Világ Ifjúsága, 1985 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám
A nairobi egyetem épületeivel körülzárt park gyepszőnyegén, a pálmák árnyékában randevút adott egymásnak a világ szebbik neme. Földünk legtávolabbi zugából is érkeztek résztvevők, a kenyai dr. Eddah Gatchukia, a szervezőbizottság elnöke szerint minden várakozást felülmúlt a Fórum népszerűsége: 15 ezren regisztráltatták magukat! Először tartottak az NGO-k (Nem Kormányszervek) női tanácskozást, monstre találkozót, Afrikában. A témák legalább olyan változatosak voltak, mint a hozzászólók megjelenése. A fiatal lányok elhelyezkedési gondjától a környezetvédelemig, a békétől — ez dominált — az eladósodásig, a népesedésrobbanástól az éhségig, a poligámiától a prostitúcióig . .. A komoly, globális kérdések mellett olykor mosolyra késztető furcsaságok is adódtak. Mi sem természetesebb, mint az, hogy Betty Friedan, a nőkérdésről szóló híres amerikai könyvek szerzője, egy amerikai megalopolis lakója egy óriás fügefa alatt fejtette ki az idők során sokat változott nézeteit. Afrikában az öröm, az üdvözlés jeleként számunkra különös li-li-ki hangot adnak, időnként visszhangzott tőle az egyetem ... Egy bohócszerűen fehérbe öltözött női trió „síppal, dobbal, nádihegedűvel” szórakoztatta a várakozókat. Apját élve égették el... 1980- ban, amikor a munkások és a parasztok a guatemalai spanyol nagykövetséget elfoglalták, hogy sérelmeiknek hangot adjanak, a kormányerők elégették az épületben levő protestálókat. Bátyját is megölték. 1982 és 1983 között Guatemalában 28 ezer embert öltek meg, egymilliót elűztek otthonából, húszezren külföldre kényszerültek, főleg Mexikóban találtak menedéket. Rigobertának — a parasztszövetség tagjának — is el kellett menekülnie. Hogy a menedéket adó emberekkel beszélni tudjon, megtanult spanyolul. „A nyelvtudás lehetővé tette, hogy a világnak szomorú hazám sorsáról felvilágosítást adjak, s hogy megismerjem, más latin-amerikai országokban miként élnek az emberek.” Jelenleg külföldön él, az ENSZ-ben az őslakos kisebbség kérdésével foglalkozik és szolidaritási mozgalmat szervez Guatemaláért, Közép- Amerikáért. Rigoberta nagy utat tett meg, s azon munkálkodik, hogy népe is megtegye azt. Rigoberta Maják unokája Hímzett blúzt, tarka gyöngysort, pénzérméből készített fülbevalót viselt a fiatal, kerek arcú, közép-amerikai indián nő. Rigoberta Menchu Guatemala legnagyobb őslakos nemzetségéhez, a quicheindiánokhoz tartozik. Öt esztendővel ezelőtt csak anyanyelvén beszélt, bár a guatemalaiak negyven százaléka spanyolul is tud. Hazájában 21 etnikai közösség él, övé a legnagyobb. Elizabeth Burgos írónő beszélgetéseik alapján könyvet írt az okos, széles látókörű parasztlányról. A mű címe: Rigoberta vagyok. Így született az öntudatom. „Úgy nőttem fel, mint a legtöbb guatemalai lány. Kislánykoromtól fogva segítettem anyámnak a kávé- és a gyapotültetvényeken. Apám paraszt volt, cukornádvágó. Négy hónapig a felföldön levő tenyérnyi földünket műveltük, az év többi részében vándormunkásként ültetvényeken dolgoztunk” — meséli. A guatemalai indiánok sokat szenvedtek és szenvednek, falvaikat felégették, napirenden, voltak a gyilkosságok, így akarták megfélemlíteni őket, hogy ne segítsék a függetlenségért, a földért küzdőket. Rigoberta a parasztmozgalommal már kisgyerek korában megismerkedett. Az indiánok évszázadokon át termékeny földeket birtokoltak, de a mezőgazdasági export növelésével, vagy ásványkincsek felfedezése miatt őseik területeiről elűzték őket. „Apám parasztvezető volt, arra tanított minket, hogy harcoljunk jogos tulajdonunkért. Csodáltam őt és nagyra becsültem az anyámat is, akit elraboltak, megkínoztak, megöltek ...” Wangari Zöldövezet Filmszínésznő? Popsztár? Ki lehet ez a feltűnő megjelenésű, a legmodernebb, féloldalas afrofrizurát, drapériaként aláomló ruhát, dekoratív, széles stólát viselő fiatal afrikai nő? Wangari Mathai kenyai professzornő a nemzeti múzeumban tartott fórumon előadásában arról beszélt, mi a nők szerepe a környezet, a víz, az energia konzerválásában. „A környezet leépülésének, tönkremenésének a nők az első és legjobban szenvedő alanyai. Húsz évvel ezelőtt — mutat rá a professzornő — Afrikában nem volt ilyen méretű szárazság és éhség, környezeti okokból nem kellett millióknak elmenekülniük. Afrikáthaldokló kontinensnek:« kezdik nevezni, »egy földrész kríziséről« beszélnek. Kontinensünket a kapzsi kolonialisták kifosztották, a földdel visszaéltek.” Wangari keményen bírálta azokat is, akik a külföldi adósság törlesztése miatt a kivitelre szánt termékeket növelik és közben drámaian csökkentik az élelmiszertermelést. Különösen aggasztó az erdők pusztulása Kenyában, a nők gyakran tizenhárom kilométert gyalogolnak, míg a főzéshez összegyűjtik a tüzelőt. A „Zöldövezet mozgalmat” a professzornő hívta életre. Nők ezreit mozgósította. 1977, a mozgalom születése óta az asszonyok Kenyában kétmillió facsemetét neveltek. A föld erózióját, az elsivatagosodást igyekeznek megakadályozni. Az erdőkből a fát nemcsak a tűzrevalót gyűjtők hordják el, favázra építik kunyhóikat, házaikat, a nemes fát exportálják és új mezőgazdasági területek szerzésére irtják az erdőt. A nők felismerték a fásítás szükségességét, tudják, egészséges emberek csak egészséges környezetben élhetnek. A népélelmezés mai gondja a gyarmatosítók bűne. Az exporttermékek — kávé, tea, földimogyoró, szizál és így tovább — kiszorították a krumplit, a kukoricát, az élelmet. Nyugat-Kenyában például a cukornádültetvények miatt oly kevés az ennivaló, hogy a gyerekek zöme alultáplált. SZILÁGYI ÉVA