Napló, 2020. január (Veszprém, 76. évfolyam, 1-26. szám)

2020-01-14 / 11. szám

IDŐJÁRÁS -3°C 3 °C Felszakadhat a hidegpár­na és kisüthet a nap. Ma BÓDOG nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt Veszprém megye! A legtöbben hajlamosak va­gyunk a végletekig halogatni, hogy a különböző panasza­inkkal elmenjünk orvoshoz. Ebben az is szerepet játsz­hat, hogy sokkal könnyebb kitalálni egy-egy hangzatos kifogást, amiben aztán elkö­telezetten tudunk is hinni: mondjuk, hogy nincs rá időnk. A múltkor éppen kifogytam a kifogásokból, így fel kellett keresnem a sebé­szeti rendelőt. Amíg sorban álltam, próbáltam kifürkészni a távozó páciensek arcán, hogy olyan kedélyállapot­ban lehetnek-e, mint akik szörnyű kínokat éltek át, vagy pont ellenkezőleg, mint akiknek meg sem kottyant az egész. Tulajdonképpen amíg sorra nem kerültem, egyikre sem mertem volna teljes bizonyossággal letenni a voksomat, mindenesetre amikor elhagytam a ren­delőt, nyugtáztam magam­ban, hogy sokkal előbb is sort keríthettem volna erre. POLGÁR BETTINA_________ bettina.polgar@veszpreminaplo.hu Három négynapos, hosszú hétvégével számolhatunk Gyerekekkel közös kikapcsolódásra, családi programokra, kirándulásokra akár szabadság kivétele nélkül 2020-ban is több lehetőség lesz, bár a tavalyi esztendőhöz képest a hosszú hétvégékből talán egy kicsit kevésre számíthatunk az idei évben, hiszen az ünnepnapok nagy része eleve hétvégére esik. Némi vigaszt nyújthat, hogy a ledolgozós, „fekete szombatból" is csak kettő lesz 2020-ban. A karácsonyt és a húsvétot leszámítva csak augusztus 20-a miatt lesz négynapos hosszú hétvége idén. NA Folytatás: 3. oldal Fotó: Shutterstock Sokba kerül, ha elfagy KORKÉP Habár az extrém hideget egyelőre megúsztuk a mostani télen, a hőmérsék­let már többször lesüllyedt a mínusz tartományba, a fagy pedig komoly és költséges ká­rokat okozhat a vízórákban, a vízvezetékekben, ezért érde­mes megelőzni a bajt. A megszokottnál melegebb és elhúzódó ősz alkalmas volt arra is, hogy elterelje a figyel­met a vízmérők téliesítésének fontosságáról. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a kemény fagyok országszerte százával tettek tönkre vízórákat, éppen ezért több vízszolgáltató is külön tájékoztatót tett közzé a weblapján a probléma megelő­zése érdekében. Már az elején érdemes leszögezni, hogy a hatályos jogszabályi előírások szerint a vízmérő és a belső vízvezeték-hálózat fagy elleni védelméről a felhasználónak kell gondoskodnia, továbbá ennek elmulasztása vagy nem megfelelő végrehajtása esetén neki kell viselnie az elfagyott mérőberendezés cseréjének költségét, illetve a fagykár kö­vetkezményeként elfolyt víz­­mennyiséget köteles megtérí­teni a szolgáltatónak. PT Folytatás: 4. oldal Köszöntés kilencvenedik születésnapon Kilencvenedik születésnapján köszöntötték Boday Ernőné Erzsi nénit a napokban. Az ünnepeltet Brányi Mária alpolgármester kereste fel, és adta át neki az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ellá­tott oklevelet, valamint egy vi­rágcsokrot (képünkön). Bobay Ernőné Erzsi néni tősgyökeres gyulafirátóti, a településen született és ma is ott él. El­mondta, a vasútnál, később a honvédségnél dolgozott, mező­­gazdasági munkákat végzett és takarítóként alkalmazták. Erzsi néni tavaly combnyaktörést szenvedett, balesetéig szívesen kertészkedett és ellátta magát. Szeptemberi műtéte óta fiánál lakik. Kilencvenedik születés­napján fia, két unokája és öt dédunokája is köszöntötte. MAB Fotó: Balogh Ákos Önkéntesek is védik a Balatont VESZPRÉM Tovább erősödhet a Balaton térségének köz- és vagyonbiztonsága, amelyben fontos szerepet tölt be a Bala­ton Fejlesztési Tanács (BFT), és a 150 éves Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) együttmű­ködése. Az önkéntes tűzoltók kiemelkedő munkát végeznek, derült ki egyebek mellett a So­mogy megyei Tabon, az Önkor­mányzati Önkéntes Tűzoltóság laktanyájában a minap Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, az MTSZ elnöke, Jamrik Péter, a BFT Közbiztonsági Testüle­tének (KT) elnöke, valamint Schmidt Jenő, Tab polgármes­tere részvételével. KE Folytatás: 4. oldal Izgalmas év vár a Laczkó Dezső Múzeumra VESZPRÉM Péterváry-Sza­­nyi Brigittával, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatójá­val az elmúlt év sikereiről és a 2020-as év célkitűzé­seiről beszélgettünk. Az igazgató elmondta, noha a Laczkó Dezső Múzeum fő­épülete ebben az évben is zár­va tart, időszaki kiállításokat terveznek erre az időszakra is.­­ 2019 január végén bezárt a múzeum főépülete az Erzsébet sétányon, hogy két pályázat eredményeképpen megújulja­nak a múzeum belső terei, il­letve egy energetikai fejlesztés váljon valóra. Az első pályázat eredményeképpen egy korsze­rű, modern közösségi térként is funkcionáló konferencia­­terem jött létre, valamint egy új vizesblokk és ruhatár. Az energetikai felújításra ebben az évben még nem került sor, ez végül egy másik pályá­zat forrásaiból az elkövetkező évek során valósul meg. HU Folytatás: 3. oldal Felújított közösségi ház ünnepélyes átadása PALOZNAK Mintegy nyolc­vanmillió forint értékű beruházással alakították ki a tágas, korszerű Szent József Közösségi Házat Paloznakon, amit az elmúlt hétvégén ünnepélyes kö­rülmények között adtak át. Czeglédy Ákos polgármester külön köszönetet mondott a támogatásért Kontrát Károly­­nak, a térség országgyűlési képviselőjének, aki „kiharcol­ta”, hogy az épületet fel tudták építeni. Méltatta a közösségi ház jelentőségét Kontrát Ká­roly, és örömmel szólt arról, hogy segíteni tudta a megva­lósítását. Czeglédy Ákos pol­gármester egy új korszak kez­detének is nevezte az ötszáz lelket számláló falu életében a beruházást a zsúfolásig meg­telt közösségi házban. A mun­kálatokról felidézte, az épület a Paloznaki Római Katolikus Egyházközség tulajdona, és az önkormányzat használja 2004-óta. A 19. század végétől iskola működött benne, egé­szen 1975-ig, és tanítói lakás is volt a házban. Az épületet az önkormányzat közösségi céllal használta, amelyben könyvtár, teleház és kiállítóte­rem működött. Folytatás, 4. oldal A hangulatról a Paloznaki Kórus gondoskodott Fotó: Balogh Ákos

Next