Napló, 1994. február ( 50. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-19 / 42. szám
1994. február 19., szombat IRODALOM - MŰVÉSZET Mester Eleonóra két verse Tűzkezű Istenem Imádkoztam mindenért már Tűzkezű Istenem Szerelemben sosem ért kár Oltalmad élvezem. Imádkoztam mindenkiért Tűzkezű Istenem Ki a szerelemhez nem ért Oltalmad élvezem. A világi hívságokért Tűzkezű Istenem Imádkoztam irgalmadért Oltalmad élvezem. Imádkoztam én másokért Tűzkezű Istenem Nagyszívű irgalmasokért Oltalmad élvezem. Szerelemért, szeretésért Tűzkezű Istenem Egy fiúért, aki megért Oltalmad élvezem. Adj hát nekem kedvességet Tűzkezű Istenem Evilági békességet Oltalmad élvezem. Kikelet rabjai Fejbe bólint tegnapiságod Hagyom, hiányozz egy kicsit Megszólít a holnapiságom Kérlek, felejtsük a mait. Mit kimért ránk a nagy Jóisten Rajzolt bogár hátán a szó Mint a Szentírás, úgy világlik Mi mindig tudjuk, mi a jó. Enni, inni, aludni csupán Mint valaha Pinokkió Egy ország által megítélten: „Alkotnak, örömükre nincs szó." ✓ Szauer Ágoston Egy perc a téren Gally ujja mozdul könnyedén, akárha csendre intene, beléd karol a szürke szél, int már, hogy menni kellene. Csak állsz. Pillád sötét sövény, mögötte ősidők, hite. Most szép e perc. A tér kövén orrodra száll egy hópihe. - Azért jöttem, hogy megöljem önt. - Parancsoljon, fáradjon be. A rövid és különös párbeszéd egy iroda ajtajában zajlott le. Az iroda vezetője, George, egyedül volt. Ingujjban, nadrágtartóval, borzasan fogadta a hívatlan látogatót. A titkárnője - az egyetlen alkalmazott - ebédelni ment. A látogató alacsony, ravasz képű pasas volt, ő is jó harmincas. Besétált és megállt a falnál. George először azt hitte, a jövevény viccel. De amaz komoran folytatta: - Tudja, én ilyen őszinte bérgyilkos vagyok. Kedvelem, ha az ügyfeleim tudják, miért halnak meg. George kezdte komolyan venni a dolgot. Lassan mozdult. A fogason lógott a zakója. Ha eléri, megmenekülhet... De szóval kellett tartania a gyilkost, tudta jól. - Akkor mesélje el, kinek vagyok az útjában!? - Állj, ne menjen tovább! - A pasas elővette pisztolyát és George-ra szegezte. - A felesége adta a megbízást. - Akkor kezd világosodni a dolog - így George. - A nejem biztosan férjhez akar menni a szeretőjéhez. Egy válóper talán többe kerül, mint... hm... maga? - Hát persze. És a válóper macerásabb is. Sokáig elhúzódik, így meg rögtön jöhet a temetés, aztán az esküvő. Nemere István - Hát ez szomorú. George szíve a torkában dobogott. A pasas tényleg nem viccel és nincs is április elseje. Ez meg fogja őt ölni! Látta a pisztoly igen hosszú csövét. Hangtompító! Az irodaházban senki sem fogja hallani a dörrenést. A fenébe...! Hol lehet a titkárnője? Mindig olyan sokáig ebédel! No, ez lesz az utolsó ebédje, holnaptól a munkanélküliek ingyenkonyháján fog étkezni. Meg is érdemli... Aztán eszébe jutott, hogy az a régi titkárnője volt. Két hete újat vett fel, aki azóta egyben a szeretője is. Egy igazi bombázó! Már csak ezért is kár lenne meghalnia. Éppen most? A zakója még mindig vagy három méterre volt tesle. Igyekezett gondtalannak mutatni magát. A zakó (kriminovella) - Azt is elmondaná, mennyit fizet a kedves nejem? Mégis érdekelne, a feleségem mennyit szánt az életemért? - Kedvelem a kerek összegeket. Ezért húszezerben egyeztünk ki. George mélységesen felháborodott: - Csanak...? Rongyos húszezer? És maga ennyiért vállal egy gyilkosságot? Hát miféle szakember ön ? Kikérem magamnak, hogy egy harmadrangú kontár végezzen velem! - No, ebből elég - a bérgyilkos felemelte a pisztolyt. - Van egy utolsó kívánságom! - kiáltotta George könyörögve. - Mi az? - Zakóban akarok meghalni! Ingben, nadrágtartóban olyan snassz látvány leszek a padlón... A zakóm sikerült darab, a szabóm ezúttal remekelt. Jól festek majd a rendőrségi fotókon, még vérbe fagyva is. A bérgyilkos csak egy pillanatig habozott, aztán a fogashoz ment. A tekintetét és a pisztolyát közben George-on tartotta. Fél kézzel megtapogatta a zakót, semmit sem talált a zsebekben, hát odadobta a gazdájának. George lassan vette fel, közben megnyugtatóan beszélt a gyilkoshoz: - Nincs benne pisztoly, maga is látta. Akkor meg mitől fél? Ilyen helyzetben igazán nyugodtabb lehetne - féloldalt fordult, de a zakót még nem egészen öltötte fel. Mintha most jutna eszébe, hogy... - Nyakkendő is kell! Mit ér az egész nyakkendő nélkül? - Ne bohóckodjon már. Végezzünk, egy-kettő! - Igenis - felöltötte hát, begombolta a mellén. Fura fény csillant a szemében. Sebesen elindult a gyilkos felé. Az nem habozott. Kétszer egymás után lőtt. Áldozata mellére célzott. George arcán fájdalmas fintor jelent meg, de semmi sem tarthatta vissza. Máris odaért az idegenhez. Az úgy megdöbbent, hogy mozdulni sem tudott. George kitépte kezéből a pisztolyt, és azzal vágta fejbe - a pasas meg döbbent arccal dőlt a padlóra. A házigazda nadrágszíjjal jól öszszekötözte, aztán telefonált a rendőrségre. Akkor bukkant fel a titkárnője, a szőke, nagy keblű szépség. - Jézus Mária, mi történt? - Tulajdonképpen semmi - szerénykedett George. - Eljött az a pillanat, amire hetek óta vártam. Mióta tudom, hogy a feleségemnek szeretője van - George levette zakóját, szeretettel meg is simogatta, mielőtt visszaakasztotta a fogasra, azóta hordok golyóálló zakót, kedvesem. Mit szólsz, milyen előrelátó voltam? És csak akkor hagyták abba a szenvedélyes csókolózást, amikor az első szirénázó rendőrautó lefékezett a ház előtt. NAPLÓ -9 Munkácsy emlékezete A magyar festészet világító rakétája Százötven éve, 1844. február 20-án született Munkácsy Mihály. Az alcím Kampis Antal művészettörténetéből származik, aki így ír: „Fölszállt a magyar festészetnek az a világító rakétája, amely egy időre egész Európát elkápráztatta fényével, Munkácsy Mihály művészete.” Bizonyára felesleges lenne itt megírni Munkácsy életrajzát az éhező kis asztalosinastól a párizsi szalonok „fénylő csillagáig” — talán két dolog nem közismert. Apját a szabadságharcban való részvételéért bebörtönözték, kiszabadulása után rövidesen meghalt, s akkor már Munkácsy édesanyja sem élt, így kezdődött hányatott élete. A másik érdekesség, amelyet Székely András monográfiája a sors tragikomikus fintorának nevez, csak a festő halála után került elő a bártfai levéltárból egy 18. századi ősének végrendelete, aki vagyonát letétbe helyezte valamelyik művészi tehetségű utódának iskoláztatására. Munkácsyt Kampis szerint „Már a kezdet kezdetén az életkép vonzotta. A cselekvő és a passzív lelki folyamatokon áteső emberek megjelenítése. Két első kompozíciója (Regélő honvéd, Levélolvasás) is ezt tanúsítja. A mozdulat- és lélekrajzon kívül pedig sajátos festői problémák, világítási hatások tolakodtak ecsetére. Alapjában véve ez a tárgykör töltötte ki egész pályafutását.” Fordulatot jelentett életében a Siralomház, amelynek művészi és anyagi sikere lehetővé tette, hogy élete hátralevő 25 évét Párizsban élje leb ontva a remekműveket, arcképeket, de „kíméletlen menedzser-felesége” nyomására lekötötte magát egy műkereskedőnek, aki „nagy” képeit többnyire az Egyesült Államokban adta el, s úgynevezett szalonképeket készíttetett vele. E korszak legnagyobb műve a Milton (New Yorkban), amely elnyerte a párizsi világkiállítás aranyérmét. Valóban az úgynevezett „nagy” képek tették világhírűvé, de igazi értékei a lelkéből fogamzottak, amelyekben a magyar nép életét örökítette meg, mint legismertebb képei: az Ásító inas, a Rőzsehordó nő, a Röpülő asszony, a Vihar a pusztán, vagy a szabadságharc emlékéhez kapcsolódó művek, mint a Petőfi búcsúja a szülői háztól, a Tépéscsinálók, az Elbeszélés (A fiatal kapitány elbeszélése), ide tartozik a Búsuló betyár is, mert akkor még élt Rózsa Sándor csapatának romantikája. Majdnem minden képén megmaradt azonban az emberek életteli megjelenítése: a Tépéscsinálókban vagy a Zálogházban csakúgy, mint három nagy bibliai kompozíciójában (Krisztus Pilátus előtt, Golgota, Ecce homo) talán fontosabb a figyelő-hallgató nézők, a mellékalakok pszichológiai jellemzése, mint maga a kép témája. Különleges módszert talált ki kompozícióinak elkészítéséhez: már a Siralomházhoz is Békéscsabáról hozatott eredeti ruhákat, modelleket szerződtetett, felöltöztette és kompozícióvázlatai alapján beállította őket hatalmas műtermében, majd lefényképeztette a jelenetet és részleteit, ezekből készültek előbb színvázlatai, az egyes alakok képei, mielőtt nekikezdett volna a végső festménynek. A Golgota egyik lovasfigurájához egy kitömött lovat is beszerzett, s arab ruhás panoptikumfigurát ültetett rá. Ragaszkodott az ünnepélyes témákhoz, a műtermi munkához, a kompozíciók, tanulmányok tömegével való előkészítéséhez, és az aszfaltos alapozáshoz, amely sötét hátterével segített a színharmónia megteremtésében, de az aszfalt öregedése lassan megfeketítette képeit. Nem fogadta el az impresszionizmust akkor sem, amikor már a posztimpresszionisták kora is lejárt. Amikor 1895-ben a magyar kormány igyekezett hazahívni, ezt írta feleségének: „Adjanak nekem egy akadémiát, amelynek én volnék a vezető mestere, és én úgy fogom igazgatni, hogy gátat vessek az impresszionizmus beáramlásának, vagy legalábbis úrrá legyek rajta." Pedig néhány vázlata és tájképe - például a Poros út két változata - közel áll az impreszszionisták fénylátomásaihoz. Sajnos már öregen, betegen, hanyatló korában - a millenniumi ünnepségek előkészítése során — kapott megbízást a Parlament számára a Honfoglalás megfestésére, amely Lyka Károly szavaival „nem mutatja a régi Munkácsy erejét, tüzét, sugalló hatását". 1865-től külföldön élt, '67- ben hazalátogatott rokonaihoz. Egy-egy képét még életében ünnepélyesen bemutatták Budapesten: 1882-ben a Krisztus Pilátus előtt, 1884-ben a Golgota című képének bemutatóira jött el. 1890-ben és '91 -ben végiglátogatta pesti művésztársait, 1896-ban pedig az Ecce homo bemutatására érkezett haza. Kívánságának megfelelően itt is temették el. Életében dicsőítették, később csepülték, majd a harmincas években felfedezték benne a vázlatok és tanulmányok nagy mesterét. Legutóbbi jelentős kiállítása 1952-ben volt a Műcsarnokban - most, a jubileum alkalmából újból a közönség elé kerülnek itthon lévő képei a békéscsabai Munkácsy múzeumban, a debreceni Déry múzeumben (ahol Ecce homo című képét őrzik) dokumentumkiállítást és nemzetközi részvéttel emlékülést rendeznek. Keszthelyen és szülővárosában, Munkácson is kiállítással emlékeznek meg az évfordulóról, Békéscsabán pedig Munkácsy Mihály-emlékházat nyitnak meg. Menczel János Munkácsy Mihály: Tanulmány a Krisztus Pila- Munkácsy Mihály: Ásító inas (1869) tus előtt című képhez (1880)