Napló, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-13 / 36. szám
Igények és lehetőségek A falugyűléseken a felszólalók megfogalmazzák az igényeket, elmondják kérésüket, amelyek a korábbi évekkel ellentétben már a kisebb-nagyprofú közösségek érdekét szolgálják. Ma már nem találkozunk olyan kéréssel, hogy szerezzenek a felszólaló számára teatűzhelyet, hogy nem kap gyümölcsfacsametét. Az egyéni panaszokat elmondják a tanácstagnak, a tanácsi vezetőnek hivatalos idő alatt vagy éppen az utcán. A közérdekű kéréseket viszont írásba foglalják, megvalósításukról ugyancsak írásban értesítik a felszólalót. Kimondják — sokszor már a falugyűléseken —, hogy az igény jogos, de csak a következő ötéves tervben tudnak megvalósításához pénzt biztosítani. Olyan válasz is elhangzik, hogy a kéréshez feltétlenül szükséges a megyei tanács segítsége, vagy éppen a hozzájárulása, engedélye. Őszinték a kérések és a válaszok is. Még akkor is, ha néha furcsa kérések hangzanak el. Olyanok, amelyek jogos alapon születtek, de a megvalósításuk úgy és akkor, vagy abban a községben már nem lehetséges, sőt nem is szükséges. ■ Ilyen volt, amikor az egyik kisközség bölcsődét kért. Tőle pár kilométerre a központi településen van korszerű gyermekintézmény. A közlekedés is megfelelő, a gyerekeket is felveszik. Az ilyen javaslatok megvalósítására — természetesen — nincs és a jövőben sem lesz lehetőség. Vannak más furcsa kívánságok is. Az egyik kisközségben pár ház előtt nem volt járda. A tanács annak rendje-módja szerint megígérte az anyagot és a két járdalap szélességű járdát. A lakók nem fogadták el, mondván: keskeny lesz a járda. Lakodalom alkalmával nem férnek el azon. Szerencsére csak ritkán akadnak ilyen kívánságok. Természetesen a tanácsnak nemcsak járdát, utat kell építenie, hanem iskolát, orvosi rendelőt és óvodát is. Köztudott, hogy ezek sokkal nagyobb pénzösszeget igényelnek. Ezért a falugyűléseken elhangzottakat rangsorolják és a tanácstestület dönt azok megvalósításának idejéről. Hiába jogosak az igények, a lehetőségek korlátozottak, a helyi tanácsok pénzforrásai behatároltak. A társadalmi munka viszont nem ismer korlátokat, így ott valósulnak meg előbb a kívánságok, ahol a felszólalók a társadalmi munkát, a segítséget is felajánlják. Gárdonyi Béla Textilfestők A Pamutnyomóipari Vállalat textilfestő gyárában a tervszerű takarékosság az elmúlt évben másfél millió hasznot hozott. Idén, a technológiai szükségnél nagyobb mennyiségű vízfelhasználást kívánják megszüntetni. A gyárban évente több mint ötvenmillió négyzetméter textilt festenek, illetve fehérítenek. Termékeik hetvenöt százalékát külföldön értékesítik. e*i•rrkt A _ u*Di/S _ sonni«k ...Ár 17 Arcok a kollégiumból Füzetből kitépett kockás papírlapon girbe-gurba sorok. Csupa nagy betűvel írták: „Kilincs van! Aki nem tudná használni, korrepetálást vállalok!” A cédula az Alumínium és Vegyipari Szakközépiskola lánykollégiumában lóg az egyik szoba ajtaján kiszegezve. Ódon épület ad otthont 110 középiskolás lánynak, a Vöröshadsereg téren, Veszprémben. A ház maga sötét útvesztő. A folyosó végén kukucskálóablakos ajtó mögül könyvéből pillant fel az ügyeletes. A pici helyiségen túl újabb folyosó. Fűtetlen szobán haladunk át —mint megtudom, éppen elromlott az olajkályha — így jutunk a tanulószobába. Itt két diáklány üldögél a kályha közvetlen közelében. Haltai Klári barna hajú, nevetős szájú, pirulós tizenéves. Kamaszosan szertelen mozdulatok, szinte kicsorduló jókedv, félénk szemek. Budapesti és alumíniumtagozatos. — Lány az alumíniumiparban? — hökkenek meg egy pillanatra. Nehezen tudom elképzelni a törékeny kislányt ebben a szakmában. Klári szakszerű előadást rögtönöz a pályáról és az elhelyezkedési lehetőségekről. — Az esztergályostól a laboránsig bármi lehetek... Érettségi után dolgozni szeretnék, mert a szakma gyakorlati része jobban érdekel, mint az elmélet. Tervem, hogy leteszem a technikusminősítő vizsgát... — Furcsa fintor jelenik meg az arcán, amikor a számára legborzalmasabb „rémtantárgyat”, a kohászati gép- és fémtant említi. Milyen egy mai diáklány élete, ha ráadásul kollégista is? Zárdai szigort vagy szabadosságot, önállóságot vagy irányítottságot, önmaguk építésének lehetőségét vagy pusztán étkezést, alvást nyújt-e a kollégium a lakóinak? A lányok 4—7—8—10 ágyas szobákban laknak. Némelyik szinte terem nagyságú, mégis zsúfolt. Ennek ellenére barátságos, kedves valamennyi. Itt néhány szál virág, ott kép, amott szőttes, hímzés vagy kabalababa. Kisebb-nagyobb tarka szőnyeg, vidám függöny tompítja az egymásba nyíló szobák, a helyenként udvarra néző ablakok hatását. — Valamikor gazdag polgárcsaládé volt a ház — mondja az egyik kollégista, ahogy bejárjuk az épületet. A lépcsőházban nagy a kontraszt. A kanyargó vörösmárvány lépcsőket egyszerű szőnyeg fedi. A kollégisták maguk fűtik saját szobáikat. Igaz, a vödör szenet felhordják számukra, a kályhát is kitisztítják, de a többi az ő dolguk. Ódon épület, itt nem lehet összkomfortot nyújtani. Váczi Kati Kecskemétről jött, vegyész szakos. Lágy, szőke haj, kék szemek, szigorú vonalú száj, ugyanakkor derűs nyugalom. Egyszerre barátságos és tartózkodó. Aztán feloldódik, belemelegszik a beszédbe, s már egymás szavába vágva mesélnek Haltai Klárival. — Sokan vagyunk. Most éppen nyolcágyasban lakom.. — Én meg tízágyasban — kotyog közbe Klári. — Nem kell azt gondolni, hogy jaj, micsoda körülmények! Nagyon jól érezzük így magunkat. Esténként nagyot dumcsizunk. Tanárokról, egymásról, mindenről... Katonás menetrend szerint indul a napjuk. Reggel hatkor ébresztő, fél nyolcig reggeli, aztán sok, négyig kimenő (szerdán öt óráig), 4- től fél 6-ig tart az első kollégiumi óra, háromnegyed 6- ig szünet, aztán 7-ig a második tanóra, 7-től fél 8-ig vacsora. — Minden hétfőn csoportfoglalkozásokat tartunk, havonta pedig kiértékelést is ... Ez túl bürokratikusan hangzik, hát rákérdezek a kiértékelésre. — Átlagot vállalunk, vagyis, hogy hányasokat szerzünk az iskolában. Aki felette van, jutalmat kaphat. A jutalom lehet hazautazás vagy szabad kimenő. A Veszprémtől távol lakók inkább a szabad kimenőt választják, mert a sok utazás túl drága lenne. — Én négyest vállaltam — fűzi hozzá Kati — és ezt tartom is. A lányok napjának nagy részét a kollégium és az iskola rendje alakítja. De a fennmaradó napszak sem semmittevéssel telik. Készülnek a rendszeresen megrendezett politikai vetélkedőkre, szakkörökre járnak, sportolnak, szórakoznak. — Tavaly atletizáltam. Matek és kémia szakkörre jártam a suliban. Énekelni is szeretek, így énekkaros is voltam — mondja Kati. — Én hét évig táncoltam egy népitánccsoportban, de megbetegedtem, porcleválásom van, abba kellett hagynom. Nagyon sajnálom, hogy nem táncolhatok... — szontyolodik el Klári, majd elújságolja: — Most a nemesvámosi amatőr irodalmi színpad munkájában veszek részt. Erzsi néni, az egyik nevelőnk vezeti őket. Úgy kerültem közéjük, hogy mint gyakorlott táncost, megkértek, tanítsak be egy táncjelenetet. Népi komédiát játszottak éppen és a felkészülés során jól összejöttünk az ottaniakkal. Köztük ragadtam. Azóta én is csinálom. Jó a társaság, s jó játszani... Javában beszélgetünk, amikor valaki benyit. Vakulya Gabriella, a diáktanács elnöke és kitűnő tanuló. Műszaki egyetemre készül, vegyész akar lenni. Az érettségiről beszél, hiszen számára most ez a legfontosabb. Saját bevallása szerint fél az érettségi vizsgától. Mint a diáktanács elnöke, megfontolt szavakkal szól a „testület” működéséről, szerepéről. Rutinos szónok. A másik két lány szózuhataga már csak lassan csordogál, de azért megismertetik velem az úgynevezett veszták kötelességeit. — A veszta vezető tanulót jelent. A nevelőtanárral együtt ő ellenőrzi reggel és kora délután a szobák rendjét, tisztaságát. Végignézi, ki hogyan takarított és pontokat oszt, pirosat és feketét... — mondják. A hálókat végigjárva valóban mindenütt rend fogad. A barna hajú Klári és a szőke Kati kuckóikat is megmutatják. Mindkettő egy emeletes ágy alsó részét választotta. — Nem bántam meg, hogy Veszprémbe jöttem tanulni — mondja Kati. — Bár lett volna Kecskeméthez közelebb is ilyen iskola, de ennek jó híre volt, ezért ide jöttem. A kollégiumi életet meg hamar megszerettem. Zentai Katalin Mit írnak megyénkről? 1980. január I. rész Állam és igazgatás Szabó Lajos: összevont szakigazgatási szervek Veszprém megyében. (1. sz.) Állatvilág Kasza László: Karcsi — a veszprémi csimpánzkölyök. (1. sz.) bányászat Csősz Sándor: Előadás Várpalotán. a recski ércvagyon kitermelése és az ezzel kapcsolatos elképzelések. (1979. 10. sz.) Ugyanitt: Csősz Sándor: Műszaki újítások Várpalotán. A gazdasági vasút csilléinek automatizált ülése. Csősz Sándor: Megjelent a „Várpalotai bányász” c. üzemi lap. Farkas Sándor: Az élőmunka hatékonyságának növelése a Bakonyi Bauxitbánya Vállalatnál az 1976—1978. években. ÉLET ÉS TUDOMÁNY Lugas József: Tüzértörténet Várpalotán. (1. sz.) A várpalotai Tüzérségi Múzeumról rövid ismertetés. Bernhardt Barna: Természeti kincseink. Barnakőszén az eocénből. (4. sz.) Az eocén kori széntelepek közül foglalkozik a dudarival is. Ugyanott: Hegedűs Lajos: A „miniaporos’’ pápai patika. Pápán a Jókai utca 7. sz. házban van a Fellner Jakab által 1769-ban tervezett kórház és gyógyszertár. A gyógyszertárat írja le a szerző. ÉPÍTŐANYAG Csetényi József: Finomkerámiai ömlesztőanyagok alkalmazhatósági vizsgálata. (1979. 12. sz.) A szerző a Veszprémi Vegyipari Egyetem Szilikátkémiai Tanszékének munkatársa. AZ ERDŐ Az „Erdők a közjóért” szakosztály kihelyezett ülést tartott a Bakonyban. (1. sz.) Ugyanott: A veszprémi MÉM csoport Szikra Dezső titkár vezetésével tanulmányúton vett részt. FILM—SZÍNHÁZ—MUZSIKA Apáti Miklós: Beleérzés a nagyvilágba ... Veszprémi játékszín : Egy férfi ábrándjai. 1979. 50. sz.) Kritika a veszprémi Petőfi Színház játékszíni előadásáról. FORRÁS Ágh István: a kivirágzott nádpálca. (1. sz.) A szerző emlékezése iszkázi gyermekkorára. IFJÚSÁGI MAGAZIN Takáts Gyula: Befagyott partom. Vers. (1. sz.) Színes felvételek a téli Balatonról. IDŐJÁRÁS Simon Antal: Az alsó-troposzféra irádiós törésmutatója. (1979. 6. sz.) Bakony hegységre jellemző adatokkal. IPARGAZDASÁG Az SZVT Veszprém megyei szervezete megrendezte a megyei gazdasági napokat. (1979. 11. sz.) KÉPES ÚJSÁG Megszüntették a vízhiányt. (2. sz.) Hír a veszprémi kutakról. KERTGAZDASÁG Jeszenszky Árpád: A Balatonvidék zöldség- és gyümölcsbelátásának története. (1979. 5. sz.) A Balaton-parti ellátást 1947-ig ismerteti. KERTÉSZET ÉS SZŐLÉSZET Paprikával színesítik a flamingót. (5. sz.) Hír a veszprémi állatkertről. KÓTA (Juhász): Zenei világnap. A központi kórus hangversenyeiről. (1979. 12. sz.) Veszprém Város Vegyeskaráról is. KÖZNEVELÉS Gál Szabó István: Gesztus — nem elemzés. (5. sz.) A cikk szerzője Pápán tanár. Ugyanott: Kovács Géza: Egységes pedagógusképzést. a szerző tanulmányi felügyelő Ajkán. KRITIKA Zappe László: Illyés Gyula: Dániel az övéi közt. (1. sz.) A dráma ismertetése. MAGYAR építőipar Az Építőipari Tudományos Egyesület Veszprémi Csoportja szakmai tanácskozást rendezett. (1979. 8. sz.) Ugyanott: Az Építőipari Tudományos Egyesület Veszprémi Csoportjának munkájáról. MAGYAR HÍRLAP Kiss István: Hat megye és a főváros. Mire jutottunk együtt? (11. sz.) A Komárom megyei Tanács elnökének írása az együttműködés eredményeiről. A hat megyéből az együk! Veszprém. Ugyanott: Varga F. Éva: A felnőttek gyanakvása kísérte Veszprém városban. Bajczy Gyula városi tanácselnök-helyettes nyilatkozik, hogy kell-e az ifjúság szórakozó és művelődési centruma a veszprémi várban. Veszprémi miniautók Moszkvában. (18 sz.) A Bakony Művek játékautói a moszkvai kiállításon. Bakony Művek. Korszerűbb szerelési technika. (24. sz.) Megújul az ajkai és az inotai erőmű. (26. sz.) A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocialista brigádok akadémiája 8.56: Beszélni nehéz 9.08: Sándor Judit és Sólyom-Nagy Sándor operaáriákat énekel 9.46: Kis magyar néprajz 9.51: Tarka mese, kis mese 10.05: Kagylózene 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: Zenekari muzsika 11.30: Faragó Laura népdalokat énekel, Szakály Ágnes cimbalmozik 12.35: Házunk tája 12.50: Operaslágerek 13.20: Örökzöld dzsesszmelódiák 14.20: Népdalok 14.44: Konok emlék. Alekszandr Tvardovszkij versei 15.10: Igor Oj szír ah Paganini-caprice-okat hegedül Schumann átiratában 15.28: MR 10-14 16.08: Kritikusok fóruma 16.18: Zenekari muzsika 17.07: KÖFÉM. Riport a Székesfehérvári Könnyűfémmű nagyberuházásról 17.32: Dalok Budapestről 17.44: Hangverseny a Mindenki Zeneiskolája hallgatóinak 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.20:Gondolat 20.05: A bányamester. Részletek Zeller operettjéből 20.30: Nótacsokor 21.06: A szomszédság nevében. Nagy István regénye rádióra alkalmazva I. rész 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kodály: Kienc epigramma - Kistétényi Melinda szövegével 22.45: Bölcsész-túltengés. Jegyzet 23.00: Kamaramuzsika 0.10: Eddy Dhhin története. Részletek Washington Rodgers-Barris- Schönberger Confrey filmzenéjéből PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Gencsy Sári és Fekete Pál operettfelvételeiből 8.20: Nagyvárosi gondok az USA-ban 8.33: Idősebbek hullámhosszán 9.28: Tánczene Varsóból 10.00: Zenedélelőtt 11.30: A Szabó család 12.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik Kozák Gábor József vezetésével 12.33: Tánczenei koktél 13.20: Nyugdíjasok. Jegyzet 13.30: Színes szőttes 14.00: Kettőtől négyig ... 16.40: Barátság slágerexpressz 17.10: Külföldről érkezett... 17.30: Ötödik sebesség 18.33: Könnyűzene - hangszerszólók 18.45: Daloló, muzsikáló tájak 19.25: Reflektorfényben Közép- Ázsia 19.45: A beat kedvelőinek 20.33: Trió 22.27: Granadai vásár. Részletek Fidherr operettjéből 23.15: A dzsessz a 70-es években — 10. rész. , III. MŰSOR 9.00: Iskolarádió 9.30: Új lemezeinkből 10.20: Bach-művek 11.05: Elisabeth Breul operafelvételeiből 11.44: Zenekari muzsika 13.07: Viághírű előadóművészek Beethoven-lemezeiből 14.24: Zenekari muzsika 15.56: Jeanne d’Arc. Részletek Verdi operájából 16.53: Öt földrész zenéje 17.00: Történelmi arcképcsarnok 17.30: Magnóról magnóra 18.15: Ravel-művek 19.05: Iskolarádió 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: kb. 20.40: Bemutatjuk Margócsy József Apáczai Csere János-díjast. Kb. 21.00: A hangverseny-közvetítés folytatása kb. 21.30: Operaáriák 21.56: Zenei panoráma MAGYAR TV 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) (sínes) 8.05:Iskolatévé. Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt) Ki a hetes? 8.45: Francia nyelv (középisk. II. osz.) En francais. Il faut manger pour vivre 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 1. ősz.) Öt testvér I. (sínes) 9.30: Reklám (sínes) 10.05: Magyar nyelv (ált. isk. 1. ősz.) Szó-ra-ka-té-nus (sínes) Ül az ágon ákombákom. A betűk 10.20: Stop Közlekedj okosan! Ki és hogyan utazhat utasként kerékpáron (sínes) 10.25: Delta. Tudományos híradó (ism.) 10.45: San Francisco utcáin. Magyarul besélő amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat (sínes) 15 percnyire hazulról (ism.) 11.30: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.) 13.55: Iskolatévé. Oros nyelv (ism.) 14.20: Környezetismeret (ism.) (sínes) 14.45: Magyar nyelv (ism.) (sínes) 15.05: Stop! (ism.) (színes) 15.15: Dovzsenko: Zvenyigora. Szovjet fam (A filmet a középiskolásoknak ajánljuk a március 19-i és 22-i Kamera adásokhoz!) 16.20: Hírek 16.30: Az éjsaka angyalai. Magyarul besélő belga filmsorozat. VII/1. rész: Az éjszaka démonai (ism.) 17.25: Reklám 17.30:A nyelv világa (sínes) 18.15:Sulikomédiák. Aki bújt, aki nem ... 18.45: Staféta Tíz perc ifjúság 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (sínes) 19.15: Esti mese 19.30: TV-híradó (sínes) 20.00: Pest-Buda, Budapest. Dokumentumfilm (sínes) 20.35: Egy szerelem három éjsakája. Magyar filmmuscal (ism.) (sínes) 22.10: A sebészminiszter. Borisz Vasijevics Fetrovskij 22.50: TV-híradó 3. (sínes) n. MŰSOR 19.05: Nas Ekran - A mi képernyőnk. A Pécsi Körzeti Stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora 19.30: TV-híradó (sínes) 20.00: Magyar Tudósok. Péter Rózsa (ism.) 20.40: Kertünk - udvarunk. Riportműsor (ism.) 21.00: TV-híradó 2. (sínes) 21.20: Johanna és az öregei. Magyarul besélő kanadai film (sínes) 22.50: Reklám SZLOVÁK TV 8.55: Hírek 9.00: Iskolatévé (FF) 9.20: A hét könyvei (ism.) 9.25: Olimpiai város. A moskvai előkészületekről 9.35: Zeman őrnagy 30 esete. 28. rés (ism.) 11.00: Iskolatévé 11.30: Az irányításról 2. rés 12.00: Hírek 15.15: Iskolatévé (FF) 15.45: Hirek 16.00: Szakmunkástanulók műsora 16.30: A hét könyvei (ism.) 16.35: Szikrák. Pionírok műsora 17.30: Nyugat-slovákiai magazin (FF) 18.00: Pár perc dalműsor 18.10: Látok, újra látok. Dokumentumfilm 18.40: Esti mese 18.50: Időjárásiöntés 19.00: TV-híradó 1. 19.30: Olimpiai krónika. Lake Placid-i Híradó 19.40: A Nagy Honvédő Háború 15. rész (FF) 2010: Pár perc dalműsor 20.45: Ezzel törődni kell (FF) 21.30: TV-híradó 2. 22.00: Lake Placid-i Híradó 22.10:Trubadúr. Dán TV-film 23.20:Hírek OSZTRÁK TV 9.00: Bábjáték kicsinyeknek 9.30: Ország és emberek 10.00: Iskolatelevízió 10.30:Robin Hood. Kalandfilm 17.00: Farsang hercegnője. Bábjáték 17.55: Jó éjsakát, gyerekek 18.00: Kaland a Vörös-tengeren. Filmsorozat (Befejeződés): „Az utazás vége” 18.30: MI 19.00: Ostrák képek 19.30: TV-hiadó 20.25: Téli Olimpiai Játékok 1980: Megnyitó 21.45: Svédország-USA jégkorongmérkőzés, utána: Olimpiai Stúdión. MŰSOR 18.00: Francia nyelvlecke kezdőknek 18.30: Szájkosár nélkül. Ifjúsági magazin 19.30: TV-híradó 20.15: Palm Beach-i történet. Filmkomédia 22.20: A könnyű brigád támadása. Történelmi fám Húsz idős embernek ad otthont Lesencetomajon az öregek napközi otthona. A kellemes időtöltéshez rádió, televízió és lemezjátszó is hozzájárult A napközi otthon lakói az ebédet a szociális otthonból kapják, amit a balatonedericsi termelőszövetkezet dolgozói szállítanak naponta Vida András felvétele