Világgazdaság, 2014. szeptember (46. évfolyam, 168/11428-189/11449. szám)

2014-09-01 / 168. (11428.) szám

HÍRSÁV Komoly fejlesztés a GYSEV Cargónál KÖZEL EGYMILLIÁRD forintos beruházással bővítette sop­roni intermodális szolgáltató központjának kapacitását a GYSEV Cargo Zrt. - közölte a társaság szóvivője. Rázó László tájékoztatása szerint a 41 tonna teherbírású por­táldarut 890 millió forintért szerezték be; ehhez az Új Széchenyi Terv pályázatán 388 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a társaság. A beszerzés a vasúttársaság soproni kon­téner-termináljának fejlesz­tésére indított 1,3 milliárd forintos projekt része. ■ MTI Visszaesett júliusban a japán járműgyártás japánban visszaesett a jár­műgyártás júliusban éves szinten, 11 hónapon belül először jegyeztek fel csökke­nést, ugyanakkor hét hónap után most először nőtt a járműexport. A japán jármű­gyártók szövetsége pénteken azt közölte, hogy a sziget­­ország járműgyártása 1,7 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest a múlt hónapban. Japánban 894 742 gépkocsit, tehergép­járművet és autóbuszt gyár­tottak júliusban. A járművek exportja 0,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz vi­szonyítva. Japán 414 273 jár­művet értékesített külföldön júliusban. ■ MTI VÁLLALATOK ÉS PIACOK 2014. SZEPTEMBER 1., HÉTFŐ Javuló eredmény a Bau-Transnál fejlesztések Eléri a hárommilliárd forintot a társaság idei árbevétele Ebben az évben már nulla körül alakul a Bau-Trans Kft. üzemi eredménye, és ezzel várhatóan vége szakad a négyéves lejtmenetnek. A cég túlméretes közúti fu­varozási üzletága ugyanis igen erősen kezdte az évet. Demeter Kálmán „Ebben az évben elérjük a 3 milliárd forintos árbevételt, miután július végéig 9 száza­lékkal nőtt a forgalmunk. Az is biztosnak látszik, hogy az üzemi eredmény már nullszal­dós lesz, de az adózott ered­mény sorban még negatív érték lesz” - mondta Papp Zoltán, a Bau-Trans Kft. ügyvezető igaz­gatója, hozzátéve, hogy az idei pozitív fordulat révén a jövő évben már 4-5, több mint hat­van tonna teherbírású trélerrel akarják bővíteni a járműállo­mányt. A túlméretes közúti szállításban használatos nagy teherbírású trélerek darabja 400-500 ezer euróba is kerül­het. Jóllehet ezek megtérülési ideje öt-hét év, a túlméretes fu­varozásban piacvezető pozíciót kiharcolt negyedszázados vál­lalat úgy látja, elérkezett a jár­műállomány bővítésének ideje. Az építőipar mélyrepülése miatt a kft. az elmúlt négy év­ben veszteséges volt, ezért ezekben az években csupán az eszközállomány állagmeg­óvása volt a cél. Most pedig, hogy élénkülés tapasztalható az építőiparban, az ötven tré­lel rendelkező cég tíz a nehéz­­gépszállító flottáját kívánják 15-re bővíteni jövőre. Az évente 1800-2000 túlméretes fuvar­­feladatot végző társaság első­sorban az osztrák anyaválla­lattól, a Felbermayr Holding GmbH-tól bérelt járművekkel szállít az acélszerkezetű ele­mek mellett transzformátoro­kat, generátorokat, présgépe­ket, magas- és mélyépítéshez használandó eszközöket, hazai és külföldi vállalkozások meg­rendelései alapján. Miután az osztrák anyacég nagy tételben, olcsóbban vásárolja az eszkö­zöket, ezért a leányvállalatok hosszú távú bérleti szerződé­sek alapján használják az adott országban forgalomba helye­zett trélereket. A Felbermayr Holding tíz nyugat-európai leányvállalata mellett öttel rendelkezik ré­giónkban, de ezek közül a ro­mán, a szlovák és a magyar leányvállalat a legnagyobb. Amint Papp Zoltán mondta, mindhárom országban ugyan­azokkal a gondokkal küszkö­dik a tulajdonos, nyomott árak, a nyugati piacokhoz képest sokkal szürkébb a gazdaság. A „fehéren” működő cégek ilyen gazdasági környezetben nem tudnak nyereséget ter­melni. „Folyamatosan szűkülő piacon kellett talpon maradni 2008 óta. Csak azt tudtuk el­érni, hogy javítottuk az eszkö­zök kihasználtságát. Tavaly a daruink éves kihasználtsága meghaladta a 75 százalékot, ami ebben az ágazatban ext­rém magasnak számít. De a nyomott díjak mellett és fehér üzemeléssel így sem tudtunk nyereségesek lenni” - mondta Papp Zoltán. A céget 2004-ben vásárolta fel a Felbermayr Holding és akkor merült fel a portfolió Növekvő dolgozói létszám a tíz éve 14 fős kft. ma 90 em­bernek ad munkát. A hetven tagú fizikai állománnyal csak­nem megegyező azok száma, akik a várólistán vannak: so­kan akár éveket is várnak, hogy a Bau-Transhoz kerülhessenek. Fluktuáció azonban szinte kizá­rólag a fél éves betanulási idő alatt tapasztalható: a nemzetközi szállítmányozás­­ban dolgozó közúti sofőröknél a nettó átlagfizetés 380-400 ezer forint között mozog havonta, míg a darukezelők általában 230-240 ezer forintot kapnak kézhez. bővítésének ötlete, így a köz­úti fuvarozó Bau-Trans 2006- ban megkezdte a daruzást is, de két év múlva jött a világ­válság, ami az elmúlt évig fo­lyamatos recessziót okozott az építőiparban. A kft. pedig a daruzási üzletág miatt veszte­séges lett, pedig a 60 tonnánál nagyobb tömegű, túlméretes fuvarozási üzletág már 25. éve nyereségesen működik. Az üzletág erősen kezdett idén. A cég egyebek között tengeri ki­kötőkbe szállított óriástransz­formátorokat magyarországi gyártóktól, illetőleg acél híd­szerkezeteket Szlovákiából Franciaországba. Bau-Trans Nemzetközi Fuvarozó és Szolgáltató Kft. (millió forint) 2012 ÁRBEVÉTEL 2 714,6 ÜZEMI EREDMÉNY -201,0 HipS ADÓZOTT EREDMÉNY -222,9 KEZESI MÉRLEG SZER. EREDMÉNY -222,9 SAJÁTTŐKE -217,5 HOSSZÚ LEJ. KÖT. 0,0 ■■] MÉRLEGFŐÖSSZEG 693,5 VG-GRAF1KA FORRÁS: IM, OFTEN # % HIRDETÉS 4» u VILÁGGAZDASÁG KONFERENCIA Őszi konferenciák a Világgazdasággal A Világgazdaság-konferenciáknak már nagy múltja van. És remélhetőleg nagy jövője. A program kialakításában olvasóinkra is számítunk. Szakmai-pénzügyi támogatóként is. Legyen Partnerünk 2014-ben is! Bővítse Ön is a hiteles információkat támogatók körét! Ízelítő az őszi konferencia-tervekből: ■ Exportexpanzió: hová, hogyan, kivel, mivel? (szeptember) ■ Multi cégek - multi lehetőségek (október) ■ Nemzetközi szolgáltató központok Magyarországon (november) ■ Beindult a vállalati hitelezés? (november) ■ Önkormányzatok,2015 (december) És Ön mit javasol? Miben működjünk együtt? Várjuk javaslataikat! Elérhetőségeink: Tel.: (+36-1) 489-1115; fax: (+36-1) 489-1169 e-mail: andrea.moharos@vg.hu A VILÁGGAZDASÁG kiadójának üzleti portfoliója: VILÁGGAZDASÁG manager magazin 65& VILÁGGAZDASÁG \\év/ KONFERENCIA

Next