét felölelő 2017-es kamionos Európa-bajnokság május 13-14-én kezdődik Ausztriában, a Red Bull Ringen. tg Cseh teszten járt a versenykamion A szezon legnagyobb kihívása vár dr. Mucsi Péter csapatára Fotó: Unger Tamás Kiss Norbertnek volt oka a jókedvre Mostban, jól „viselkedett" a kamionFotó: TANKP00L24 Falcó, a Körmend Pályán a KÖRKÉP Szerdán rajtol a felsőházi rájátszás az NB I.es férfi kosárlabda-bajnokságban: a Falco a Kaposvárral, a Körmend pedig a Péccsel kezd hazai pályán. Csütörtökön véget ért a bajnokság középszakasza, a Falco- Vulcano Energia KC Szombathely a második az Egis Körmend pedig a harmadik helyen zárta a felsőházat. Kicsit szusszanhatnak a csapatok, szerdán azonban már folytatódik az erőltetett menet, a playoff. A három megnyert mérkőzésig tartó negyeddöntőben a szombathelyiek a Kaposvárral, a piros-feketék pedig a Péccsel csapnak össze - természetesen mindkét vasi gárda hazai pályán kezdi a párharcot. A bajnokság - alapvetően - szerda, szombat, kedd, péntek, vasárnap ritmusban folytatódik. Ettől csak teremproblémák, vagy a televíziós közvetítés miatt lehet eltérni. Ennek megfelelően a Körmend például a második meccsét nem szombaton, hanem pénteken játssza, ugyanis a PVSK-nak szombatra nincs csarnoka. A negyeddöntő párosítása: Alba Fehérvár (1.)-Kecskemét (8.), Falco (2.)-Kaposvár (7.), Körmend (3.)-Pécs (6.), ZTE (4.)-Szolnok (5.). A Falco és a Körmend menetrendje (minden mérkőzés 18 órakor kezdődik). május 10., szerda: Falco-Kaposvár, Körmend-Pécs. Május 12., péntek: Pécs-Körmend. Május 13., szombat: Kaposvár-Falco. Május 16., kedd: Falco-Kaposvár, Körmend-Pécs. Május 19., péntek: Kaposvár-Falco, Pécs-Körmend. Május 21., vasárnap: Falco- Kaposvár, Körmend-Pécs. 1g KÖZÉPSZAKASZ VÉGE 12. Jászberény 32 11 21 2490-2655 43 13. Vasas 32 7 25 2525-2840 39 14. MAFC 32 5 27 2352-2723 37 1. Fehérvár 34 24 10 2852-2613 58 2. Falco 34 22 12 2804-2674 56 3. Körmend 34 22 12 2980-2701 56 4. ZTE 34 22 12 2952-2831 56 5. Szolnok 34 20 14 2862-2730 54 6. PVSK 34 20 14 2761-2719 54 7. Kaposvár 34 19 15 2680-2719 53 8. Kecskemét 34 18 16 2582-2622 52 9. Szedeák 34 18 16 2688-2641 52 10. Sopron 34 13 21 2657-2627 47 11. Atomerőmű 32 13 19 2559-2649 45 Diákolimpia futószalagon KÖRKÉP Szerdán a nagy eső miatt elhalasztották az atlétikai diákolimpia III—IV. korcsoportos megyei döntőjét. A versenyt hétfőn pótolják a Sugár úti Atlétikai Centrumban 13 órától. A jövő hét további részében a labdarúgásé lesz a főszerep. Kedden 9.30-tól a III. korcsoportos fiúk kilenccsapatos megyei döntőjét rendezik Körmenden. Szerdán a IV. korcsoportosok ötös tornája 9.30-kor kezdődik a szentgotthárdi sporttelepen. Május 13-14-én, szombaton és vasárnap pedig Vép fogadja az V-VI. korcsoportos fiúk országos döntőjének húszcsapatos mezőnyét, Vas megyét a szentgotthárdiak képviselhetik. de 2017. MÁJUS 6., SZOMBAT Gergelics Cinta, a Dobóse 25 éves kalapácsvetője 13 éve küzd a méterekért. Részt vehetett négy korosztályos világversenyen, 2012-ben felnőtt magyar bajnok lett. Az idei szezonját nagyszerűen, 67,55 méteres egyéni csúccsal kezdte. RÖVIDEN időn túli hetessel egyenlítettek BUDAPEST Az Európabajnoki selejtezősorozat 3. fordulójában a magyar férfi kézilabda-válogatott az olimpiai bajnok Dániát fogadta a Papp László Sportarénában. A 7000 néző előtt rendezett meccsen remek első félidőt produkált csapatunk, 14-11-re vezetett a szünetben. Fordulás után váltakozó csata dúlt a pályán, végül a dánok az utolsó utáni pillanatban, időn túli hetesből egyenlítettek - 25-25-ös eredménnyel zárult a meccs. Május 7-én, vasárnap rendezik az Eb-selejtező sorozat 4. fordulóját. Magyarország éppen Dániában lép pályára (20.30, Sport1) - máris jöhet a visszavágó. ig SZKKA-Vasas női kézis rangadó KÖRKÉP Az NB I/B-s női kézilabda-bajnokság 24. fordulójában rangadót rendeznek Szombathelyen: a második helyen álló Kozma Szerszám-Szombathelyi Kézilabda Klub és akadémia a listavezető Vasast fogadja szombaton 18 órás kezdéssel. Ha a szombathelyiek életben akarják tartani halvány aranyérmes álmaikat, akkor le kell győzniük legfőbb riválisukat. Decemberben egyébként a szombathelyiek 26- 25-re nyertek a fővárosban. A kiesés ellen küzdő Haladás VSE-Sport Kft. ugyancsak szombaton, ugyancsak hazai pályán, ideiglenes otthonában Bükön meccsel. A 16 órakor kezdődő találkozón a szintén az alsóházba tartozó Rinyamenti KC Nagyatád lesz az ellenfél. A zöld-fehér együttesnek is nagy szüksége lenne a győzelemre. tg vacity Hirdetés BÜKFÜRDŐ A Büki Gyógyfürdő Zrt. bérbe adja a fürdő épületében található éttermét. A pályázati felhívás megtekinthető a www.bukfurdo.hu/berlemenyek weboldalon. A pályázat benyújtási határideje: 2017. május 19. Büki Gyógyfürdő Zrt., 9740 Bük, Termál krt. 2/A. Tel.: + 36-94/558-080 Fax: +36-94/358-023 E-Mail: bgyzrt@spabuk.hu