Napló, 1996. június ( 52. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-20 / 143. szám
1996. június 20., CSÜTÖRTÖK Egyszer volt kutyavásár A hátam közepére sem kívánt kutyamustrára csalogattak minap az ismerőseim. S hát amit az ember nem szívesen csinál, annak megvan a látszatja is. A kocsiban a kutyák szerelmesei, látva gesztusaimat, olvasva gondolataimban, visszafogták a várható élménytől lázas érzelmeiket. Mert tudták, az ilyesfajta kiállításoktól, a kimosdatott, elkényeztetett, agyonfésült, tankönyvből tanított, különleges ételekkel etetett, drága pénzen vett állatok mellett a tartóikról is különbejáratú véleményt hordozok a tarsolyomban. No, de milyen barátság az, ahol nem áldoz az ember? Menjünk hát Keszthelyre, fel a kutyakiállításra! Az egykoron Veszprém megyéhez tartozó virágzó város szélén persze parkolni sem lehetett. Mintha az ország összes kutyája és tartója erre a napra időzítette volna a találkozást. De milyen napra? Hát kutyanapra, azaz kutya egy napra, mert a hét ágra sütő napon soha ennyi lógó nyelvű fajta szépség, drágaság (forintban is) nem kápráztatta még a kétlábúakat. Akarom mondani, a gügyögő, simogató, avagy erélyes szavú gazdákat, azokat, akik szemében egy-egy ítészi dicséret hallatán még a könny is megcsillant. Mennyi szeretet- gondolom, miközben próbáltam kikerülni a földre pottyantott szerencséket. Mennyi hálás tekintet, értelem, jóság ebszemekben. Mennyi szalag, kitüntető cím ebnyakakban. S mennyi figyelem, indulat-visszafojtás, ösztöngát. Országló honatyákat megszégyenítő jellemek. Aztán ahogy a drágábbnál drágább, fajtábbnál fajtább négylábúak között botladoztam, eretnek emlékképek tolultak elém. Olyan mindennapos élmények zavarták gyönyörködő énemet, amit ha ott elmondok, lehet, hogy barátaim megköveznek. Mert hogy illett volna a képbe a zsákba varrtan árokszélre lökött, az éhesen kószáló, a megunt, a gazdátlan, a csapzott. Azok a kutyatömegek, amelyek fájdalmukban, félelmükben nyüszítenek, bolháikkal viaskodnak. Szalag és minősítés nélkül élnek. Nem a kirakatba valók, mert nem arra születtek... - németh - Közéleti szurkapiszka Annyira tetszett neki a rendszerváltás, hogy megint szeretne egyet. # Túlpörögtek a kutak. A kis mohó. Negyvenkét literes tankba negyvennégy litert töltött... # A napirend előtti hozzászólás nem más, mint ürügy a balhéra. Élnek is vele rendesen. * A kis számok halandzsája: félszázalékos nyugdíjemelés, ötvenfilléres benzinárcsökkentés. * „Akció. Nyugdíjasoknak július 30-ig 10 százalék kezdvezmény síremlék megrendelésére”. (Napló 06. 13.) Ez igen. Életvégi kiárusítás ... # A vadkapitalizmust most piacgazdaságnak nevezik. Ez olyan, mint amikor a kurvát kisasszonynak szólítják. Donát Róbert Lefülelték a betörőbandát Több megyében is rendszeresen portyázott az a betörőbanda, amelyet június 11-én hajnalban egy összehangolt akció során fülelt le rendőrség. Több megye rendőreinek a részvételével egyidejűleg 11 helyen indult házkutatás, ezek során sok tárgyi bizonyíték került elő. Szerdán a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatóján Joó Imre alezredes, megbízott megyei főkapitány elmondta: a hattagú, rokoni alapon szerveződött bűnözői csoport elsősorban falusi polgármesteri hivatalokra specializálódott. 1996 január elejétől Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében követtek el bűncselekményeket. Eddig tizenöt bűnesettel kapcsolatban indult ellenük bizonyítási eljárás, de valószínűleg a nyomozás lezárásáig a lajstromuk ennél hosszabb lesz. Több gépkocsival is rendelkeztek, így változatosan szervezték meg az egyes betörések helyszínét. Ez nehezítette a felderítést. A betöréseket azonban jellegzetesen durva módszerekkel követték el. Legtöbbször egyszerűen bedöntötték a hivatalos helyiségek ajtaját, kifeszítették az íróasztalfiókot. (MTI) FÓKUSZ A munka, az egy jó dolog Nem fog megsértődni (mert nem olyan), ha eláruljuk, a hivatalban mindenki úgy hívja, a „Baba”. Hölgyeknél köztudottan korról nem beszélünk, abban azonban szintén kevesekben adódhat kétség, ő a városháza egyik legrutinosabb, legtapasztaltabb munkatársa. Madaras Annamária, a várpalotai polgármesteri hivatal humán közszolgálati irodájának vezetője a közelmúltban, pedagógusnapon vehette át a képviselő-testület által adományozott Várpalota városért kitüntetést. Arra kellesz, hogy dolgozz! - Ha most, a kitüntetés ürügyén készítünk egy összegzést, pályája során mi volt a legfontosabb? - A munka. Az egy jó dolog, ha tesz valamit az ember. Szerencsére rosszul nagyon ritkán éreztem magam, mindig megtaláltam, amiért érdemes volt továbbmenni. Voltak nehéz időszakok, de alapvetően szívesen csináltam. - Miért érezhette magát rosszul? - Volt egy időszak, még a tanácsrendszerben, amikor megbetegedett az előző osztályvezető. Nagy tekintélyű, igazán jó alkotó elme volt Horváth Tivadar. 1977 nyarán kezdődött egy több mint egy évig tartó hercehurca, ki lehet majd az utód. Úgy éltem meg, hogy folyamatosan hallottam, arra kellesz, hogy dolgozz, s közben hátulról hallottam: „de azért az utódlás kérdése az ennél sokkal komolyabb dolog...” Talán annak köszönhetem a kinevezésemet, hogy hetvennyolc nyarán egy másik intézet kikért a tanácstól, s amikor már máshova is kellettem volna, gyorsan megszületett a döntés. Amikor a tanácsi apparátusból polgármesteri hivatallá alakultunk, az sem volt könnyű. Tele feszültségekkel, kimondott, ki nem mondott szorongásokkal. Megviselt. Más gondról nem beszéltetek. Nem nyolc órát dolgozom. Néha mozgok miatta, különösen a kollégáim érdekében, hogy valami pluszjuttatás is kellene. - Pedagógusként végzett. Nem hiányzik a tanítás? - Amíg Horváth Tivadar volt az osztályvezető, taníthattam. Az irányítást még csak tanultam, hozzájött egy kedves, kellemes kikapcsolódásként a tanítás. Most is hiányzik, sajnos nem taníthatunk. A más városokban, hasonló munkakörben dolgozó kollégák viszont megtehetik. Tudom, hogy ennek ezer összeférhetetlenségi oka mondható, s nem is igazi praxis, amikor valaki csak heti egy-két órában tanít , de rendszeresen ott lehet egy iskola nevelőtestületében, és belülről érzi, látja mindazt, ami ide hozzánk csak közvetve jut el. Hiányzik. Ne hagyjuk elülni a dolgokat - Ha iskolába, óvodába megyek, bizony meghatódom. A gyerekek szereplését nézve a könnyeimmel küszködöm és irigykedem. Mert az legalább látszik. Az én munkám nem nagyon. De ez így is van jól, ha se nagy lángja, se nagy füstje nincs. Amikor szépen, csendben végezhetjük a feladatunkat. Nézzük a munka lángját! A polgármester gyakran büszkén hangoztatja, ebben az iparvárosban a legdinamikusabban fejlődő ágazat a kultúra. Mekkora ebben az iroda része? Nehéz erről úgy beszélni, hogy ne tűnjön hencegésnek. Méreggel hallgatom, ha mondják, Várpalota csak egyike a „piszkos tizenkettőnek”, itt nincs semmi. Majd' minden napra jut egy kisebb-nagyobb rendezvény, ami után úgy gondolkodhatunk, mégiscsak egy városban élünk, mást is tehetünk, mint a munkánkat, a kiskertünket vagy az ablakpucolást. Az az iroda célja, hogy ne hagyjuk elülni a dolgokat. Vezető szerepem nem nekem van, jó kollégákkal dolgozom. Ha jeleskedünk, akkor ezt a közvetítő feladatban tesszük az intézmények és a hivatal között. - Mennyire lehet, mennyire nehéz úgy közvetíteni, irányítani, hogy közben az intézmények önállósága is megmaradjon? - Ne tekintse dicsekvésnek, de már az idekerülésem időszakában sem találkoztam egy rigorózus, akkor az országban elterjedt, apparátusi szemlélettel. Ezt folytattuk a kollégákkal. Nem beavatkozunk, diktálunk, elrendelünk, hanem javaslunk, kérünk, segítünk. Ez egy kölcsönös együttműködés, amiben időnként természetesen van egymásra prüsszögés is. Anélkül nem is lehet. A viták pedig előreviszik a dolgokat. - Az irodának évente van egy nagy mutatványa. Az októberi várpalotai napok. Ami, akárhogy is nézzük, csak itt születik. - Az tényleg nagy vállalkozás. Hiába zajlanak a rendezvények az intézményekben, itt csapódik le minden. Akkor az irodán a feje tetején áll minden, a dísznövényeket, az „arborétumot” is innen viszik. Akkor sok a dolog, de ez természetes is, mert itt futnak össze a szálak. Akkor kell emberi tartás, tudni kell nemet mondani, néha rábeszélni, „ti erre képesek vagytok, csináljátok meg”. Ez egy ilyen időszaka az életünknek. Sokkal kényelmesebb lenne mindent az intézményekre bízni, s a megnyitókon „protokollban” megjelenni. De ennél jobban szeretjük a szakmánkat. „Félzsódoros” megoldás - A művelődési osztályból az önkormányzati rendszer kialakulásával humán közszolgálati iroda lett. Az egészségügyi feladatok egy része is ide került. Mekkora gondot jelentett a bővülés, az átállás? - Bevallom, „félzsódoros” ez még most is. Az jó dolog, ha a kötelező önkormányzati feladatokat egy helyen kezelik. Az is jó, hogy valamennyi területre megmaradt a megfelelő szakember. A tb-finanszírozás, a rettenetesen sok jogszabály sok mindent elvisz az önkormányzattól, viszont megmarad a kötelező szolgáltatás feladata, így nem könnyű. Lehetne jobban csinálni. Nem nekem kell orvosi, egészségügyi szakképesítést szerezni, mert megbízom a kolléganőmben, aki ehhez ért. De én a kulturális részhez értek, az egészségügyhöz már nem. - Mit tenne másképpen? - A tisztább, egyértelműbb irodaszervezetre törekednék. Annak idején párhuzamosan zajlott az egészségügy törvényi átszervezése és az önkormányzat belső szerkezetének a rendeleti átalakítása. „Vak vezet világtalant” úton haladtunk. A fenntartói kötelezettségek teljesítését irányíthatjuk, de nehezen tudunk úgy lépni, hogy az minden egészségügyi és szociális dolgozó kedvére legyen. Összegzéssel kezdtük, fejezzük is be azzal. Ha újrakezdhetné, miként tenné? - Semmit sem csinálnék másképpen. Ami biztos, nyelvet tanultam volna. Ennek a hiányát érzem. A munkámban is más lehetne a kitekintésem. Almás János Madaras Annamária: - Tisztább, egyértelműbb szervezeti formára törekednek Fotó: Korbély Barnabás Miért retteg Kelet-Közép-Európa?A z embernek apránként elmegy a kedve attól, hogy kinyissa az újságot, bekapcsolja a rádiót. Túlságosan sok a szörnyű hír. Balatonalmádiban egyedülálló asszonyt késel valaki halálra, Pécsett taxis hölgy az áldozat, másutt két kamasz előbb megkínoz, majd meggyilkol egy öregembert, a rablás szinte mindennapos. A valóban ijesztő méretű bűnözés okát/okait sokan firtatják. Akad, aki ama negyven év diktatórikus ateizmusát okolja, más az elszegényedést, ismét más szerint ludas a rendőrség is, hiszen még a paloznaki papgyilkosság tettesei is mindmáig ismeretlenek, elillant az elfogástól, a bűnhődéstől visszatartó erő. A „miért?” persze nem csupán a laikust foglalkoztatja, hanem a tudós kriminológusokat is. Közöttük dr. Körinek Lászlót, aki jó ideig a büntetőjog professzora volt Pécsett. Az alábbiakban az ő véleményét ismertetjük. Anélkül, hogy terünk lenne felsorolni, nagyszámú lakossági megkérdezés ismeretében jelenthetjük ki, hogy térségünkben a népesség biztonságérzete romlott, bűnözési félelme erősödött. Tekintettel arra, hogy ez számos negatív folyamatnak kiinduló állomása, kísérletet teszünk az okrendszer - durva megközelítésű - bemutatására. Az első ok az egész térséget átfogóan sújtó gazdasági receszszió, s közvetlen következménye az életszínvonal esése, valamint a lakosság részéről a jövő gazdasági kilátásainak borúlátó megítélése. A szocialista nagyipar működésképtelen struktúrája, az egyéni érdektelenség, a korábbi rendszer tartalékainak elfogyta volt talán a legfontosabb hatáscsokor, amely a szocialista társadalmi rend látványos összeomlásához vezetett. Mindebből azonban témánk szempontjából elsősorban azon egzisztenciális félelmek érdekesek, amelyek a szociális körülményekkel állnak közvetlen összefüggésben. Erre egy 1993- ban végrehajtott budapesti felmérés adatai jellemzőek, amelyben a rendszerváltás után alig négy évvel megduplázódott (40 százalékra nőtt) azok aránya, akik magukat az alsó vagy az alsó középrétegekhez sorolják. A deklasszálódó társadalom(ön)kép mindenekelőtt a középrétegek vékonyodásával magyarázható, és más közvélemény-kutatási eredményekkel összhangban azt mutatja, hogy a rendszerváltás kísérőjelenségeit az emberek valamely biztos középosztályi egzisztencia megrendüléseként érzékelik, illetve, hogy negatívak a jövőbeli várakozásaik, életkörülményeik rosszabbodásával számolnak. Ha a rossz közérzetet befolyásoló stresszokok közül másodiknak a bűnözést vizsgáljuk, meg kell állapítani, hogy a térség minden bizonnyal egyik leglátványosabban romló körülményéhez nyúltunk. A hirtelen emelkedő összbűnözés, annak aggasztóan megváltozó minőségi mutatóival (fegyveres erőszak, szervezett bűnözés, romló felderítési arányok) kétségkívül az átlagpolgár által könnyebben érthető és a bajokért okolható, mert a társadalmi rend összeomlásának egyik leglátványosabb megnyilvánulása. Nem csupán a bűnözés lett számszerűen több, és ezzel egyidejűleg veszélyesebb is, de a róla szóló információhoz való hozzájutás lehetősége is jelentősen egyszerűsödött. A glasznosztyival induló folyamat a nyugati médiabirodalmak térhódításával soha nem látott részletességgel, gyorsasággal és brutalitással közvetíti a bűnügyi tudósításokat. Persze azért általánosságban is kimondható, hogy az egyenletesen magas bűnözési fenyegetettséghez hozzá lehet szokni, mert az egészséges személyiség nem tud tartósan szorongva élni, racionalizáló, neutralizáló technikákat alkalmaz, hozzászokik a veszélyhez, énvédő mechanizmusokat épít ki. Ugyanakkor a hirtelen emelkedő veszélyhez (bűnözéshez) nehéz rövid távon alkalmazkodni. Összefoglalóan: a kelet-európai (volt szocialista) társadalmak alacsony igényszintű jólétét, szociális homogenitását a társadalmi-politikai változások alaposan kibillentették korábbi egyensúlyhelyzetükből. Borváró Zoltán NAPLÓ 5