Vitorlázás, 2007 (1-6. szám)
2007 / 6. szám
interjú lehet adni sikernek, és eszem ágában sincs megbántani senkit, de ettől még a tények tények maradnak. A magyar nagyhajós vitorlázás szerintem zsákutcába került, mert túlságosan is spontán fejlődött. Nem akadt senki, aki irányt adott volna a fejlesztéseknek. Ha valaki beleszeretett az Assóba vagy a 8m CD-be, akkor viharsebesen vett egyet és itthon jelentős mezőnyök alakultak ki. De senki sem volt, aki figyelmeztetett volna arra, hogy ez szakmai fekete lyuk... - Kinek kellett volna szólnia? - Nyilván a szakszövetség felelőssége lett volna, de ezt nem tették, mert jó ideig a szövetség nem tartotta igazán fontosnak a nagyhajózást túl azon, hogy a tagsági díjon keresztül érdekkörébe vonta. És ebben szerepe van a magyar sport és benne a vitorlázás olimpiacentrikusságának is, hiszen a sportág státuszát hivatalosan az olimpiai szereplés adja meg. (Korábban az állam adta a finanszírozást, így adta hozzá az olimpiacentrikus elvárásokat is. Ebből mára csak az elvárások maradtak meg.) A fentiek változatlansága azért sem érthető, mert amikor az ISAF nyitott az egyetemes vitorlázás felé, pontosan a nagyhajós versenyvitorlázás globális és robbanásszerű fejlődése miatt - úgy a ‘90-es évek elején -, az MVSZ-nek „hivatalból” követnie kellett volna a nyitást. Akkoriban Paul Henderson ISAF- elnök itt járt hazánkban, talán ‘95-ben - magam is többször találkoztam vele az IMOCA elnökeként, és világossá tette a feladatokat a nemzeti szakszövetségek számára. Az akkori MVSZ vezetői úgy gondolhatták, ez inkább a tengeri kultúrák feladata és mire felébredtek, ha felébredtek, már itt vagyunk a jelenben. Aztán egyszer csak fontos lett a nagyhajózás, mert kiderült, hogy csak ebbe vonhatók be nagyobb anyagi lehetőségekkel bíró szponzorok. Erre figyel a média, lásd Kékszalag. - Számomra már régen különvált a magas szintű élsport és az az üzleti-politikai érdek, amely az olimpiát mozgatja. Nem vagyok egyedül azzal az állításommal, hogy célt tévesztett a sport. És az egész olimpiai mozgalom! Ma a teljesítménysportágak mindegyikében ott van a dopping, amely tönkreteszi az embert és kényszerpályára állít mindenkit. A vitorlázásban ez szerencsére nincs így, és azt sem vitatom, hogy a sportág alapja a kishajós vitorlázás. Az olimpia ebből a szempontból nekem egy kiválasztási, felkészülési rendszert jelent és nem többet. Fontos szerepe van az utánpótlás-nevelés motiválásában, de ma már egyáltalán nem az olimpia határozza meg a világ vitorlázásának fejlődését. Természetesen a legjobb kormányosok között nagy számban találunk olimpián eredményes vitorlázókat, de lassan úgy fest, hogy ezzel csak a belépőjegyet váltották meg az elitklubba. Ahol vagyunk, néhány eredményesebb kormányossal próbálnak profivá fényezni egy charterflottát és több száz örömvitorlázót... Ahová tartanunk kellene: profi csapatok versenyhajóikra integráljanak egy-egy kormányost a kishajós világból, csak a kishajóban kifejlődő képességeik miatt. Külföldön azt látom, hogy az erő az erővel, illetve minőséggel áll össze, ám itthon meg leginkább a populárissal. Azt látom, hogy - médiatámogatással körítve - eluralta a magyar vitorlázást a bulizás, az a jó verseny, amelyik után jó a fogadás, masszőröket biztosít a tengerpartra a szponzor. Miközben szépreményű és tehetséges vitorlázóknak filléres anyagi gondjai vannak, addig százmilliók mennek bele olyan versenyekbe, amelyek szakmailag értéktelenek. Nincsenek prioritások, fontossági sorrendek. Nem veszünk részt számottevő tengeri versenyeken. Több évig itt állt például kihasználatlanul egy Mini Transat-hajó, amelylyel el lehetett volna indulni. Végül egy horvát srác kölcsönkérte, és az öreg jószággal beért a 21. helyen! Ez szenzáció, innentől őt már jegyzik. De indultak ott a környező országokból mások is. Pár éve megcéloztuk a VOR-t, de rá kellett jönnöm, hogy ez itthon senkit sem motivál igazán. - Mit kellene tehát tenni? - Mindenképpen külön kell kezelni a teljesítményvitorlázást a szabadidő-vitorlázástól. A szabadidő-vitorlázás megállíthatatlan fejlődése fontos nekünk is, de nem mosható egybe az előbbivel. Fontos a klasszikus hajóosztályok támogatása és megbecsülése - ez főleg a vitorlázótársadalom feladata. A világon mindenhol erősen figyelnek erre, mert a sportági és, nem túlzás, a nemzeti tudat részét képezik. A vitorlázás tradicionális sport, a tradíciókra és az alapokra szükségünk van a jövő érdekében. Teljesítmény oldalon abba az irányba kell motiválni a szereplőket, hogy néhány tőkesúlyos osztályból kiléphessünk nemzetközi vizekre. Ilyen lehet elsősorban a Merges 24, de a J24 és talán a Fair 40 is. Ezeken túl intenzíven bekapcsolódni a nemzetközi párosversenyzés világába. Szóló oldalon el kellene indulnia valakinek a Transaton, a Figarón és folyományként előbb-utóbb a 60-as nyitott osztályban is. Mert kellenek a vállalások, hogy igazi eredmények szülessenek, melyek majd igazi kihívást, motivációt jelentenek az utánpótlásnak is.