Középdunántúli Napló, 1958. június (Veszprém, 14. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-01 / 128. szám
középbünAmtuli NAPLÓ AZ MSZMP VESZPRÉM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Vasárnap, 1958. június 1.Ára 60 fillér XIV. évfolyam — 128. szám. Köszöntjük pedagógusainkat! Elérkezett a VII. Pedagógus Nap. Az iskolák tanulói kedves titkolódzással tervezgettek. Keresték a módját, hogyan tudják meglepni, megörvendeztetni nevelőiket. Már napokkal előbb fényesebben csillant szemük nevelőik felé. Gyermekeikkel együtt készültek a szülők is. Nem a pedagógust, hanem a „mi pedagógusainkat” köszöntik június 1-én. Mert a pedagógus napnak már tradíciói, gyökerei vannak ifjúságunk, dolgozó népünk szívében. Mert a magyar pedagógus valóban a népé. Közte él, dolgozik állandóan. Vele örül és szomorkodik. Egy a célja, egy a harca. Ma valóban egész népünk köszönti pedagógusainkat! Úgy érzem, ma pedagógusaink is megállnak egy pillanatra. Visszatekintenek a megtett útra. Messziről és mélyről indultunk el. Emlékezzünk, milyen volt helyzetünk a felszabadulás előtt? Milyen kínos érzés még visszagondolni is az állástalanság keserű napjaira, az ínségmunkák idejére. Néha nekibuzdultunk és megírtunk felcsillanó reménységgel egy-egy kérvényt a „Nagyméltóságú Miniszterárnak.” Azután hosszú időre kezünkbe vettük a kalapot és megindultunk a protekciószerzés megalázó útján. Mit kértünk? Munkaterületet, lehetőséget fiatal erőtől duzzadó tenniakarásunk számára. Kis kenyeret, hogy végre legalább részben önálló emberré válhassunk. Akinek sikerült, gondoljon az akkori iskolára, akkori helyzetére. Ha elgondolkodunk, világosan látjuk, hogy a magyar pedagógus a szó legmélyebb értelmében valóban felszabadult 1945- ben. A falu „alázatos embere” önálló lett. Felszabadult népünk új életcsinálásában élen jártak pedagógusaink. Az új távlatok küszöbén rádöbbentünk, hogy a régi iskola egész rendszerével, berendezésével elavult, megfeneklett. Az új iskola létrehozásában szinte nem ismertünk határokat. Romboltuk a régit, és építettük az újat. Magunk sem értettük, hogyan tudtunk dolgozni a régi szűk falak között. Egyszerre elviselhetetlen lett az elavult, száz esztendős padok recsegése, a szemléltető eszközök hiánya. Nem részletezem. Csak annyit emlékeztetőül, hogy megyénkben több, mint harminc új, korszerű iskola épült, 190 tantermet szereltünk fel új berendezéssel a felszabadulás óta! A háborús pusztulás ellenére volt ereje ehhez az országnak. Pedig mennyi mindent kellett itt újjáépíteni, és mennyit építettünk. Volt ereje, mert új társadalmi rend keretében, a dolgozó nép vette kezébe az irányítást, a hatalmat. Ez hozta a döntő változást a pedagógusok életében is. Kell beszélni erről. Kell, mert a közelmúlt események 1956. októberében, még a legkézzelfoghatóbb tényeket is elferdítették, legszebb eredményeinket is feledtetni akarták. Az ellenforradalmi uszítók csak a hibákról beszéltek. Rövid időre sok pedagógusunk szemét be tudták vonni fátyollal. Nemzeti színeink fedezete mellett indították támadásukat, a legnemzetietlenebb célokért! Mit várhattunk volna tőlük? Az újra derékszögbe görbített pedagógus már elfelejtett figuráját! Miért nem ordítottak 1956. októberében arról, hogy ez a rendszer a volt proletár és cseléd gyermekének is ingyen és kötelezően megadta a régi IV. gimnáziumnál szélesebb műveltséget? Miért nem beszéltek arról, hogy a diákotthonokban, napköziotthonokban, óvodákban fillérekért lakást, étkezést, gondos nevelést kapnak ifjúságunk tömegei? Miért nem hangoztatták, hogy ma mindenki pótolhatja műveltségét, a tanító tanárrá, a tanár professzorrá lehet, ha erre van képessége! Kiáltani kellett volna, hogy megkétszereződött és mégis kevés a pedagógusok száma, hogy megszűnt az analfabétizmus, hogy milliárdokat költöttünk tankönyvekre. Pedagógusok! Gondoljunk az idei pedagógus napon ezekre a tényekre. És nézzünk előbbre, a jövőbe! Új általános iskolai tan terv, új, gyönyörű lehetőségek. A volt három millió koldus országa épül, virul, felszámolta évszázados lemaradását, dolgozik, kutat, alkot, defékezhetetlen lendülettel halad a szocializmus felé. A népi demokratikus országok milliárdos tábora a biztosíték, hogy elértük célunkat. Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt a garancia, hogy útunkon többé nem lesz törés. Tudjuk, hogy tehetetlen dühvel nézik fejlődésünket azok, akik évszázadokon keresztül gőgösen keresztül néztek a magyar pedagógusok feje fölött. Ezek cinkosai lettek a nyugati kapitalistáknak. Közösen készítik a tervet — és itt a háborút is latolgatják —, hogy uralmukat visszaszerezzék, illetve megtartsák! Soha nem volt szebb feladata pedagógusainknak, mint ma! Az iskolában és az iskolán kívül tanítani, nevelni az embereket. Hirdetni népünk, ügyünk igazságát. Megmutatni az utat, amelyet megtettünk, és a jövőt, amelyet építünk! Lelkesíteni az embereket magasztos célok érdekében, elért eredmények alapján. Felsorakoztatni az ifjúságot, a szülőket a békés, alkotó munka védelmére és a háborús gyújtogatók megbélyegzésére. Van-e, lehet-e pedagógus, aki ebben a munkában nem tart velünk? Hisszük, hogy a még félig becsukott szemek is kinyílnak. Hiszem, hogy a VII. Pedagógus Nap kedves örömei, dolgozó népünk felé irányuló szeretete és megbecsülése újabb sikerek, újabb eredmények elérésére ösztönöznek valamennyiünket. Köszöntjük megyénk minden pedagógusát! Rozsnyai Géza megyei tanács művelődésügyi osztály vezetője Aczél György elvtárs is felszólalt Veszprémben a pedagógus ünnepségen Szombaton délelőtt rendezték Veszprémben a VII. Pedagógus Nap alkalmából a díszünnepséget, amelyen kiosztották a megye legjobb pedagógusainak a kitüntetéseket. Az ünnepségen megjelent Aczél György elvtárs is, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a művelődésügyi miniszter első helyettese. A díszelnökségben helyet foglalt Rácz Béla elvtárs, a Veszprém megyei Tanács elnökhelyettese, Stornovics Zoltán elvtárs, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának tagja, Kiss János elvtárs, az MSZMP városi bizottságának első titkára, Gyimesi András elvtárs, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Rozsnyai Géza elvtárs, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője, a Pedagógus Szakszervezet, a KISZ és az úttörő szervezetek képviselői, Gyimesi András elvtárs rövid megnyitója után Rácz Béla elvtárs tartotta az ünnepi beszédet. Beszédében emlékeztette az ünnepség résztvevőit a pedagógusok felszabadulás előtti helyzetére, és kiemelte az idei pedagógus nap azon jelentőségét is, hogy éppen tíz esztendeje államosították hazánkban az iskolákat. Beszéde további részében ismertette a megye pedagógusainak az utóbbi esztendőben elért jelentős eredményeit, és elmondotta, hogy a kitüntetéseken kívül az idei pedagógus nap alkalmából a megye nevelői részére mintegy hétszázötvenezer forint jutalmat osztanak ki. Az ünnepi beszéd után Aczél György elvtárs emelkedett szólásra. Beszédében számos statisztikai adattal és példával bizonyította, hogy a pedagógusok helyzete milyen rossz volt az elmúlt rendszerben. — Azt mondják néhányan — mondotta többek között —, hogy nálunk a munkásosztály és a parasztság mögött háttérbe szorul az értelmiség. Ennek cáfolására elég azt is megemlíteni, hogy a Horthy rendszerben Magyarországon 11000 egyetemista tanult, és egy egyetemistának a tanulmányi költségei háromezerötszáz forintba kerültek. Ma hazánkban közel harmincnégyezer egyetemista tanul, s azok mintegy ötven százaléka munkás- és parasztfiatal. A többi százalék túlnyomó többsége értelmiségi szülők gyermeke. Ma több értelmiségi szülő gyermeke tanul egyetemeinken, mint a Horthy rendszer alatt az egyetemisták összlétszáma volt, így áll nálunk az értelmiség úgynevezett „elnyomása“. Beszéde további részében hangsúlyozta, hogy mindazt az eredményt, amelyet a nép magáénak mondhat a szocializmus építése terén, azt a pedagógusokkal együtt értük el, s ha történtek hibák, azt ugyancsak a pedagógusokkal együtt követtük el. Beszélt a világnézeti kérdésről és a hazaszeretetről is. — A hazafiság, a hazaszeretet nemcsak azt jelenti— mondotta —, hogy a népet szeretem. A saját népemet. Jelenti, hogy minden olyan népet szeretek, amely a haladás útján van, minden olyan népet, amely felszabadulásáért vagy az emberi békéért és boldogulásért küzd. És ezzel párhuzamosan pedig a hazaszeretet érzése elválaszthatatlan attól, hogy a nép ellenségeit szívből és szenvedélyesen kell gyűlölni. Aczél elvtárs beszéde befejező részében a következőket mondotta: — A nevelői munka hivatás. És csakis az maradjon meg mellette, aki szíves-lélekkel hivatásának is érzi. És a Veszprém megyei pedagógusok is, ne csak az eszükkel, hanem a szívükkel is munkálkodjanak a szocializmus építésében. Aczél György elvtárs beszéde után a kitüntetett pedagógusoknak kiosztották a jutalmakat, majd utána díszebéden vettek részt. Leleplezik József Attila szobrát Veszprémben Ma, vasárnap délelőtt 9 óra 30 perckor leplezik le Tarr István „József Attila” szobrát Veszprémben, a Szabadság-téren. A szoborleleplezésen ünnepi beszédet mond Gyimesi András elvtárs, a Hazafias Népfront megyei titkára. A szoboravatásra mindenkit szeretettel vár a Rendezőség. Révfülöpi borok a Budapesti Ipari Vásáron A révfülöpi Kossuth Termelőszövetkezet borai után nagy az érdeklődés a Budapesti Ipari Vásáron. A szövetkezet 20 hektó bort szállított fel, melynek kétharmada már elfogyott. A borok kiváló minőségűek. Világ proletárjai, egyesüljetek! Mai számunkból: Nemzetközi szemle Agrárpolitika, konzultáció a Mezőgazdasági Akadémián Mitől fáj az építésvezető feje ? fórum Ülést tartott a megyei pártbizottság Tegnap délelőtt a Veszprém megyei Pártbizottság kibővített ülést tartott. A végrehajtó bizottság beszámolóját Vándor József elvtárs, a megyei pártbizottság másodtitkára tartotta a Központi Bizottság határozata alapján „A falusi helyzetről, s a falusi pártpolitikai munka megjavításáról.” A pártbizottság a beszámolót megvitatta, kiegészítette, és ennek alapján megfelelőhatározatot hozott. A mongol parlamenti küldöttség válasza Cs. Szurundzsab, a Mongol Népköztársaság parlamenti küldöttségének vezetője táviratot küldött Rónai Sándornak. Távozóban még egyszer őszinte köszönetet mondott a szívélyes fogadtatásért és vendéglátásért. Több, mint nyolcezer holdon termelnek aprómagot megyénkben A megyében eddig 8235 hold aprómagtermesztésre szerződtek a termelők. Az állami gazdaságok 2773 holdra, a tsz-ek 2526 holdra, az egyéni termelők pedig 2935 holdra szerződtek a megyei magtermeltető vállalattal. Ez a szám aránylag kielégítő. Csak néhány növényféleség szerződése halad vontatottan. A fehérhere szerződéskötésben lemaradás van. Ezt legnagyobbrészt az időjárás okozta, mivel az új vetésűek is kisültek. A termelők nem mernek vállalkozni a termelésre. A mustár és a szójabab magtermelésétől is vonakodnak. Az előirányzott holdnak alig a felére kötöttek szerződést. A nyúlszapuka, szarvaskerep viszont kedvelt a termelők körében. A tervet jóval 100 százalék fölött teljesítették. Mégis akarják a keszthelyiek a kultúrházat! Május 28-án tartotta Keszthely város tanácsa azt az ülését, amelyen megtárgyalták a város ez évi költségvetését, s ugyanakkor dönteni kellett a községfejlesztési járulékról, s a községfejlesztési alap felhasználásáról. A tanácsülésen a pénzügyi osztály vezetője ismertette a gondosan, aprólékosan elkészített tervet, amely egyben a végrehajtó bizottság javaslata volt. Az ismertetett terv, amely a legszükségesebb, legsürgősebb feladatok megoldását célozza a községfejlesztési alap felhasználásával, megkövetelte, hogy a községfejlesztési járuléknak 20 százalékot javasoljon a végrehajtó bizottság. A javaslat után nagy vita körekedett. Többen felszólaltak és kifogásolták a járulék mennyiségét. Soknak tartották, valamint azt kérték, hogy ne csak az adózók, hanem a bérből és fizetésből élők is fizessenek községfejlesztési járulékot. A vita összefoglalójaként Horváth Ferenc tanácselnök megmagyarázta a tanácstagoknak, hogy a húsz százalékos járulékra (négy évi időtartamra) azért van szükség, hogy felépíthessék az évek óta nélkülözött kultúrházat, amelynek hiánya Keszthely szégyene. Elmondta azt is, hogy nemcsak az adózók fizetnek járulékot, hanem végeredményben mindenki, mert minden vállalat és intézmény községfejlesztési járulék befizetésére kötelezett. A részletes felvilágosítás és a szükségesség megértetése azután eldöntötte a vita sorsát. A tanácstagok belátták, hogy másként nem lesz kultúrház a városban, hiszen államunk anyagi lehetőségei nem engedik, hogy csak a keszthelyi kultúrházra súlyos milliókat költsön. Ehhez a városnak is hozzá kell járulnia. A tanácstagok válaszoltak. Úgy, hogy egyhangúan elfogadták a javaslatot és a községfejlesztési járulékot húsz százalékban állapították meg. Válaszuk azt jelentette, hogy a keszthelyiek mégis csak akarják, hogy mielőbb megépüljön a kultúrházuk.