Napló, 1969. június (Veszprém, 25. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-01 / 124. szám
f aaároap, 1363. június 1» Az országban először itt Éjjel-nappal hívhat Tarcsán telefon a balatoni községekben Automata központok, pénzbedobós távolsági készülékek Vasárnaptól közvetlen Pestre 1 06-89-180 előtétszámok Egy sor Balaton-melléki község lakói és vendégei ma utoljára várakoznak vidéki telefonra, utoljára kurblizzák a készülékeket. A Soproni Postaigazgatóság műszaki dolgozói szombat estig befejezik a gépesített távbeszélő szolgálat bekapcsolását megelőző ellenőrző méréseket. Ma, június 1-én 0 órakor helyezik üzembe az automatizált veszprémihez, fűzfőgyártelepihez, hajmáskérihez és literihez hasonló — távbeszélő központokat Balatonfüreden, Aszófőn, Balatonudvarin, Balatonakalin, Csopakon és Alsóörsön. Az új rendszerű távbeszélőkkel — először az országban itt — nemcsak a helyi, hanem a távolsági beszélgetések is automatikusan történhetnek az említett helységek között. Ugyancsak közvetlenül lehet hívni a pápai előfizetőket és ők is viszont hívhatják e központok előfizetőit. Ugyancsak automatikus összeköttetés létesíthető Budapesttel- de a fővárosi telefontulajdonosok csak a hagyományos módon hívhatnak. A korszerűsítés további eredménye, hogy helyi díjszabással — egy forint beszélgetésenként — csatlakoznak az új távbeszélő központokhoz a környező kisebb községek előfizetői. Alsóörshöz Felsőőre, Lovas és Paloznak, Balatonudvarihoz érvényes és Kiliántelep, Aszófőhöz Pécsely és Vászoly, Balatonakalihoz Dörgicse és Kisdörgicse, Balatonfüredhez Balatonarács és Balatonszöllős tartozik. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár és a posta együttműködésével kifejlesztett távbeszélő központok lehetővé teszik az automatizált, éjjel-nappali beszélgetéseket. Üzembehelyezésükkel egyidőben megszűnnek a kis falusi központok, ahol eddig délután 4 óráig volt kapcsolószolgálat, utána csak segélykérő vonala maradt a helységnek. Az új szolgáltatás bevezetése előtt kezelési útmutatóval látta el a posta előfizetőit. A Veszprémben, Pápán és a fővárosban ismert hívás módja a veszprrémi ,járáson belüli beszélgetéskor nem változik, egységesen öt számjegy tárcsázásával történik ezentúl is. A járás területén túlra azonban kilenc számjeggyel kell hívni. Kétféle tárcsahang figyelmeztet a tárcsázásra Ha budapesti vagy pápai előfizetővel akarunk beszélni a veszprémi járásból, az első búgó hangra a 06-ot kell tárcsáznunk. Utána újabb, az előbbinél magasabb hangot hallunk. Ekkor lehet tárcsázni Pápára a 89-es előtét számot, majd az ötjegyű előfizetői számot; Budapestre az 1-es előtétszámot, majd a hatjegyű előfizetői kapcsolási számot. Pápáról a veszprémi járás „automatizált helységeibe” a 06. és a második tárcsahang után a 80-as előtétszámot kell először tárcsázni, majd az ötjegyű kapcsolási számot. Az automatizálással egyidőben új, nyilvános pénzbedobós távbeszélő készülékeket is felszerel a posta Füreden, Alsóörsön és Csopakon. Több készülékkel 3x2 forint bedobása után távolsági kapcsolatot lehet létesíteni; a beszélgetés ideje a hívott központ távolságától függ. A készülékek mellett külön ismertető nyújt erről tájékoztatót Füreden 1964-től a helyközi automatizálás megkezdéséig kísérleti jelleggel működött Magyarországon az első helyi kisautomata központ. A mostani — szintén egyedülálló — fejlesztést hamarosan követi Balatonalmádi, majd Várpalota, azután Balatonkenese körzetében a távbeszélés korszerűsítése. R. I. Elöregszik a fű Jó termést ígérnek megyeszerte a pillangós takarmányok. Az eddigi információk szerint a lucerna első kaszálása a tavalyinak kétszeresét fizeti: a holdankénti 5,8 mázsa szénával szemben több mint 10 mázsát. Más takarmányok várható termése is bizakodásra ad okot. Úgy látszik ez a kedvező helyzet elaltatja egyik-másik gazdaság éberségét. Arról van ugyanis szó, hogy talán a szokásosnál korábban kasza alá nőtt a fű, itt a rétek kaszálásának az ideje és nem vágják, vagy legalábbis alig, az értékes takarmányt. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy mikor takarítják be a termést. A szálfüvek gyorsan elvénülnek, emészthetőségük csökken, röviden szólva a késedelmes begyűjtéssel értéke silányabb lesz. Hasonló a helyzet az útmenti árkok fűtermésével. Maholnap az is elöregszik. A pillangósok ugyan jó termést adnak, de azért nem annyit, hogy a rétek, az útmenti, árkok fahozamáról lemondhatunk. Körmünkre égett a munka. Vétek tovább halogatni. Mocsarak aranya Ritka,ha itt nem fúj a szél. Azért is hívják Szélmezőnek. A Kisalföld peremén, ahol egyik oldalról a végtelennek tűnő síkság, gémeskútjaival, fehér templomtornyaival, a másikról pedig dombok határolják, ott van Szélmező — húszegynéhány ember birodalma. Meleg van. Gépek zaja szakítja a csendet, s „ekék” tépik a fekete földet. A gépek nyomán lüktet a föld. Lüktet érezni a gépek minden mozdulását Itt alattunk tömörödik a múlt. Szélmező múltja. A dobbantásra lágyan meghajol, s meleg fojtott hangon „válaszol”. Vagy ezer évvel ezelőtt — úgy mondják — ártéri erdők szaladtak versenyt a Marcallal, a Bitvával, meg az idővel. Mert örök verseny, harc volt az újra és újra zöldülő füzesek, kiserdők lápos világa és az áradások között. Aztán győzött a víz. Elhalt régi virágot, rétek, erdők, lápok világát látom most a tenyeremen zsíros fekete földben szétterítve ... —■ Olyan közepes tőzeg et kérem. Ha a gépek zakatoló moraja nem, úgy Borbély Sándor üzemvezető, a Veszprém megyei Tanács Talajerőgazdálkodási Vállalat szélmezei bányájának vezetője felébreszt az álmodozásból. Borbély racionális ember. — Itt sok a tőzeg. Kell is. Bányásszuk hát. Bánya? Keresném a bányát, homlokfalát, leszállót, meddőhányót, de nincs. Csak óriási kockák, mint valami isteni sakkjátszma táblái. Fekete és zöld kockák. Oldal- és vezércsatornák, vízlevezető árkok vetnek hálót Szélmezőre. Egy ,.kocka” hetven méter széles, négyszáz hosszú Ez a bánya. A feketeség ,a művelt, tőzegkitermelés alatt álló rész, a zöld a lápvirágos rét, ami majd csak lesz bánya. Virágok siralomháza a rét. — Először néppel leszineljük, levesszük azt a harminc-negyven centiméteres gyepszőnyeget gyökerestül, alatta már ott a tőzeg. — Természetes egykedvűséggel mondja az üzemvezető. Ez a technológia. Hangsúlytalan különben a mondat. Tényeket ismertető. Vezetővel, adminisztrátorral, éjjeliőrökkel együtt huszonhárman dolgoznak a bányában. Több mint húsz gépük van. Egy kotró, hat DT, kombájnok, kazlazó, előgyűjtő, forgató rakodó és a szivattyúk. Szinte minden emberre jut egy gép. A legegyszerűbb értéke is százezer forint fölött van. Dehát ez itt természetes. — Évente negyvenezer tonna tőzeget termelünk. Kell a gép, mert felületi műveléssel termelünk, csak így lehet. Évente egy-egy kijelölt bányáról öt-hat centimétert szedünk le. Évente fűszálnyit kopik hát a bánya. És néhol nyolc méter vastag a telep. — És az emberek? Borbély Sándor fiatalember, egy éve „gazdája” a bányának, körbeint. — Két műszakban dolgoznak. Mindenki tudja a dolgát. Aranyat érnek. Nehéz munka, de aki itt marad, megszereti. Az iroda dombon van. látni a bányát. Látni a gépeket, ahogy a szél szeszélyétől kavart porcsóvával a nyomukban simítják, forgatják, harapják a mezőt. A szikrázó napsütésben giccses fotónak látszik a kép. — Jó ez a meleg. Szárítja a tőzeget. Jó? A huszonnyolc fok Celsius a tőzeg fölött duplának tűnik. Nehezebb a lépés a süppedős feketeségen, s a lélegzet is szaporább a fojtó, mocsárgőzös melegben. A kotró előtt hárman állnak. Hárman. A táskás — én neveztem magamban — Bata József átadja a gépet. A másik kettő: Gombás Sándor gépkezelő és Német László zsírozó átveszi. Közben két mondatnyi idő. — Maguk bányászok, vagy gépkezelők? — Fizetség szerint, vagy amúgy? — Úgy látszik Bata a beszélősebb. —Mert az nagy különbség. Olyan kettő és fél körül keresünk, dehát azért csak bányászok vagyunk. A kotróval most az új bánya keretét, vízlevezető árkait csinálják. — Milyen munka? — Itt a bányánál mind nelfér. — Akkor miért csinálja? — A pénzért. — Elmenne többért? — Innen ... Hát... — társaira néz, meg az üzemvezetőre gyerekes-ravaszul —, ha most például ez az új norma bejön és nincs meg a számításunk, hát akkor lehet... Közben megnézik az árkot, hogy jó-e, amit csináltak. Számolgatják, hány nap kell, hogy „elinduljon” az új bánya. — Nem mennek ezek el — mondja később Borbély Sándor. — Nem mennek el. Szeretnek itt lenni. Másodszor mondja az üzemvezető a bányára, hogy szeretni kell, meg hogy szeretnek itt. Látta volna, amikor besüllyedt egy kombájn. Mert süppedős a bánya. Rohant ide mindenki, hogy kihúzzák. Pedig normában vannak ... Szalad utánunk Bata. — Borbély elvtárs, majd elfelejtettem, küldessen valami szerelőt, nagyon nyöszörög ez a gép. A tőzeg meg kell — fordul felém magyarázva. — Mert amíg szőlő van a Balaton-parton, addig erre is szükség van. A Szélmezőn termelt tőzeget a vállalat keverőiben szerves trágyával keverik. De csinálnak belőle virágföldet, legújabban meg tőzegcserepet is. Váltás van különben. Halkabban pöfögnek a mozdulatlan gépek. Az emberek meg vizeskannájukkal, kis cókmókjukkal araszolják a bányát, hogy aztán kerékpáron induljanak haza. A vizeskanna itt úgy kell, mint a sivatagban. Mert hiába szívják, s okádják teli torokkal a szivattyúk percenként a tizenkétezer liter vizet, az nem hűsít, csak szárítja a torkot. („Tudja, hogy van olyan műszak, amikor megiszom a négy liter vizet is?”) Az emberek itt jelet viselnek.. Izzadtságuk nyomán tőzegkeresztet ingük hátán, napbarna kézelőt, gallért fedetlen nyakukon, kezükön. Évente negyvenezer tonna tőzeget termel a bánya, s a huszonhárom embere birtokosa. A föld meg hagyja, hogy kopasszák. Feketén, zsírosan terülnek a kockák Szegélyt a bányának a tőzegkazlak adják. Az irodai dombról belátni a területet. Az egész bánya fölött lágyan száll a tőzegpor. Belep mindent. Ahogy aranyművesek aranyozzák, futtatják remekművű értékeiket... B. Boda András NAPLÓ Tizenegy halott, tizenegy esztendő kiosztott büntetés — így ért véget megyénk történetének eddigi legsúlyosabb közlekedési katasztrófája a héten kimondott elsőfokú bírói ítélettel. Amit itt el akarunk mondani, nem azt a célt szolgálja, hogy bővíteni igyekezzünk a felelősségre vontak körét, vagy súlyosbítani a felelősségre vontak büntetését. A herendi katasztrófa ügye — eltekintve a fellebbezésektől — lezárt. A bíróság előtt álló váltókezelőkön kívül fegyelmi büntetést kapott az állomásfőnök, forgalmista és az egyik vonat vezetője is. Az aktákat a Legfelsőbb Bíróság ítélete után lezárják, s leteszik őket porosodni valamelyik pince mélyén levő irattárba. Ami az ügy után még kikívánkozik, talán fontosabb ennél, mert kívül esik a személyi felelősség határán. Az, hogy a herendi vasútállomáson január 21-én történteket emberek mulasztása, magatartása okozta, csak egyik oldala a dolognak, mert ha ez okozta is, a technika, a gépek használata tette lehetővé. Hogy a mulasztások ide vezettek, a technika használatának rendszere engedte meg. A BÍRÓSÁG a balesetet követően néhány hónappal helyszíni szemlét tartott a herendi vasútállomáson, s amikor rekonstruálták az eseményeket, meglepve tapasztalták, hogy ma már nem úgy fest az állomás, mint néhány hónappal korábban. A forgalmistát távcsővel szerelték fel, hogy szemügyre vehesse a forgalmi épülettől távolabb eső váltók állását is, s benn a váltókezelők házában sem az már a rendszer, mint korábban. A falra egy szerkezetet szereltek, aminek az a funkciója, hogy a vonat fogadását csak akkor lehessen megengedni, ha a két váltóőr és a forgalmista egymást ellenőrizve elvégezték a biztonságos áthaladáshoz szükséges műveleteket. A helyszínre érkezők néhány héttel a katasztrófa után már olyan állapotokat találtak, amelyek között a baleset ma már ugyanúgy semmi esetre sem ismétlődhet meg. Akkor sem, ha az emberek ugyanilyen tévedéseket, mulasztásokat követnének el. S AKIK OTT VOLTAK, látták, mind feltették a kérdést, vagy hangosan vagy magukban: miért? Miért kellett ennek a tragédiának megtörténni ahhoz, hogy a herendi állomást felszereljék ezekkel a minimális biztonsági eszközökkel? Nem látták szükségét? De hiszen frekventált országos fővonalról van szó, ahol nyolcvan-kilencven kilométeres sebességgel robognak a vonatok. A baleset helyszínére érkező egyik vasutas vezető rögtön azt kérdezte: mi volt a berendezéssel? De csak hümmögve felelték, hogy itt nem volt semmiféle berendezés. Pénz ne lett volna rá? A vasúti beruházások elképesztően magas költségűek. Az említett berendezés technikai színvonala alig haladja meg egy gyerek barkácsműhelyében összerakható villamos berendezés bonyolultságát. Ára tizenötezer forint körül mozog. Ez a MÁV-nál mondhatni még szériában is bagatell. Akkor miért kellett mégis 11 ember élete, több tucatnyi másik sebesülése. 2 millió 300 ezer forint közvetlen anyagi kár és két bűnös hozzá, hogy felszereljék? Ma az országban évente 45 ezer baleset történik, s a balesetek száma kimutatható százalékban emelkedik évről évre. Néhány évvel ezelőtt évente 800 közúti baleset történt Veszprém megyében, ma 1500! Nagyjából tudjuk, hogy 1970-ben, vagy 71-ben mennyi ember fog áldozatul esni közlekedési vagy üzemi balesetnek, csak azt nem tudjuk hogy megyénk 400 ezer, vagy az ország 10 millió polgárából ki az, akinek meg van pecsételve a sorsa. Az emberek figyelmén, a felhívásokon kívül számtalan, leg-alább ennyire lényeges dolog határolja be ezt a baleseti statisztikát. Közrejátszik benne, hogy csak egy bizonyos mértékig vagyunk képesek figyelni, közrejátszik, hogy egyre zsúfoltabbak az utat, egyre gyorsabban akarunk száguldani, mind több vonatot igényelünk, egyre több az ipari és mezőgazdasági üzemekben a gép. S nagymértékben közrejátszik az, hogy miként igyekszünk eleve kiküszöbölni az emberi figyelmetlenség, esetenként az emberi felelőtlenség szerepét a gépek használatában. Nyilvánvaló, hogy leginkább pénzünk határolja be lehetőségeinket. Nem építhetünk mindenhová felüljárót többsávos utakat, utakat szegélyező sövényeket, bonyolult biztosító berendezéseket, stb. De itt nem az erőnket meghaladó milliós beruházásokról van szó hanem arról, hogy nem kell nekünk anynyiszor emberek életével és hatalmas anyagi kárral fizetni ott is, ahol nem szükséges. Miért kellett a Gyulafirátót felett lévő vasúti átjáróban életét veszítenie három embernek, míg végre is tettél ezen a forgalmas úton a sorompó nélküli átjáró megfelelő jelzőtábláit. Ne várjunk egy újabb balesetre, hogy végre beépítsék ide a fénysorompót. Mert ez, bár nem olcsó dolog, elkerülhetetlen, mint ahogy szinte elkerülhetetlen a mai állapot mellett egy újabb baleset. Ugyanitt, későn a baleset után irtották ki a belátást eltakaró gazt a pálya mellől. Ez már csak nem került, százezrekbe! Miért várunk még egy újabb szerencsétlenséget a Veszprém—balatonfüredi út sorompó nélküli átjárójában. Egy ember már meghalt itt a közelmúltban, pedig csak annyi kellene, hogy a heti néhány vonatról leszálljon, egy-egy jelzőlámpás ember és fedezze a forgalmas úton keresztüldöcögő vonatot. Annak idején számosan szóvátették, hogy a Balaton felé vezető utak veszprémi elágazásánál ki kell tenni a jelzőtáblákat. Súlyos baleset kellett hozzá, hogy megtegyék. Tapolca mellett bírósági szignalizáció és egy ember halála kellett egy sorompó felszereléséhez, pedig a hirtelen megnövekedett forgalom már korábban nyilvánvalóvá tette, hogy ezt az átjárót nem lehet baleset nélkül megúszni. ÉVEKIG ALIG VOLT FORGALOM a balatoni út és a közvetlen vízpart között. Ma kempingek épültek a partra, s ez erősen megnövelte a közben lévő vasúti sínen áthaladó gépkocsik számát. Jóval több vonat is jár erre, mint korábban — de sorompó csak itt-ott van. Miért nem előre alkalmazkodunk a helyzethez, hiszen tavaly már volt egy halálos baleset az egyik átjáróban, s előbb-utóbb több is lesz. A sok átjáró sorompóval való felszerelése drága. Fokozatos felszerelésük mégsem kerülhető el. Csak megvárjuk e munkával, míg néhányan otthagyjuk a fogunkat. Vagy ki tudja, hány balesetet okozott már a vonat közeledtével le nem engedett sorompó. Itt a megyében mindenesetre jónéhányat a közelmúltban is. Nem hiszem,hogy túl naív lenne az elképzelés, hogy ezt is érintésjelző berendezéssel kellene felszerelni, amivel az állomásokon meggyőződhetnének a külső sorompók leengedéséről. Igaz, hogy ez akkor is jelentős beruházást igényelne a MÁV-tól, ha egyetlen szál drótból állna. Nem is azt reklamáljuk, hogy máról holnapra drótozzák be az ország összes sorompóját De néhány sűrűn járt úton legalább el kellene kezdeni. A megye közlekedésének egyik legnagyobb nyári gondja, hogy a forgalmas balatoni utak mentén nincsen járda. Ezen nehéz segíteni, ez nagy beruházás lesz, ki kell várni türelemmel Kivártuk, s hamarosan meg is épülnek a legfrekventáltabb balatoni átkelőhelyek felüljárói. Ez is olyan dolog volt, amiben csak a rövidlátó ember volt oktalanul türelmetlen. De az állomásokon bevezetett távcsövek a néhány ezer forintos „biztosító berendezések” nem múlhatnak anyagi megfontolásokon, mert a telített pályán száguldó szerelvények mellett úgy hozzátartoznak a közlekedés elengedhetetlen feltételeihez, mint a mozdony kereke, amit hiába óhajtanánk nélkülözni, esetleges anyagi megfontolások miatt. Az itt felsoroltak — talán egy-két kivétellel — nem beruházást sürgető esetek, hanem jobbára toldalékok. Egy részüket már be is szérelték — utólag. Csak a berendezések szükségességét emberélet, súlyos anyagi kár tette kétségtelenné.A BERUHÁZÁSOK határidejének elmulasztásáért kötbért kell fizetni. Ezekért a mulasztásokért a legdrágább kötbért fizetjük. Eötvös Pál A LEGDRÁGÁBB KÖTBÉR