Napló, 2015. április (71. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-27 / 98. szám

2015. ÁPRILIS 27., HÉTFŐ Sikeres ajkai női kar A kórus többsége, valamint Hartinger Nándorné karnagy és Vörös Jánosné zongorakí­sérő már öt éve dolgozik együtt, Jubilate Női Kar né­ven egy éve, miután kiváltunk a Bányász Kulturális Egyesü­letből. Célkitűzésünkön nem vál­toztattunk: a nevünkben rejlő örömszerzés másoknak és ter­mészetesen magunknak is. A széles repertoárnak köszönhe­tően sokrétűek voltak a fel­lépéseink. Huszonkilenc sze­replés van a hátunk mögött. Tevékeny résztvevői voltunk helyi, környékbeli rendezvé­nyeknek, miséknek, ünnepsé­geknek, borfesztiválnak, ad­venti hangversenyeknek, me­gyei kórustalálkozóknak. Aj­ka városának nevét öregbítet­tük nemcsak hazánkban, ha­nem a határokon túl is, Auszt­riában St. Michaelben egy ezerfős nemzetközi fesztivá­lon, illetve Grazban. Remél­jük, hogy sikerült hagyo­mányt teremteni az ajkai kó­rusfarsanggal és a padragi adventi és tavaszi hangver­sennyel. Az idei év is bővelkedik fellépésekben. A már szoká­sos szerepléseken kívül visszavárnak bennünket Ausztriába, részt veszünk IV. Keszthelyi dalünnepen is. Energiáinkat elsősorban most erre összpontosítjuk. Működésünk árnyoldala a csekély mértékű támogatás. Utazási és szállásköltségein­ket hónapról hónapra gyűjtö­getjük össze, és egy-két kivé­teltől eltekintve saját költsé­gen utazunk. A fellépéseink­,örömszerzés másoknak és magunknak"­hez is kölcsönzongorát hasz­nálunk. Ruhatárunkat, kotta­tárunkat karvezetőnk a cse­kély tiszteletdíjából fejleszti, és saját maga varrta az egyen­­szoknyánkat. Az új tagok pó­tolták a fellépőkabátokat. És még sorolhatnám, ki mit tesz a csapatért. A nehézségek azonban még jobban összeko­vácsolták a kórust. Hoffmann-né Kovács Edit Ajka RENDEZVÉNY OLVASÓSZOLGÁLAT Levélcím: 8201 Veszprém, postafiók: 1384. E-mail: szerkesztoseg@naplo.pl­.hu NAPLÓ - NAPI REJTVÉNY Veszprém: Filmklub: Swing­­ 27-én 18 órakor a VMK- ban. A gitárvirtuóz Nagy Gergely koncertje 27-én 20 órakor a Hotel Magisterben. Királyszentistván: „A tudás biztonsága, a biztonság tudá­sa” - bűnmegelőzési program a könyvtárban című rendez­vény. Orsós Károly mutatja be az általa szerkesztett Bűn­­megelőzési Receptúra - Ba­­laton-Bakony 2013 és a Köz­lekedésbiztonsági kóBORló című könyveket, s hasznos bűnmegelőzési tanácsokat ad 27-én 17 órakor a faluház au­lájában. Pápa: Dalok régről és nem­régről - Presser Gábor szer­zői estje 27-én 19 órakor a JMSZK-ban. Várpalota: „Tavasztól tava­szig” - zenés irodalmi est ba­rátságról, szerelemről és lét­kérdéseinkről 27-én 17 órakor a városi könyvtárban. Elő­adók: Rábai Zsanett, Felföldi Gábor és Lohonyai Zoltán SZÍNHÁZ Veszprém, Pannon Várszín­ház (Hangvilla): Toldi - 27- én 15.30-kor, ifjúsági előadás: Tapolca: Bérletes színház - Gergely Színház: Paprikás­csirke, avagy szex és New York (zenés vígjáték) 27-én veol.hu 19 órakor a Tamási Áron Mű­velődési Központban. MOZI Veszprém, Cinema City: A PLÁZA ÁSZA VEGASBAN (16): 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 órakor. HALÁLOS IRAMBAN 7 (16): 14.15, 17.00, 19.45 órakor. BÉRHA­VEROK (16): 18.00, 20.10 órakor. A BEAVATOTT SO­ROZAT: A LÁZADÓ 3D (16): 15.00, 19.45 órakor. HAMUPIPŐKE (6) 13.20, 15.40 órakor. FOCUS (16) 17.30 órakor. SPONGYA­­BOB: KI A VÍZBŐL! 3D (6): 13.00 órakor. Tapolca, Városi mozi,: A 7. TÖRPE 3D (6): 16 órakor. SAMBA (12): 18 órakor. A BEAVATOTT SOROZAT: A Lázadó 3D (16): 20 órakor. SEGÉLYHÍVÓK Tűzoltóság: 105 Rendőrség: 107 Mentők: 104 Általános segélyhívó: 112 Vízi rendészet: 1817 Ifjúsági lelkisegély-szolgálat: 06(88)407-426 (88-as körzet­ből ingyen hívható) ORVOS Ajka: ügyelet mindennap 16 órától másnap reggel 8 óráig a Magyar Imre Kórház fertő­ző osztály földszintjén. Korá­nyi u. 1. Telefon: 412-104. Balatonalmádi: központi ügyelet naponta 16 órától másnap reggel 8 óráig, Petőfi S. u. 2^1. Tel.: (88)412-104. Balatonfüreden és körzeté­ben: központi ügyelet Csárda u. 1. Telefon: 06(87)580-886. Devecser: hétköznap 16 órá­tól másnap reggel 8 óráig, Miskei u. 1. Tel.: 412-104. Herend, lásd Veszprém. Pápa: éjszakai ügyelet, Anna tér 11. Tel.: 06(89)324-614. Vidéki ügyelet, tel.: 06(89) 321-339. Gyermekügyelet, Anna tér 10., tel.: 312-042. Sümeg: ügyelet hétköznap 16 órától másnap reggel 8 óráig, Kompanik Zsófia u. 111. Tel.: 06(88)412-104. Tapolca: ügyelet a kórház te­rületén. Tel: 06(88)412-104. Veszprém: A központi ügye­leti szolgálat 16 órától más­nap reggel 8 óráig. Kórház u. 1. Tel.: 412-104. Várpalota: ügyelet Szent I. u. 6. Telefon: 412-104. Zirc: ügyelet hétköznap 16 órától másnap reggel 8 óráig. József A. u. 17. Tel.: 412-104. GYÓGYSZERTÁR Ajka:­ ügyelet Veszprémben. Balatonalmádi: ügyelet hét­köznap 18-21 óráig, ma a György, Baross G. u. 25. Tel.: 593-970. Balatonfüred: ügyelet hét­köznap 18 órától 21-ig, ma a Marina, Széchenyi u. 55. (Tesco). Tel.: (87)580-063. Devecser: hétköznap gyógy­szertári ügyelet Veszprémben. Pápa: ügyelet hétköznap 19 órától másnap reggel 8 óráig, ma a Várkert, Szabadság u. 2/ A. Tel.: (89)321-111. Sümeg: ügyelet 17.30-20 óráig. Semmelweis, Kossuth u. 20. Tel.: (87)550-288. Tapolca: ügyelet hétköznap 18-22 óráig, ma a Stark, Ady u. 82. Tel.: (87)321-175. Várpalota: ügyelet hétköz­nap 18.30-22 óráig, ma a Szent György, Szabadság tér 4. Tel.: 582-690. Veszprém: ügyelet hétközna­pokon 18 órától másnap reg­gel 8 óráig, ma a Pláza, Buda­pest u. 20-28. (Balaton Plá­za). Tel.: 564-913. Zirc: ügyelet Veszprémben. TRAFFIPAX A traffipaxjelentéseket a www.veol.hu-n olvashatják. további képek, információk veolm Napló Online Előfizetéssel jobban jár Kedves Olvasó! A héten közölt rejtvények közül csak a szom­bati számban lévő megfejtését kérjük beküldeni. A helyes megfejtők között egy értékes ajándékot sorsolunk ki. Előző rejtvényünk megfejtése: 521, 527. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET Ügyeletes újságíró ma 13-18 óráig: SZABÓ PÉTER DÁNIEL Információk közölhetők 8.30 és 14.00 óra között a (88) 541-667-es, 14 órától a (88)998-000-s telefonon és az 579-432-es faxszá­mon (kivéve szombaton). E-mail: szerkesztoseg@ naplo.pl­.hu - Internet: www.veol.hu LEVÉLCÍMÜNK: NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG, 8201 VESZPRÉM, PF. 1384. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot az olvasói levelek rövidítésére. A kö­zölt levelek tartalmával nem feltétlenül értünk egyet. Lapunk bármely ré­szének másolásával, ter­jesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsola­tos minden jog fenntartva. A lap információi, képei kizárólag előzetes és írásos engedéllyel jeleníthetőek meg internetes portálokon, tárolhatóak adatbázisok­ban, a meg nem engedett felhasználásért kiadónk jo­gi úton érvényesíti kártérí­tési igényét. Értesüléseket átvenni még átdolgozott formában is csak lapunkra hivatkozva lehet. A lapterjesztés telefonszáma: 06(94)999-120 SZOLGÁLTATÁS ----­ Somogyi László emlékére Mély megrendüléssel érte­sültem a Napló gyászjelenté­sében Somogyi László halá­láról. 60. életévében hosszan tartó, súlyos betegségben el­hunyt. Devecseriként, fiatal­kori éveiből őrzök róla emlé­keket, a nálam néhány évvel idősebb iskolatársról. Édes­apáink egy munkahelyen, az ajkai kohóban dolgoztak. In­nen az ismeretség és a barát­ság. Ők Ajkára költöztek, hosszú ideig nem találkoz­tunk. 2010-ben a vörösiszap­­katasztrófakor telefonon kere­sett meg, hogy szívesen segí­tene a bajba jutottakon. Jól menő festéküzlete önzetlenül adott sokaknak az élet újra­kezdéséhez festéket, tapétát. Embersége és a szülővárosa iránti szeretete vezérelte ado­mányozó kedvét. Talán ak­kor nem is tudtam neki ön­­kormányzati képviselőként ezt tisztelettel megköszönni. Most több devecseri csa­lád nevében hálásan emléke­zem rá. Czeidli József Devecser Drogsegélyvonal 0680-505-678 Lelki elsősegély telefonszol­gálat: 116-123 (az egész or­szág területéről ingyen hív­ható) és 06(88)422-205 (a 88-as körzetből ingyen hív­ható) ______________ NAPLÓ • 15 Tavaszi medvehagymatúra Sikerült a jó időt elcsíp­nünk az idei „medvés” tú­ránkhoz április 12-én Heren­den! Sokan kedvet éreztek a kirándulásra, mivel 65 túrázó vágott neki a 8 kilométeres kalandnak. Meleg szellők kergetőztek körülöttünk és csalták egyre jobban az erdő mélyére a csa­patunkat. A Rakottya-patakot követtük a Hajag irányába egy különleges medvehagy­­makörig. Bácskai Péter, a túra egyik vezetője egy mókás történet­tel ismertette az eredetét és a medvehagyma eddig nem is­mert, futásra gyakorolt jó ha­tását. Friss zöld levelekkel gazdagítottuk a szendvicse­ket, és otthonra is készletez­tünk. A pihenést követően út­­talan utakon vágtunk át a szomszédos völgybe a Ta­más-forráshoz. A kanyargó patak többször adott feladatot az átkelésnél, de sikerült szá­razon megúsznunk. A szépsé­ges völgy vízesésekkel, bar­langgal, üde pázsittal kárpó­tolt minket. Lerogytunk a tűz­­rakó helynél, és jóízűen fa­latoztunk, szalonnáztunk. A gyerekek tésztaszűrőn keresztül tanulmányozták a patak élővilágát, majd beazo­nosítva az állatkákat megálla­pították, hogy nagyon tiszta a patakunk. Akinek volt bátorsága, megkereshetett tájékozódási pontokat, majd számháború­val emészthette fel a maradék energiáját. Az apukák közben békésen szunyókálhattak a kellemes melegben. Medvé­vel szerencsére idén sem ta­lálkoztunk! Köszönjük a rész­vételt, egészségünkre! Bácskai Péter, Herend Hatvanöt lelkes túrázó vágott neki a nyolc kilométeres kalandnak. Medvehagymaszedésre indultak Hirdetés VIDÁM CSALÁDI HIRDETÉSEK MÁR 1759 FT-TÓL! A gratuláló hirdetéseket április 30-án és május 2-án jelentetjük meg. Veszprém megye kártyával rendelkező előfizetőink ebből az alkalomból A hirdetés feladási határideje: április 28.16 óra (április 30-i megjelenés), és április 29. lóéra (május 2-i megjelenés)

Next