Világ, 1843. június-december (1-104. szám)
1843-10-07 / 80. szám
80. PESTEN, 1843. и'- ■ ■■ — — ■■■ S ...... L-l Megjelenik e politikai, tudományos és művészeti Lap minden héten kétszer: Szerdán és Szombaton. Hivatalos tudósításokon kívül, Hirlője közöl minden hirdetményt, egy negyed-szelet sorától három krajczárért pengő pénzben. Nem rendes levelezők kéretnek az Intézethez bérmentesen küldeni közléseiket.TUACI SZOMBAT, october 7. Előfizethetni helyben és BudánEmieh Gusztáv 1 . ÖIYV kereskedésében (Úri és kígyó utcrák szögleten) félévre postán 6, különben 5 ezüst forinttal, az országban minden — azon kívül csak a cs kir. főpostahivatalnál Bécsben. Minden közlés a Világ szerkesztő-hivatalának' czim alatt kéretik beküldetni. . Tartuiluini. Halálbüntetés. — Észrevételek a Pestvárosi körlevél mellett. Kinevezések. Nemzeti színház. — Nyilatkozat. Segélyezés a miskolcziak részére. — Országgyűlési tudósítások: Septemb.27. 28. 29. és 30kán LXIV — LXVIII. kerületi ülések (a városok ügyében kiküldött választmány munkálatának vizsgálata.) September 29kén Lili. országos ülés a mértgos FÖRRknél (a vallás tárgyában.) September 30án LIV. országos ülés a Kő- Rendeknél (tanácskozási tárgy: az unitáriusok állapotja.) Orsz.gyülési rövid közlés (az oct. 2. 3. ’szkei 68. 69. 70d. kerületi ülésekről.) Megyei rövid közlések: Veszprém, Brassó, Nyitra, Abauj közgyűlésiről. Külföldi érdekes hírek. Egyesületi és intézeti közlések. Énekiskola. A .Kör tartandó közgyűlése. Hírlapi kalászok. Hivatalos és magán hirdetések. Pest, October 7. 1843. Halálbüntetés. Törvényhozási tanácskozások alatt levő büntető törvénykönyvünknek kétségkívül egyik legfontosb tárgya — a „Halálbüntetés.“ Felette a törvényhozói testület egy része, nagyobb philantropismussal és jogérzettel, mint országlási tapintattal, már palctát tört. Nem célunk itt vitatni azon kérdést: „jogos-e és czélszerű-e, következőleg hasznos-e a halálbüntetés a polgári társaságban?“ E kérdésre mi már rég megfeleltünk magunknak, ’s kimondjuk őszintén, feleletünk tagadó jön: mert a halálbüntetés az összes társaságnak békés időbeni hada egyes polgár ellen , ki ellen pedig, mig a társaság magát máskép védheti, harczolnia nemcsak méltatlan, de jogtalan is;s ki, valamint önmaga meggyilkolására felhatalmazva nincs, úgy a társaságnak e jogot át nem adhatta*); mert annyi évezreden át nem tette jókká az embereket; mert hoszuállás az , és nem büntetés, melly a javulásnak minden reményszálát örökre kettévágja.—Ezen okokat, mi legalább megczáfolhatlanoknak tartjuk, ’s így meggyőződésünk szerint a halálbüntetés „elméletileg“ nem védhető, fen nem állhat; és ha arról volna szó : behozassék-e az olly társaságba, mellyben még nem létezik, mi határozottan ellene nyilatkoznánk. Hanem a törvényhozónak nem szabad „tabula rasa“ gyanánt tekinteni a földet, mellynek számára törvényeket alkot; nem szabad felednie, hogy hol az egész társaság javáról van szó, ott egyesek iránti emberszeretetét mérsékelni, sokszor elfojtania kell,s midőn a megrögzött rész kiirtásához fog, óvakodnia szükség, hogy az orvosság, mellyel a baj gyógyításában élni akar, ellenkezőjét ne szülje annak, mit törvény által elérni akar. És igy fogjuk mi fel a „halálbüntetést.“ Nem akarjuk azt védni jogbölcsészeti szempontból, de azt hiszszük, eltörleni azt rögtön,s mielőtt a helyette alkalmazandó büntetési mód nagyságáróli fogalom a nép vérébe menjen át, annyit tenne, mint bizonytalan jövőt készítni az országnak, ’s békés lakói vagyon- és személybátorságát kísérleti martalékul adni a durva tömegből várható gyilkos-és rablócsoportnak, mellyet ekkorig alig tartott vissza a nálunk ismeretes büntetések bármellyike is hatalmasban a bűntettektől, mint az igen is gyakor akasztófa, és a hóhér villogó pallosátóli természetes irtózás. Nem mellőzhetünk pedig itt egy megjegyzést, miszerint t. i.azon okoskodás, hogy „a halálos büntetés nem apasztá el számát a bűnöknek, mellyekre szabva volt“, nézetünk szerint nem igen biztos alapokra van építve; mert ha állna az , úgy a büntetések minden nemére egy kép terjedhetne ki; és maholnap talán az újabb eljárási büntető rendszerekről is ép olly alaposan lesz elmondható, mint most a halálbüntetésről, és mert ki tudná megfejteni: vájjon nem szaporodandottak-e a büntettek, ha a halálbüntetés réme nem létezett volna ? A kísérletek, mellyek e tekintetben Toscanában, ’s József alatt Ausztriában létettek, sokkal csekélyebbek, semhogy azokból biztosan számíthassuk ki azon eredményeket, mellyeket a halálbüntetés nálunk, illy rögtön eltörlése hazánkban szülni fogna. Toscanában akkor már, midőn a halálbüntetés eltöröltetett, fenállott a kínos gályarabság, mellyet mint a halált, vagy tán annál is inkább rettegjen a bűntettekre készülő. Nálunk nincs semmi, mi az akasztófa, vagy hóhérpallosnál inkább riaszsza viszsza a bűnösöket. Mi nem száz, de ezredéveken keresztül nemzedékről nemzedékre szállott át rettentő eszme gyanánt— mert hiába a halált kevés nem rettegi — , azt egy tollvonással eltörleni, kivált nálunk, veszélyes kísérlet lehetne. Azáltal ugyanis, hogy Toscanában közel harmincz évig, ’s József által néhány évre a halálbüntetés országrázkódtató következmények nélkül eltöröltetett, mi legalább nem tudjuk magunkat aziránt megnyugtatni, hogy annak eltörlése hazánkban is minden nagyobb baj következése nélkül megtörténhetnék. Toscana csekély kiterjedésű állomány, népe egészen más, mint például e mi terjedékeny pusztáinkon nomádi életet élő csikósainké, vagy sűrű erdeinkben tartózkodó pásztorainké, és ezekétől az ausztriai német örökös tartományok lakosainak népjelleme is nagyon különbözik, és mi nem csupán honunk műveltebb emberei számára hozunk törvényeket, S ha mindnyájan kísérlet nélkül fel tudnék fogni a magánelzárás, vagy éveken általi hallgatás velezavaró szörnyűségét, ha el tudnók igy a priori hitetni, fájdalom! félig vad állapotban létező polgártársaink millióival , hogy nagyobb kin is van a halálnál, akkor mi volnánk elsők, kik hirdetni készek volnánk: „nem kell többé halál a bűnösre, a törvény ne legyen többé hóhéra a polgároknak!“ De tudjuk, milly egészen máskép áll a dolog,s mint nem alkalmazható minden nemzetre minden institutio. Maga a nagy Beccaria — ki kevés sorokban meggyőzőbben szól a halálbüntetés jogtalansága ’s czélszerűtlenségéről, mint ügyvédkednek mellette sok mások nagy kötelekben — maga e nagy jogbölcsész a büntetések szelídségéről irt szakaszában ezeket mondja : „A büntetések nagyságának magával a nemzet állapotával kell viszonyban lennie. A vad állapotból csak alig kilépett nép megkeményült lelkére hatalmasbak’s érzékenyebbeknek kell lenni a behatásoknak , mennyire kell a puskalövésnek ellenszegülő szilaj oroszlán ledöntésére. De amelly mértékben lágyul a társaságban a lélek : a szerint nő az érzékenység is, és növekedvén ez, csökkenni kell a büntetés erejének, ha hogy állandóul akarjuk a tárgyas érzékenység közti viszonyt megtartani.“ A jogbölcsészet aranyigazságú szavait min állapotunkra alkalmazva, úgy hiszszük, világos a következmény, mellyet abból a jelen tárgyra vonhatunk. Mert ha nem sínylik is vad állapotban a nép nagy része nálunk, fájdalom, ezrek, sőt milliók vannak, kik csak alig léptek ki a vad állapotból, és kikre nézve a legrettentőbb büntetés mindig a halál, a valóságos gyalázattal és borzadálylyal járó halál volt! Midőn tehát évezredeken át fenállott intézmények megszüntetéséről van szó , nem kell felednünk a nagy tömegben mély gyökeret vert előítéleteket, hanem azokat fokonként elenyészteni legyen szent és változatlan hazafias feladatunk. Mondjuk ki, hogy a halálbüntetést eltörlendőnek tartjuk, és kezdjük meg a nagy munkát úgy, mint országos dolgokban, milliók érdekében intézkedőkhez ülhetik, ’s — mint azt a kisebbségben maradt tagjai az országos választmánynak, ülései jegyzőkönyvének 29 — 31. II. javasolja,— határozzuk a lehető legcsekélyebbre számát a bűntetteknek, mellyeknél az alkalmazásba jöhessen; szabjunk olly eljárást,mellynélfogva majdnem lehes lenné tétessék annak alkalmazása, ’s mindenek felett várjuk be az időt, mig a nálunk is behozandó uj rendszer nyomán építendő fogházaink hatását a nép látni, hallani, 's részben érezni fogja; mi által aztán benne azon meggyőződés kezd erőt venni, hogy van a halálnál is kínosb büntetés—a szabadság örök vesztesége, az évekig tartó hallgatás! — Kövessük e fontos tárgyban a műveltséget és polgári intézményei sükerét tekintve olly magasan, olly hatalmasan álló Angliát, mellynek törvényhozása közel húsz éve , hogy csökkenti azon büntettek számát, mellyekre halálbüntetés volt szabva, ’s mellyek 78rul most 12k szorittattak; mig majd a legközelebbi nemzedék talán, ezek teljes megszüntetésével, koszorút tüzend azon jelesek homlokára, kik lehetségessé tevék a magasztos műnek boldog befejezhetését. *) Beccaria ,,a bűnökről és a büntetésekről“. XVI. §. Ídexre vételek. a Pest városi kö r 1e vé 1 m . 11 e 11. Azon irányczikkben, melly e becses lapok 78. számában foglaltatik , Pest városa részéről legújabban szétküldött körlevél felett rövid, de igen elhatározott szavakkal töretik el a vessző. Engedje meg az irányczikk írója, hogy épen olly rövid , de a mellett még is vitatást megszenvedő állításokat hozzak elő, mellyekbül tán kiviláglik , mikép azon körlevélnek ha nem is minden, de legalább lényeges részleteiben, igaza van. — Nézetem szerint mindenek előtt arra kell figyelmezni, mikép a benne foglalt panasz két főpontra oszlik. Az egyik, hogy a városok berendezése a városi követek valóságos befolyása kizárásával tárgyaltatni és"eldöntetni készül; a második, hogy a választmány munkálata valamennyi sz. k. városoknak jövendőre csak 16 országgyűlési szavazatot adni javasol. — Ki azt is tagadni akarná, mikép az első panasz azon országban, hol a „semmit rólunk nélkülünk" elv olly hatalmas szerepet játszik , alapos, sőt annyival igazságosabb, minél méltatlanabb és gúnyosabb alakot ölt magára a polgári országos rend küldötteinek az országgyűlésem olllétök , ’s állásuk azáltal, hogy a szk. városok az országgyűlésre a megyékkel egyformán s egyenkint meghivatván , ’s követeket oda szinte egyenkint, küldeni köteleztetvén , ezen követek olly nagy számmal ’s a városok nagy terheltetésével éveket töltenek, a mellett pedig a tárgyak eldöntéséhez tettleges és valóságos, őket törvényesen illető befolyást gyakorolni akadályoztatnak. H aki, mondom, ezt is tagadná, annak ugyan hiába igyekezném megmutatni , mikép kétszer kettő négyet lesz, és nem kettőt, nem hármat, annál kevésbbé csak egyet — Valóban igen különös politikával élnek mai világunkban a hatalmasok; ott, hol a végrehajtó hatalom csak a törvények nyomán eljárva, túlzó, vagy épen kicsapongó lépéseket kellő határok közzé szorítani, vagy a törvényes öszvényre visszavezetni akarja, önkényről, szabadság-megsértésről, legszentebb jogok megtámadásáról, a legczikornyásabb phrasisokban nemcsak panaszkodnak , hanem iszonyú zajt is ütnek és azonnal legalább szabadat indítnak ; ezt pedig férfias,— alkotmányos, szabadságra érdemes — eljárásnak nevezgetik ; a „semmit rólunk nélkülünk“ axiómával minden beszédjük elejét, közepét ’s végét felezi fi ázni el nem mulasztják , — ’s még a parasztokra is kiterjesztetni sürgetik annak egyedül boldogító malasztját; — ámde ha a rendelkezésnek tárgyai, nem saját ,,önök ha vagy a kormány, vagy más országos rend , főképen pedig a sz. k. városok dolga, fenálló jogok , százados gyakorlatban gyökerezett eljárások jönek szóba, illyenek kények ’s kedvük szerinti szabályoztatása alkalmával ők a „semmit rólunk nélkülünk“ elvet nem ismerik, ők határtalan bölcsességükben senki véleményére , tárgyavatottságára, tapasztalására nem szorulnak, sőt a városok az ilyenekben panaszra fakadni , törvényekre hivatkozni, joguk szabad gyakorlatát követelni, ne is merészeljék, ez mindannyi vakmerőség, oktalanság, bűn. Elnézik ugyan, hogy a városok mint az alkotmány sánczain belül lévők, országosaik rendnek tartsák és tekintsék magokat, de az alkotmányos élet első feltételét, a ,,semmit rólunk nélkülünk“et rájok alkalmaztatni épen nem engedik. — Ezt, ugy tetszik, némileg érezte az irányczikk írója, azért e felől mélyen hallgat, csak csudálkozik, csak kegyesen rászalja, hogy Pest városa keserű panaszokra fakad , hogy a polgári rendet illető , és el nem törlött törvényekben gyökerezett jogokat legalább addig és akkor gyakorolni akarja, mig és mikor azon törvények eltörlesztetnek, és helyükbe mások hozatnak. Hogy élők az illető törvények, ’s hogy azokat az újabb kor, tettleges, épen nem jogszerű akadályoztatásai, az egyik rendnek túlsúlyávali visszaélés el nem törülhette, mindenkép nem nehéz bebizonyítani azok előtt, kik okokra hajolni készek. De megvallja ezt azon kerületi választmány is , ki a városok berendezését tárgyaló törvénycikk javaslata végett kiküldetett , mert munkálatának legeslegelső szavai ezek: ..A szabad kir. városok helyhatósági belszerkezete és országgyűlési szavazat joga egyedül ezen aörvényen alapszik Minden ezzel ellenkező törvény eltöröltetik.“ Legyen már szabad, egész szerénységgel kérdezni, az imént leírt eljárásban hol rejlik az igazság, hol a méltányosság? Mit ugyan véleményem szerint erőtetés nélkül nehéz mutogatni. Azonban a városi szavazatok ellenei illyenekben zavarba nem jönek, ők megeletetik a dolgot, és паду pathosszal előadják , mikép a városi követek által az egész polgárság nincsen képviselve, mert őket csak a tanács, és a választópolgárság választja, ergo a városi követeket nem illeti a szavazat! Ámde — ha ezen gáncsolt választásmód nem is volna törvényes, és mind kiváltságlevelekben , mind százados gyakorlatban alapult eljárás ,— vájjon az következik-e ebből, hogy a városi követek büntetés terhe alatt kötelesek ugyan az országgyűlésen megjelenni , ’s ott helyt foglalni — de tanácskozni , de a dolgok eldöntésébe szavazattal befolyni, ne merjenek? vagy inkább az, hogy törvényes befolyásukkal törvény alkottassák , melly a követek választása és az utasítás készítése módját jövendőre jobban elrendezze ? — Ez utóbbi, véleményem szerint, mégis csak egyedül fér meg az igazsággal a többi merő ürügy. #) *) Azt , hogy a városok belső elrendezése nélkülök történjék, mi sohasem vitatjuk, sőt épen azért, akarjuk a szavazat iránti