Napló, 1973. augusztus (Veszprém, 29. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-01 / 178. szám

Ma Káptalanfán. :::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::: : :: •: ::: a próbaüzemelést Iliikii Killigoldola aióta A mai napot bizonyosan történetének kiemelkedő helyén őrzi meg a káptalan­fai Aranykalász Termelőszö­vetkezet közössége. Ma reg­gel kezdi meg próbaüzeme­lését a tsz saját erőből épí­tett baromfifeldolgozója. Igazi gyár ez a korábban ki­használatlan gazdasági épü­letből átalakított nagyszerű létesítmény. Büszkék lehet­nek rá valamennyien! Néhány feljegyzés az üzem „személyi” a­lapjáról. Építését tavaly augusztus­ban kezdték meg, a beruhá­zás 7 millió forintba került. Az üzem óránként 7—800 baromfi feldolgozására ké­pes, tehát tízórás műszak­ban egy hatalmas istálló tel­jes baromfiállományával csillapítható csak étvágya. Évente 250 munkanappal számolva 2 millió darab, az­az 200 vagon vágott, mű­anyagba csomagolt konyha­kész baromfit „gyárt” az üzem. Teljes kapacitás ese­tén 35 dolgozót — elsősor­ban nőt —, foglalkoztat. Berendezése teszi igazán gyárszerűvé a feldolgozót. A fizikai munka minimumra csökkentése mellett automa­tika szabályozza a fűtést, a hűtést, hűtőkamrája 350 mázsa késztermék befogadá­sára képes. És mint igazi nagytermelőhöz illik, a ba­romfigyárnak két, egyen­ként 50—50 mázsa áru szál­lítását biztosító hűtőkocsija is van. A dolgozók szociális ellátását olyan létesítmé­nyek biztosítják (szinte az egész feldolgozót fehér csem­pével falazták), hogy akár egy szálloda megirigyelhet­né. Az olvasó kérdése indo­kolt: mi az új, mi az eredeti a káptalanfai vállalkozásban? Például az, hogy tsz egye­dül hasonlóra még nem vál­lalkozott az országban. Ez is lehet szempont, de nem ez a lényeg. Fontosabb az, hogy a gazdaság — jelentős ba­romfitartó, tojástermelő — tevékenységében a termelés teljes köre bezárul. Tehát nem nyersanyagtermelő töb­bé; a saját terméket maga dolgozza fel, sőt, erejéből arra is futja, hogy az árut a boltokba szállítsa. Mindez végső soron a lakosságnak jobb ellátást biztosít, és a tsz is megtalálja jól felfo­gott anyagi számítását. Közgazdászoknak akár ta­nulmány tárgya lehetne a várt és biztosra vehető gaz­daságosság alakulása A szá­mokat jól értő szakemberek szerint a beruházás költsé­ge a termelés egyetlen éve alatt megtérül! A feldolgozó étvágyát ne­héz csillapítani. A tsz jövő­re félmillió baromfit „állít elő”, de az is csak kisebb része a szükséges nyers­anyagnak. Ésszerű hát, ha a környező gazdaságok is szá­mításba veszik a káptalan­fai lehetőséget. A termelőszövetkezet a feldolgozó folyamatos mun­kájához már előzetesen biz­tosította a szükséges barom­fit, a vásárló meg házhoz jött, nem lesz gond az érté­kesítéssel sem. Szerződés van erre is, arra is. Sőt, a gazdaság nemcsak szerző­dést köt, hanem tovább ter­vez. A csirke mellett jelen­tős mennyiségben libát is nevel a tsz — lehetőség van tehát „májtermelésre”. Ha a fogyasztó úgy kívánja, a belsőséget (máj, zúza) és az aprólékot ( szárny, láb, nyak) a feldolgozó külön csoma­golja. Saját bolt létesítése is az elképzelések között sze­repel. Számos új lehetőséget ígér a baromfifeldolgozó. Ma kezdődik a próbaüze­melés. Sokak jókívánsága biztatja a kezdeményezőket. Sikert, jó munkát! (t. 1.) A vezérlőteremből gombnyomással szabályozzák a fel­dolgozó technológiáját. Képeink hétfőn délután készül­tek. A szerelő még egyszer mindent ellenőriz hogy a próbaüzem zavartalan legyen. A fejétől megrövidített baromfi ezeken a horgokon „járja végig” a tisztítás (forrázás, koppasztás, stb.) szakaszait. Automata gépek biztosítják a hűtés szabályozását. (Fotó: Péterfay Endre) Az utolsó köröket kanya­­rítják a gabonakombájnok a zalavári búzatáblákon. Las­san, cammogva dolgoznak, szemtől duzzadtak az érett kalászok. Szép termést taka­rít be az Új Idők Termelő­­szövetkezet. A tábla szélén fiatal lány áll. Hosszú szőke haját be­fonta, hogy ne akadályozza a mozgásban. — Hol könnyebb? — szó­lítja meg Vörös József, a szövetkezet főagronómusa. — Itt, vagy az iskolapadban? A 22 éves Hegyi Ibolya ag­rármérnök-jelölt nevetve vá­laszol. — Mindenütt nehéz. Sokat kell fáradozni a szakmáért. — Hát... nem adják in­gyen a diplomát. A szállító traktorosok az utolsó szállítójegyeket ve­szik át a fiatal lánytól. — Innét hova? — kérde­zik. — Az irodába. Az ügyvi­telt, az adminisztrációt és a vezetési munkastílust tanul­mányozom. Augusztus kö­zepén pedig utazom. Tíz na­pot töltök az NDK-ban. Ta­valy Lengyelországban jár­tam. — Futja az ösztöndíjból? — Júliusban 1075 forin­tot kaptam az iskolától. A tsz is „honorálja” a munkát, magam is összegyűjtöttem valamit az útra. Amikor az utolsó gabona­­szállító vontató is elporosz­­kál a tábláról, Hegyi Ibolya sétálva teszi meg a néhány kilométeres utat a búzatáb­lától a majorig. Útközben gyönyörködik a szép tájban, a jónak ígérkező termésben, a sarjadó másodvetésekben. A központi majorban Ki­rály Gábor főállattenyésztő „fogadja”. — Gyűlik az anyag? — kérdezi. — Mihez? — Hát, a diplomamunká­hoz. — Igen. Sok hasznos dol­got láttam eddig is. A há­rom hónapból azonban még csak 16 nap telt el. Van időm még az államvizsgákig. A főállattenyésztő kísére­tében végigjárja az istálló­kat, a sertésszállásokat és a gazdasági épületeket. A gon­dozók ismerősként üdvöz­­lik: nem először jár itt. — Meddig lesz velünk? — kérdik Ibolyát. — Négy hétig. Addig ta­lán mindenkit és mindent megismerek. Ha segítenek ebben. — Szívesen. Maga elmond­ja, amit az egyetemen ta­nult, mi pedig megmutatjuk, hogy mit kell tenni­e a gya­korlatban. Hegyi Ibolyán kívül még négy évfolyamtárs tölti gya­korlati idejét a zalavári tsz­­ben: Gelencsér Ilona, Békési Beáta, Pankóczi Margit és Maier Erika. Hárman Zala­váron laknak, ketten Keszt­helyről „ingáznak” ki a tsz­­be a gyakornoki idő alatt. Szállásról, étkezésről és úti­költségről a gazdaság gon­doskodik. — Felváltva dolgozunk az üzemágakban — folytatja Ibolya. — Megismerkedünk minden területtel: nem dob­nak egyszerre bennünket a „mélyvízbe”. Mindegyik lánynak más és más az elképzelése az ötödik évfolyam elvégzése utáni időről. — Én tovább tanulok — mondja Hegyi Ibolya. — Szeretném levelező hallga­tóként elvégezni a kétéves mérnöktanárképzőt Gödöl­lőn ... Csaknem egy év van visz­­sza a diplomakiosztó záró­­ünnepségig. Addig még so­kat kell tanulnia Hegyi Ibo­lya agrármérnökjelöltnek­­, és a többieknek. Nemesbüki András öröm és elégedetlenség V­árpalotán, a bánya­­vállalat gépüzemé­ben, ahol többek kö­zött a hírneves, zömében ex­portmegrendelésekre készülő, önjáró páncélpajzsokat is gyártják, egy negyedév alatt az ezer ledolgozott műszakra jutó, a balesetek miatt ke­letkezett betegműszakok szá­ma 9-ről 3-ra csökkent. Ez a tény azért örvende­tes, mert nem egyedi. Me­gyénk bányászatában, sőt a Veszprémi Kerületi Bánya­műszaki Felügyelőség egész területén általában javult a munkásvédelmi helyzet, csök­kent a balesetek száma, sú­lyossága. A Várpalotai Szén­bányák Vállalatnál az ezer műszakra jutó, a balesetek miatt keletkezett betegmű­szakok száma 11,7-ről 7,9-re, Középdunántúli Szénbányák Vállalatnál 7,7-ről 6,9-re, a Bakonyi Bauxitbánya Válla­latnál pedig 6,8-ról 6,2-re csökkent 1973 második ne­gyedévében. De tegyük mindjárt hozzá: az eredmények nem a vé­letlenek szülöttei. Tudatos, következetes munka, erő­feszítés, megfontolt, tervsze­rű intézkedések alapján ju­tottunk el eddig. Úgy tű­nik — legalábbis „a legfőbb gazda” a Veszprémi Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség adatai és tapasztalatai is azt bizonyítják —, hogy a párt és a kormány erre vo­natkozó határozatainak vég­rehajtása, az évek óta tartó erőfeszítések, a munkásvé­delmi­ és egészségügyi beru­házások megvalósítása, a műszaki fejlesztésre fordí­tott milliók, a fegyelem és az ellenőrzés megszigorítá­sa, a rendszeres és követke­zetes felvilágosító és oktató munka most kezd valójában beérni, kamatozni. A bányák állapotának nemcsak meny­­nyiségi, hanem minőségi ja­vulása, az új gépek, berende­zések kezelésének­, (és gyors, pontos, biztonságos) elsajá­títása, javítása a nagyobb szakmai tapasztalat, rutin megszerzése ugyancsak a balesetek csökkentésének egyik forrásává vált. Senkinek sem közömbös, hogy a tavalyinál nagyobb terveket, feladatokat több, vagy az előzőeknél lényege­sen kevesebb baleset árán valósítjuk-e meg. Az ered­mény azonban nem lehet az elégedettség, a „babérokon való megpihenés’’ alapja. Nem szabad, hogy a mun­kásvédelmi helyzet javulása bárkit is elbizakodottá te­gyen. Már csak azért sem, mert például a várpalo­tai gépüzemben, ahol az idézett javulásról szóltunk, többek között most lendül fel iga­zán a pajzsgyártás, amely növeli a baleseti veszélyfor­rásokat. És nem aludhatunk nyugodtan akkor, amikor a tapasztalatok szerint még mindig „vezetnek” az omlá­­sos és a szállítással kapcso­latos balesetek, amikor az emberi nemtörődömség még súlyos baleseteket okoz. Ép­pen Várpalotán történt, hogy egy dolgozó, a munkahelyi rendetlenség következtében megbotlott és belecsúszott a kátránytörő berendezésbe, amely összeroncsolta láb­fejét. És nemcsak erről van szó. Most a nyári időszakokban fokozottabban kell ügyelni a szabályok betartására, az el­lenőrzésre állandósítani kell a felvilágosító munkát, a fi­gyelmeztető jelzéseket. A melegben nehezebb a mun­kára való koncentrálás, csök­ken a figyelem, s ez könnyen okozhat balesetet. És az ed­digi tapasztalatok azt is mu­tatják, hogy a mélyszinten sem könnyű az „átállás”, a külső és belső klíma közötti hőmérséklet különbség is gyakran jelentkezik veszély­­forrásként s a szabadságáról visszatérő dolgozók „aklima­­tizálódása” sem megy egyik napról a másikra.­zért nemcsak a veze­tőknek, s a baleset­elhárítással „hiva­talból” foglalkozóknak, de a bányák valamennyi dolgozó­jának éberebbnek kell len­niük. Szépek, figyelemremél­tóak az eredmények, mind a termelésben, mind egyéb vo­natkozásban. Erre a népgaz­daságnak szüksége is van, hogy a IV. ötéves tervben jelzett célokat megvalósít­hassuk. De áldozatok, halálos és súlyos balesetek, tragé­diák nélkül. Mert igaz, na­gyon fontos a termelési, gaz­dasági siker, de a legfonto­sabb az ember életének, egészségének megvédése. S. Nagy Sándor : NAPLÓ — 1973. augusztus 1. szerda — - ----------­-------------------------------­ Július végén országszerte élénk az érdeklődés az ál­latpiacok kínálata iránt, ami azt jelzi, hogy az állategész­ségügyi okok miatt bekövet­kezett kiesést a háztáji ter­melők minél előbb igyekez­nek pótolni. Az állattartói kedvre leginkább az jellem­ző, hogy egy évvel korábban a különben akkor is jó for­galmat lebonyolító állatpia­cokon 13 ezer malacot vásá­roltak meg egy hét alatt, idén ennél lényegesen töb­bet, összesen 17 ezerrel. Ta­valy az értékesítés nem érte el a felkínált állomány 50 százalékát, az idén pedig a felhajtott állatoknál lénye­gesen több mint felét érté­kesítették az eladók. A felvásárlási szakembe­rek szerint az élénk érdek­lődést az is magyarázza, hogy a takarmány „keresi az állatot”, ugyanis a nyári takarmánykínálat igen ked­vező, sehol sincs fennakadás sem az állami kereskedelem forgalmában, sem pedig a szabadpiaci értékesítésben. Ráadásul a takarmánypozí­ció az év hátralevő részében is kedvezőnek mutatkozik, miután a termelők jó sze­mes­ termésre számítanak. A piaci érdeklődésre jel­lemző, hogy az árak tovább­ra is magasak és hetek óta tartják a 30 forintot erősen meghaladó kilónkénti érté­ket. A malacok kilónkénti ára 30—50 forint között ala­kult, az átlagárat 39—40 fo­rintra teszik az állatforgal­mi szakemberek. (Tavaly lé­nyegesen olcsóbb volt a ma­lac, kilónként 37 forintért értékesítették az állatokat az állattartók, tenyésztők). Az árakban elég nagy differen­ciáltság tapasztalható. A leg­olcsóbban Somogyban kel­tek el a malacok, 30—40 fo­rintos áron, Baranyában 35— 40 forint, Bácsban 32—50 fo­rintot kértek az állatokért. Jellemző az állatpiacok for­galmára az is, hogy egy-egy vásárló 4—­6 malacot visz haza, s hizlalásra általában 2—3 malacot szerződnek le az állami vállalatokkal. Élénk vásár­lókedv, kiegyensúlyozott kínálat az állatpiacokon

Next