Viharsarok Népe, 1956. július-október (12. évfolyam, 154-255. szám)

1956-10-16 / 244. szám

MEGYEI I. OSZTÁLY I.Pilai Traktor már bajnoknak tekinthető Gyulai Traktor—Békéscsabai Dózsa 2:0 (1:0) Gyula, 3S00 néző, vezette: Kiss. Gyula: Horváth — Pásztor, Pet­­rovszky, Szegedi — Berndt H., Fodor — Csűri II, Himmer, Szentesi, Pugg­­mer, Nagy. Edző: Németh József. Békéscsaba: Vandlik — Popol, Be­­lanka, Pillér — Szabó, Marik — Bé­­készky, Hrabovszky, Unyatyinszky, Tóth, Bartyik. Edző: Szilasi Vilmos. Széllel hátban jobban kezdett a Traktor és már a 3. percben Csűri II. váratlanul elfutott a jobbszélen, be­adott. A labda a Dózsa jól helyezkedő Himmerhez védőktől a került, aki biztosan továbbította a hálóba. A gól után igen élénk lett a játék. A hazaiak támadtak többet, de a ven­dégek jól záró kemény védelmét sem tudták megtörni. A nagy nyomás el­lenére a Dózsa is többször váratlan, veszélyes támadásokat indított, de a Traktor védelme ezúttal sem hibázott. Szünet után a Dózsa játszott széllel hátban és közel negyedórán keresztül tartott mezőnyfölényét nem tudta ér­tékesíteni. A hazai védelem ekkor remekelt. Majd váltakozó lett a já­ték. Egy váratlan támadásnál a jól játszó Csűri II. három védőt átjátsz­va, a kapust is kicselezte és hálóba gurított, ezzel beállította a végered­ményt. A mérkőzés utolsó negyedé­ben túl kemény lett a mérkőzés. Po­pol, Nagy, majd Belanka, Szentesi a kiállítás sorsára jutott. Jók: Petrovsz­­ky, Berndt n., Csűri II., illetve Po­pol, Marik, Szabó. Gyula, 1000 néző, vezette: Hamar. Gyula: Reiniczer — Szabó, Rehák, Nagy — Kovács, Tövisházi — Nemes, Oravecz n., Vasvári, Oravecz I. Sánd­­a. Edző: Szabó László. Békéscsaba: Gyebrovszky — Bert, Bielik, Gajdács — Csatordai, Vári — Uhrin, Sajben, Farkas, Prekop, Tóth. Edző: Szabó József. Hatalmas erőbedobással kezdett a kiesés ellen küzdő Meteor. Ez meg­lepte a vendégeket, akik teljesen érthetetlenül egészen gyenge teljesít­ményt nyújtottak. Szünet után vál­takozó lett a játék, akkor a Meteor szívósan védekezett. Góllövők: Vasvá­ri (11-esből), Oravecz I., Oravecz II. és Bert (öngól). Jók: Nagy, Nemes, Ora­vecz I., illetve Bielik, Farkas, Prekop. Tótkomlós, 500 néző, vezette: Ste­fa­nik. Gyulavári: Kovács — Darvas­, Kla­­vács, Bálint — Kurta, Somogyi — Arató, Túri, Kubicza, Karaba, Szabó. Edző: Kubicza János. Tótkomlós: Karasz — Zsura, Pak­si, Sranko — Nagy, Lopusnyi — Fü­redi, Miklós, Tuska, Pipis, Nyíregy­­házszky. Edző: Sebó János. A gyulavári csapat nagy lelkesedés­sel kezdett és az újból felforgatott ha­zaiak nem tudták feltartóztatni a nagyszerű támadásokat. Szünet után többször is veszélyeztet a hazai együt­tes, de a hiányos összeszokottságú csatársor sokat rontott. A hajrában a hazaiak közel álltak a döntetlenhez. A tótkomlósi csapat ezzel a kiesési zónában maradt továbbra is. Gl: Tú­ri, Karaba, illetve Nagy. Jók: Kla­­vács, Somogyi, illetve Miklós, Paksi. POR Gyulai Vörös Meteor—Békéscsabai Agyagipar 4:0 (3:0) Gyulavári Traktor—Tótkomlósi FSK 2T (1:0) Gyomai Traktor—Szarvasi Traktor 2:0 (1:0) Gyoma, 500 néző, vezette: Sági.­­ Gyoma: Nagy — Talán, Gulyás, Ba­rabás — Papp, Szendrei — Timár, Biabó, Nagynémedi, Putnoki, Fekete. Edző: Vattai Albert. Szarvas: Kondács — Sztaszenka, Sznagyik, Paál — Kerekes III., Ro­­hony — Fábián éf Bodnár, Sebő, Ke­rekes n., Balázs. Edző: Szollár La­jos. Hatalmas iramot diktált a vendég­csapat, de negyedóra múlva vissza­esett és váratlan hazai támadás után Putnoki révén a hazaiak vezetéshez jutottak. Utána hullámzó lett a já­ték. Szünet után ismét Szarvas kez­dett jobban, de hamar engedett az iramból. Váltakozó játékban mindkét csapat beletörődött az eredménybe, amikor a hazaiak kapushibából újabb gólt értek el a szemfüles Nagyném­e­­di révén. Jók: Talán, Gulyás (a me­zőny legjobbja), Tímár, illetve Szna­­gyik, Rohony, Kerekes II. Mezőhegyesi Traktor—Békéscsabai Törekvés 2­:1 (1:0) Békéscsaba, 50 néző, vezette: Pus­­s­zés, a vendégcsapat széllel hátban kás. Mezőhegyes: Horváth — Bessenyei, Sári, Müller — Pálhidai, Rizsányi — Takács, Szabó, Farkas, Vigh, Borsos. Edző: Welsz Jenő. Békéscsaba: Juhász — Miskolci, Vadász, Simon — Sovány, Egri — Szabó, Bánki, Virág, Erős, Kovács. Edző: Hankó György. Nagy iramban kezdődik a mérkő­megszerzi a vezetést. Gól után a ha­zai csapat fölényben van, de gólt nem tud elérni. Szünet után a vendégcsapat lép fel támadó­lag és ismét gólt ér el. A gól után rákapcsol a hazai együttes, de a ven­dégcsapat védelme jól áll a lábán és csak szépíteni tud az eredményen. Gl: Szabó, Farkas, illetve Bánki, Jók Horváth, Sári, Müller, Szabó,* illetve Vadász, Simon, Juhász, Bánki. Sarkadi Kinizsi—Orosházi Bástya 1:1 (1:1) Sarkad, 200 néző, vezette: Varga I. Sarkad: Piacsek — Hangyás, Kesz­tyűs, Balázs — Szabó, Mózes — Tóth I., Mikes, Kiss, Puskás, Tóth II. Orosháza: Hegedűs — Sinkó, Ádász, Soproni — Ugró, Szimonidesz — Kiss, Kovács, Szabó, Jarabin, Geéb. Alacsony színvonalú kapkodó játé­kot hozott a mérkőzés. Az első fél­idő elején a lelkes Bástya szabadrú­gásból váratlanul megszerezte a ve­zetést. Utána a Kinizsi került me­zőnyfölénybe, és Kiss góljával egyen­lített. A gól után a mérkőzés végéig állandó fölényben játszott a Kinizsi, azonban lélektelen és elbizakodott játékával nem tudott eredményt elér­ni, a védelembe vonult, nagy lelkese­déssel küzdő Bástya ellen. Gl: Kiss, illetve Szabó. Jók: a Bástya közvet­len védelme, Szimonidesz és Szabó. A Kinizsiből senkit sem lehet kiemel­ni, az egész csapat mélyen formája alatt játszott. Orosházi Kinizsi—Mezőkovácsházi Bástya 4:1 (3:0) Orosháza, 800 néző, vezette: Gomb­kötő. Orosháza: Laudi — Nagy, Basch, Fiam — Horváth, Komóczi — Szökő, Szűcs, Kollár, Túri, Farkas. Edző: Probsz Elemér. Mezőkovácsháza: Fülöp — Zsilák, Gyuris, Lukács III. — Szokol, Kál­mán — Lukács 1., Bányik, Kertmegi, Tóth. Edző: Tóth József. Már az első percekben kidomboro­dik a Kinizsi fölénye, s a 18. perc­ben már két gól előnyt szerez a hazai csapat és a gólhelyzetek sorozatát hagyják ki. Félidő végéig 3:0-ra ve­zet a Kinizsi. Fordulás után a szél­lel támogatott vendégek kísérletez­nek támadni, de a Kinizsi védelem jól tartja magát. Védelmi hibából szé­pít a Bástya, majd Basch 11-es gólja beállítja a végereményt. A hazai csapat mezőnyben szépen játszott, de rengeteg gólhelyzetet rontottak, kü­lönösen Farkas. A vendégek végig sportszerűen küzdöttek. Gl: Túri 2, Szűcs, Basch (II-esből), illetve Kert­megi. Jók: Túri, Szűcs, Komóczi, Basch, illetve Lukács II., Kertmegi, Mezőhegyes! Kinizsi—Szeghalmi Tr. 1:1. A Viharsarok Népe totó 32. forduló­jának 12-es találata: 1, X, 2, 1, 2, x, 1, 1, 2, X, 2, L Felhívjuk kedves olvasóink figyel­mét, hogy a jövőben kiadóhivatalunk a Viharsarok Népe totó 0-találatát is díjazza, olyféleképpen, hogy a 0-talá­­latos szelvény minden találata a 11-es találattal agyértékelés alá esik, tehát minden 9 találat nyer. VckatsaiaU VLíyit Békéscsabai I. pit ők—Szőregi Törekvés 8:3 (4:0) Békéscsaba, 300 néző, vezette: Be­­reczki. Békéscsaba: Andó — Pécsi, Portörő, Rieger — Bohus, Lonovics — Csicsely, Vékony, Szabó, Weiner, Sipos. Szőreg: Szabó — Szárító, Bálint, Nagy — Bóka, Csiszár — Simon, Kar­sai, Sebő III., Baranyi, Sebő I. Az a pár száz lelkes labdarúgó szurkoló, aki a hatalmas szélben is kíváncsi volt kedvenceire, helyen­ként érdekes, változatos, mindamellett igen barátságos légkörű mérkőzést láthatott. A hazai csapat kezdett szél ellen. Hullámzó volt a játék, sok volt magas labda, rossz leadás. Az első a gólt Csicsely egyéni játék után sze­rezte, majd a Törekvés is támadott, de Porterőn sorra megakadtak ak­cióik. Több pontatlan lövés után Csi­csely lövéséből szöglet lett és azt kapushibából Sipos a hálóba lőtte, 2:0. A szőregi kapus kétszer is men­tett lábbal, de Csicsely és Szabó lö­véseit nem tudta védeni, 4:0. Szünet után nagy lendülettel kezde­nek a csabaiak, Vékony beadását Szabó bevágja, 5:0. Portörő kényel­­meskedik és Baranyi szépít, 5:1. Egy perc múlva Szabó, Sipos beadásét lö­vi gólba, 6:1. De a szívósan küzdő Tö­rekvés nem adja fel, Sebők I. lefutja Pécsit és 6:2-re javít. Megint komo­lyabban játszik az Építők, ennek eredménye Vékony hatalmas gólja, majd Csicsely elfutás után Szabó gólja, 8:2. A vendégek most sem csüg­gednek és Portörő csak szabálytalanul tud szerelni (már harmadszor!) játékvezető 11-est ítél és Kalmár ed­­­ző leküldi a rendkívül ideges közép­hátvédet. A büntetőt Sebő I. fölé lövi. Kalmár edző nagyon helyes utasítása nem tetszik Andónak és meg nem en­gedhető hangon felesel edzőjével. Új­­ra több csabai helyzet marad kihasz­nálatlanul. Befejezés előtt Pécsi fel­vágja a szőregi csatárt, ezt a bün­tetőt Baranyi értékesíti, 8:3. A hazai csapatból az utolsó negyed­óráig Portörőt lehet megdicsérni a hátsó csapatrészekben, kár, hogy el­vesztette fejét a hajrában. Rajta kívül Csicsely és a rendkívül gólerős Szabó emelkedett ki, bár a többi já­tékos is becsülettel küzdött. A helyen­ként ügyesen játszó vendégek közül Sebő I., Baranyi és Bálint mozgása tetszett. Magyarország-Ausztria 2:0 (1:0) Ausztria B)—Magyarország B) 1:1 (1:0) Magyarország ifi válogatott—Auszt­ria ifi válogatott 3:1 (2:0) Magyar utánpótlás válogatott—Vo­rarlberg válogatott 5:1 (1:1) Megyei ifjúsági bajnokság Bcs. Dózsa—Gyulai Traktor 2:2 (1:0). Gyula, 1500 néző, vezette: Hazai. Egyenlő erők hatalmas küzdelméből igazságos eredmény született, habár a hajrában mindkét csapat közel állt a győzelemhez. Góllövők: Nádudvari, Szarvas I., illetve Kulcsár. Himmer II. Jók: Dohányos, Nádudvari, Szarvas I., illetve Szilágyi, Himmer II. Bes. Törekvés—Mezőhegyesi Traktor 4:1 (1:0). Békéscsaba, 50 néző, vezet­te: Gyepes. Váltakozó, élénk iramú játékban a hazai csapat megérdemel­ten nyeri a mérkőzést. Szünet után eldurvult a játék, négy kiállítással tarkítva a mérkőzést.. Góllövők: Var­ga I, Varga II., Szűcs, Koszáli, il­letve Jászberényi. Jók: Szűcs, Kukuk, Csonki, Varga I., illetve Kocsis, Po­zsonyi, Mag, Jászberényi. 5:0 Bcs. Agyagipar—Gyulai V. Meteor (2:0). Gyula, 300 néző, vezette: Petrovszky. Az Agyagipar minden te­kintetben felülmúlta ellenfelét és győzelme még ilyen arányban is meg­érdemelt. Góllövők: Pribojszky, Ro­mán, Tóth 3. Jóik: Rácz, Román I., Tóth, illetve Nemes H., Gyetvai. Gyulavári Traktor—Tótkomlósi FSK 2:1 (2:0). Tótkomlós, 300 néző, vezette: Kollár. A Traktor fiataljai lendületes játékukkal meglepték ellenfelüket, a münet után a hazaiak már jobban játszottak, de kiegyenlíteni már nem tudtak. Góllövők: Szigeti, Török, il­letve Mataisz. Jók: Nagy, Szigeti, Láz­i. j illetve Laukó, Mataisz, Roszkos. Szarvasi Traktor—Gyomai Traktor 6:1 (3:0). Gyoma, 200 néző, vezette: Barcs. A szarvasi csapat minden te­kintetben felülmúlta ellenfelét és győ­zelme még ilyen arányban is megér­demelt. Góllövők: Ciglédsz­ky 4, Papp 2, illetve Hegedűs. Jók: Medvegy, Patkós, Papp, illetve Csapó, Ádám, Hegedűs. Sarkadi Kinizsi—Orosházi Bástya 10:0 (2:0). A Kinizsi ifi végig nagy fö­lényben játszott és a második félidő­ben szinte tetszés szerint érte el gól­jait. Góllövők: Kiss 4, Gyetvai 3, Sza­bó 3. Orosházi Kinizsi—Mezőkovácsházi B. 2:1 (0:1). Orosháza, 350 néző, vezette: Hámori. Első félidőben a széllel támogatott vendégeknek sikerült a vezetést megszerezni. Szünet után hazai csapat uralta a mezőnyt. A győ­­­zelmet az utolsó percben szerezte meg. Jók: Zsarkó, Kunos, Bodzsár, illetve a középhátvéd. A békéscsabai városi bajnokság eredményei: Kötöttárugyár—Dózsa II. 5:0 Tatarozó—Vasas II. 5:2 Kinizsi—Jókai Színház 4:2 Törekvés II.—Szpartakusz 2:0 A bajnokság állása: 1. Tatarozó 21 16 2 3 60:25 34 2. Ruhagyár 21 16 1 4 60:28 33 3. Kötöttárugyár 21 15 2 4 57:16 32 4. Kinizsi 20 14 2 4 49:31 30 5. Közlekedés 20 13 1 6 51:22 27 6. Jókai Színház 21 9 3 9 54:38 21 7. Meteor II: 19 6 6 7 26:38 18 8. Törekvés III 81 8 1 12 32:65 17 9. Dózsa II. 21 6 2 13 23:46 14 10. Szpartakusz 19 3 3 13 17:56 9 11. Vasas II) 20 3 - 17 23:73 6 18. Agyagipar U. 22 1 3 18 16:27 5 16. O. Bástya 29 7 3 19 33:78 17 A Szarvasi Traktor—Gyulai Traktor mérkőzés megsemmisítve, egyik csa­pat sem kapott pontot, mindkét csa­patnál a vesztett mérkőzések között szerepel. A Gyomai Traktor—Gyulai Vörös Meteor mérkőzést le kell játszani. A korábbi döntés alapján Gyomának odaítélt 2 pontot levonásba hoztuk és a mérkőzések számát korrigáltuk. A vonal alatti csapatok még kies­hetnek, a kettős vonal alatti már ki­esett. Megyei I. o. táblázata: 1. Gyulai Traktor 29 24 3 2 86:14 51 2. O. Kinizsi 29 22 5 2 87:25 49 .­­ 3. Mezőkov. B. 29 16 4 9 67:45 36­­ 4. Bes. Dózsa 29 17 1 11 65:32 35 1 5. Szarvasi T. 29 15 3 11 75:39 33 6. Mezőhegyesi T. 29 14 5 10 39:33 33 7. Gyomai T. 28 11 6 11 49:45 23 8. Mezőhegyesi K. 29 10 7 12 41:51 27 9. Gyulavári T. 29 10 6 13 34:59 26 10. Sarkadi K. 29 8 7 14 38:69 23 í 11. Szeghalmi T. 29 8 6 15 42:72 22 I 12. Bes. Törekvés 29 8 6 15 36:62 22 ■ 13. Bcs. Agyagipar 29 8 4 17 31:49 20 14. Tótkomlósa FSK 29 7 5 17 37:64 19 15. Gyulai VM 28 8 3 17 31:54 19 KÉZILABDA­ , OB I, női: Bcs. VL Pamutszövő—Tatabányai Bányász 2:0 (1:0). Békéscsaba, 300 né­ző, vezette: Medovarszk­y. A nagy szél csak rontotta a gyenge színvonalú já­tékot. A vendégcsapat támadott töb­bet, de gólhelyzeteiket sorra elron­tották, vagy a kapufa mentett. A Pa­­mutszövő kevesebbet támadott és győ­zelmét jobb lövésnek köszönheti. játék képe alapján döntetlen lett vol­­­na az igazságos eredmény. Dedrák nagyszerűen védett. Gd: Bielik, Há­mori. Jók: Hámori, Laurinyecz, Ko­­larovszky, Flender, illetve Dedrák, Szultáné, Paksi. NEM KELL CSABÁRA utazni VÁSÁROLNI! Mindent megvásárolhat a Békési Körzeti Földműves­szövetkezet áruházában és boltjaiban. RUHÁK, kötött- és szövöttáruk, mé­teráruk. Legújabb őszi és téli divatcikkek. Nagy választék! — Vásárlási vis­­­szatérítés! — Útiköltség- és időmegtakarítás! PÉNZÉT NE PAZAROLJA UTAZÁSRA, mert a Szarvasi Földművesszövetkezet áruházában, szakboltjaiban minden szükségletét megvá­sárolhatja. Minden áruféleségekben bő választék biztosítva. Vásárlás utáni visszatérítés! 1956. október 16., kedd SZÍ­N­H­ÁZ Békéscsabán, a Jókai Színházban október 16-án, este fél 8 órakor. Le­ány­vásár. (Bérletszünet.) MOZI BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscs­a­­ba. Okt. 11—17: Tanár úr kérem. TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba Okt. 15—17: Telepesek. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békés­csaba. Okt. 15—17: Merénylet a kikö­tőben. ERKEL IFJÚSÁGI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Okt. 17—18: Déryné. PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyulai Okt. 11—16: Bagdadi tolvaj. BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza, Okt. 11—16: Traviáta. PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Oroshá­za. Okt. 11—17: Véletlen találkozás. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Gyo­ma. Okt. 17—18: Kőszív, BÁSTYA FILMSZÍNHÁZ, Békés, Okt. 15—17: Az emirátus bukása. TÁNCSICS FILMSZÍNHÁZ, Szarvas. Okt. 11—17: Ünnepi vacsora. Apróhirdetések A Békés megyei BELSPED gyulai és szarvasi telepére hajtó-rakodó munká­sokat vesz fel. Figyelem! Figyelem! A Fővárosi Gáz­szolgáltató Vállalat budapesti munka­helyre keres kubikosokat és segéd­munkásokat. Jó kereseti lehetőség. A vállalat munkaruhát, bakancsot és esőköpenyt biztosít a dolgozók részé­re. A családfenntartók különélési pótlékban részesülnek (10.—, illetve 6.— Ft). A vidéki dolgozók heti 5 na­pot dolgoznak, és 86 százalékos va­súti kedvezménnyel utazhatnak. 'min­den héten haza és vissza a munka­helyükre, munkásszállás teljesen díj­talan. Részletes felvilágosítást ad a járási tanács munkaerőgazdálkodá­si csoportja, Békéscsabán az irányító iroda, Sztálin u. 41. Felhívás: A Pécsi­ Szénbányászati Tröszt bányamunkára toboroz dolgo­zókat, kereseti lehetőség szerződés szerint. A dolgozók kollektív napi háromszori étkezést napi 6­60 forintért kapnak. Ezenkívül 18 napi fizetett szabadságot, családfenntartók évi 40 mázsa szenet kapnak díjtalanul. In­gyen munkaruhát, bakancsot, szap­pant kapnak a dolgozók, ezenkívül évi keresetének 5 százaléka hűségju­talom.­­Aki a bányával egyéves szer­ződést köt, 600 forint szerződési ju­talomban részesül. Jelentkezni lehet a járási, községi tanácsoknál. Békés­csabán, Sztálin u. 41. sz. alatt, a to­­borzó irodában. 125-ös Csepel betegség miatt sürgősen eladó. Békéscsaba, Gálik János u. 9. Horváth. Az Áramszolgáltató Vállalat elektro­­technikusi bizonyítvánnyal rendelkező dolgozót keres. Felvételre jelentkez­ni lehet: Békéscsabán, József­­ Attila u. 2/1. sz. alatt. Szabad áruját magas áron felvásárolja a MEZŐHEGYESI Födművesszövetkezet. Vásárolunk: BAROMFIT, TOJÁST, MÉZET, CUKROT stb-t. Magas értékesítési visszaté­rítés! Legyél tagja a földműves­szövetkezetnek, előnyös! KERÉKPÁR, MOTORKERÉKPÁR, TŰZHELY és mindenféle anyagok NIKKELEZÉSÉT szakszerűen, szép kivitelben vállalja az Orosházi Mezőgazdasági Rtsz nikkelező üzeme. Orosháza, Tompa M. u. 10. VIHARSAROK NÉPE A Békés megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Majoros János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szabadság tér 19. Telefon: szerk. és kiadóhiv. 22—96. Bm. Nyomdaipari V. békéscsabai telep. Felelős nyomdavez: Kendra György*

Next