Világosság, 1973. július-december (14. évfolyam, 7-12. szám)
1973 / 10. szám - Szigethy Gábor: Csokonai Vitéz Mihály halotti versei: "A lélek halhatatlanságáról
I Csokonai Vitéz Mihály fialotti versei ,,A lélek halhatatlanságáról” Egy kellemetlenül nedves-szeles napon, 1804. április 15-én Csokonai Vitéz Mihály felolvasta néhai mélt. Kohányi Kacsándi Therézia asszony, cs. és kir. aranykulcsos Kis-Rhédei Rédei Lajos házastársának eltemettetésekor Nagyváradon, a később A lélek halhatatlansága címmel ismertté lett Halotti verseket. Tüdőgyulladást kap, a halotti toron sem vesz részt s csak hónapok múlva ír levelet megbízójának, amikor már kézbe vette verseinek megcsonkított, a főúri és egyházi körök rossz ízlésének s tételes vallási dogmákhoz igazított gondolkozásának megfelelő, roncsolt szövegváltozat kinyomtatott példányát. Csokonai a temetést követő napokban betegen, összetörten feküdt, orvosa tanácsára a házból sem mozdulhatott ki, s a grófot s barátait legfőképpen az sértette : a költő nem tette udvarias tiszteletét, nem udvarolt a nemes halotti háznál, megsértette az etikettet, a megbízónak kijáró köteles tiszteletet. A halotti versek szövegét pedig álnokul csalták ki Csokonaitól, megcsonkították, kinyomtatták s amikor a költő tiltakozott, a gróf küldött neki száz forintot. Ennyire taksálta a költemény értékét. Csokonai pedig — a beteg és kiszolgáltatott és harmincegyévesen haldokló Csokonai — elfogadja a pénzt: „mint versifikátor, és mint a halotti pompára dolgozott egyéb kézmívesek”. Meggyötört teste még élt pár hónapot; a száz forint aligha lehetett volna elegendő a költő felépüléséhez. Ennyi, amit szokásban van tudni Csokonai Vitéz Mihály hatalmas költeményéről s megbetegedésének, tüdőgyulladásának körülményeiről. Mert ez szép és megható történet s egy igaztalanul elpusztult poétáért mindig akadnak hullatható könnyeink. S ha megsiratjuk, már nem is kell elolvasni a Halotti verseket. Amely csak alkalmatosságra írott költemény, grófi rendelésre összeeszkábált halottbúcsúztató, temetési pompacikornya, divatos sallang, ünnepi fecsely. Maga a költő is Alkalmatosságra írt elegyes verseinek előszavában így írt: „Én magam is megvallom, hogy ennek 610 a gyűjteményemnek nagy részét nem azért adom ki. „Sem 1666, sem kevesebb, csakk ember lehetek, Sem barom, sem angyal lenni nem szeretek mintha azokat a múzsákhoz méltónak tartanám". E mondatot sokszor idézték már, bizonygatva, hogy az alkalmatosságra írott versek a költő megítélése szerint sem tartoztak mindig remekei közé s így — mondják — a vitám et sanguinem hevületével megírt Az igazság diadalma vagy a Tisztelő versezett. Vay Miklós úrhoz s más hasonlók is bekerültek e kötetbe, amely verseknek legfeljebb ha részletei emelkednek igazán költői régiókba. De ez előszónak van egy más mondata is, amelyet ki tudja miért, de ritkán szokás idézni. Így hangzik: „vágynak, amelyeket parancsolatból nyomtatásra adtam". Csokonai Vitéz Mihály tudta mi mennyit ér s hogy milyen az a világ, amely őt körülveszi. De a Halotti versek a köztudatban alkalmatosságra írott költeményként tapadt meg, rendelésre gyártott, szép részletekben bővelkedő, ámde középszerű alkotásként, s vagy hellyel-közzel vallásos műnek dicsérték, a lélek halhatatlanságában újra hivő, a materializmus téveszméitől megszabaduló költő istenes fohászának —s kedvelték ezért kicsit; vagy idealista tévelygésnek látták, elvesztését-megcsorbulását korábbi materialista világnézetének — s ezért nehezteltek rá, szintén nem nagyon. Végül is a Halotti versek mindig az életmű fátyolborította helyeire szorult. Senki nem kedvelte igazán, mert semmilyen egységes képbe nem volt beilleszthető, iskoláskönyvek példatárába nem volt belesűríthető, nem volt tételekhez igazítható, nem volt egyértelműen materialista vagy idealista versezet, nem volt tanköltemény. Nem volt lobogóra felírható diadalének. Sőt: ellentmondásos költemény volt s többnyire többértelmű. Axiómákhoz szoktatott fülű ideológusok számára pedig egyszerűen zavaros, így a költeményből a keletkezés körülményeinek, a szakadó esőben szerzett tüdőgyulladásnak s a költő levélbeli fanyar-keserű tiltakozó gesztusának romantikusra hangolt meséje élt tovább. A mese egyértelműbb volt ugyanis, mint a költemény.