Világ, 1843. június-december (1-104. szám)

1843-10-07 / 80. szám

80. PESTEN, 1843. и'- ■ ■■ — — ■■■ S ...... L-l Megjelenik e politikai, tudományos és művészeti Lap minden héten kétszer: Szerdán és Szomba­ton. Hivatalos tudósításokon kívül, Hirlője közöl minden hirdetményt, egy negyed-szelet sorától három krajczárért pengő pénzben. Nem­ rendes levelezők kéretnek az Intézethez bérmentesen küldeni közléseiket.T­UACI SZOMBAT, october 7. Előfizethetni helyben és BudánE­mi­eh Gusztáv 1 . ÖI­YV kereskedésében (Úri és kígyó utcrák szög­leten) félévre postán 6, különben 5 ezüst forinttal­, az országban minden — azon kívül csak a cs kir. fő­­postahivatalnál Bécsben. Minden közlés a Világ szerkesztő-hivatalának' czim alatt kéretik beküldetni. . Tartuiluini. Halálbüntetés. — Észrevételek a Pestvárosi körlevél mellett. Kinevezések. Nemzeti színház. — Nyilatkozat. Segélyezés a miskol­­cziak részére. — Országgyűlési tudósítások: Septemb.27. 28. 29. és 30kán LXIV — LXVIII. kerületi ülések (a vá­rosok ügyében kiküldött választmány munkálatának vizsgálata.) S­e­p­­tember 29kén Lili. országos ülés a mértgos FÖRRknél (a vallás tárgyában.) September 30án LI­V. o­r­s­z­ágos ülés a Kő- Rendeknél (tanácskozási tárgy: az unitáriusok állapotja.) Orsz.gyü­­lési rövid közlés (az oct. 2. 3. ’s­zkei 68. 69. 70d. kerületi ülésekről.) Megyei rövid közlések: V­e­s­z­p­r­é­m, B­r­a­s­s­ó, N­y­i­t­r­a, Abauj közgyűlésiről. Külföldi érde­k­es­ hírek. Egyesületi és intézeti közlések. Énekiskola. A .Kör­ tartandó közgyűlése. Hírlapi kalászok. Hivatalos és magán hirdetések. Pest, October 7. 1843. Halálbüntetés. Törvényhozási tanácskozások alatt levő büntető törvénykönyvünknek kétségkívül egyik legfontosb tár­gya — a „Halálbüntetés.“ Felette a törvényhozói tes­tület egy része, nagyobb philantr­opismussal és jog­­érzettel, mint országlási tapintattal, már palctát tört. Nem c­élunk itt vitatni azon kérdést: „jogos-e és czélszerű­-e, következőleg hasznos-e a halálbün­tetés a polgári társaságban?“ E kérdésre mi már rég megfeleltünk magunknak, ’s kimondjuk őszintén, fe­leletünk tagadó jön: mert a halálbüntetés az összes társaságnak békés időbeni hada egyes polgár ellen , ki ellen pedig, m­ig a társaság magát máskép védheti, harczolnia nemcsak méltatlan, de jogtalan is;­­s ki, valamint önmaga meggyilkolására felhatalmazva nincs, úgy a társaságnak e jogot át nem adhatta*); mert annyi évezreden át nem tette jókká az embereket; mert hoszuállás az , és nem büntetés, melly a javu­lásnak minden reményszálát örökre kettévágja.—Ezen okokat, mi legalább megczáfolhatlanoknak tartjuk, ’s így meggyőződésünk szerint a halálbüntetés „elméle­tileg“ nem védhető, fen nem állhat; és ha arról volna szó : behozassék-e az olly társaságba, mellyben még nem létezik, mi határozottan ellene nyilatkoznánk. Hanem a törvényhozónak nem szabad „tabula rasa“ gyanánt tekinteni a földet, mellynek számára törvényeket alkot; nem szabad felednie, hogy hol az egész társaság javáról van szó, ott egyesek iránti emberszeretetét mérsékelni, sokszor elfojtania kell,s midőn a megrögzött rész kiirtásához fog, óvakodnia szükség, hogy az orvosság, mellyel a baj gyógyítá­sában élni akar, ellenkezőjét ne szülje annak, mit törvény által elérni akar. És igy fogjuk mi fel a „halálbüntetést.“ Nem akarjuk azt védni jogbölcsészeti szempontból, de azt hiszszük, eltörleni azt rögtön,­­s mielőtt a helyette alkalmazandó büntetési mód nagyságáróli fogalom a nép vérébe menjen át, annyit tenne, mint bizonyta­­lan jövőt készítni az országnak, ’s békés lakói va­gyon- és személybátorságát kísérleti martalékul adni a durva tömegből várható gyilkos-és rablócsoportnak, mellyet ekkorig alig tartott vissza a nálunk ismere­tes büntetések bármellyike is hatalmasban a bűntet­tektől, mint az igen is gyakor akasztófa, és a hóhér villogó pallosátóli természetes irtózás. Nem mellőzhetünk pedig itt egy megjegyzést, miszerint t. i.azon okoskodás, hogy „a halálos bün­tetés nem apasztá el számát a bűnöknek, mellyekre szabva volt“, nézetünk szerint nem igen biztos ala­pokra van építve; mert ha állna az , úgy a bünteté­sek minden nemére egy kép terjedhetne ki; és mahol­nap talán az újabb eljárási büntető rendszerekről is ép olly alaposan lesz elmondható, mint most a ha­lálbüntetésről, és mert ki tudná megfejteni: vájjon nem szaporodandottak-e a büntettek, ha a halálbün­tetés réme nem létezett volna ? A kísérletek, mellyek e tekintetben Toscanában, ’s József alatt Ausztriában létettek, sokkal csekélyebbek, semhogy azokból biz­tosan számíthassuk ki azon eredményeket, mellyeket a halálbüntetés nálunk, illy rögtön eltörlése hazánkban szülni fogna. Toscanában akkor már, midőn a halál­­büntetés eltöröltetett, fenállott a kínos gályarabság, mellyet mint a halált, vagy tán annál is inkább retteg­jen a bűntettekre készülő. Nálunk nincs semmi, mi az akasztófa, vagy hóhérpallosnál inkább riaszsza visz­­sza a bűnösöket. Mi nem száz, de ezredéveken keresztül nemzedék­ről nemzedékre szállott át rettentő eszme gyanánt— mert hiába a halált kevés nem rettegi — , azt egy tollvonással eltörleni, kivált nálunk, veszélyes kísér­let lehetne. Az­által ugyanis, hogy Toscanában kö­zel harmincz évig, ’s József által néhány évre a ha­lálbüntetés országrázkódtató következmények nélkül eltöröltetett, mi legalább nem tudjuk magunkat aziránt megnyugtatni, hogy annak eltörlése hazánkban is min­den nagyobb baj következése nélkül megtörténhetnék. Toscana csekély kiterjedésű állomány, népe egészen más, mint például e mi terjedékeny pusztáinkon no­­mádi életet élő csikósainké, vagy sűrű erdeinkben tartózkodó pásztorainké, és ezekétől az ausztriai né­met örökös tartományok lakosainak népjelleme is na­gyon különbözik, és mi nem csupán honunk művel­tebb emberei számára hozunk törvényeket, S ha mindnyájan kísérlet nélkül fel tudnék fogni a magán­elzárás, vagy éveken általi hallgatás velezavaró ször­nyűségét, ha el tudnók igy a priori hitetni, fájda­lom! félig vad állapotban létező polgártársaink mil­lióival , hogy nagyobb kin is van a halálnál, akkor mi volnánk elsők, kik hirdetni készek volnánk: „nem kell többé halál a bűnösre, a törvény ne legyen többé hóhéra a polgároknak!“ De tudjuk, milly egészen máskép áll a dolog,­­s mint nem alkalmazható min­den nemzetre minden institutio. Maga a nagy Bec­­caria — ki kevés sorokban meggyőzőbben szól a halálbüntetés jogtalansága­ ’s czélszerűtlenségéről, mint ü­gyvédkednek mellette sok mások nagy kötelek­ben — maga e nagy jogbölcsész a büntetések szelíd­ségéről irt szakaszában ezeket mondja : „A bünteté­sek nagyságának magával a nemzet állapotával kell viszonyban lennie. A vad állapotból csak alig kilépett nép megkeményült lelkére hatalmasbak­’s érzékenyeb­beknek kell lenni a behatásoknak , mennyire kell a pus­kalövésnek ellenszegülő szilaj oroszlán ledöntésére. De a­melly mértékben lágyul a társaságban a lélek : a szerint nő az érzékenység is, és növekedvén ez, csökkenni kell a büntetés erejének, ha hogy állandóul akarjuk a tárgy­as érzékenység közti viszonyt meg­tartani.“ A jogbölcsész­et aranyigazságú szavait min ál­­lapotunkra alkalmazva, úgy hiszszük, világos a kö­vetkezmény, mellyet abból a jelen tárgyra vonhatunk. Mert ha nem sínylik is vad állapotban a nép nagy része nálunk, fájdalom, ezrek, sőt milliók vannak, kik csak alig léptek ki a vad állapotból, és kikre nézve a legrettentőbb büntetés mindig a halál, a valóságos gyalázattal és borzadálylyal járó halál volt! Midőn tehát évezredeken át fenállott intézmények megszüntetéséről van szó , nem kell felednünk a nagy tömegben mély gyökeret vert előítéleteket, hanem azo­kat fokonként elenyészteni legyen szent és változatlan hazafias feladatunk. Mondjuk ki, hogy a halálbüntetést eltörlendőnek tartjuk, és kezdjük meg a nagy munkát úgy, mint országos dolgokban, milliók érdekében intéz­­kedőkhez ülhetik, ’s — mint azt a kisebbségben maradt tagjai az országos választmánynak, ülései jegyzőköny­vének 29 — 31. II. javasolja,— határozzuk a lehető legcsekélyebbre számát a bűntetteknek, mellyeknél az alkalmazásba jöhessen; szabjunk olly eljárást,melly­­nélfogva majdnem lehes lenné tétessék annak alkal­mazása, ’s mindenek felett várjuk be az időt, mig a nálunk is behozandó uj rendszer nyomán építendő fogházaink hatását a nép látni, hallani, 's részben érezni fogja; mi által aztán benne azon meggyőző­dés kezd erőt venni, hogy van a halálnál is kínosb büntetés—a szabadság örök vesztesége, az évekig tartó hallgatás! — Kövessük e fontos tárgyban a mű­veltséget és polgári intézményei sükerét tekintve olly magasan, olly hatalmasan álló Angliát, mellynek tör­vényhozása közel húsz éve , hogy csökkenti azon büntettek számát, mellyekre halálbüntetés volt szabva, ’s mellyek 78rul most 12k­ szorittattak; mig majd a legközelebbi nemzedék talán, ezek teljes megszünte­tésével, koszorút tüzend azon jelesek homlokára, kik lehetségessé tevék a magasztos műnek boldog befe­­jezhetését. *) Beccaria ,,a bűnökről és a büntetésekről“. XVI. §. Ídexre vételek. a Pest városi k­ö r 1­e v­é 1 m . 11 e 11. Azon irányczikkben, melly e becses lapok 78. szá­mában foglaltatik , Pest városa részéről legújabban szét­küldött körlevél felett rövid, de igen elhatározott szavak­kal töretik el a vessző. Engedje meg az irányczikk írója, hogy épen olly rövid , de a mellett még is vitatást meg­szenvedő állításokat hozzak elő, mellyekbül tán kivilág­lik , mikép azon körlevélnek ha nem is minden, de lega­lább lényeges részleteiben, igaza van. — Nézetem szerint mindenek előtt arra kell figyelmezni, mikép a benne fog­lalt panasz két főpontra oszlik. Az egyik, hogy a városok be­rendezése a városi követek valóságos befolyása kizá­rásával tárgyaltatni és"eldöntetni készül; a második, hogy a választmány munkálata valamennyi sz. k. városoknak jövendőre csak 16 országgyűlési szavazatot adni javasol. — Ki azt is tagadni akarná, mikép az első panasz azon országban, hol a „semmit rólunk nélkülünk" elv olly hatalmas szerepet játszik , alapos, sőt annyival igazságosabb, minél méltatlanabb és gúnyosabb alakot ölt magára a polgári országos rend küldötteinek az országgyű­lésem olllétök , ’s állásuk azáltal, hogy a sz­k. városok az országgyűlésre a megyékkel egyformán s egyenkint meghi­vatván , ’s követeket oda szinte egyenkint, küldeni kötelez­­tetvén , ezen követek olly nagy számmal ’s a városok nagy terheltetésével éveket töltenek, a mellett pedig a tárgyak eldöntéséhez tettleges és valóságos, őket törvé­nyesen illető befolyást gyakorolni akadályoztatnak. H a­ki, mondom, ezt is tagadná, annak ugyan hiába igyekezném megmutatni , mikép kétszer kettő négyet lesz, és nem kettőt, nem hármat, annál kevésbbé csak egyet­ — Valóban igen különös politikával élnek mai világunkban a hatalmasok; ott, hol a végrehajtó hatalom csak a törvények nyomán eljárva, túlzó, vagy épen ki­csapongó lépéseket kellő határok közzé szorítani, vagy a törvényes öszvényre visszavezetni akarja, önkényről, szabadság-megsértésről, legszentebb jogok megtámadá­sáról, a legczikornyásabb phrasisokban nemcsak panasz­kodnak , hanem iszonyú zajt is ütnek­­ és azonnal lega­lább szabadat indítnak ; ezt pedig férfias,— alkotmányos, szabadságra érdemes — eljárásnak nevezgetik ; a „sem­mit rólunk nélkülünk“ axiómával minden beszéd­jük elejét, közepét ’s végét felezi fi ázni el nem mulaszt­ják , — ’s még a parasztokra is kiterjesztetni sürgetik an­nak egyedül boldogító malasztját; — ámde ha a rendel­kezésnek tárgyai, nem saját ,,önök ha vagy a kormány, vagy más országos rend , főképen pedig a sz. k. városok dolga, fenálló jogok , százados gyakorlatban gyökerezett eljárások jönek szóba, illyenek kények ’s kedvük szerinti szabályoztatása alkalmával ők a „semmit rólunk nélkülünk“ elvet nem ismerik, ők határtalan bölcse­sségükben senki véleményére , tárgyavatottságára, tapasz­talására nem szorulnak, sőt a városok az i­lyenekben pa­naszra fakadni , törvényekre hivatkozni, joguk szabad gyakorlatát követelni, ne is merészeljék, ez mindannyi vak­merőség, oktalanság, bűn. Elnézik ugyan, hogy a váro­sok mint az alkotmány sánczain belül lévők, országos­aik rendnek tartsák és tekintsék magokat, de az alkotmányos élet első feltételét, a ,,s­emmit rólunk nélkülünk“­­et rájok alkalmaztatni épen nem engedik. — Ezt, ugy tet­szik, némileg érezte az irányczikk írója, azért e felől mé­lyen hallgat, csak csudálkozik, csak kegyesen rászalja, hogy Pest városa keserű panaszokra fakad , hogy a pol­gári rendet illető , és el nem törlött törvényekben gyöke­rezett jogokat legalább addig és akkor gyakorolni akar­­j­a, mig és mikor azon törvények eltörlesztetnek, és helyükbe mások hozatnak. Hogy élők az illető törvények, ’s hogy azokat az újabb kor, tettleges, épen nem jog­szerű akadályoztatásai, az egyik rendnek túlsúlyá­­vali visszaélés el nem törülhette, mindenkép nem ne­héz bebizonyítani azok előtt, kik okokra hajolni készek­. De megvallja ezt azon kerületi választmány is , ki a városok berendezését tárgyaló törvényc­ikk javaslata vé­gett kiküldetett , mert munkálatának legeslegelső szavai ezek: ..A szabad kir. városok helyhatósági belszerkezete és országgyűlési szavazat­ joga egyedül ezen a­­örvényen alapszik Minden ezzel ellenkező törvény eltöröltetik.“ Legyen már szabad, egész szerény­séggel kérdezni, az imént leírt eljárásban hol rejlik az igazság, hol a méltányosság? Mit ugyan véleményem sze­rint erőtetés nélkül nehéz mutogatni. Azonban a városi szavazatok ellenei illyenekben zavarba nem jönek, ők meg­­eletetik a dolgot, és паду pathosszal előadják , mikép a városi követek által az egész polgárság nincsen képviselve, mert őket csak a tanács, és a választó­polgárság választja, ergo a városi követeket nem­­ illeti a szavazat! Ámde — ha ezen gáncsolt választásmód nem is volna törvényes, és mind kiváltság­­levelekben , mind százados gyakorlat­ban alapult eljárás ,— vájjon az következik-e ebből, hogy a városi követek büntetés terhe alatt kötelesek ugyan az országgyűlésen megjelenni , ’s ott helyt foglalni — de ta­nácskozni , de a dolgok eldöntésébe szavazattal befolyni, ne merjenek? vagy inkább az, hogy törvényes befolyá­sukkal törvény alkottassák , melly a követek választása és az utasítás készítése módját jövendőre jobban elren­dezze ? — Ez utóbbi, véleményem szerint, még­is csak egyedül fér meg az igazsággal a többi merő ürügy. #) *) Azt , hogy a városok belső elrendezése n­élkü­­l­ök történjék, mi sohasem vitatjuk, sőt épen azért, akarjuk a szavazat iránti

Next