Világosság, 1998. január-június (39. évfolyam, 1-6. szám)
1998 / 5-6. szám - HOMMAGE À ISAIAH BERLIN - Berger, Marilyn: Isaiah Berlin, 1909-1997
Hommage à Isaiah Berlin egyik dolgot csináltam a másik után. Amikor valami alkalom kínálkozott, megragadtam. Életem lényegében terv nélküli.” Mikor azt mondták neki, hogy olyan embernek ismerik, aki örömét leli az intellektuális életben, azt válaszolta: „Az örömnek örülök.” A sok örömet okozó lehetőségek közé tartozott washingtoni megbízatása a második világháború alatt, munkája Moszkvában a háború után és hosszú kapcsolata Oxforddal. Akármit csinált, minden mögött ott rejtőzött hite a gondolatok magasabbrendűségében. „Amikor éppen azok hagyják figyelmen kívül a gondolatokat, akiknek oda kellene figyelni rájuk-vagyis azok, akiket arra képeztek ki, hogy kritikusan gondolkodjanak a gondolatokról -, akkor ezek gyakran ellenőrizetlen erőre tesznek szert és az emberek fölötti ellenállhatatlan hatalomra, mely túlságosan erőszakossá válhat ahhoz, hogy a racionális kritika befolyásolhassa” - írta „A szabadság két fogalmában. Hozzátette: „Körülbelül egy évszázaddal ezelőtt Heine, a német költő figyelmeztette a franciákat, hogy alábecsülik a gondolatok hatalmát: a csöndes professzori dolgozószobákban kimunkált filozófiai gondolatok lerombolhatják a civilizációt... Ha a professzorok valóban tudnak élni hatalmukkal, nem lehetséges-e vajon, hogy csak más professzorok vagy legalábbis más gondolkodók (nem pedig kormányok vagy kongresszusi bizottságok) tudják leszerelni őket? Filozófusaink sajátos módon nincsenek tudatában tevékenységük pusztító hatásának.” Sir Isaiah Berlin a litvániai Rigában született 1909. június 6-án, egy sikeres épületfa-kereskedő és földbirtokos fiaként, anyai ágon az extatikus lubavicsi hagyományokat követő hasszid rabbi unokájaként. Családja Szentpétervárra költözött, ahol az orosz forradalom tanújává vált. Gyerekkorában Isaiah (akkoriban Sájának hívták) részesült némi vallási oktatásban, de azt mondta: a Talmudot „nagyon, nagyon unalmas könyvnek tartottam. Sohasem értettem meg, a bika miért döfködi a tehenet.” Londonban folytatta a vallási képzést, ott volt bármicvója is. A Westminster iskolába akart menni, de egy tanárja azt mondta, az Isaiah névvel „kényelmetlenül” fogja magát érezni ott. Ezért inkább egyszerűen a St. Paulba iratkozott. „Sohasem voltam osztályelső - emlékezett -, negyedik, ötödik, hetedik vagy nyolcadik voltam. De ez nem zavart. Amikor egyszer nagyon, nagyon akartam, a St. Paulban töltött utolsó évem idején, második lettem. Szüleim azt gondolták, kicsit jobban is teljesíthetnék, de nem kényszerítettek semmire. Nagyon boldog gyerekkorom volt.” Amikor Oxfordban a Balliolba jelentkezett, azt mondták, nem éri el a megfelelő színvonalat, de azért sikerült ösztöndíjat kapnia a Corpus Christitől. „Az első év - mondta - nagyon rosszul sikerült 1931-ben a humán irodalom szakon. Ezután másik szakra mentem, és ez rögtön jobban ment” a filozófiára. Azt mondta, fogalma se volt, mit kezdjen az iskola után. Nem lehetett orvos, mert nem értett a természettudományhoz. Nem lehetett állami alkalmazott, mert nem Angliában született. Elutasították, amikor a Manchester Guardianhoz folyamodott állásért, mert a szerkesztő szerint nem írt jól. Édesapja azt akarta, lépjen be az épületfaüzletbe, de egy apjával és partnerével elfogyasztott ebéd után úgy döntött, nem lép be. „Nem tudtam nevetni a vicceiken, és azt gondoltam, ez nem jó, olyan világ ez, melyhez sohasem fogok tartozni. Apám csalódottnak érezte magát.” Ezután azon töprengett, hogy jogásznak megy. A jogásztestületben étkezett, ahogy elvárták, de „sohasem vizsgáztam, soha nem nyitottam ki egyetlen jogi könyvet sem, mert addigra már felkínáltak egy filozófiatanári állást Oxfordban. Ez a történetem vége.”