Napló, 1980. június (Veszprém, 36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-04 / 129. szám

Horizont Irodalmi évfordulók Igazán változatos és gaz­dag tartalmú megyénk köz­­művelődési tájékoztatójának idei 2. száma. A Bakonyta­­másiban 70 éve született és Badacsonyban alkotó Tatay Sándort portréjának felvá­zolásával és műveinek elem­zésével köszönti Fónay Ti­bor. Az író és olvasói talál­kozásának élményeiből Ker­tész Károly elevenít föl. Könyvtári szolgálatban töl­tött évtizedek után nyugdíj­ba vonuló zirci dr. Kősze­­ghy Miklósnét és a várpalotai Könczöl Imrét Halász Béla üdvözli. Művészetre nevelés a könyvtárban címmel Jelen­­esi Sándor pápai képzőmű­vészeti és kisgrafikai tár­latok — másutt is hasznosít­ható — tapasztalatait adja közre. Pappné Kulcsár Lívia az ajkai gyermekkönyvtár idestova másfél évtizedes te­vékenységéről — egyebek közt a játékos foglalkozások önálló ismeretszerzésre ne­velő hatásáról — nyújt ele­ven képet. Varga Károlyné arról ad számot, milyen jól segítik Tapolcán a kiscso­portok a gyermekkönyvtári munkát. A hajdani falusi gyermekéletet bemutató veszprémi kiállítás iránt fokozza az érdeklődést ren­dezői — Laczkovits Emőke és Fodor Zsuzsa — élvezetes ismertetője. A falukrónikáról nagy ta­pasztalatú szakember, Sü­le Sándor — Révfülöpön élő nyugalmazott kertai iskola­­igazgató — módszertani út­mutatója újabb vállalkozá­sokra buzdít. Egykori króni­kaíró, a nevezetes Francsics Károly veszprémi borbély­mester halálának 100. év­fordulója alkalmából Har­mata István a kordokumen­tumok értékeire hívja föl a figyelmet. Megyénkben mintegy 120 fiatal — 35 éven aluli — alkotót tartanak nyilván, akik „kiállítanak, rendez­nek, szerepelnek, publi­kálnak, filmjüket bemu­tatták” kisebb-nagyobb nyilvánosság előtt. Közülük 100-zal készített kérdőíves interjút Albert József. Hosz­­szabb tanulmányának rész­letében tevékenységszerke­­zetük és művelődési szoká­saik érdekes vonásaira mu­tat rá. Vértes Ernő a veszprémi csillagász szakkör közel év­tizedes, sikeres működése alapján javasolja bemutató csillagvizsgáló építését, hogy magasabb szintre emelhes­sék a természettudományos kutatást és ismeretterjesz­tést. Az orenburgi gázveze­ték építőinél végzett kulturá­lis munkáról Pál Béla tudó­sít. Kultúrtörténeti jelentősé­gűek a nagyvázsonyi pálos szerzetesek kódexei. Értékü­ket Harmath István Az iro­dalmi reneszánsz Veszprém megyében címmel méltatja. Egy ismeretlen pápai pálos iskoladrámára Nádasy Lajos hívja fel a figyelmet. A Horizont 2. számát Ta­kács Dezső kisgrafikái il­lusztrálják, a művészt Poór Ferenc mutatja be. A tájé­koztató szerkesztőjét, dr. Tóth Dezsőt külön elismerés illeti. Tapolcai dalosok Halle megyében Maradandó élményben volt része a közelmúltban a ta­polcai Batsányi János Műve­lődési Központ kórusa negy­ven tagjának. Veszprém és Halle megyei kapcsolatok ke­retében egy héten át az NDK-ban turnéztak. A kórus foglalkozás és kor szerint is „vegyes”. Van tagjai között pályakezdő óvónő és bauxit­bányász, tapasztalt zenepeda­gógus, mérnök és 77. évében járó nyugdíjas. Borsányi Gá­bor karnagyé az érdem, hogy a zene hullámhosszán igazi együttest formált belőlük. Zentai Gábor, a művelő­dési központ igazgatója de­rűvel, határozottsággal ve­zette a küldöttséget. Tapol­cától Halléig csaknem ezer kilométer az út. Amennyire lehetséges, kényelmes volt a busz, a két edzett gépkocsi­­vezető egymást váltotta, a fáradtságot meg a zene, a dal oldotta. Halléban Brend Kurtzke, a megyei szakszer­vezeti tanács munkatársa fo­gadta a küldöttséget és volt végig figyelmes és fáradha­tatlan házigazda. A társaság bázisa, ahonnan a kinntartóz­­kodás idején naponta más­más irányba kirajzott, a csendes lankák között meg­húzódó Molmerswende, illet­ve egy ottani vállalati üdülő volt. A félezer lelket számláló kis település — irodalmi ne­vezetesség. Itt született G. A. Bürger, a „Münchausen báró csodálatos utazásai” cí­mű kalandregény világhírű szerzője. A kórus tagjai már a megérkezés délutánján fel­keresték a Bürger emlékét őr­ző múzeumot. Érdemes meg­jegyezni, hogy a XVIII. szá­zad utolsó harmadában alko­­tó Bürger egy sor magyar költőre — Csokonaira, Ka­­zinczyra, Kölcseyre — ha­tott irodalmi munkásságával. A legnagyobb izgalommal várt nap május 12-e volt. Is­merkedés a Saala-folyó két partján épült Brenburggal. A látvány megragadó: rene­szánsz és barokk épületek so­kasága a Veszprém nagysá­gú városban, zárt várudvar, ahol kétévenként zenei fesz­tivált rendeznek — a társa­ságot azonban valójában a délutáni program, a bemu­tatkozás, az első koncert fog­­lalkoztatta. A nienburgi cementművek művelődési házának elegáns nagyterme volt az első hang­verseny színhelye. A höl­gyek piros blúzban, földig érő fekete szoknyában, a fér­fiak szmokingban — igazán jól mutattak! A közönség — mintegy kétszázan lehettek — előbb tartózkodó érdeklődés­sel hallgatta J. S. Bach, Hän­­del, Liszt és Bárdos műveit, a végén az oldott lelkesedés tette emlékezetessé a résztve­vők és a dalosok számára az együtt töltött órákat. A ven­déglátók rózsával, szegfűvel köszöntötték a kórust. A kon­certet követően Hugo Mene­­ges, a Halle megyei szakszer­vezeti tanács kulturális osz­tályának vezetője meleg sza­vakkal gratulált a magas színvonalú produkcióhoz. További három „hivatalos” koncert várt még a kórusra, azaz kettőt programon kívül is rögtönöztek. Egyiket a zir­civel együttműködő domnitzi termelőszövetkezetben — a burgonyafeldolgozó üzem munkásainak. A másik „fel­lépés”, egy Bach-zsoltár el­­éneklése, a XII. századból való naumburgi dóm csúcs­ívei alatt történt... Milyen „háttér”! Hangulatos délutáni kávé­zásokban volt része a kül­döttségnek. Jutott idő hallei városnézésre, megragadó volt a bitterfeldi óriásteknőben (hossza csaknem 10 kilomé­ter!) folyó felszíni szénbá­nyászás látványa. Nem utol­sósorban az az ötletesség, ahogyan a kitermelt bánya­krátereket — mesterséges tavakká változtatva — üdü­lőközpontokká alakítják. Ismételten volt alkalmuk a kórus tagjainak a vendéglá­tó szakszervezeti tanács ve­zetőivel — Hugo Meneges, dr. Dieter Kubica elvtárssal (az ottani SZMT titkára) és má­sokkal való közvetlen be­szélgetésre. Valamennyien emlékeztették a küldöttség tagjait a fasizmus fölötti győzelem napjára. Ott, a múlt minden valódi értékét őrző, újat teremtő ország­ban érzékeli igazán a láto­gató, hogy a hitleri fasizmus első áldozata maga a német nép, a nagy hagyományú forradalmi német munkás­­mozgalom volt. Külföldön járni egyfajta küldetés. A tapolcaiak nem­csak városukat, a megyét is méltó módon képviselték magas színvonalú műsoruk­kal, de egyenként is felelő­sen, felszabadultan, ahogyan a muzsika szól. Túrás Lajos Elkészült a „Bartók-év” programja Ünnepi hangversenyekkel, világhírű művészek vendég­szereplésével, rádiós és te­levíziós emlékműsorokkal, reprezentatív kiállításokkal köszönti Magyarország jö­vőre Bartók Béla születésé­nek 100. évfordulóját A Kulturális Miniszté­riumban már elkészült a „Bartók-év” nagyszabású eseménysorozatának prog­ramtervezete: a két fő ese­ménye a tavaszi Bartók-hét és az őszi Budapesti Zenei Hetek lesznek. A világhírű művész születésnapján, már­cius 25-én a Bartók Emlék­­bizottság díszhangversenyt rendez a Zeneakadémián. Az Állami Operaház a centenárium alkalmából fel­újítja Bartók három színpa­di művét: A kékszakállú herceg várát, A fából fara­gott királyfit és A csodála­tos mandarint. Bartók halálának évfordu­lójára szeptemberben és ok­tóberben ünnepi hangverse­nyekkel emlékeznek. Októ­ber elsején, a zenei világ­napon a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zene­kara az Erkel Színházban ad Bartók-koncertet. Az ünnepi rendezvények sorában Yehu­di Menuhin október 16-i és 17-i koncertjén Bartók he­gedűversenyét és a Szonáta szólóhegedűre című művét tolmácsolja az Erkel Szín­ház, illetve a Zeneakadémia közönségének. A televízió sorra közvetí­ti a jeles hangversenyeket. „Bartók-bemutatók nyo­mában” címmel 15 részből álló archív filmet is sugároz a televízió. A Magyar Rádió számos előadást, beszélge­tést és hangversenyt közve­tít a nagy zeneköltő mun­kásságáról, illetve életművé­ből. A Hanglemezgyártó Vál­­lalat — többek között — Bartók Béla zongoraművei­ből — a zeneszerző előadá­sában — lemezalbumot szer­keszt, és felújítja az „Élet­út” című emléklemezt. Bar­tók összes művének kiadá­sát 1981-ben műfaj szerinti csoportosításban is megkap­hatják a vásárlók. Az élet „minősége” Napjainkban aligha akad fogalom a tár­sadalomtudományok területén, amely körül annyi vita folyna, mint az ún. életminőség körül. A problematika ugyanis valamen­nyiünket a lehető legközvetlenebbül érint; átszövi létünk minden mozzanatát, a min­dennapi cselekvéstől a legrejtettebb vá­gyakig. Magáról a fogalomról annyit, hogy bár a terminus új keletű, de maga az „életminő­ség” gondolata végig követi az emberiség történetét. Közelebbről vizsgálva ugyanis azt találjuk, hogy a bizonyos fokú autonómiával rendelkező és többé-kevésbé zárt, homogén közösségek túlnyomó többsége a történelem folyamán igyekeztek tagjaikat nemcsak anyagi javakkal, hanem az emberi élethez, a „jó”, a „boldog”, a „tökéletesebb”, az „em­berhez méltó" élethez szükséges nem anyagi javakkal is ellátni. Hogy a történelem folyamán egy-egy adott közösség milyen minőségű életet tudott ma­gának biztosítani, sok mindentől függött. Függött a környező társadalom gazdasági­társadalmi fejlettségi fokától, az adott kö­zösség hagyományaitól, kohéziós szintjétől, s függött mindenekelőtt a közösség autonómiá­jának mértékétől. Minél nagyobb mérték­ben volt ugyanis egy-egy közösségnek lehe­tősége — hatalma — arra, hogy saját érde­keit érvényesítse, annál nagyobb esélye volt egyben arra is, hogy az anyagi s nem anyagi javak birtoklását a közösségen belül s a közösség-külvilág viszonylatában a lehető legkedvezőbben szervezze meg tagjai számá­ra. Hazánkban a hetvenes évek gazdasági eredményei és társadalmi fejlődése lehetővé, sőt szükségessé tették annak vizsgálatát, hogy a „miből éljünk?” kérdése mellett vá­laszt keressünk arra is, hogy „hogyan él­jünk?” Az „életminőség”-kutatással a társadalom­­tudományok arra a kérdésre igyekeznek vá­laszt keresni, hogy melyek is valójában a „minőség" kritériumai, és milyen módon le­het ezt a szociológia eszközeivel mérni. E vállalkozás jelentősége nagy, de egyben roppant nehéz, hiszen nem kevesebbről van szó, mint hogy megközelítő pontosság­gal diagnosztizálni a tudomány eszközeivel az emberek, embercsoportok, sőt egyes or­szágok népeinek életminőségi szintjét. A szóban forgó kérdés összetettségének ér­zékelésére talán elegendő, ha utalok az em­beri lét néhány olyan fontos alkotó elemére, mint az anyagi jólét, egészség, tudás, eszté­tikai és kulturális értékek, emberi jogok, biztonságérzet, megbecsülés, önérzet, társas kapcsolat, perspektíva, alternatívák stb. Persze, az itt felsorolt „lételemek” távolról sem merítik ki az emberi élet minden össze­tevőjét, de a legfontosabbak közé tartoznak és az életminőség-vizsgálatoknál nem hagy­hatók figyelmen kívül. Nagyon lényeges társadalmi tapasztalat, hogy az egyik vagy másik „lételem” eset­leges bősége nem helyettesítheti egy másik­nak a hiányát, azaz a különböző „lételemek” az emberi szükségletek különböző tartomá­nyát elégítik ki. Már a puszta felsorolása ezeknek a „lételemeknek" arra utal, hogy csakis a maguk egészében, egységében nyújt­hatnak megközelítően pontos információt az emberi élet minőségi szintjéről. Vegyük szemügyre például az anyagi jó­lét szerepét. Aligha vitatható, hogy az „élet minősége” csakis magas fokú anyagi bázison jöhet létre, mivel az anyagi javak bősége teszi lehető­vé egy adott társadalomban, hogy az egész­ségügyi, oktatási, kulturális, népjóléti intéz­mények magas szintű szolgáltatásban része­sítsék a lakosságot. Ez azt jelenti, hogy anyagi fedezet nélkül a különböző humánus társadalompolitikai törekvések merő vágya­kozások maradnak, vagyis megvalósítani belőlük csak annyit lehet, amennyit egy adott ország anyagi viszonyai lehetővé tesz­nek. Ehhez azonban még hozzá kell tenni valamit. Az anyagi javaknak az élet minősé­gére gyakorolt hangsúlyos szerepe nemcsak az állami szintre érvényes, hanem az indi­viduális szférára is. Hiszen az áru- és pénz­viszonyok között élő ember számára, szük­ségleteinek kielégítéséhez szinte minden „kelléket” a pénz közvetít. Az ember anyagi lehetősége alapvetően meghatározza, milyen lakásban lakik, hogyan táplálkozik, mennyi jut kultúrfogy­asztásra, milyen szintű egész­ségügyi szolgáltatást vehet igénybe, hogyan öltözködik és tisztálkodik, mennyit és hova utazik, hogyan közlekedik, hogyan pihen és szórakozik stb. Ám a materiális javak bősége önmagában nem több, mint lehetőség-forrás egy maga­sabb szintű életvitelhez. Fontos tényező például az anyagi javak felhasználóinak — az állami és az egyéni javak kezelőinek — az a lehetősége, hogy realizálják az anyagi alapokat az életminőség kiteljesítésében. Az anyagi javak célszerű hasznosításához ugyanis számtalan dolog szükséges; minde­nekelőtt magas szintű fogyasztási szokások, széles körű ismeretek, kultúra, választási lehetőség stb. Hogy ténylegesen mit jelent az anyagi javak felhasználási képessége, erről meg­győződhetünk a mindennapi tapasztalatok alapján. Hiszen lépten-nyomon azt látjuk, hogy azonos anyagi bázison eltérő „élet­minőségek” alakulnak ki. Ez mindenekelőtt a kialakult igények, az értéktudat, az érdek­lődés, az egész orientációs mechanizmus kü­lönbözőségéből erednek. Folytatható az okfejtés azzal, hogy az „életminőséghez” szükséges magas fokú bázis, és kulturált fogyasztási szokások, mint lé­nyeges és nélkülözhetetlen „lételemek" bele­illeszkednek az adott társadalom politikai és jogi rendszerébe, amely az egyének és cso­portok biztonságérzetének, emberi méltósá­gának kiteljesedését teremtheti vagy akadá­lyozhatja meg. M L. József Attilára emlékeztek a gyermekkönyvtárban József Attila születése 75. évfordulójának megünneplé­séből megyénk is kivette ré­szét. Azt, hogy nagy költőnk nemcsak a felnőttekhez, de a gyerekekhez is közel áll, ékesen bizonyította az a rajz- és szavalóverseny, ame­lyet az Eötvös Károly Me­gyei Könyvtár gyermek­­könyvtára rendezett, közösen az Ernst Thälmann Úttörő­­házzal. A rendezvénysoro­zatban részt vett Veszprém város 10 általános iskolája. A rajzverseny résztvevői József Attila verseihez ké­szítettek illusztrációt, a leg­különfélébb technikát alkal­mazva. Az egyéni verseny­zők mellett rajzszakkörök is voltak a pályázók között A tehetséges gyerekek részt vesznek az úttörőház által szervezett „Alkotó ifjúság” táborban, amely Bakony osz­lopon lesz a nyár folyamán. Az oklevelek és a könyvek mellett budapesti kirándulás is szerepel a jutalmak kö­zött. A rajz- és szavalóver­seny díjazottjai közül többen részt vehetnek majd ezen a szép kiránduláson. Az uta­zás programjában szerepel a József Attila-emlékkiállí­­tás megtekintése, és séta a budai várban. A rajzokból kiállítás nyílt a megyei könyvtár előcsarnokában. A szavaló verseny résztvevői József Attila verseit és a költőre emlékező műveket adtak elő. A pályázaton a következő eredmények születtek: rajz­ban Nyári Pál 8. osztályos tanuló, 2. számú általános iskola, Pucsek Rózsa 6. osz­tályos tanuló, 1. számú isko­la, Pinczel Vilmos 6. osztá­lyos tanuló 3. számú iskola, Bócz Andrea, 5. osztályos tanuló 6. számú általános is­kola. Dicséretben részesült a 2. és 5. számú általános is­kola rajzszakköre. A szavalóverseny első helye­zettje: Takács Mariann 8. osztályos tanuló, Botev isko­la, második Hegedűs Vera 7. osztályos tanuló, 1. számú iskola; harmadik Simó Beáta 8. osztályos tanuló, Szilágyi Erzsébet iskola. A József Attila emlékére rendezett vetélkedőt szomba­ton irodalmi műsor zárta Veszprémben, ahol Sólyom Kati és a Szélkiáltó együt­tes „Köztetek éltem” című emlékműsorát nézhették meg az érdeklődők az Úttörőház nagytermében. Pucsek Rózsa: Lehunyta kék szemét az ég Nyári Pál 8. osztályos tanuló József Attila-illusztrációja NAPLÓ - 1980. június 4., szerda -5

Next