Napló, 1977. április (Veszprém, 33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-30 / 100. szám
Ülést tartott a Balatoni Intézd Bizottság Ezúttal a Balaton déli partján, Balatonbogláron tartotta ülését a Balatoni Intéző Bizottság, dr. Ábrahám Kálmán államtitkár, a BIB elnökének vezetésével. Az ülésen részt vett többek között Szurdi István, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke, megyénkből Balogh Mihály, a megyei pártbizottság titkára. Első napirendi pontként a Balatonfejlesztési Tárcaközi Bizottság által összeállított, a Balatoni Központi Fejlesztési Program második szakaszában foglalt fejlesztési tervet tárgyalta meg a BIB. A terv megyénket érintő részleteinek ismertetésére lapunk ünnep utáni számában visszatérünk. A BIB megtárgyalta a Köztisztasági Egyesülés jelentését, a környezetvédelmi és köztisztasági mozgalomról, majd elfogadta az elnök beszámolóját a múlt évi munkáról. Czine Mihály előadásai Veszprémben Czine Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár csütörtökön este két előadást tartott Veszprémben. A Dimitrov művelődési központban érettségiző diákoknak, a vegyipari egyetem E épületében pedig felnőtteknek. Mindkét előadásának témája a határainkon túli magyarság irodalmi élete, anyanyelvi kultúrája volt. Rendhagyó irodalomórák érdeklődő munkásoknak Hétfőn fejeződött be az a TIT szabadegyetemi irodalmi előadássorozat Veszprémben, az SZMT művelődési központjában, amely tavaly ősszel indult, és Balassitól a napjaink költészetéig tekintette át irodalmunakat. A résztvevőket a szocialista brigádok tagjait — megyénkben élő tanárok, újságírók kalauzolták a magyar költészet évszázadain át, és a Váci Mihály irodalmi színpad tagjai mondtak verseket, mintegy illusztrálva, élővé téve az elhangzottakat. A befejező előadás különösen jól sikerült, mert költő vendégként Csanády János vallott a versről, a vers születéséről, életútjáról. A sikeres esten Péntek Imre újságíró beszélgetett Csanády Jánossal és bemutatta azt a költészetet, amely erős érzelmi szálakkal kötődik a szocialista mai Magyarországhoz. A jövő évadban új sorozat indul az Irodalmi Szabadegyetem szervezésében, A munka és a munkásság az irodalomban címmel. Újabb koncert és bemutató körúton vett részt Ausztriában a keszthelyi zeneiskola tanulócsoportja. A 16 diák — dr. Borhy Ottó igazgató és dr. Gaál Istvánná tanár vezetésével — a kilenc fellépésen mind a Kodály módszer bemutatásával, mind zenei produkciójával nagy sikert aratott. Képünkön: a keszthelyi gyerekek tanáraikkal és a vendéglátókkal. Mosóteknő és programvezérlés Huszonöt év a lakosság szolgálatában Jubileumi ünnepség a Veszprémi Patyolat Vállalatnál Negyedszázaddal ezelőtt, 1952 májusában született meg a Veszprémi Patyolat Mosoda, Kelmefestő és Vegytisztító Vállalat alapító okirata. A Cserhát utca 6. szám alatt, az államosításkor, mint helyi ipari vállalat, hat dolgozóval látott munkához. Azóta a kiiest, manufakturális módszerrel dolgozó üzem hihetetlenül nagyot fejlődött, korszerű berendezésekkel dolgozó ipari vállalattá nőtt. Erről szólt részletesen a tegnap délutáni szerény ünnepségen Sebestyén János igazgató, aki elemezte a 25 év alatt végbement műszaki és gazdasági változásokat, az állami és saját erőből végrehajtott rekonstrukcióikat és szólt a jövőbeni tennivalókról is. A vállalat jelenleg 136 dolgozót foglalkoztat. A kezdeti eggyel szemben ma 27 üzlet áll a lakosság rendelkezésére. Ajkán, Keszthelyen, Pápán, Sümegen, Tapolcán, Várpalotán és Veszprémben új üzleteket létesítettek, s Tapolcán és Balatonfüreden további tisztító szalonokat adnak át. Különösen szembetűnő a sokmilliós költséggel végrehajtott korszerűsítés. A mosóteknőket, a muzeális értékű benzinező gépet, a szenes és villanyvasalókat, elavult mozdonykazánokat (amelyek ontották a füstöt a városra) programvezérlésű vegytisztító berendezések, külföldi és hazai centrifugák, szárítók, kalanderek stb. váltották fel, a zsúfolt munkahelyeket pedig tágas, világos csarnok. A műszaki fejlesztés eredményeként a vállalatnál gyors ütemben nőtt a termelés és a termelékenység. Az 1953. évi 365 ezer forinttal szemben tavaly 12 millió 653 ezer forint értékű szolgáltatást végzett a kollektúra. Az állóeszközök értéke meghaladja a 13 millió forintot. Ez az V. ötéves terviben tovább emelkedik, hiszen elkészült — többek között — a tapolcai és a balatonfüredi új szalon, a veszprémi nagykapacitású üzem, s 1980- ig hasonlók megépítését tervezik Sümegen, Zircen, Fűzfőgyártelepen és a veszprémi Felszabadulás úti, valamint Kiss Lajos Lakótelepen is. Az ünnepségen tizenegyen kaptak „Kiváló Dolgozó” kitüntetést, tizennyolcan pedig a törzsgárda tagságot tanúsító jelvényt és pénzjutalmat. Öt brigád 36 tagja a szocialista cím különböző fokozatát vette át. Rajtuk kívül huszonnyolc dolgozót részesítettek pénzjutalomban, s a vállalat létszámának 53 százaléka kapott fizetésemelést. Kulturális úttörőszemle Várpalotán Tizenhárom műsorszámból álló bemutatót rendezett a várpalotai Úttörő Elnökség tegnap délután 3 órai kezdettel a városi ifjúsági és úttörőháziban. A műsorban nyolc úttörőcsapat pajtásai szerepeltek népi gyermekjátékokkal bábjátékokkal, citeramuzsikával, néptánccal, mesejátékokkal. A kitűnő összeállítás rendezőik és az előkészítésben résztvevők ízlését, forma- és arányérzékét dicséri. A résztvevő gyerekek nagy izgalommal készültek bemutatkozásukra. A műsor alatt végig jól szórakoztak, figyelték egymás produkcióit és sokat tanultak a látottakból, hallottakból. Piaci árak megyénk városaiban * • Áru 155 £ izit : < >hMh > Tojás db 1,40 1,30 1,40 1,20 1,20 1,40 Burgonya kg 0,— 10,— 6,— 6,— Vöröshagyma kg 10,— 12,— II,— 15,— 12,— 14,— Párhagyma cs 3,— 3,— 2,50 3,50 2,— 3,— Fokhagyma kg/db 2,— so,— 3,— 2,— 45,— 50,— Sárgarépa kg 8,— 12,— II,— 8,— 12,— 11,— Fehérrépa kg 12,— 14,— II,— 10,— 14,— 15,— Kelkáposzta új kg 8,— II,— — 8,— — 10,— Fejeskáposzta kg 6,— 12,— — 6,— — 8,— Savanyúkáp. kg 20,— II,— II,— 12,— 15,— 14,— Karalábé új kg/db 2,— 20,— 4,— 4,— 3,— 6,— Sóska kg/cs 5,— 15,— 2,— 2,— 2,50 15,— Paraj kg/cs ?,— 10,— 2,— 2,— 2,— 13,— Saláta db 3,— 1,50 2,50 2,— 1,50 3,— Kerek cs 5,— 3,— 5,14,— 3,50 4,— Szárazbab kg 32,— 28,— 32,— 25,— 30,— 24,— Cékla kg 6,— — 7,— 4,— — 5,— Gomba kg cs 10,— 60,— — 10,— 70,— 100,— Dió kg 20,— — 20,— 18,— 25,— 24,— Mák kg 90,— 100,— 100,— 100,— — 90,— Túró kg — 26,— 28,— 24,— 25,— 28,— Tejföl lit — 26,— 30,— 30,— 30,— 30,— Előcsirke kg 34,— 35,— 45,— 35,— 37,— 35,— Alma kg 10,— 12,— 10,— 8,— 9,— 9,— A város történetében először A Psalmus Hungarian Várpalotán Nagy érdeklődés mellett rendezték meg csütörtökön este Várpalotán az Országos Filharmónia koncertjét. A hangverseny első részében Bartók Magyar képek című művét adta elő a Veszprémi Szimfonikus Zenekar, majd Dísz Haláltánc-ot, Bächer Mihály zongoraszólójával. A szünet után Kodály remekműve, a Psalmus Hungaricus hangzott el, melyet Várpalota fennállása óta még nem adtak elő a bányászvárosban. A nagysikerű bemutatónak a zenekar mellett részese volt Veszprém Város Vegyeskara és Réti Csaba, a szegedi opera magánénekese. Az est karmestere Zámbor István volt. Megyei jogászküldöttség Lengyelországban Lengyelországi tapasztalatcserére utazik május 2-án a megyei jogásszövetség küldöttsége. A delegáció egy hetet tölt Tarnov megyében. Megyénk jogászainak küldöttségét dr. Kiss Ernő, a megyei bíróság elnöke vezeti. Jogászküldöttségünk a Tarnov megyei bíróság munkaszervezését és a jogászok helyzetét tanulmányozza, ugyanakkor megismerkednek a szakosztályok tevékenységével és az ottani jogpropaganda munkával is. A látogatás, viszonzásaképpen Tarnov megyéből szeptemberben érkezik Veszprémbe jogászdelegáció. NAPLÓ Szombat április 30 a nap kel 4.29 NYUGSZIK 18.54 órakor A HOLD KEL 15.13 NYUGSZIK 2.41 Órakor Katalin Mai program Ajkán a városi művelődési központban délelőtt fél 11 órakor és délután 2 órakor Firletánc, a varázsló címmel gyermekjátékokat mutat be a Déryné Színház együttese. Balatonfüreden, a galériában délután 4 órakor nyílik meg Gy. Szabó Béla romániai magyar képzőművész kiállítása. Megnyitó beszédet Fábián Gyula, a Magyar Vízügyi Múzeum vezetője mond. Ki Pápán, a várkastély előtt éren este 6 órakor a városi fúvószenekar térzenét ad. I lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Nagykállóban megtartott 17. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 7, 45, 57, 83, 88 a tárgynyereménysorsoláson a 17. játékhét szelvényei vesznek részt. Időjárásjelentés: Növekvő felhőzet Várható időjárás szombat estig: elsősorban a nyugati megyékben időnként erősen megnövekvő felhőzet. Főként szombaton szórványosan zápor, zivatar. Többféle élénk, helyenként erős déli, délnyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: nyugaton 20, keleten 25 fok körül. Kétszáz évvel ezelőtt, 1777. április 30-án született és 78 éves korában, 1855-ben halt meg Carl Friedrich Gauss világhírű német matematikus, aki elsőként értékelte Bolyai János munkásságát. Korának legnagyobb matematikusa, aki alkotásaival kiérdemelte „a matematikusok fejedelme” címet, nemcsak kora tudományára, kortársaira, hanem a matematika egész további fejlődésére is rendkívüli hatással volt. Szegény mesterember gyermekeként látta meg a napvilágot, de már elemi iskolai tanítója észrevette kivételes tehetségét; a csodagyermek neveltetését a braunschweigi herceg vette a kezébe, s a szegény fiúcska így került előbb gimnáziumba, majd a göttingeni egyetemre. Tizenkilenc éves matematika szakos egyetemi hallgatóként találta meg a szabályos 17-szög megszerkeszthetőségének bizonyítását. De ez csak egy, sok kiváló tudományos eredménye közül. Munkakedvére, lendületére jellemző, hogy 1796 áprilisában kilenc hónapi megfeszített gondolkodás után bizonyította a számelmélet egyik legfontosabb tételét (mellyel a XVIII. század második felében a legnagyobb matematikusok hiába fáradoztak), az úgynevezett reciprocitást. Gauss jelentősen gazdagította a geodézia tudományát is. MINI ABC-ÁRUHÁZAT NYITOTT április 27-én Mezőlakon a Pápa és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. A község lakóinak megelégedésére az új boltegység szélesebb választékkal és magasabb színvonalon elégíti ki a lakosság igényeit. MARKUSOVSZKY. a DÍJAT KAPOTT Veszprém megyei Kórház Rendelőintézetének sebészeti osztályán dolgozó dr Hetényi András, dr. Kaszás Ferenc és dr. Nemecz Pál. Az egyik legrangosabb orvosi elismerést a visszértágulatok sebészeti kezeléséért írott tanulmányuk publikálásáért kapta a három fiatal orvos. AZ IFJÚSÁGI PARK Veszprémben ismét megnyitja kapuit május elsején délután öt órakor. Az évek óta méltán népszerű Viktória együttes szolgáltatja a zenét, ezenkívül versmondó és disco műsor szórakoztatja majd a látogatókat ezen a napon. A későbbiekben a tavalyi nyitvatartási rend lesz érvényben. 2,8 MILLIÓ FORINTOT fordított a tavalyi évben a Kerta és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet a szociálpolitikai tervekben kitűzött feladatok megvalósítására. Jelentősen javultak a dolgozók élet- és munkakörülményei. A PANNONKER ELNYERTE az 1976. évi munkája alapján a Veszprém Megyei Tanács és Szakszervezetek Megyei Tanácsa dicsérő oklevelét. A vállalat dolgozói csütörtökön termelési tanácskozáson vették át az oklevelet. Az eseményen Szász András, a megyei tanács elnökhelyettese elismeréssel szólt a vállalat dolgozóinak jó munkájáról. KÉZIMUNKA KIÁLLÍTÁST rendez Balatongyörökön az ÁFÉSZ nőbizottsága a helyi klubkönyvtárral közösen. A kultúrotthonban május elsején a 14 órakor nyitják meg kézimunka szakkör tagjainak munkáiból készített bemutatót, mely két napig tekinthető meg. LENIN ÉLETE KÉPEKBEN címmel kiállítás nyílik ma Berhidán a művelődési ház nagytermében. A bejáró dolgozók lakóhelyén rendezett kiállítást az inotai és a fperhidai művelődési otthon együttműködése eredményeként hívták életre. OKIRATHAMISÍTÁS ÉS CSALÁS MIATT büntető eljárást indított a rendőrség Hracz József 37 éves postai kézbesítő, balatongyöröki lakos ellen, aki fiktív nevekre 8 ezer forintot vett fel, s a pénzt a saját céljaira fordította. ŐRIZETBE VETTE A RENDŐRSÉG közveszélyes munkaskerülés miatt Kiss Klára 19 éves mezőhidvégi, Németh Mária 26 éves ajkai, és Marsi Józsefné ugyancsak 26 éves szegedi lakosokat. Jubileumi ünnepség Balatonfüreden Megalakulásának negyedszázados jubileumát ünnepelte tegnap délután Balatonfüreden, városi pinceklubban, a Városgazdálkodási Válalalat. Az előd az Északbalatoni Víz- és Csatornamű Vállalat volt, amelynek területe Balatonalmáditól egészen Keszthelyig terjedt. Az évek múlásával a feladatok többször változtak. Jelenleg csak a lakosság részére végzett különböző szolgáltatásokkal foglalkoznak. A fejlődést jól érzékeltetik a számok is. 1955-ben a termelési érték alig haladta meg az egy millió forintot, létszám pedig csupán 31 a fő volt. A múlt évben a dolgozók száma 220-ra, a termelési érték pedig 38 millió forintra nőtt. Jelenleg a vállalat feladatai közé tartozik Alsóörstől Balatonszepezdig, tizenkét településről a szemétszállítás, illetve a településeken a közterületek tisztántartása. Az ötödik ötéves tervben 188 millió forint árbevételt terveznek. Ez az előző tervidőszakhoz képest 22 százalékkal magasabb. A fejlesztési elképzelések között első helyen szerepel a vállalat telephelyének bővítése, továbbá új gépek, felszerelések és járművek vásárlása. A Balatonfüredi Városgazdálkodási Vállalat a tegnapi jubileumi ünnepségen a múlt évi jó munkája elismeréseként „Miniszteri Dicséret” elismerő oklevelet kapott. Május 21: megyei TIT küldöttértekezlet Ülést tartott tegnap Veszprémben a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei elnöksége. A testület eldöntötte, hogy a szervezet május 21-én tartja megyei küldöttértekezletét. A továbbiakban annak előkészületeit, az írásos és szóbeli beszámoló tartalmát vitatták meg a résztvevők. Csehszlovák zenei est Pápán Zenei estet rendezett Pápán a Hazafias Népfront és a budapesti Csehszlovák Kultúrközpont. A szépszámú közönséget Pavol Gombos, a kultúrközpont igazgatóhelyettese üdvözölte, s ezután mutatta be gitár és cselló műsorát Vladimir Vedomos és Sasa Vedomov. Programjukban Janacek, Kuczera, Konmotto művei szerepeltek, befejezésül pedig Bartók Hat románcát adták elő. Törzsgárda tagok a bíróságon Törzsgárdistákat kitüntető jelvényeket adott át tegnap a megyei bíróságon dr. Kiss Ernő, a megyei bíróság elnöke azoknak a dolgozóknak, akik harminc, húsz, illetve tíz éve megyénk bíróságain dolgoznak. Aranyjelvényt kapott dr. Kazár Károly tapolcai közjegyző, aki negyven éve dolgozik a bíróságon, így a jelvényt is már másodízben kapta meg. A húszéves szolgálat után tízen a jelvény ezüst fokozatát kapták, hét főt pedig a bronz fokozattal jutalmaztak. Középiskolák elsősegélynyújtó versenye Csütörtökön rendezték meg Veszprémben a megye középiskoláinak és szakmunkásképző intézeteinek elsősegélynyújtó versenyét. A jól felkészült csapatok közül az ajkai Bródy gimnáziumé végzet az első helyen. A másodikon a veszprémi Lovassy gimnázium, a harmadikon a pápai 304. számú szakmunkásképző intézet lett. Az országos versenyt május 18. és 20. között rendezik meg Sopronban. Ott a Bródy gimnázium és a pápai Petőfi Sándor egészségügyi szakközépiskola diákjai képviselik megyénket.