Világ, 1924. november (15. évfolyam, 232-256. szám)
1924-11-01 / 232. szám
A Világ a polgári jogok harcosa. Tiszteli a tudomány, a művészet és a gondolat szabadságát. Oltalmazza a gyengéket, az elnyomottakat, az üldözötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek ás a bosszúnak. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében elsorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekezetek egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkészségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei Iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gazdasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. XV. ÉVFOLYAM ÁRA 4000 KOROSA / TOfif stacriiorsiaa mfKiijlioiHs.il a Hemo- és a fokozott műveltségtől várta. Nem Világ ereji.^ .tiszta meggyff/tftlés; megtörhetik, yde meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli mások meggyőztid&it'trXL^J'OM üzen m elvek rejtőző és üzletnek. A Világ élén Z ild Holimng Ajt fárfmtörekvéseket szolgál, nem pénzkuli a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak; kardja a szebb, jobb és tisztább magyar élet gondolatának. Bi.inMm.is.vsamuri, ♦ 2 3 2-1 K SZÁM * BUDAPEST, SZOMBAT 1924 NOVEMBER MacDonald és Magyarország Néhány egyszerű, világos tényt sorakoztatunk egymás mellé, figyelmeztetésül azoknak, akik túlságosan nagy örömmel fogadják a konzervatív párt választási győzelmét Magyarországon.* Az angol konzervatív párt volt a szövetségese Clémerccaunak a trianoni béke felépítésénél, míg az angol munkáspárt élesen ellenezte a békekonferencia térképgyártását , és ellenezte a liberális párt most kibukott vezére is, Asquith. Tehát nem illik ujjongani Asquith bukásán és nem illik zászlókat kitűzni MacDonald bukásának örömére, mert Magyarország ügyének és a jobb magyar béke ügyének csak igen kevés pretektora volt a békekonferencia döntéseinek idején : az a munkáspárt, amely most távozik az angol miniszteri székekről, azután a liberális pártnak az az Asquithcsoportja, amelynek vezére nem kapott mandátumot, és végül az a Francesco Nitti, aki mint olasz miniszterelnök a javítások reményében többször késleltette a végleges ítélet kimondását Magyarország felett, és most zürichi emigráns Brunto Mussolini jóvoltából. Nem illik uton admi akkor, amikor Angliában megválik a hatalomtól egy olyan párt, amelynek belügyminisztere követelte a békeszerződés igazságtalan, erőszakos rendelkezéseinek gyors, radikális megváltoztatását, a miniszterelnök pedig nem dezavuálta belügyminiszterét. Tessék visszaemlékezni arra a kegyetlen hadüzenetre, amellyel Henderson fordult a párizsi békekonferencia szerinte végzetes munkája ellen, amikor Burnleyben tartott programbeszédet, mint a Home Office elnöke, és tessék visszaemlékezni arra az alsóházi vitára, amikor a jobboldali szónokok sora hiába próbálta a belügyminiszter által tett kijelentések visszavonására bírni Mac- Donald miniszterelnököt. Nem illik tehát zászlókat kitűzni a Mac- Donald-kormány bukásának örömére, amint kissé illetlen volt ujjongani akkor, amikor a római csőcselék Benito Mussolini parancsára, vagy elnézésével feldúlta és kirabolta Nitti villáját, mert Nitti becsületes, komoly harcot vívott Magyarországért a sanremói konferencián és Nitti azóta is szót emelt néhányszor a magyar béke utólagos revíziójának feltétlen szükségessége mellett. Egyszer a Világ hasábjain is... Az angol konzervatív párt Clémenceau szövetségese volt, és az angol munkáspárt még ma sem adta fel a harcot Clémenceau békéje ellen : ezt nem illik elfelejteni azoknak, akik ujjongtak már 1919 november tizenhatodikán is, a francia nemzeti blokk nagy választási győzelmének napján, pedig 1919 november tizenhatodikán vesztette el Magyarország végleg a háborút, és a francia nemzeti blokknak a magyar jobboldal által olyan örömujjongással fogadott győzelme ütötte a pecsétet a trianoni békére. Nem illik tehát ujjongani , és azonkívül nincs is ok az ujjongásra, még akkor sem, ha valakinek fontosabb a konzervatív eszme győzelme az angol politikában, mint Magyarország jövőjének nagy érdeke. Nincsen ok azért, mert a leadott szavazatok számának az összeállított újabb statisztikája szerint a munkáspárt szerdán 6.502.000 szavazatot kapott a tavalyi 4,508.500 szavazat helyett, tehát kevés híjján egymillióval szaporította szavazatainak számát. A kormányzás tizedfél hónapja egymillió új szavazatot szerzett a munkáspártnak, és az ellenzékiség tizedfél hónapja talán megszerzi majd a munkáspártnak azt a másik millió szavazatot, amely teljesen megfordíthatja az angol belpolitikai helyzetet. És nincsen okuk ujjongani azoknak, akik a maguk kis játékainak kellemetlen ellenőreit látták a munkáspárti kormányban. Az ellenőr szerepét betöltötte a munkáspárt akkor is, amikor alig volt több, mint hatvan képviselője az alsóházban : betöltötte akkor, amikor a bolsevizmus magyarországi győzelme alatt küldötte ide Wedgwood ezredest, aki most tagja volt a MacDonaldkormánynak, néhány társával azért, hogy az angol munkáspárt szavával próbáljon megállást parancsolni a terrornak. Mert ne tessék elfelejteni : az angol kormány konzervatív miniszterei szabad utat engedtek a bolsevizmusnak, és csak az angol munkáspárt próbált segíteni a bolsevista terror által elnyomott magyar népen. Azután pedig: a munkáspárt igen érdekes interpellációkat tudott az alsóház elé terjeszteni akkor, amikor képviselőinek száma még igen távol állott a százötvenkettőtől, és szavazatainak száma igen távol állott a hatodfélmilliótól. Amiben feszélyezve voltak a munkáspárti miniszterek, azt feszélyezettség nélkül tehetik meg az ellenzékbe vonult munkáspárt vezérei, és az angol parlamentben nem szoktak válasz nélkül maradni az interpellációk százai. Sőt az a Curzon márki, aki külügyminisztere volt és alighanem külügyminisztere lesz a konzervatív kormánynak, felelt már ilyen interpellációkra, és felelt úgy, hogy a válaszra talán még ,emlékeznek egyesek Magyarországon ... A munkáspárt az ellenzéki padokról sem fog beavatkozni Magyarország belügyeibe, de Magyarország belügyeit a törvényes rend érvényesülése határolja körül. Ezt szükségesnek tartottuk elmondani azon a napon, amelyen búcsúznak egy nagy birodalom miniszterei, és a jobb magyar béke barátai a tizedfél hónapon át kezükben tartott kormánytól. Franche d’Espérely a belgrádi szerződésről Párizs, október. (A Világ kiküldött munkatársától.) -Conseil Supérieur de la Guerre, Boulevard des Invalides 4 bis. Tehát itt, az óriási invaliduskomplexumnak, ennek a bár komor, de gyönyörű barokk épülettömegnek oldalsó szárnyában élt és dolgozótt éveken keresztül az az összetett agy, amely végre is térdre kényszerítette a germán isteneket, Hindenburg-Wolánt, Ludendorff-Donárt . Szürke, magas kőkerítés, vasbádogos ajtó. Előtte rendőr, belül katonai poszt. A hosszú kerítés előtt a világháború invalidusai mechanikus draisineken „sétálnak", közben dadák gyerekkocsikat bubusgatnak, — a voltás a leendő háború áldozatai találkoznak itt a nyirkos őszi életben, az avartalan fák alatt, s a Nap, szegény, már nem tudja a nyálkás ködöt áttörni. A legfőbb haditanács épületében mingvárt és sürgősen bevezetnek a gyönyörű, régi fogadószalonba (a folyosókon és az előcsarnokban a parancsnoknak, Franchet d'Espéreynek a rendeletére, senkinek, még lisztének sem szabad tartózkodnak). A falakon Mozin festményei Napóleonnak az angolok ellen vívott háborúiból. Hogy érezhették itt magukat a világháború idején az angol tisztek ?! S hogy érezhetik itt ma magukat, amikor színházban, utcán, sajtóban mind erősebb lesz az angolellenes áramlat. Hiszen csak tegnap láttam egy kis nyomtatott falragaszt: — Frangais : l'Anglais the fait plus de mai avec sa Livre que le Roche avec la Guerre ! Francia! Az angol nagyobb bajt hoz rád a fohtjaival, mint a német a háborújával. Közben benfemtes tisztek — civilben és imifcaminban — fogadják a látogatóikat : szigorú klauzúra van, akár csak egy kolostorban, — idegemnek, még hia tábornok is, nem szabad az ajtón belljebb kerülnie. Végül értem jön a marsa® segédtisztje, szimpatikus fiatal, ember, szürke civilben, s visz magával a monsai-paraincsirnokhoz. Jó jel: áttörtem a sklauzurát. Csak alanyi időm van még, hogy ijedten megkérdezzem az adjutánstól, mit tegyek a felsőkia hálómmal és kalapommal. — Ugyan, van ott a szobában elég szék, csapja le valamelyikre, —s máris nyitja az ajtót s betuszkol rajta. Éppen valami udvarias bemutatkozásba fognék, amikor a tábornagy máris gyors egymásutánban, pattogó parancsszó hangján rámrivall: •— Üljön le, ne üljön le már!Az az érzésem volt, hogy no, most kezdődik a hadd-el-hadd, csak azért hivatott be, hogy összeszidjon, amiért őt a maréchal de France-ot háborgatom ilyen bagatellekkel, mint aminek az előző nap bemutatott kérdéseim voltak. Pedig, ha tudná, hogy ezeken a kérdéseken egy csomó embernek a becsülete, az igaztalanul megtámadott becsülete múlik és múlik egy országnak tragikus katasztrófája.) A tábornagy meglátja a kezemben a jegyzőkönyvet s máris folytatja a kommandót: — Elolvastam a kérdéseit. Először is azokra felelek. Nyissa ki a könyvét és írja. Első kérdésem így szólott: Arz vezérőrnagy, a monarchia utolsóelőtti vezérkari főnöke, a pár hét előtt megjelent emlékirataiban — ezt az állítását részletesebben nem bizonyítva — azt mondja, hogy az olasz Diaz tábornok volt kizárólag megbízva az egész Osztrák-Magyar Monarchiára szóló fegyverszünet megkötésével. Ennélfogva Expelllenciád nyilván jogtalanul cselekedett, amikor a Károlyi-kormánnyal külön fegyverszünetet kötött a magyar frontra vonatkozólag. Károlyi gróf pedig — körülbelüli ez az értelme akövetkeztetésinek — ezzel okozta Magyarország összeomlását. Igaz, hogy nem Exoalkmedád, hanem Diaz tábornok volt az egész Monarchiáraszólló fegyverszünet megkötésével megbízva ? — írja. — Először. Soha semmiféle olyan instrukció nem érkezett hozzám, mintha Diaz tábornok kaphatott volna felhatalmazást a szövetségesektől, az egész Ausztria-Magyarországgal kötendő fegyverszünet tárgyában. Ez nem is igen volt lehetséges, mert hiszen Foch Franciaországban, Diaz Itáliában, én a Keleten és Allenby a szíriai fronton teljhatalmú és egymástól független parancsnokok voltunk. A mi meghatalmazásaink egyformák voltak (nos pouvoirs étaient égaux) és csakis a Versaillesban székelő szövetségközi haditanácstól függöttek. — Az, amit én tudtam, az felfogott rádiók útján jutott hozzám. — Azt, hogy a budapesti kormánnyal külön tárgyaljak, teljesen természetes dolognak láttam, mert hiszem a csapataim már benyomultak Transleitániába (a Lajtán inneni monarchia-részbe), holott a Diaz csapatai Cisleitániában (az osztrák részben) voltak, amely pedig tudvalevőleg sosem volt része a Szent István koronája alá tartozó királyságnak. Második kérdésem ez volt: Igaz-e, amit Paul Azan állít, hogy Excellenciád el volt rá szánva, ha a magyar fegyverszünet nem következik be, hogy benyomul Magyarországra és Magyarországon keresztül a németek házába? — írja tovább. — Másodszor. Szándékom az volt, hogy Budapesten, Bécsen, Prágán és Drezdán keresztül Berlin felé törjek fel. Ennélfogva érdekemben állott, hogy — úgy, mint ahogy a bolgárokkal tettem — minél előbb a magyarokkal is fegyverszünetet kössek azért, hogy vízi és vasúti szállító eszközeik felett rendelkezhessek, s hogy így gyorsan és fáradság nélkül szállíthassam a csapataimat. — Ennélfogva arra kellett törekednem, hogy Magyarországon rend uralkodjék. Hiszen november 6-án, az napon, amikor Belgrádba érkeztem, nem lehetett feltételezni, hogy a november 11-iki német fegyverszünetet olyan rohamosan fogják megkötni. Közben most egy másik marsall látogatását jeleníti be a segédtiszt. Erre Franchet d’Esperey úr azt mondja, hogy menjek újra a szaténba. Bizonyos idő múltán újra köretni fog. Jó idő múltán megjelenik a segédtiszt s az idő előrehaladt voltára hivatkozva, bocsánatot kér a marsall nevében, hogy most nem folytathatja a nyilatkozatot. Ha lehet, jöjjek el délután három órára. Amikor délután bejelenttettem magamat, a marsall nyomban fogad. — No, vegye csak elő gyorsan a jegyzőkönyvét, sietnem kell, mert utazom. (A hangja már sokkal kevésbé pattogó. Levetette a miles gtoriosus köpenyét, félretette a marsallbotot. Most már talán közvetlenebb formája lesz az intervjúnak. Nem csalatkoztam.) Olvasás közben, valamint az aláírás után még bővebb beszélgetés fejlődik ki közöttünk. A szerbekről, románokról és szlovákokról szóló résznél közbevetem : — Engedje meg, mon maréchal, hogy megkérdezhessem : a belgrádi szerződésben benne volt az, hogy a polgári közigazgatás továbbra is a magyar hatóságok kezén marad; miért nem tartották be ezt a pontot a szövetségesek? — Ez a pont csak a „magyar" területre szólott s nem egyúttal arra is, amelyen a szerbek s a többi nemzetek laknak. Amikor ahhoz a mondathoz ér, hogy arra törekedett, hogy Magyarországon rend uralkodjék, hozzáfűzi a marsall .„ Franchet d‘Espérey felolvastatja magának az eddig diktált mondatokat. — írja tovább. — De Franciaország a népek szabadságáért viselte ezt a háborút. 1848-ban szívvellélekkel a magyarok oldalán volt a Habsburgok ellen, gondoljon Kossuthra, Bemre, Görgeyre (Dzsördzséi, — így ejti ki a nevet), akik minden szimpátiánkat kiérdemelték. Franciaország ezzel csak folytatta XIV. Lajos hagyományait, aki, mint tudja, Thekelyt és Pagodckit (— Rákóczi —, bátorkodom helyreigazítani, amit a marsall jószívűen megismétel és tudomásul vesz) támogatta az Osztrák Ház ellen. — Ennek azonban az volt az okszerű következménye, hogy a magyaroknak (— mádzsárt mond a marsall következetesen —) bele kell nyugodniuk abba, hogy a szerbek, románok és a szlovákok felszabadították magukat. A harmadik kérdésem így szólott: Miután nálunk igen sokan s most legutóbb Arz tábornok is azt mondják, hogy ha Károlyi nem kötötte volna meg a belgrádi fegyverszünetet, akkor Magyarország sikeresen és fegyverrel védhette volna meg a határait Excellenciád hadserege ellen, tudni szeretném, minő nagy volt ez a hadsereg, hogy váljon tényleg lett volna-e reményünk a sikeres ellenállásra ? Könnyű mosoly fut végig a marsall arcán. — írja. — 1918 november elsején a Dunához érkezve, 6 szerb, 3 francia, 1 görög gyalogsági divízió, továbbá 1 szerb lovassági divízió és 1 francia lovassági nagy brigád (— itt számolgatva a fejében e brigád alkotórészeit, mintegy önmagát ellenőrizve —) állott közvetlenül a Duna mentén. — Miután az élelmezés utánpótlása ezekben az első napokban, a rohamos előnyomulás következtében, nem lett volna az egész hadseregemre nézve egyszerre keresztülvihető, azért úgy rendelkeztem, hogy emögött az első lépcső mögött vonuljon fel a második lépcső, amely Bulgárián át vonult fel a Dunához, hogy ott vízi úton szállítsam a magyar határ felé. Ez a második lépcső 4 francia, 2 olasz, 1 angol és 2 görög gyalogsági divízióból állott. — Ezeken kívül rendelkezésemre állott a román hadsereg, amely november 6-ikától kezdve újra mozgósítva volt és 12 divíziót tett ki. Szerbia felszabadítása következtében pedig módunkban volt 6 újabb szerb divíziót felállítani. Hiszen gondolja meg, hogy csak az egyik kis szerb fiúban (Franchet d’Espérey a nevét is megmondotta) több, mint ezer szerb hadifoglyot hagyott ott az önök hadserege. Mindezeken felül pedig, ha éppen tetszik, Konstantinápoly felé marsolás közben még 3 angol, 1 francia és 6 görög divízióm volt, amelyek ott nem voltak már feltétlenül szükségesek és így — szükség esetén — ezeket is észak felé tolhattam volna. — Számítsák össze. Ez összesen 47 gyalogsági és 2 lovassági divízió, csupa kombattáns, amihez természetesen hozzá kell számítani a megfelelő tüzérséget és egyéb hadi felszerelést. — Ez a válaszom a harmadik kérdésére ! Megkérem a marsallt, hogy aláírásával autorizálja az interjút. A marsall erre gondosan átolvassa újra az egész kéziratomat, s a végéhez, hozzáírja : ."— Én szántszándékkal nem kötöttem kemény (dur) fegyverszünetet a magyarokkal. Ha nem jön közbe a szerencsétlen bolsevizmus, akkor ma ott állanának, ahol a bolgárok, akik — látja — már a békeszerződésben is tetemes könnyítéseket értek el a többi ellenségeinkkel szemben. — Igen ám — vágtam merészen közbe —, de hisz azt éppen a szövetségesek okozták, hogy Magyarország bolsevizálódott. Gondoljon csak rá, mon maréchal, hogy Vyx őrnagy hogyan osztogatott parancsokat, s a magyar kormány hogyan tiltakozott, kért, könyörgött, mindhiába, hiszen önök még csak válaszra. Nem méltatták a magyar kormány átiratai.