Vörös Zászló, 1959. november (8. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-17 / 270. szám
A könyvellátás megjavításáért A dolgozók nevelésében nélkülözhetetlenek a könyvtárak. Az utóbbi tizenöt esztendőben számos könyvtár létesült. Elmondhatjuk, hogy ma már egyetlen üzemből, községből, nagyobb intézményből sem hiányzik a könyvtár. Míg a régi, tőkésföldesúri rendszerben alig volt néhány könyvtár a dolgozók számára, országunkban jelenleg 30.000 könyvtár több milliónyi könyve járul hozzá a dolgozók neveléséhez. Csak tartományunkban mintegy 1800 könyvtár működik. Ezeknek könyvállománya 138 százalékkal növekedett az utóbbi öt év alatt. A könyv hódító útját nemcsak a könyvtárak és azok könyvállományának növekedése, hanem a magánkönyvtárak gyarapodása, a könyvet vásárló dolgozók számának emelkedése is jelzi. Természetes, hogy a tömegnevelés szempontjából a könyvtáraknak van elsődleges szerepük. Ezért a közös könyvtárak könyvellátása nagyfontosságú. A könyvtárosoknak alapvető feladatuk állandó kapcsolatot tartani a könyvüzletekkel, elsősorban a könyvelosztó egységeivel. Ezeknek feladata a könyvtárak könyvvel való zavartalan ellátás. Ez évben a pártszervezetek irányításával könyvtárainkba és olvasóinkhoz nagyon értékes irodalmi művek jutottak könyvelosztóink és könyvesboltjaink útján. Sadoveanu: Mitrea Cocor, Francisc Munteanu: Egy csipetnyi bors, Móricz Zsigmond: Kisregények, I. Slavici: Jószerencse malma, Solohov: új barázdát szánt az eke. Embersors, Titus Popovici: Strainul, Beniuc Foezii, E. Barbu: Soseaua Nordului, V. E. Gálán: Baragán és mások. Ezeket a műveket k könyvelosztóink igyekeztek a legrövidebb idő alatt eljuttatni az olvasókhoz. A folyamatos jó könyvellátáshoz a könyvtárosoknak is hozzá kell járulniuk. Állandó kapcsolatot kell tartaniuk a könyvelosztó egységeivel, érdeklődniük kell az új könyvek iránt és megjelenésükkor azonnal fel kell vásárolniuk azokat, hogy az olvasók minél hamarább elolvashassák az új műveket. Az Építkezési Tröszt, az egyesített klinikák, a Cukorgyár, a csicsói vasúti vonalbizottság, a borszéki és a szovátai szakszervezeti üdülő, az erdőszentgyörgyi Vörös Csillag hőerőmű, a Sarló-Kalapács állami iparvállalat és más egységek könyvtárosai eleget tesznek feladataiknak. A könyvelosztóval tartott állandó kapcsolat, az onnan kapott jegyzékek alapján rendszeresen rendelik meg az újonnan megjelent könyveket. A könyvelosztás terén azonban van még tennivaló bőven, sok még a kiküszöbölendő hiányosság. Mindenekelőtt arról kell szólnunk, hogy egyes üzemek, intézmények vezetői nem irányoztak elő anyagi alapot és ha igen, azt nem fordították könyvek vásárlására. Ezt a mulasztást tapasztaltuk a Simó Géza bútorgyár, a Frigorifer hűtővállalat, a Tartományi Erdőigazgatóság, az ORAD és más marosvásárhelyi egységeknél. Ezért a hibáért az üzemi, illetve az intézményi bizottságot is el kell marasztalnunk, mivel nem foglalkozott ezzel a fontos kérdéssel és ez évben egyáltalán vagy kevés könyvvel gyarapította könyvtáruk könyvállományát. Vannak olyan könyvtárak is, amelyek szerződést kötöttek ugyan a könyvelosztóval, de mégsem vásároltak a lehetőségük szerint. Ezek között említhetjük a marosvásárhelyi tégla- és cserépgyár, az Encsel Mór gyár és más egységek könyvtárait. Ennek az a hátránya, hogy az említett könyvtárak nem tudják biztosítani a legfrissebb, újonnan megjelent könyveket a dolgozóknak. Ha nem szerzik begjelenésükkor, nem bizonyos, hogy azután megtalálják. Márpedig egyetlen könyvtárból sem hiányozhatnak a legfontosabb irodalmi művek. Örvendetes, hogy a mezőgazdaság szocialista egységei közül számosnak a könyvtára állandóan gondoskodik a könyvállomány gazdagításáról, így például a marosszentgyörgyi, a szentkatolnai állami gazdaság, a nagygalambfalvi, a madarasi, a keresztúri kollektív gazdaság könyvtárait a dicséret hangján említhetjük. Messzemenően gondoskodnak a dolgozók kulturális neveléséről.»Sajnos azonban, sokkal több azoknak a mezőgazdasági egységeknek a száma, amelyek nem foglalkoznak megfelelően a könyvállomány állandó gyarapításával. A Tartományi Mezőgazdasági ügyosztály nem irányította ezeknek az egységeknek vezetőit a könyvtárak gazdagítására. Igaz, hogy a könyvelosztó rajoni egységei sem végeztek kielégítő népszerűsítő, szervező tevékenységet az említett egységekben. A könyvtárak zavaratalan és jó ellátásáért a könyvelosztónak sokkal jobban kell gondoskodnia arról, hogy gazdag választékot biztosítson. Állandóan és idejében kell értesíteniük a könyvtárakat az újonnan megjelent könyvekről. A rajoni egységek irányítói látogassanak el a falusi könyvtárakhoz és a helyszíni megállapítás alapján segítsék a könyvtárosokat a könyvek megrendelésében. A rajoni néptanácsok kultúr- és tanügyi osztálya és a fogyasztási szövetkezetek vezetői vizgálják felül a kultúralap felhasználási módját a könyvtárak gazdagítása érdekében. Hazánk felszabadításának 15. évfordulójára nagyszámú könyv jelent meg országunkban. Közöttük V. I. Lenin: A párt a szocialista állam és a kommunista építés vezetőereje, Gazdasági kisszótár, C. Roman: A Kárpátok, fiatal havasok, T. Arghezi: Versur, Asztalos István: Bátor fiúk, Szemlér Ferenc: Ötsarkú égi csillag, Osztrovszkij: így edződött azacél, Kovács György: Krisztina és a halálraítélt, Ozsdola leánya, Sütő András: A nyugalom bajnoka. A. Mihalel Nopti Infrigurate és mások. Ezek a könyvek nem hiányozhatnak egyetlen könyvtárból sem. Még ez évben be kell szerezni őket. Erre lehetősége van minden könyvtárnak, vásárolja hát meg a dolgozók olvasási igényeinek kielégítéséért. N. SUCIU, a tartományi Könyvterjesztő Központ igazgatója nal munkások arckép-kiállítása Korszakunkra az jellemző, hogy az élet minden területén újabb és újabb kezdeményezés születik. Művészeti életünknek is ez lett a jellemző vonása. Pártunk felhívására művészeink felkeresik a gyárakat, üzemeket, kollektív gazdaságokat, hogy megismerkedjenek a dolgozók életével, munkájával s így műveikben hitelesen ábrázolhassák azt. A székelykeresztúri városi pártbizottság kezdeményezésére Szécsi András fiatal festőművész novemberi tiszteletére a rajon negyven élmunkásának arcképét állította ki a helybeli Néprajzi Múzeumban. Az esős idő ellenére sokan jöttek megtekinteni a kiállítást. A megnyitó után alig lehet megmozdulni a helyiségben. A látogatók csoportokba verődve beszélnek a kiállításról. Először történik, hogy élmunkások arckép-kiállítását tekinthetik meg Székelykeresztúron. A látogatók között van Szécsi András festőművész is, segít a képek megértésében. Elmondja, hogy nem az volt a célja, hogy fényképszerűen lemásolja az élmunkások arcvonásait, hanem az, hogy kidomborítsa azokat a jellemvonásokat, amelyek a szocializmust építő embert jellemzik. És sikerült is ábrázolnia mindazt, ami egyéni tulajdonságaikon túl, új ezekben az emberekben. Z. S. Hiss Henty a felelős Erdőszentgyörgy rajonban sok középület készült az állampolgárok hozzájárulásával. Amint a radonban mondják azonban, még több is épülhetett volna. Ha bepillantunk a rajoni néptanács szervezési osztályán az önkéntes hozzájárulási munkák nyilvántartásába, az is erről tanúskodik. Nyárédmagyaros, Sóvárad lakói az önkéntes hozzájárulást falusi kórház felépítésére szavazták meg. Siklódon is közintézmény építése mellett döntött a lakosság. Az emberekben azonban hiába volt meg az akarat, nem kezdhettek munkához. Nem volt építkezési terv. Türelmetlenül várták a terveket a rajoni néptanácstól, de azok nem érkeztek meg. Mi az oka ennek? A rajoni néptanács, vagy valaki a rajoni néptanácsnál hibás ezért? Amint a tények bizonyítják, az utóbbi, s név szerint Kiss Károly technikus, aki felelőtlenül, hanyagul töltötte be azt a munkakört, amelyet rábíztak. Olyan terveket készített el az önkéntes munkákra, amelyeket az illetékes tartományi szervek, mint nem megfelelőket, rosszul kidolgozottakat, nem hagytak jóvá. Amint a rajomi néptanács égrehajtó bizottságának tagjai megállapították, a terveket azért nem dolgozta ki megfelelően, mert nem vett annyi fáradságot, hogy terepre menjen, s a helyszíni tanulmányok alapján kézitse el azokat. Kiss Károly tudja, hogy hibás s ezért ügyesen felkészült a kimagyarázkodásra. Arra hivatkozik, hogy nem tartozott hatáskörébe a tervek elkészítése. De akikor a múlt év márciusában megjelent rendelkezések értelmében, miért nem utasította idejében a községi néptanácsokat a terveik elkészítésével a tartományi tervező hivatalhoz? Az az állítása, hogy nem ismerte ezt a rendelkezést, nem elfogadható indok. Hiszen a rajoni néptanács jogtanácsosa is megfelelő útbaigazítással szolgált volna, na meg aztán a rendelkezést tartalmazó füzetet megvásárolhatta volna még egy nagyobb újságelárusító kioszkban is. Kiss Károlyt azonban nem annyira hivatalos munkaköre érdekelte, mint inkább az, hogyan szerezhetne fizetésen felüli jövedelmet. A földművesek egyéni lakás, vagy más építkezési terveivel zsonglőrösködött. Addig tette-vette az iratokat, a terveket, amíg egyes földművesektől néhány lejt kipréselt. Még arra is képes volt, hogy egy másik építész által elkészített tervre azt mondja a megrendelő félnek, hogy nem jó, s felajánlotta, hogy ő mást, jót készít, habár azon semmi kifogásolni valós nem akadt. Természetes, hogy ilyenkor a honoráriumot meg is kapta. Fizettek az emberek amikor látták, hogy iratuk Kissnél elakadt. Hibáiért elég enyhe megrovásban részesült. Az illetékesek arra gondoltak, hogy fiatalember, előlegezték számára a bizalmat, hogy megjavul, bár eddig még nem adta ennek nagyon tanújelét. Megpróbáltunk őszintén beszélni vele, úgy gondolva, talán fölösleges lesz tetteit nyilvánosság elé tárni. Szavaiból arra következtettünk, szüksége van az efajta segítségre is, így talán ráébred arra, hogy magatartásán változtatnia kell. M. B. utas & szá: fáké Német militarizmus! — Két pusztító világégést, 30 millió emberi élet kioltását idézi e fogalom. Közti másfél évtizede, hogy a béke erői halálra zúzták a hitleri fenevadat. Az imperialista, hidegháborús körök mesterkedései nyomán azonban ma ismét kísértenek a fasiszta szörnytettek emlékei. Miközben Adenauer, Bonn agg kancellárja arról igyekszik meggyőzni a világot, hogy — szó szerint idézzük — „Soha sem voltam revansista, kormányomban egyetlen revansista sincs, soha sem tűrnék meg revansista minisztert“, addig Nyugat-Németországban . Hitler egykori tisztjeinek, tábornokainak vezetése alatt — hivatalos adatok szerint — 165.000 főnyi hadsereg lépked a hírhedt Werhmacht nyomdokain. Nyugat-Németországban ma törvény sújtja a német nép leghűbb fiait, azokat, akik szót emelnek az emberiség életét veszélyeztető, készülő újabb merénylet ellen. Miközben a bonni kormány szemet huny a 273.500 tagot számláló, katonai jellegű fasiszta szervezetek működése fölött, alkotmányellenesnek nyilvánítja a nácizmus áldozatainak egyesületét. Miközben Schröder belügyminiszter meghatottan magához öleli Oberländert, a tömeggyilkost, vol náci kebelbarátját is börtönbe vetik a béke ■ ügye mellett kiálló német hazafiak tizedeit. S ime, Düsseldorfban ma a nyugat-német békeharcosok újabb csoportja áll a vádlottak padján, a Béke Világtanács és a német békemozgalom 7 vezető tagja. „Bűnük“: ellenezni merték a militarista politikát, állást mertek foglalni a két német állam közeledése és a béke ügye mellett... • Bíráik: a bonni politika hű kiszolgálói, az az „igazságszolgáltatás“, amelyet volt SS parancsnokok, Gestapoügynökök szolgáltatnak, ugyanazok, akik annak idején szemrebbenés nélkül gyilkoltatták le ártatlan emberek tízezreit. A november 13-án megkezdett per célja: megfélemlíteni a nyugatnémet békeharcosok nagyszámú táborát, elfojtani a revansista köröket kellemetlenül érintő bátor hangokat, megtörni a remilitarizálás útját álló akadályt, a német nép háborútól megcsömörlött egyszerű fiainak ellenállását. A düsseldorfi bírák gazdáinak tervei azonban már a per első napjaiban kudarcot vallottak Német és külföldi tömegszervezetek, a társadalmi és kulturális élet személyiségei tiltakozó levelek, táviratok százait küldik a nyugatnémet igazságügyminiszter címére. A felháborodott világközvélemény határozott hangon elítéli ezt, az emberi jogok s a béke eszméje ellen elkövetett merényletet. Düsseldorfban, a vádlottak padján nem áll magára hagyatva a német békeharcosok e kis csoportja. Együtt érez velük a világ valamennyi jóérzésű, embere. Az igazság a nyugatnémet bírák és gazdáik ellen fordítja a vádat. A düsseldorfi per napnál világosabban bizonyítja: szóvirág, szólam csupán minden próbálkozás, amely a bonni politikának „békés jelleget“ akar tulajdonítani. A bonni kormány ma már nyíltan börtönbüntetéssel fenyegeti mindazokat a nyugatnémet lakosokat, akik síkraszállnak a békéért, a kölcsönös megértésért, s ugyanakkor szabad kezet biztosít a Hidegháborút szító, revansista, volt náci elemeknek. Nyugat- Németországban bűn kimondani a BÉKE-szót: „államellenes tevékenységnek“ számít elítélni a háborút. A revansisták kitörölhetik szótárukból a béke-szót, ott marad azonban kitörölhetetlenül a német hazafiak sok százezreinek ajkán, szívében és tetteiben. A társadalmi erővé fejlődött német békemozgalom megfélemlítése épp oly hiábavaló próbálkozás, mint militarista, revansista törekvésekkel visszafordítani az időt, a történelmi fejlődést. Papp Dezső