Napló, 1965. november (Veszprém, 21. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-02 / 258. szám
mmarim***. NAP&0 Tanítónők a satupadnál A tanító néninek mindent tudnia kell. A tanító néni — abszolút tekintély. Kincs, nem létezhet a világon olyan dolog — így képzelik rendíthetetlen hittel a kis nebulók — amit a tanító néni ne tudna. Nemcsak az írás-olvasás rejtelmeit, a számok titkait, a nyelvtan szabályait, hanem például a fúrás-faragás fogásait, a laposfogóval való bánásmódot is. Akár egy asztalos, lakatos. Hogy az alsó tagozatban most már majd minden tanító: „néni”; hogy a tanító néni, néni, aki gyerekkorában szívesebben játszott babaruhást, ahelyett, hogy bicskával faragott volna botot, ostort, kocsit, repülőgépet magának; s hogy a kést bizony sokkal többször használta és használja krumplihámozásra mint fafaragásra, — minderre aligha gondolnak a tanítványok. (De még mi, felnőttek is ritkán.) S amit a gyermekek — öntudatlanul, naív és feltétel nélküli bizalommal — elvárnak tanítónőjüktől; ugyanazt jogosan s céltudatosan követeli meg a pedagógusoktól a társadalom. A politechnika a felső tagozaton, a gyakorlati foglalkozás az alsó osztályokban — ma már nem holmi „melléktantárgy’’. A kézügyesség alapvető jártasságainak és készségeinek kialakítását az általános iskolák új, már az az iskolareform törvény szellemében készült tanterve fontos követelményként írja elő. Csakhogy a tanítók és tanítónők — így a veszprémi tanítónők nagyobb hányada is — nem az új felsőfokú képzőkben végzett (ahol már e tárgyat is oktatják), hanem korábban. Ezért aztán huszonöt vészrémi tanítónő, az általános iskolák 111. és IV. osztályainak vezetői, esténként öttől hétig az 1. számú iskola politechnikai tanműhelyébe jönnek össze, főpélyasafatpryi melett rajátítsák az élet által követelt új tantárgy, ismereteit, fogásait, készségeit. — A tanfolyamot „közkívánatra’’ szervezte meg a városi tanács művelődésügyi osztálya — világosít fel bennünket Sümegi Ferencné szakfelügyelő. — „Közkívánatra”, vagyis maguknak az érdekelt nevelőknek a kívánságára. Pedig többségük háziasszony, édesanya, mégis szívesen meghozzák az áldozatot, ezt az esténkénti két órát, saját maguk és tanítványaik, az eredményesebb oktatónevelő munka érdekében. Tavaly első ízben egy hatszor kétórás tanfolyam keretében a fémmunkákkal, most négyszer két óra alatt a famunkákkal ismerkednek. Közben pereg az óra. A „tanulók” fürge ujjai alatt szaporán működik a faragókés, a csiszolópapír, ecset ,s kezd formálódni a díszes virágkaró. A füzetekben pedig kialakul az óravázlat, jegyzetekkel, rajzokkal, a táblai vázlat alapján. (Mellesleg arra is van alkalom, hogy a szomszédok beszélgessenek egymással, ez itt most nem számít rendbontásnak. A hangulat vidám, oldott, de nem megy a foglalkozás komolyságának rovására.) Kantos Imre tanfolyamvezető (különben az 1. számú iskola politechnika-szakos nevelője) fel alá járkál a satupadok között, különkülön is megmutatja a fogásokat mindenkinek, vagy a táblai rajzon magyarázza el, mit hogyan kell csinálni. — Támasztott könyökkel tessék az ecsetet kezelni — hangzik a figyelmeztetés. — Emlékszünk, ahogy a Herendi Porcelángyár festőműhelyében láttuk — Mi a tanfolyam anyaga, milyen munkákat kell elkészíteni? — Lényegében apróságokat: téglavetőt, zsinegkihúzót, faragott virágkarót, enyvragasztó kanalat, szögesdobozt, fakanalat, stb. De majd a felső osztályokban ezekre épülnek a nehezebb feladatok. Kis kalapácsokat mutat: az iskola felsős tanulóinak ügyes fémmunkáit. Finom kivitelükkel alig különböznek a gyári mintapéldánytól. — Nem nehéz elsajátítani nő létükre a famunkák alapkészségeit? S főleg: nem lesz majd nehéz az iskolában elsajátíttatni a leánytanulókkal? — kérdezzük a 2. számú iskola nevelőitől. — Előítélet — hangzik a válasz —, hogy ez speciálisan fiúmunka lenne. Meg fogják szeretni a kislányok is, aminthogy a fiúk is nagyon megszerették a régebben csak lányhoz méltónak tartott hímzést, varrást ... Nos, az iskolareform törvény fokozatos megvalósulása ezer apró mozzanat révén, szinte észrevétlenül így alakítja át a világot, a társadalmat. Nemcsak az új tudatot alakítja ki, hanem a kézben, ujjakban is a reflexeket, a hasznos munka alapvető készségeit... (ki) Lantos Imre tanfolyamvezető megmutatja, hogy kell a virágkaró végét a dörzspapíron hegyesre csiszolni. Már nem szokatlan a munkafogás... Kertész lászlóné az I. számú iskolából. A 2. számú általános iskola nevelői (balról jobbra): Kovács Gyuláné, Heltai Ilona, a jobbszélen Horváth Imréné. Középen: Sümegi Ferencné szakfelügyelő. Fotó: Szabó Ferenc Erkölcs és kötelesség Felkapott, divatos közhely egynémely munkahelyen és hivatalban: „Kevesebb moralizálást, több igyekezetet!” S ami a biztatást illeti, kár lenne belekötni. De miért szólnánk kevesebbet az erkölcsről? Hiszen erről ma lehetetlen keveset beszélni. Témává vált. Tele vannak vele a lapok, erről konzultálnak a televízióban, s az írókat is egyre sarkantyúzzák az olyan témák, amelyeknek morális konfliktus a magva. És hivatkozhatunk fontos pártdokumentumra. Az MSZMP Központi Bizottságának ideológiai irányelvei komoly figyelmet és teret szentelnek ennek a kérdésnek, s arra ösztönöznek bennünket, hogy az erkölcsi nevelés kellő figyelmet kapjon. Társadalmunk erkölcse semmivel sem romlott, sőt, napról napra szilárdabb, erősebb. S akármilyen furcsának tűnik az összefüggés, éppen hogy az új erkölcs elemeinek, szemléletének és normáinak általános térhódítása okozza a közösség idegrendszerének fokozott érzékenységét. A bűncselekmény, a kilengés, a családdal és a közösséggel való szembefordulás, a korrupció stb. statisztikailag sem több a megelőző esztendőknél — csak mi vagyunk többek erkölcsben, mi vagyunk érzékenyebbek morális ügyekre. Az emberek ma már nem elvontan ítélnek meg egyegy erkölcsi kisiklást, nem egyszerűen úgy tekintik, mint mesélni való szenzációt — hanem egyre többen jöttek rá az erkölcstelen magatartás közösségellenességére. A szocialista közvélemény szigorúbb bíróvá vált. A közerkölcsöt, a társadalmi erkölcsöt sértő esetek nagy felháborodást váltanak ki a munkás, dolgozó emberek közösségében, akiknek eleme a tisztesség. S ez a felháborodás nem elégszik meg indulatok fellángolásával, hanem morális elégtételt követel. Ha valamire rámondhatjuk, hogy bonyolult dolog, az erkölcsre kétszeresen is. Senki sem ,,katekizálta” normáit, még csak a tilalomfákat se szedték versbe vagy pontokba. A szocialista erkölcsről alkotott fogalmaink elég világosak ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni erkölcsös és erkölcstelen cselekedet között. S nemcsak olyan esetekben fakad fel a társadalom tiltakozása, amikor az eset egyébként is jogért kiált. Azokat az antimorális dolgokat is mérni tudja a közösség, amelyekre „csak" az emberiesség „paragrafusai" idézhetők. Miért vált akkor témává az erkölcs? Mert az új már van olyan erős, hogy türelmetlen is legyen. S harc nélkül az alakuló új sem győzhet. Ki kell harcolnunk, hogy az erkölcstelen jelenségek ne kapaszkodhassanak meg társadalmunk előforduló mai ellentmondásaiban, hanem egyrészt ezekkel eltűnjenek, olyan ütemben, amint a szocializmus viszonyai tökéletesednek, másrészt az új morál képviselői átütő eszmei harcba kezdjenek a gondolkodás további pozitív befolyásolásáért. Mert az erkölcs nemcsak ott szenved csorbát, ahol visszaéléssel, korrupcióval, bűnszövetséggel találkozunk. A szocializmus morálja a munkapadnál, az íróasztalnál, a szántóföldön kezdődik. Aki jó barátságban van a kötelességtudattal, annak ez a tulajdonsága más cselekedeteire is átsugárzik. Erről pedig a szükségesnél is kevesebbet s csak nagy általánosságban beszélünk. Pedig ez a mai erkölcs egyik legfontosabb oldala. Erről szólni sosem elég. A bíró hangja nem reszket, mikor kihirdeti az ítéletet Mi sem találunk felmentést a bűnössel szemben, aki súlyos erkölcsi vétekbe esett. De azért vegyük észre, a szocializmus erkölcsi emelkedésének nem a „paragrafusok pedagógiája” a fő eszköze, s fő alanyai sem azok, akik bűnbe süllyednek. Az erkölcsi „szabálysértésekre" talán nagyobb figyelmet kell szentelnünk, mert ha ezekben a közösség nem szól, és nem ítél, észrevétlenül és kiigazítatlanul maradnak. Társadalom? Hogyan? Frázis lenne így valóban, ha hozzá nem tennénk: mi vagyunk a társadalom, a munkatárs, a kollega, a brigád, az ifjúsági szervezet és a sportkör, a lakóbizottság és a szakszervezet ... Nem egyszerű dolog. Ritkán kapunk érte hálát. Ez mégis az a tevékenység, ami legjobban kamatozik. Sz. Simon István Öt város tervei 2 MILLIÓ 280 EZER FORINTNYI TÁRSADALMI MUNKÁT ÉS 410 EZER FORINT ÉRTÉKŰ HELYI ANYAG. FELHASZNÁLÁST TERVEZ AZ ÖT lakási JOGÚ VÁROS JÖVŐRE Elkészültek a városok jövő évi fejlesztési tervei is. Eszerint a megye öt járási jogú városa összesen 2 millió 280 ezer forintnyi társadalmi munka és 410 ezer forint értékű saját, helyi anyag felhasználást tervezi. Ajkán 400 ezer, Keszthelyen 180 ezer, Pápán 240 ezer, Várpalotán 860 ezer és Veszprémben 600 ezer forint lesz a lakosság által elvégzendő társadalmi munkák értéke. A helyi anyagok felhasználása pedig így alakul: Ajka 45 ezer, Keszthely 55 ezer, Pápa 40 ezer, Várpalota 100 ezer és Veszprém 170 ezer forint értékben használ majd helyi anyagokat különböző létesítmények építkezéseinél. Javult a szolgáltatás a falvakban Együttes ülést tartott a közelmúltban a MÉSZÖV Igazgatósága és a KISZÖV vezetősége. Megállapították: a falvak fodrászipari ellátottsága — 30 község kivételével — biztosított a megyében. Tizenegy községben helyet biztosítottak a javítanivaló cipők és ruhák átvételére: a KTSZ-ek ezenkívül 8—10 Balaton-menti községben működtetnek időszakos mozgó fodrászüzleteket is. A földművesi következetek egy szolgáltató házat, két kölcsönző- és öt szolgáltató boltot tartanak fent a megyében. A hiba televízió- és rádiókészülékeket 66 községből szállítják ki javítani a földművesekövetkezetek megbízottjai. »