Világosság, 1971. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)
1971 / 11. szám - Erdélyi Ágnes: Két Hegel: Adalékok egy marxista Dilthey-képhez
dott meg, egyben a tudományosság standardjeivel is szembekerült: amikor ugyanis a világnézeti kérdéseket tudománytalanságként félretevő pozitivizmussal az „élet teljességét” vagy a „fogalmilag megragadott életet” szegezik szembe, akkor ez éppen nem a lét racionalizálását — a hegeli út már járhatatlan —, hanem az értelem egyoldalúságainak irracionalista kritikáját jelenti. „Minden igazi világnézet intuíció — mondja Dilthey —, mely úgy keletkezik, hogy az ember benne van az életben.”A Hegel és Dilthey történelmi helyzetének itt vázolt különbségéből még egy alapvető eltérés származik: Hegel valóban történeti felfogásával szemben a végsőkig vitt Dilthey-i „historizálás” voltaképpen a valóságos történetiség feladását jelenti. Az élet teljes — egészen a történelmi relativizmusig menő — historizálása ugyanis lehetetlenné tenné az élet megértését , s az itt keletkező problémát Dilthey csak a történelem egzisztenciális interpretációjával — „a történelem az életre van ráutalva” —, az emberi szellem termékeinek történelemfelettivé emelt szellemtörténeti kontinuitásával — azaz a valóságos történetiség feladásával tudja biztosítani. Próbáljuk tehát Diltheyt Hegelhez való viszonyából megérteni, szem előtt tartva a Lukács által vázolt filozófiatörténeti párhuzamot, s a mögötte meghúzódó, mintegy „ellentétes előjelű” történelmi párhuzamot, mely az alapvető különbségek magyarázatául szolgált. Vizsgáljuk meg Dilthey Hegel-képét, hogy azután, Lukács Hegel-képével összevetve, az eltérésekből következtetéseket vonhassunk le Diltheyre nézve. Az összevetés az ifjú Hegel berni és frankfurti korszakának (1793—1800) két legalapvetőbb problematikájára fog koncentrálni. A „POZITÍV VALLÁS” HEGELI PROBLÉMÁJÁNAK ELTÉRŐ INTERPRETÁCIÓJA LUKÁCSNÁL ÉS DILTHEYNÉL A Theologische Jugendschriftenen végigvonul a keresztény vallás „pozitivitásának” gondolata. A keresztény hit az embert erkölcsileg külső hatalmaktól teszi függővé, kívülről, megfellebbezhetetlen elveket kényszerít rá, s így képtelenné teszi az önálló életvitelre , beleveti a függőség, a pozitivitás állapotába. Dilthey számára Hegel problémája az, hogy mi volt Jézus vallásában, ami a későbbi pozitivitás csírája lehetett. „Így fordul át a pozitív vallás keletkezésének kérdése abba a történeti problémába, hogy hol volt Jézus vallásában egy pozitív, egyházi, autoritatív rendszerbe való átmenet csírája?”. Lukács ezzel szemben abban látja Hegel problémáját, hogy hogyan történhetett az, hogy a görögök szabad népvallását a pozitív kereszténység váltotta föl. Lukács ezen belül a pozitivitás kétfajta értelmezését különbözteti meg az ifjú Hegelnél. Bernben (1793—1797) a francia forradalom perspektívájából Hegel még úgy látta, hogy az emberi függetlenség elvesztésének keresztény korszaka után reális történelmi feladat az antik ideál egyértelmű visszaállítása. Nem vallási okokból vezeti le azt, hogy a polisz vallását kiszorította a kereszténység, hanem azzal magyarázza, hogy a politikai-gazdasági viszonyok megváltozása (a római imperium kialakulása) elnyomorították az embert és adekvát vallásává tették a kereszténységet. Es Hegel Bernben úgy véli, hogy a kereszténység pozitivitása nem is haladható meg pusztán vallási úton: meghaladásához meg kell szüntetni a társadalom pozitivitását. Frankfurtban (1797 —1800) a francia forradalommal kapcsolatos illúziók már szertefoszlanak, s Hegel lemond az antik ideál visszaállításáról. A társadalmi pozitivitás állapotát adottnak véve úgy fogalmazza át problémáját, hogy hogyan élhetne az individuum ebben a társadalomban emberi életet. A kérdés tehát már nem az, hogy hogyan lehet a polgári társadalmat szétzúzni és mással felcserélni, hanem az, hogy hogyan állítható vissza a „boldogtalan” ember integritása, hogyan szüntethetné meg az ember legalább önmagában és a világhoz való viszonyában a fennálló pozitivitást, hogyan „békélhetne meg” a fennállóval. Ebben az összefüggésben megváltozik Hegelnek a kereszténységhez való viszonya: a keresztény vallásban találja meg az adekvát eszközt a kapitalizmusban dezintegrálódott individuum harmóniájának helyreállításához. A probléma itt így fogalmazódik meg : „Hogyan valósíthatók meg Jézus tanításai a tényleges életben?” Ha mármost megnézzük a hegeli szövegeket, azok egyértelműen a lukácsi interpretációt támasztják alá; az lesz tehát a kérdés, hogy mi az a problematika, melyet Dilthey meglát Hegelben. Dilthey szerint Hegel problémája az, hogy mi volt Jézus vallásában, ami a későbbi pozitivizmus csírája lehetett, s a szellemtörténet számára jellemző módon ez a történeti . „Die Typen der Weltanschauung und ihre Ausbildung in den metaphysischen Systemen”, Ges. Lehr. VIII. 99. o. 6 Dilthey Jugendgeschichte Hegelste (Ges. Sehr. IV.) a Berlini Akadémián 1905—1906-ban tartott előadásait tartalmazza. Az előadások azokra a szövegekre támaszkodnak, melyeket Hermann Nohl — Dilthey egyik tanítványa — adott ki Hegels theologische Jugendschriften (Tübingen 1907.) címen. Hegel ifjúkori írásainak kiadatását Dilthey szorgalmazta, s szorosan együttműködött Nohllal az anyag feldolgozásában. Nem független Dilthey hatásától, hogy a kiadvány címében a „theologische” jelző szerepel, Dilthey álláspontja szerint ugyanis Hegel ifjúkori írásai teológiaiak. Ami Lukácsnál az ifjú Hegel kulcsát jelenti, hogy ti. a „Theologische Jugendschriften”-ben a problémákat Hegel számára saját korának társadalmi problémái adják fel, az Diltheynél mint valami, a szöveghez képest külsődleges „trükk” jelenik meg. „Hegel azt a fogást alkalmazza, hogy a múltat abból próbálja mélyebben megérteni, ami őt jelenleg is történeti életként körülveszi” (Ges. Lehr. IV., 22. o.). Ezzel szemben a lukácsi interpretáció vezérfonala az, hogy hogyan tükröződnek a nagy európai társadalmi problémák (francia forradalom, napóleoni háborúk s hatásuk Németországban, stb.) Hegel fejlődésében. » Ges. Lehr. IV. 23. p. 8 .,Volksreligion und Christentum” és „Die Positivität der christlichen Religion”, Hegels theologische Jugendschriften, id. kiad. 1972. és 137—240. o. A legfontosabb szövegrészek egyébként Vidrányi Katalin kitűnő fordításában megtalálhatók a Világosság 1970. 11. számában.