Napló, 1963. augusztus (Veszprém, 19. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-01 / 178. szám

IMS. augusztus 1. Jó termést ígér a Balatonfelvidék félmillió őszibarackfája A Balatonfelvidék déli lejtőin, az őszibarack hazájában, az idén csaknem félmillió őszibarackfa hoz termést a termelőszövetke­zetekben, szakcsoportokban és a háztáji gazdaságokban. A ko­rai May Flower szüretelését már befejezték. Csupán ebből a faj­tából négy vagonnal vásárolt fel a szövetkezetek Veszprém me­gyei értékesítő központja. A ko­raiak után már sorra érnek a Balaton-part legnépszerűbb faj­tái, többek között a Győztes, Alekszander, Amsden, Elberta és a Champion. A szakemberek becslése szerint a korai fajták közepes termése után gazdag szü­retre számítanak a később élő őszibarackosokban. A szövetke­zetek Veszprém megyei központ­ja ezekben a napokban naponta több tonnányi őszibarackot „expressz’’ juttat el a Balaton­­part üdülőtelepeire és a Veszp­rém megyei iparvidékekre. Az idén először már teljes egészé­ben el tudják látni a népszerű gyümölccsel a Balaton partot is, előzetes számítások szerint öt vagonnal külföldi piacra is szál­lítanak majd. BŐVÍTETTÉK A BALATON­FÜREDI BÉKE GYÓGYÜDÜLŐT Balatonfüreden az építők befe­jezték a SZOT Béke üdülőjének korszerűsítését és bővítését. A 90 személyes üdülő augusztus 1-től újabb ötven vendég részére nyújt kényelmes pihenőhelyet. A régi üdülőház a nyaralótelep egyik legszebb épülete lesz, amely idén, mint a SZOT gyógy­­háza működik, s a jövő évtől pe­dig a meglévő szanatórium fiók­épülete lesz. (Folytatás az 1. oldalról) volt, bajtársa, Dedics Gyula vál­totta le a DT-413-on. — Reggeli után pihenek, este újra gépre ülök — mondja. — Mikor pihen a gép? — Majd ha mi elmegyünk! — felel nevetve. — Csak karbantar­táskor állunk le, vagy hiba ese­tén. Eddig nem sok baj volt. Lu­cernatartót szántunk, jó kemény a föld, de a normát túlteljesítjük minden nap. — Két harcos hiányzik a tíz­ből, hol vannak? — Az egyik, Farkas István ugyanott szánt, ahol mi. Gépál­lomási traktoros a váltója. A má­sik, Beregszászi Ferenc, itt dol­gozik a műhelyben. Ide osztották be.. • Az itteni „parancsnok”, Bolla Rezső mondja: — Kár, hogy rövid az idejük, komoly segítséget nyújthatnának az őszi munkában is. Eszerint, névsorolvasás nélkül is, mindenki „jelen” — a sora­­kozótól el is tekintünk! HORVÁTH ISTVÁN Paulics Emil ifjúsági szocialis­ta finomcsiszoló brigád az egy­éves országos üvegipari verseny­ben első lett. A brigád áprilisban nyerte el a szocialista címet. Ok­levelet, vándorzászlót és brigád­tagonként 300—300 forint pénz­­ jutalmat kaptak. A képen: a bri­gádvezető munka közben. (Péterfay felv.) Az illetékes távolmarad Zircen 126 000 forintos költséggel, községfejlesztési alapból, egy új autóbuszvárót épített a tanács. A hasznos kis építményt tegnap délben 10 órakor akarták átadni az illetékes AKÖV-nek. Néhány nappal az átadás előtt levelet indítottak út­nak az autóbuszok és várók „atyjá­hoz”, az AKÖV-höz, amiben az ava­tóünnepélyre invitálták meg. Tegnap délelőtt tízkor azonban hiá­ba voltak az új váró mellett a helyi illetékesek és az érdeklődők. Az AKÖV-től senki sem jött. Az érthetetlen és udvariatlan tar­tózkodás rosszul esett a zircieknek, akiknek most fő a feje: van már buszváró, de vajon mikor és kinek adják át, ha az AKÜV-nek nem kell? —Igé— Gépkocsizók a TEFU-nál Veszprémben a Tüzép-telepé­­nél, és az üzletek előtt mostaná­ban gyakran látni honvédségi te­hergépkocsikat, katonaruhás ve­zetőkkel. Mintegy félszáz gép­kocsit kapott kölcsön az AKÖV a honvédségtől, ugyanannyi ve­zetővel. S hadd tegyük mindjárt hozzá, hogy nem is akármilyen vezetőkkel. Nemcsak szakmailag megfelelőek, azok, akiket a meg­bízatás teljesítésére alkalmasnak találtak, hisz közülük is csak azok jöhettek számításba, akik a katonai és politikai kiképzésben is megállták helyüket. Polgári megbízatásuk sem könnyű — ezt már tudták, akkor, mikor útnak indították őket ide, Veszprémbe, ahol zömmel helyi fuvarokat bonyolítanak le. A hőségben 14—16 órát dolgozni, állandóan a városban járni, ahol még a szél sem rebben, igen fá­rasztó, azt is megmondták „ott­hon”, a laktanyában, hogy ra­kodómunkás hiány van, ha kell, ebben is segítsenek. A katonák megszívlelték a fi­gyelmeztetést is. Szombaton, va­sárnap pihenő idejüket gyakran feláldozzák, s rendszerint tizen­­ketten rakodómunkát végeznek. Domonkos László honvéd több­nyire a lakosságnak fuvaroz szé­k­et. S mivel második rakodó­­munkást nem tudtak kocsijára biztosítani, vállalta, hogy ő is rakodik. Steig József tizedes és Bőhr Ferenc őrvezető a MÉK-nél szer­zett becsületet a honvédségi „re­­fusoknak”. A MÉK igazgatója is felfigyelt a két szorgalmas ka­tonára és megkérte a parancsno­ NAPLÓ Fekete a „gyaluforgács“ Látogatás egy gépesített szénbányában Suhogva húz a has lefelé. Tá­gas folyosón lépünk ki belőle. Nincs szükség a lámpára, mert nappali világosságot varázsoltak a fénycsövek. Mellettünk szénnel rakott csillék gurulnak. Jókai­­bányában az északi fejtőmezőre igyekszünk a tröszt négy gyalus­frontja közül az egyikre. Amerre elhaladunk, szinte meglepő a rend, a tisztaság, ami valljuk meg őszintén, nem kis erőfeszítésbe kerül a földalatti bányában. Mintha kiseperték volna. — Jó szerencsét! — köszönnek ránk az egyik kereszteződésnél. Falatoznak. Ki felvágottat, ki son­kát, de kávés hőpalackot is lát­ni. Mint kiderül, nem füstre vár­nak, csak van egy kis idejük. A fronton omlasztanak, szerelnek, a kaparó áll. — Hollandit keresek a „di­­kics” végére — túr a szerszámos ládába a frontmester, Bege Ta­más. — Talán ez jó lesz — tartja a lámpa alá, — de még egy kel­lene. — Azután amikor megta­lálja, invitál bennünket — ke­rüljünk beljebb. — Kiszakadt a lánckapocs Ta­más. Mit csináljunk vele? — kér­dezi az egyik szenes képű mun­kás a végtagnál. — Keressetek egy jó erős csa­vart, a ládában akad, azután jó szorosra húzzátok meg. Kibírja az is jól. Volt már ilyen eset — válaszolja és már a többieket fi­gyeli. — A végtagnak készítik a he­lyet, mert a gyalu itt nem éri el. Kézzel kell... — kapjuk az újabb magyarázatot. — Ezt a vasat vigyétek kifelé, nehogy bent maradjon egy is — mutat a tönkrement acélsü­­veggerendákra, amiből bizony jócskán gyűlt össze. — Nem bírják ezt a nagy ter­helést. Rengeteg megy tönkre. Olyan a nyomás, hogy mindent szakít. — Valamennyi támot fejtőka­lapáccsal „dikiccsel” kell kisza­badítani. Még a rablóvilla is te­hetetlen másképp — ezt viszont egy idősebb omlasztóvájár mond­ja inkább nekünk, mint a front­­mesternek, hisz ő úgy is tudja. Nézzük az üreget, a leszakadt mázsás darabokat, amelyek félig eltemették már a belsősor acél­­támjait. Elég őket kiszabadítani. A láncot rákötötték. „Dikicsez­­nek”, azután a csörlő mégis meg­mozdítja. Húzzák már kifelé. Megmentik. Az elhagyott főte pedig nagy robajjal leszakad egész a máglyáig. — A Vallent-támok talán még­­egyszer ennyit kibírnának. Na­gyon szívósak, csupán megfele­lő süveg kellene hozzá, mert azo­kat nem győzzük pótolni — pa­naszkodnak. A frontmester örökké mozog. Utasításokat ad, de inkább úgy hangzik az, mint az idősebb, ta­pasztaltabb tanácsa a fiatalabb számára. Amíg a hollandit segíti beszerelni, a szénfalat vizsgál­­gatjuk. Olyan az, mint a torta­szelet. Felső rétege csillogó, réz­­nyes, fekete, nagyon jó minősé­gű szén, alatta egy csigás réteg, ami meddőbe megy át, majd is­mét szén. — Borostyántelep. Ez a jelleg­zetessége. Ha vékony is a szén, azért nagyon nagy kár lenne bent hagyni — így vélekednek a bá­nyászok. Lassan mindenütt végeznek az omlasztással. A hajólámpák — mert azok világítanak már itt is a pislákoló karbidlámpák­ he­lyett — egy pillanatra elsötétül­nek. Csak egy villanás. Jelzés. Azután sercegve megin­dul a kaparó, kotorja a szenet. A gyalu is belemar. Úgy köze­ledik felénk láthatatlanul, mint egy szörnyeteg. Valóban nem látszik ki akkor sem, amikor odaér mellénk, csak a szén dől a kaparóra, amely nyögve to­vábbítja. — Mennyi szívlapát kellene ehhez? — mondja mosolyogva a frontmester, akinek az arcáról lehet olvasni, most nyugodtabb már. Elindult a szén a kaparón. A gyalu ingajáratot teljesít. Ahol elhalad, lazít és porlaszt. Nem kér előre fúrást, robban­tást. Teljes munkát végez. A bányászok? Nem lapátol­nak. A biztosítás a fő gondjuk. Ahogy a gép előrehalad, a hid­raulika tolja előre a kaparóbe­rendezést. Hátul pedig már ké­szítik az előbb kirakott acéltá­­mokat, hogy újra a főtő alá ál­lítsák. Kevés idő van itt a beszélge­tésre, de látni annál többet le­het. Amit még megtudtunk: Be­­géék már többszörösen tulajdo­nosai a megtisztelő szocialista brigád címnek. Fejteljesítmé­nyük 9,4 csille műszakonként. Panaszuk a nagy nyomás és a gyenge süveggerendák mellett, hogy több esetben na­gyon megtelepítik a frontot. Egyébként — később tudtuk meg — az északi mező két frontja félév alatt 1200 süveggerendával többet „evett meg”, mint ter­vezték. Versenyben vannak. A cím megtartása a legfőbb cél. Most éppen a rendkívül nehéz viszo­nyok miatt nem elsők, de nem is utolsók. (Félév alatt 2896 csille szenet termeltek terven felül.) — Az éves versenybe azért be­leszólunk, mert javul a helyzet és a többi mutatóink, mind jók — ezzel búcsúzott Bege Tamás, a brigádvezető. _________ ifi—_ kot, engedje meg, hogy megju­talmazzák őket. Kérték az AKÖV-től, hogy lehetőleg kato­na­kocsit küldjenek nekik, mert azok a gépkocsivezetők segítenek az áru fel- és lerakásánál is. Hiába vannak távol az alaku­lattól, hiába van néhány hóna­pig a katonai feladatoktól eltérő megbízatásuk, a katonás rendet, fegyelmet most is betartják. Sőt jobban talán, mint eddig. Több kitüntetett, és ki­váló jelvényen katona van kö­zöttük. Ez utóbbiak az alakulat­nál kiváltságokat — például ál­landó kimaradást — élveznek. Ez itt nem érvényes. Amikor erre a feladatra vállalkoztak — önként lemondtak erről — a szá­mukra nagyon kedvező, kellemes jogukról, csakúgy, mint arról, hogy szeptember előtt szabadság­ra menjenek. S amit vállaltak, szívvel-lélekkel teljesítik. M. T.-né Példaképei lehetnek a civileknek — igen nagy segítséget kaptunk a honvédségtől — mondják a 22-es Épí­tőipari Vállalat füzfőgyártelepi épí­tésvezetőségén, amikor szóba kerül, hogy katonák is dolgoznak náluk. Azt gondolták először, hogy csak segéd­munkaerőket kapnak, örömmel ta­pasztalták, hogy a honvédségtől érke­zett fiatalok egyharmada szakmun­kás, vagy olyan képesítéssel rendel­kezik, hogy szakmunkásként tudják őket foglalkoztatni. Nem egy közülük gépet kezel, vagy vontatóval szállít anyagot. Egy hónapja, hogy megérkeztek a katonák az építkezésre —­ de máris érezhető, hogy jobban halad a mun­ka. Nemcsak azért, mert nagyobb a létszám, hanem azért is, mert a ka­tonák igen szorgalmasak,, igyekvőek. Példaképül állíthatjuk őket a civilek elé is. Parancsnokuknak joga van visszaküldeni az alakulatukhoz azo­kat, akik nem jól dolgoznak — de erre még nem volt szükség, és min­den jel arra mutat, hogy október vé­géig — ameddig az építkezésen m ma­radnak a katonák — nem is kerül erre sor. Van közöttük 9—10 kőműves, akik választottak maguk mellé segédmun­kásokat, s ezek a katona-kőműves­­brigádok igen jól megállják helyüket. De példamutatóak akkor is, ha nem szakmunkáról van szó. A legjobb ka­tonák a hét végén eltávozást kapnak, haza mehetnének családjukhoz, ehe­lyett felajánlották, hogy ők is részt vesznek a minden második hét vé­gén az építők által vállalt ünnepi műszakban: jelenleg a földmunkák­nál tapasztalható lemaradást segíte­nek pótolni. Sok közöttük a KISZ fiatal, akik a helyi KISZ szervezet munkájából is részt kérnek. Az alapszervezet veze­tősége pedig a napokban tartandó taggyűlésre is meghívta őket. Jó munkájuk viszonzásaképpen az építésvezetőség sportfelszerelést biz­tosít számukra — azt szeretnék, ha nemcsak jól dolgoznának, hanem megérdemelt pihenőidejükben jól is éreznék magukat Fűzfőn. Mike Tiborné 9 Szántóverseny a keszthelyi járásban (Tudósítónktól) Az állandósított járási szántó­verseny bizottsága a napokban rendezte meg a keszthelyi járás traktorosai részére az 1963. évi szántóversenyt. Hét termelőszö­vetkezetből 10, a gépállomástól 3, összesen 13 traktoros indult a versenyen, a „Hűvösvölgyi-csár­da” mellett. A szántóverseny bírái az „ösz­­szeszántás” minősége, a szántás egyöntetűsége, az „összeszántás” alkalmával, a barázdák szabá­lyossága és a talajfelszín lefor­­gatása, a mélység egyenletessé­ge, a porirányítás, a széjjelszántá­­sok csatlakozása, a záróbarázda, a táblahatárok egyenessége és az összbenyomás alapján állapítot­ták meg az eredményt. Első Ma­jor Ferenc, a szentgyörgyvári Béke Tsz traktorosa 87,19 pont­tal. Második Horgas János, a harmadik Takács Károly felső­pá­­hoki traktoros. A legjobb ifiver­senyző: Dorman János, a zala­­vári Új Idők Tsz traktorosa 77,6 ponttal. Ebben az évben valamennyi tsz, a Keszthelyi Gépállomás és a Keszthelyi Állami Erdőgazda­ság is hozzájárult a versenyző traktorosok jutalmazásához. A versenyben résztvevő valameny­­nyi traktoros jutalomban része­sült. A helyezettek között több mint 5000 forint értékű értékes, praktikus jutalomtárgyak kerül­tek kiosztásra. Az első helyezett teljesen felszerelt férfikerékpárt, a második helyezett karórát, a harmadik helyezett fényképezőgé­pet ,a legjobb ifi versenyző trak­toros karórát kapott. Vastag Miklós oktatási előadó.

Next