Világosság, 1963. január-június (4. évfolyam, 1-6. szám)
1963 / 1. szám - Balló István: Az állam és az egyházak viszonyának néhány kérdése
ahhoz, hogy dacolhassanak a dolgozók hatalmával. Mindszenty ez idő tájt még kiközösítéssel fenyegette meg azokat, akik támogatták az iskolák államosítását, reakciós papok Mindszentyvel az élen államellenes összeesküvésekben vettek részt. Csakhogy számításaikban csalódtak : mindez ellenkező hatást váltott ki, mint szerették volna. A vallásos, de politikailag már öntudatosabb dolgozók nemhogy támogatták volna az egyházi reakciót, mindinkább szembefordultak ezzel a nyíltan reakciós, az „úri Magyarország” visszaállítására törekvő politikával. Mindszenty támogatói törekvéseiket nem tudták érvényre juttatni, a fejlődést feltartóztatni. A földreform, majd a malmok, bankok, ipari vállalatok államosítása elzárta az egyház kizsákmányolásból eredő jövedelmének forrásait. A hívő tömegek állásfoglalása a népi demokrácia mellett — tehát a katolikus egyház politikai befolyásának csökkenése — és a gazdasági hatalom elvesztése végül is arra kényszerítette az egyház vezetőit, hogy keressék a megegyezést. Az 1948—50 között megkötött egyezmények után megszűnt az egyház nyílt szembenállása népi demokratikus rendszerünkkel, csökkent a reakciós erők befolyása és nőtt a haladó papoké. A lojális áramlat erősödésében szerepe volt a szocialista állam által az egyházak részére nyújtott anyagi támogatásnak is , hiszen nyíltan harcolni a szocializmus ellen és közben az anyagi segítséget elfogadni államától, ez hosszú időn át nem lehetséges. Megalakultak a papi békebizottságok, és tevékenységük, mely népünk helyeslésével találkozott, azt jelentette, hogy most már az egyházon belül is szervezett erő lép fel az egyházi reakcióval szemben.,17, papi csoportok progresszív politikai állásfoglalása, amiben a hívők hangulatának változása jutott kifejezésre, jelentős befolyást gyakorolt az egyházi vezetőkre is abban az irányban, hogy lojális magatartást tanúsítsanak rendszerünk iránt. A papi békemozgalom — a reakciós rágalmakkal szemben — kumentálta : az állampolgári kötelességek teljesíse és az aktív hitbuzgalmi tevékenység egyidejű lytatása lehetséges. A reakciós erők természetesen nem adták fel a harcot a szocializmus ellen. A hivatalos egyházi vonal mellett létrejött egy illegális vonal is, amelynek kialakulását egyes egyházi vezetők is támogatták. Lelkes buzdítást kaptak ebben egyes nemzetközi egyházi szervektől és a háborúra spekuláló imperialista monopoltőkésektől is. Reakciós nyugati egyházi körök az uszító politikai anyagok tömegét juttatták illegálisan az országba és a reakciós papok terjesztették azokat stb. Különösen a Vatikán buzgólkodott e téren : XII. Pius pápa egyenesen „megtiltotta”, hogy papok és hívők a szocializmust írásban, szóban, vagy cselekedetben támogassák. Egyike az 1950-es években elhangzott 2 karácsonyi szózatában „ártalmas tendenciának” bélyegezte a szocialista országok egyházaiban megnyilvánuló, az állammal való normális viszony kialakítására irányuló törekvéseket. Hangoztatta, hogy nem jöhet létre megegyezés akkor, ha az állam „tagadja a közös abszolút értékeket” és még bibliai idézettel is bizonygatta: „összeegyeztethetetlen dolog, hogy valaki az Úr asztalánál és az Úr ellenségeinek asztalánál is akarjon ülni.” Az egyházi reakció tehát — noha vereséget szenvedett — a megegyezés után is eleven maradt, és külföldről is ösztönzést kapott. Sőt, az ellenforradalom alatt ez az egyházi reakció gyorsan talpra ugrott és még az ellenforradalmi erők fegyveres leverése után is megpróbálta régi pozícióit visszaszerezni, az egész egyházat és a vallásos hívőket is reakciós politikai célok megvalósításához kötni. Ismeretes, hogy az ellenforradalom leverése után a munkás-paraszt hatalom visszaverte az egyházi reakció támadását is. Vereséget szenvedett a reakciós erőknek az az elképzelése is, hogy sikerül valamiféle „kultúrharcot” rákényszeríteniök a szocializmus erőire. Ezek az erők sok fontos egyházi pozícióból is kiszorultak és politikai befolyásuk is tovább csökkent. Ez természetesen még nem azt jelenti, hogy az egyházi reakció megszűnt volna létezni — működnek külföldi sugalmazói is. Még 1961 tavaszán is részt vettek reakciós papok államellenes összeesküvésben. És hogy milyen célokat tűztek maguk elé, azt bizonyítja az egyik illegálisan terjesztett röpirat szövege is : „Eljön az idő, amikor ti is azt a parancsot kapjátok Istentől : irts ! rombolj ! pusztíts !” Pártunk és kormányunk fontos feladatának tekinti a klerikális reakció politikai leleplezését, államellenes tevékenységük megakadályozását. De emellett a jövőben is a méltányos türelmesség alapján keresi az együttműködés javításának lehetőségét az egyházakkal. Az egyházak a Magyar Népköztársaságban szabadon működnek, hogy kielégítsék a vallásos emberek hitbeli és kultikus igényeit. Sajtótermékeket terjesztenek, búcsújáró helyeket tartanak fenn, fakultatív alapon hittan-tanítás folyik az iskolákban stb. Államunk emellett anyagi támogatást is nyújt az egyházaknak, a lelkészkedő papságnak. Nem engedheti meg azonban azt, hogy a vallás terjesztésének ürügyén reakciós elemek politikailag megosszák a dolgozókat, elvárja, hogy az egyházak is lépjenek fel a reakció ellen, segítsék a szocialista nemzeti egység erősödését. A szocializmus alapjainak lerakása hazánkban, különösen a mezőgazdaság szocialista átszervezése — ami a legutóbbi évek legjelentősebb forradalmi eseménye volt — nagy hatással van a vallásos tömegekre és egyházakra is. A papság többsége reálisan látja, hogy a mezőgazdaság átszervezésével új helyzet alakult ki. A vallás és az egyházak objektív társadalmi bázisa hazánkban is jelentősen csökkent.