Világ, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-15 / 74. szám

Hétf-­ ban együttesen s életút semmiképp sem lesz olyan zaklatott, mint eddig. A közérdek pedig nagyon sokat nyerne ilyen megoldással: jobb, pontosabb és tisztességesebb munkát a hiva­talokban. Ma a tisztviselők jórésze szinte kénytelen a hivatalos órákban kímélni az ere­jét mellékfoglalkozása számára, mert ha ott megfelelő munkát nem végez, munkaadója el­bocsátja, ellenben a közhivatalokban általános felfogás szerint elég annyit dolgozni, hogy kö­telességmulasztás címén fegyelmi vizsgálatot ne akaszszanak az ember nyakába. Mennyivel jobb kedvvel, nagyobb erély­­lyel dolgozna a mellékfoglalkozások nyűgétől felszabaduló tisztviselő anyagi gondoktól nem­­ zaklatott lélekkel hivatalában, mint ma, ami- s­kor egyik munkából a másikba kénytelen sza­ladni, amikor egész élete robotol­á­sban és az anyagi gondokkal való küzködésben őrlődik le! S mennyivel jobban megbízhatna az állam­­hatalom is, a nagyközönség is, az olyan tiszt­viselőkben, akikkel szemben az inkompatibili­tás határait is jelentékenyen ki lehetne szélesí­teni, ami mindenesetre a közügyek tisztességes intézését nagyobb mértékben biztosítaná! Ha ezen az úton próbálkozik a kormány, talán sikerül a béke első idejében­ is a tisztvi­selők súlyos anyagi helyzetén segítenie, addig is, míg az állam anyagi ereje jobban helyreáll és annyira megnövekszik, hogy a szociális kér­­­­désnek ezt a fontos ágát is gyökeresen meg-­­­oldhatja. Osszoviec előtt Az oroszoknak a nyugat-galíciai és kárpáti fronton egészen a Dnyeszterig még mindig van elég friss erejük a támadáshoz. Ezen a vonalon irtózatos véres veszteségeik voltak, de egymásután rohamba küldött csapataik he­­katombáin keresztül is újabb és újabb táma­dásokat indítanak. Ezek sem vezetnek sikerre és nem tudják sem megrendíteni pozícióink biztonságát, sem feltartóztatni lass­ú térnyeré­sünket. A nagy emberáldozatokkal azonban elérik azt, hogy a harcok kimenetele lassúbb és a döntés távolabbi időpontra tolódik el. Jellemző az orosz támadásokra, hogy a front különböző pontjain kísérleteznek, ami nagy mozgalmasságra vall, így ma a Nidia és Gor-­­­ice mellett kezdtek támadásokat és a Stanisz­­lau alatti harctéren is, ahol pár nap előtt az álló harcot fölváltó offenzív kísérleteket tet­ték, szintén támadásokkal próbálkoztak. Kí­sérleteiket azonban csapataink mind vissza­verték. A Dnyesztertól d­élre megindított tá­madásuk teljesen összeomlott. A Kárpátokban ismét elkeseredett harcok folytak, melyek célja az oroszok részéről a kárpáti kijárok zárvatartása. A rettenetes téli időben folyó hegyi háborúban csapataink csodálatos fizikai és lelkierőt tanusítana­k. A német­­jelentés ma igen szűkszavú. Mindössze annyit mond, hogy a helyzet változatlan. A német csapatok a teg­napi hivatalos jelentés szerint igen nagy sikert értek el, amikor az augusztávi orosz erőket is is Grodnó felé, való visszavonulásra kénysze­­r­ít­ették. Két irányból törtek itt előre megismé­telt támadásokkal orosz erők, hogy a néme­teket az Augusztáv, Grodnó előtti területről el­űzzék. A németek ismételten megverték eze­ket a csapatokat és a tegnap jelentett ered­mény az itteni orosz várvédelmi offenz­ivának a meghiúsultát látszott jelenteni. Úgy látszik, ezen helyzet óta nem áll elő olyan következ­mény, melyet a német hadvezetőség jelenteni­­valónak talált volna, ámbár az Augusztov és Grodnóra támaszkodott orosz támadások­­letö­résének valami új alakulat kel hogy a kö­­vekezménye legyen. Német hivatalos jelentések még nem közölték, hogy német csapatok Osszoviecet bombázzák. A Reuter-ügynökség egy jelentéséből "azonban nyilvánvaló lesz ez, egy bécsi forrás szerint pedig a nevezetes erős­ségnek —­ mely a Bohron való átkelés kulcsa — két erődje már el is esett. tunk el, akik a közelharcban megadták magukat. A 4 Dnyesztertől délre fekvő állások előtt is harcok fejlődtek. Az ellenség je­lentékeny gyalogsági hadereje által indí­tott támadása csapataink leghatásosabb tüzelése folytán csakhamar megakadt, majd az ellenség nagy veszteségei mellett teljesen összeomlott. Odább keletre gya­log előnyomuló ellenséges lovasságot is­mét­ visszavetettünk. Höfer altábornagy: Sajtóhadiszállás, március 14. 1t Világ haditudósítóiától. A sajtóhadiszállsról jelentik: Az oroszok a luipikovi szorostól keletre fekvő egész kár­páti fronton is­mét új ellenoffenzivát kezdtek, mely különösen az utak mentén lépett föl. A batizgródi út mentén, az uzsoki szorosnál, Vyszikov vidékén igen heves ha­rcok folytak. Az összes orosz támadások meghiúsultak, a Nadvornától északra megkísérelt előretörés is összeomlott. Az ellenség veszteségei ezekben a harcokban igen jelentékenyek volta­k. A kár­páti küzdelmek mellett az orosz leng­yelors­z­ági és nyugatgaliciai harcok vesztenek jedemitőrsé­­gükből, bár ott is voltak tüzérségi és gyalog­sági harcok. Az oroszok egyes helyeiken itt is hiába tettek kísérleteket az előnyomulásra. Gorlicénnél csapataink ismét tért nyertek. Visszavert orosz támadások * Hivatalos jelentés. Érkezett este 5 óra 45 perckor. Lengyelországban és a nyugatgaliciai arcvonalon az általános helyzet nem vál­tozott. Az ellenség előretöréseit a Nida alsó folyásánál, valamint Gorlice mellett és attól délre, rövid harc után, vissza­vertük. A­­Kárpátok számos szakaszában is­mét meghiúsultak az oroszok heves tá­madásai, így a lupkowi nyereg és az uzsoki szoros közti harcvonalon, to­vábbá az Opor-völgyben, ahol éjszaka is elkeseredett harc folyt és Wyszkow mel­lett. A kezünkre jutott nélgyszámu orosz sebesültön kívül AOO-nál több oroszt fog­ VILÁG ISIS. mérdni rá.­­ A Visztulától északra A német főhadiszállás jelenti: Keleten a helyzet változatlan. A legfelső hadvezetőség. Az augusztuvi erdőtől északra elért sikert és az oroszoknak Grodauba való visszavonu­lását, amit tegnap jelentett a német hadveze­­tőség, Berlinben igen nagyra értékelik. A né­­­met csapatok ezen az egész harcvonalon kellő megerősítést kaptak. Prasznisz felé az oroszok új erőket összpontosítottak, friss csapatokat vetettek a küzdelembe, hogy a németek állandó sikerű előnyomulását feltartóztassák. Nyugat­ról és északnyugatról a német csapatok a tá­madóik, északkeletről az oroszok­­kísérletez­nek támadással, de mindig eredménytelenül. Az orosz jelentésekből és az orosz lapok tudó­­sítóimak és szakértőinek megállapításából ki­derül, hogy az orosz hadvezetőség rendkívül ideges és nyugtalan, mert a német csapattmoz­­dulatok oly rejtve történnek, hogy teljesen tá­jékozatlan Bimdenburg tervei felől. Meg lehet állapítani, hogy az orosz túlerő csak arra al­kalmas, hogy mint most is történt, egy nagy­szerű német akció folytatását feltartóztassa, de kezdeményező képessége nincs és arra kény­szerül, hogy a németek terveit találgassa és előre ellensúlyozni próbálja. A Times jelenti Pétervárról: A 10-ik orosz hadtestnek a Mazuri-tavaknál történt meg­­­­semmisítése következtében rendelkezési álo­­l­mány­ba helyezett tizenkilenc orosz tábornok­­ elleni eljárás tizenkét tábornoknak a szolgálat­ból való elbocsátására vezetett, ezek közt a két hockosztá­lyparancsno­k is. Osszoviec ostroma A krisztiániai Aftenposten-ne­k jelentik Pétervárról, hogy a németek három frontban nyomulnak Varsó ellen és pedig az osszoviec­­iurzai vonalon, továbbá Plomzk és Prasznysz vidékéről. Rodzanovnál heves ütközetek foly­nak. Az osszavimi várterüktéhez tartozó Ruszki erődért már most heves harcokat vívnak. ■ Az összes orosz lapok nyugtalankodnak Osszoviec sorsa miatt és csodálkozásuknak adnak kifejezést, hogy­ a jelentett orosz nagy győzelmek után Osszoviec és a Bohron való át­jutás még mindig fenyegetve van. Varsóból kiutasított személyek, akik nemrégiben érkeztek Bécsbe, elmondták, hogy Varsó lakossága már számol azzal a lehető­séggel, hogy az orosz csapatok kiürítik Varsót Bár Nilkolajevics fővezér határozottan kijelen­tette, hogy Varsót, amely különben bevehetet­len erősség, az orosz csapatok utolsó leh­ette­­­tükig védeni fogják, mégis bizonyos intézkedé­seket tesznek a helyőrség elvonulása esetére. Az intendantúra székhelyét már áthelyezték Vilmába. Az egészségügyi főnök szintén el­hagyta Varsót és a kórházakban fekvő katonák nagy részét is más városokba szállítják. Hallgat az ostrom A Dardaneláikat ostromló flotta elhallga­tó®. A sok sikertelenség után, mely csak az angol és francia hajóikban tett nagy kért, jobbnak láttá­k a bombázást beszüntetni. A­ csapatszállítást várják-e, hogy azután kezdje­nek együttes támadást, vagy már előbb is hozzáfognak az ostromhoz, azt természetesen nem lehet előre megállapítani. Az eddigi ostrom gazdag tapasztalat­aikat szolgáltatott az­ angol és francia­­ flottának, mely semmiféle eredményt nem tudott elérni, az ostrom kiba­társtalanságáról. Az ellenség most Szmária be­vételét tűzte ki közvetlenebb célul és a kis-­ ázsiai parti város erődítményeit lövi. A török védelem nemcsak a hajók ostromát viszonozza sikerrel, hanem el van készülve a szárazföldi támadás visszaverésére is. A törökök megerő­­sítették a Fekete-tenger partján fekvő Midiát, hogy ott minden partraszállás lehetetlen le­gyen. Ez válasz azokra az orosz híresztelé­sekre, hogy Odesszából egy százezer főnyi sereget fogna­k Konstantinápoly ellen küldeni. Csend a Dardanellák előtt ,1 főhadiszállás közli: Három nap óta az ellenség nem tett komoly tá­madási kísérletet a Dardanellák ellen. E hó 11-én éjjel két aknakereső hajó, egy cirkáló és néhány torpedónaszád védelme alatt közeledett az akna­vonalhoz, könnyű ütegeink azonban megrongálták a cirkálót és elsülyesz­­tettek két aknahajót. Egy harmadik aknakereső hajó aknába ütközött és elsülyedt. Az ellenségnek az a kísér­lete, hogy az aknákat eltávolítsa, eszerint teljesen meghiúsult. A többi harctérről nincs lényeges jelenteni való. A Milli a főhadiszállás következő kVB-* mündkéjét közli: A kaukázusi frontról­­nincs semmi jelenteni való újság. Tegnap éjjel üte­geink néhány aknakereső hajót, amelyek az aknavona­lhoz közeledtek, elsü­g­yesztettük. Az ellenség ma semmiféle akciót sem folytatott a Dardanellák ellen. Hadihajóink az Aegei-ten­gerben megtorpedóztak egy ellenséges torpedó­­hajót és két ellenséges hadihajót. Ugyanerről a támadásiról je­lenti a Wolff - ügynökség kiküldött tudósítója Csanak Kaié­ból. A szerdáról csütörtökre virradó éjjel két napi szikn­ét után volt az első nagyobbszabású harc. Este tizenegy óraikor egy angol cirkáló és több torpedónaszád erélyes tüzelést kezdett. A Dard­inossi fényszórók működni kezdtek és

Next