Vörös Zászló, 1969. augusztus (21. évfolyam, 180-206. szám)

1969-08-11 / 189. szám

Hazánk kommunistái, egész népünk teljes egyetértését fejezi ki a Román Kommunista Párt politikájával Maros megye dolgozóinak az RKP X. Kongres, Nicolae Ceausescu elvtár­shoz intézett táviratai Ezekben, a hazánk és népünk számára történelmi jelentőségű napokban a dolgozók figyelme és gondolata a kommunisták nagy tanácskozása, a kongresz­­szus felé irányul. Munkások, parasztok, értelmiségiek, öre­gek és fiatalok, románok, ma­gyarok, németek és más nem­zetiségűek jó munkát, sok si­kert kívánnak a kongresszus munkálatainak, s egy ember­ként vállalják, hogy minden alkotó energiájukat a­­- párt­­kongresszus határozatai sike­res valóra váltásának szolgála­tába állítják. A kongresszus­nak, Nicolae Ceausescu elv­társnak küldött táviratok egy­behangzóan juttatják kifejezés­re a városi és falusi dolgozók fenntartás nélküli egyetértését a párt politikájával. ,A segesvári Nicovala, a Tír­­nava Confectii üzemek munka­­közössége, a megyei néptanács Végrehajtó Bizottsága, a Megyei Statisztikai Igazgatóság, a Kis­ipari Szövetkezetek Megyei Szövetsége, a nyárádszeredai tanügyi káderek, a páznánfal­vi MTSZ tagjai és más mun­kaközösségek táviratukban ki­nyilvánítják határtalan szerete­­tüket és bizalmukat a Román Kommunista Párt, annak Köz­ponti Bizottsága és személyesen Nicolae Ceausescu elvtárs iránt. Egyöntetűen támogatják Nicolae Ceausescu elvtárs újraválasz­tását a párt főtitkári tisztségé­be, ezáltal is kifejezésre juttat­va nagyrabecsülésüket és tisz­teletüket Ceausescu elvtárs, a párt és az állam kiváló vezető­je, a dolgozók ügyének követ­kezetes harcosa, a lánglelkű ha­zafi és internacionalista iránt- A megyénkből küldött táv­iratok méltatják a párt vezeté­sével a szocialista építés eszten­deiben a gazdasági, társadalmi és kulturális élet minden terü­letén elért kimagasló eredmé­nyeket. „Tudatában vagyunk annak — hangzik a megyei néptanács Végrehajtó Bizottsá­gának távirata —, hogy összes győzelmeink a Román Kommu­nista Párt tudományos, marxis­ta-leninista politikájának, a párt célkitűzései és a nép érde­kei közötti egységnek az ered­ményei. Sikereink a tömegek­kel való elszakíthatatlan kap­csolatban gyökereznek, abban az összeforrottságban, amellyel országunk összes dolgozói — nemzetiségre való tekintet nél­kül — a párt Központi Bizott­sága mögé felsorakoznak. A Román Kommunista Párt X- Kongresszusa és hazánk fel­szabadulásának 25. évfordulója kiváltotta lelkes, alkotó légkör­ben, Maros megye dolgozói ki­magasló eredményeket értek el. Az év első hét hónapjában 102,1 százalékra teljesítették a helyi­ipar össztermelési tervét és kö­zel 10 millió lej értékben ter­meltek terven felül." A Marosszentkirályhoz tarto­zó Náznánfalva mezőgazdasági termelőszövetkezetének kom­munistái és összes tagjai a párt­­kongresszushoz intézett távira­tukban kifejezték odaadásukat a párt marxista-leninista bel­cs külpolitikája iránt- „Büszkék vagyunk arra és biztonsággal tölt el bennünket az a tudat, hogy országunkat, szocialista nemzetünket pártunk biztos kézzel vezeti a civilizáció ma­gasabb csúcsai felé­­— hangsú­lyozzák. — Engedtessék meg, hogy termelőszövetkezetünk ro­mán és magyar kommunistái, egész tagsága nevében forró üdvözletünket küldjük a Román Kommunista Párt X. Kongresz­­szusának és teljes sikert kíván­junk munkálataihoz. Biztosítjuk a kongresszust, a párt legmaga­sabb fórumát, és személyesen önt, szeretett Nicolae Ceausescu elvtárs, hogy mi, román és ma­gyar szövetkezeti dolgozók test­vérien összefogva harcolunk a kongresszus által elfogadandó nagyszerű program valóra vál­tásáért-“ A kongresszushoz intézett táviratok híven tükrözik, hogy hazánk egész népével együtt, megyénk dolgozói is maguké­nak vallják a párt politikáját, s szorosan felzárkózva a párt köré, készek minden tudásukat, energiájukat forrón szeretett hazánk — a szocialista Romá­nia szüntelen haladásának, fel­virágoztatásának szolgálatába állítani. A pártszervezet növekvő felelőssége az ideológiai nevelő­­munka irányításában Jakab István, Marosvásárhely municípium pártbizottságának titkára Ezekben a napokban minden kom­munista, az egész ország figyelme a Román Kommunista Párt X-ik Kongresszusa felé irányul, amely meghatározza a szocializmus építé­sének általános politikai irányvona­lát 1975-ig és a távlati előirányzato­kat 1980-ig. E pártprogram fő cél­kitűzése az ország műszaki-gazda­sági alapjának bővítése és tökélete­sítése, hazánkban a sokoldalúan fej­lett szocialista társadalom megte­remtése. A Nicolae Ceausescu elv­társ által előterjesztett, rendkívül gazdag tartalmú jelentés, valamint számos hozzászólás kiemeli a politi­kai nevelő tevékenység, a tömegek szocialista tudata fejlesztésének fontosságát, mint a kongresszuson elfogadásra kerülő országfejlesztési program valóra váltásának egyik döntő tényezőjét. A szocialista társadalom építése a széles tömegek tudatos tevékenysé­gének az eredménye. E tevékenység és ennek hatékonysága nagymérték­ben függ a tömegek politikai, kultu­rális és tudományos színvonalától. Mint az ideológiai front egyik dol­gozója, különösképpen értékelem Nicolae Ceausescu elvtársnak a kongresszus emelvényéről adott nagy jelentőségű útmutatásait. „Felfogásunk szerint a szocialista nevelés — mondotta pártunk Köz­ponti Bizottságának főtitkára —, a szocialista tudat magában foglalja egyrészt az alapos ismeretét mind­annak, ami a jelenkori kultúra, tu­domány és technika világában érté­kes, a szakma tökéletes ismeretét, másrészt pedig pártunknak a világ­ról és a társadalomról vallott filo­zófiai nézetének — a dialektikus és történelmi materializmus — elsajá­títását, a fejlett állampolgári ma­gatartás kialakítását“. Ezen útmuta­tás értelmében a nevelőmunka ket­tős célja a politikai színvonal eme­lése az általános műveltség gyarapí­tása. Csak e két tényezőt egységbe ötvöző nevelőmunkával válhat min­den kommunista határozott politikai harcossá, aki ugyanakkor megfelelő általános ismeretekkel rendelkezik és fogékony minden iránt, ami új és a fejlődést szolgálja. Marosvásárhely municípium párt­­bizottsága, az üzemi és intézményi pártbizottságok és alapszervezetek alaposan fel kell hogy készüljenek az 1970-es állami terv és az új öt­­éves tervből reánk háruló gazdasá­gi, társadalmi, politikai és kulturá­lis feladatok megoldására. A fentiek szellemében gyökeresen meg kell javítanunk ideológiai tevékenysé­günket, fel kell számolnunk a még elég gyakran előforduló egyoldalú­ságot, a különböző idézetek és té­zisek szimplista ismétlését vagy magyarázatát. Szem előtt tartva a modern, sokoldalúan fejlett ipar követelményeit, fokozni fogjuk a dolgozók szakmai, technikai, tudo­mányos és gazdasági ismereteinek gyarapítását. A municípium ipará­nak fejlődése, új egységek létreho­zása, a meglévők bővítése és korsze­rű felszerelésekkel való ellátása és ezeknek gazdaságos kihasználása feltételezi a magas fokú műszaki és általános ismeretekkel rendelkező munkást, aki tökéletesen ismeri mesterségét és kiváló minőségű ter­méket állít elő, mind kisebb költ­séggel. Ugyanakkor megfelelő figyelmet fordítunk a dolgozóknak a kom­munista etikai elvek alapján törté­nő nevelésére, az idegen, maradi felfogások elleni harcra. A pártszer­vezetek, követve a kongresszus út­mutatását, még jobban ápolni fog­ják a tömegekben a haza, a párt és a nép iránti határtalan szeretetet, a román nép és az együttélő nemze­tiségek egységét és testvériségét. Nagy feladatok várnak a párt­­szervezetekre a politikai- ideológiai oktatás terén is. A pártpropagandá­nak választ kell adnia az élet, a szocialista építés által felvetett kér­désekre, hozzá kell járulnia a párt politikájának ismertetéséhez és nép­szerűsítéséhez, a kommunisták lá­tókörének szélesítéséhez, az önálló gondolkodás kialakításához. Nem feledkezünk meg az új párt­tagok neveléséről sem. A munici­­piumi pártszervezet tagságának lét­száma a IX. és X. kongresszus kö­zötti időszakban 6352-vel gyarapo­dott. Az új és az összes párttagok­nak a marxi-leniai tanokkal való felvértezése, a párt politikájának és a belső pártélet normáinak alapos megismertetése egyik fő feladata a pártszervezeteknek. Az elkövetkező időszakban az ideológiai nevelőmunka központjá­ban a X. pártkongresszus dokumen­tumainak, elsősorban a Központi Bizottság Nicolae Ceausescu elv­társ által előterjesztett je­lentésének tanulmányozása kell hogy álljon. A nevelőmunka összes formáinak és eszközeinek azt a célt kell szolgálniuk, hogy minden kom­munista és minden pártonkívüli dolgozó alaposan megismerje e nagy jelentőségű dokumentumokat, a be­lőlük fakadó feladatokat, és azok ismeretében tudatosan harcoljanak megvalósításukért, hozzájárulva ez­zel a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtéséhez szere­tett hazánkban, Románia Szocialista Köztársaságban. ­ AZONOS HULLÁMHOSSZON Gálfalvi Zsolt Magától értetődővé vált szá­munkra, hogy az ország társa­dalmi életének legmagasabb fó­rumán, a Román Kommunista Párt kongresszusán az iroda­lom és művészet kérdései is ott szerepelnek a társadalmi tevé­kenység minden területét átfo­gó, alaposan elemzett és megvi­tatott problémakörök közt. Eb­ben a megtisztelő és sokra kö­telező figyelemben félreérthe­tetlenül kifejezésre jut az iro­dalom és művészet társadalmi fontossága a szocialista építés kiteljesedésének körülményei között. A szocialista humaniz­mus eszméitől áthatott irodalmi alkotás napjainkban szerves ré­sze az egész nép életének. A X. kongresszust megelőző, a Köz­ponti Bizottság által kibocsáj­­tott Tézisek körül kibontako­zott eszmecserében irodalmunk legjelentősebb képviselői hallat­ták szavukat. Nyilatkozataikból, cikkeikből egyértelműen kivi­láglott, hogy alkotóink teljes mértékben egyetértenek azzal a politikával, amelyet pártunk folytat, s amely mindenekelőtt a IX. kongresszus történelmi jelentőségű határozatai nyomán új, a teremtő munka számára kedvező légkört teremtett a szocialista Romániában• A X. kongresszus első napján elhangzott jelentésben Nicolae Ceausescu elvtárs, a párt Köz­ponti Bizottságának főtitkára, az ideológiai tevékenység soron lévő feladatait elemezve mesz­­szemenő figyelmet szentelt az irodalom és művészet kérdései­nek. Arról beszélt, ami nekünk, alkotóknak, a legsajátabb gondunk: olyan irodalmat kell továbbfejlesztenünk, amely nap­jaink valóságából ihletődik, ezernyi szállal kötődik a nép életéhez, eljut azokhoz, akik­nek szánjuk, az olvasók állan­dóan növekedő táborához és leg­nemesebb eszményeink jegyé­ben hatékonyan formálja tuda­tukat. Az a felhívás, amely a kongresszus szónoki emelvényé­ről elhangzott, minden időtálló és valóban nagy irodalom alap­vető feltételét fogalmazza meg. Nem lehet esztétikailag magas­rendű az az alkotás, amely nem hozzáférhető az olvasók számá­ra, nem lehet eredményes az irodalmi alkotómunka, ha az író és az olvasó érzékenysége, felvevőképessége nincs azonos hullámhosszra kapcsolva. A ki­szélesedő szocialista demokrá­­cia, a párt politikája biztosítja az alkotás igazi szabadságát, azt a szabadságot, amely a nép ér­dekében, a nép javára érvénye­sül. Ez a szabadság mindenek­előtt felelősségtudatra kötelezi az írót, arra, hogy tehetségét a nép szolgálatába állítsa. Nem zárkózunk el a világirodalom semmilyen termékenyítő áram­lata elől, a kifejező eszközök sokszínűségére, változatosságá­ra, az alkotó személyiségek sok­oldalú kibontakozására törek­szünk. Semmilyen kísérletezés, semmilyen újítás nem lehet azonban menlevél az elvont, ér­telem nélküli művek számára. Az az alkotás, amely nem hoz­záférhető, saját magát teszi ér­téktelenné, haszontalanná. Sen­ki sem várja az irodalomtól, hogy a szó köznapi értelmében hajtson hasznot. Az emberi ér­zelem- és gondolatvilág gazda­gítása, nemesítése, az emberről és az életről szerzett ismeretek bővítése azonban nem képzel­hető el a valóságtól elzárkózó művek útján. Természetesen, az irodalom és művészet társa­dalmi funkciója sajátos módon érvényesül, de éppen e sajátos esztétikai minőség hatékonysá­gához szükséges az a közérthe­tőség, amely az igazi művészet­nek mindig sajátja volt és az is marad. A Ceausescu elvtárs által elő­terjesztett jelentés újra figyel­meztet: a szocialista művészet csak a valóság hiteles, mélyre­ható, elmélyült ábrázolása útján teljesedhet ki. Pártunk politiká­jának alapvető vonása, hogy a valóság, a tények számbavéte­lére, elemzésére épül. Az író hivatása ugyanígy a hűség a valósághoz, a nép életének mindennapos problémáihoz. Ar­ról kell írnunk, ami százezreket, milliókat foglalkoztat, és úgy, hogy ezekhez a százezrekhez és milliókhoz el is jusson szavunk A valóság, a szocialista építés valósága a maga fény- és ármsr oldalaival, konfliktusaival szót kér magának az irodalomban és a művészetben. Műveink csak úgy állhatják ki az idő próbá­ját, csak úgy juthatnak el a magunk teremtette holnapokig, ha gyökereiket napjainkba, a ma valóságába bocsájtják. SÜTŐ ANDRÁS ELVTÁRSNAK, a Maros Megyei Pártszervezet küldöttének, a X. pártkongresszuson elmondott beszéde TISZTELT ELVTÁRSAK! Az írónemzedék, amelyhez tarto­zom,­ már pályafutása kezdetén szívvel-lélekkel egybeforrt a nép életével és törekvésével, hazánk társadalmi és politikai harcaival, a Román Kommunista Párt politi­kájával­ Azok között az emberek között, akik bennünket neveltek és belénk oltották az első életesz­ményeket, nem ismertük még sem a hírhedt elefántcsonttornyot, sem az önelidegenedés érzését,­ sem a fanatikus idillizmust, sem pedig „az emberi lény abszurditásának egyetemes pesszimizmusát“. Ezzel szemben belénk oltották a felelős­ségérzetet sorsuk, a társadalmi va­lóság iránt, amelyet csak egyetlen lehetséges szemszögből tekinthe­tünk forradalmi módon, mégpedig úgy, hogy minél emberibb és a nép évszázados álmaihoz minél közelebb álló valósággá változtas­suk. így tehát soha sem gyöt­rődtem a célnélküli művészet kín­jaiban, s nem ismertem a szavak­kal való értelmetlen játszadozás örömeit sem-- Megismertem viszont a társadalom átalakulásának nagy­szabású folyamatát, annak a ne­gyedévszázadnak a történetét, a­­melynek eredményeit oly szemlél­­tetően tárta fel Nicolae Ceausescu elvtárs jelentése. Éppen ezért számomra az iroda­lom kérdése az egyénnek a közös­séggel­ való kapcsolatát jelenti, a tömegek sorsának átélését egyetlen sorsként, amelyet magányos lép­csőfoknak tekintünk, de amely el­választhatatlanul kapcsolódik elő­deim, elődeink életének lépcsőfo­kaihoz, így tehát mindannak, amit e magas fórumon tárgyalunk, kü­lönleges jelentősége van problé­máink megoldása szempontjából. A művészet rendeltetéséről és jö­vőjéről folytatott mindennapi vi­táinkban éppen a nélkülözhetetle­nül szükséges kapcsolatokat keres­sük az irodalom és az élet, a köl­tészet és a nép törekvései, a drá­mairodalom és a nép legmélyebb mondanivalói, a műfajok és a hi­teles életábrázolás, a művészi szín­vonal és a közérthetőség, a gon­dolkodási szabadság és a megértett történelmi szükségszerűség — a szabadságfogalom egyetlen helyes értelmezése — között­ Mindezek közül, elvtársak, a legfontosabbnak tartom az író kapcsolatát a valósággal, amelyben él, pontosabban művészi fogékony­ságát e realitás iránt. És ha az író nem mond le szellemi erőfeszíté­seinek egyedüli értelméről, arról, hogy a társadalmi haladásnak hasznára váljék, hogy az ember nemesítésen munkálkodjék, akkor nem hagyhatja figyelmen kívül éppen azokat az erőfeszítéseket, a­­melyeket a párt tesz, s amelyek végső fokon művészi gondolatainak univerzumát jelentik. Ami engem illet, írásaimban, soha sem kívántam és nem is tud­tam elkerülni a társadalmi kérdé­seknek azt a nagy akadályát, a­­mely éppen azon az úton állt és áll, amelyen az írónak is el kell haladnia; ezen az úton kell men­nie a társadalommal, az osztállyal, a nemzettel, a nemzetiséggel e­­gyütt, amelyhez tartozik és amely­nek törekvései hatják át abban az álmában, hogy művészi személyi­ségét kiteljesíti, jól tudván, hogy ez a személyiség annál erőtelje­sebbé, annál sajátosabbá válik, minél többet vesz át a közösség küzdelmeiből, történelmi mozgal­maiból. Természetesen, mindnyá­jan jól tudjuk, hogy a művészet magányos munkát jelent, hogy nem alkotunk közösségben, a re­gényeket nem írjuk brigádokban, amint ezt hajdan egy rajoni kul­turális aktivista elképzelte, ami­kor azt a kérdést szegezte nekem, vajon mi, írók, magányosak marad­tunk-e, vagy pedig mi is termelő­­szövetkezetbe tömörültünk. Ennek a magányos munkának az értelmét azonban éppen az adja meg, ha mélyen átéljük em­beri közösségünk létét, azét a kor­szakét, amelyre rá akarjuk ütni munkálkodásunk pecsétjét. Hangsúlyozni kívánom, hogy en­nek az irodalommal szemben tá­masztott követelménynek semmi köze a múlt kifakult, kivénhedt dogmáihoz. A IX. kongresszus új korszakot nyitott meg országunk szellemi életében is, új erőket tett szabaddá minden műfajban azzal, hogy visszaállította az igazi lenini normákat a pártéletben, azzal, hogy kiszélesítette és elmélyítette a szocialista demokráciát, a IX. kongresszus kedvező légkört te­remtett egy­, a szó szoros értelmé­ben korszerű irodalom felvirágzá­sához. Ezekben az években meg­kezdték pályafutásukat hazánkban ragyogó tehetségű ifjú nemzedékek, amelyeket szoros kapcsolatok fűz­nek a román nemzet, hazánk együttélő nemzetiségei, egész né­pünk törekvéseihez. Közöttük, ter­mészetesen, vannak egyesek —­­ahogyan Eugen Barbu elvtárs mondotta beszédében —, akik sportot űznek abból, hogy légmente­­sen zárt palackokban a jövő óceán­jába dobják kézirataikat. E kérdés­nek a tisztázásához azonban kevés­bé nyújt segítséget a túl szigorú hangnem; sokkal inkább segítsé­günkre van a bíráló és építő szel­lem, főleg az a szellem, amely megnyilvánult az értelmiségiek­nek a párt vezetőségével és sze­mélyesen Nicolae Ceausescu elv­társsal sorra került találkozóin. Ami engem illet, nem értek egyet annak a művésznek a magatar­tásával, aki becsukja szemét nap­jaink eseményei előtt, s a távoli jövő óceánja után sóhajtozik. Nem szeretem az egy-egy baleset, utáni kerékpár- vagy motorhűtőron­­csokból, illetve az ócskavasból összeállított képzőművészeti alko­tásokat, nem szeretem az ahhoz a zajhoz hasonló zenét, amelyet a kereskedők okoznak az üzletek re­dőnyeinek lehúzásával. Lehetséges, hogy a mi fiatal nemzedékünk konkrét esetében, igazi tehetségek esetében ez nem sport, hanem az önkeresés vajúdása. Az ifjú tehet­ségnek hosszú utat kell megten­nie — sok meddő utánzásban fe­­csérelődhet el ereje —, amíg meg­találja az igazi hangot, amíg meg­érti, hogy minél kevesebbet utá­noz, annál inkább hasonlítani fog önmagához. Hogyan állapítsuk meg, milyen magatartást követel tőlünk egy olyan sokrétű folya­mat, mint a szellemi megnyilvánu­lás folyamata? Úgy vélem, hogy ebben a kérdésben, a realitás te­kintetében, legyen az akár művé­szet, gazdaság, vagy akár egy tár­sadalom egész sajátos komplexu­ma, a párt a szabad, alkotó vita, a kölcsönös megértés, a valóság kon­krét tanulmányozása szellemét ajánlja, az emberi, alkotó szelle­mét. Biztos vagyok abban, hogy ezen az úton szellemi életünk még határozottabban fogja szolgálni a szocializmus eszméit, még bizto­sabban találja meg igazi rendelte­tését. ELVTÁRSAK! Minthogy anyanyelvemen, ma­gyar nyelven írok, érthető, hogy mindaz foglalkoztat, ami orszá­gunk nemzetiségeinek életéhez kapcsolódik. Ismét megelégedéssel hallgattam meg a jelentésnek azo­kat a részeit, amelyek megálla­pítják, hogy a Román Kommu­nista Párt marxista-leninista szel­lemben oldotta meg a nemzetiségi kérdést. Ez valóban egyike pár­tunk jelentős eredményeinek. Ez jelenti a haza összes állampolgárai jogegyenlőségének biztosítását, a beruházásoknak a megyék közötti harmonikus beütemezését, az ál­lam állandó gondoskodását a szo­ciális és kulturális szükségletek­ről, vagyis az egyenlőség anyagi alapjának biztosítását, ami döntő jelentőségű feltétel e tekintetben­ jelenti egyben a nemzetiségek kultúrájának fejlesztését, az anya­nyelvű állami oktatást, a tudo­mány és a művészet, az irodalom felvirágoztatását. Éppen ezért ál­landóan azon igyekszünk, hogy tisztán tartsuk a román nép és az együttélő nemzetiségek testvérisé­gének forrását. Ez a testvériség a közös harcban született meg és folytatása a nagy gondolkodók és alkotók, elsősorban egy Balcescu vagy Petőfi Sándor törekvéseinek, azon történelmi alakokénak, akik mindig találkoztak a jövő boldo­gabb, szabad életének, egy olyan életnek a felkutatásában, ahol nincs többé sem nemzeti elnyo­más, sem pedig az ember ember általi kizsákmányolása. Utalni szeretnék arra, amit Nicolae Ceausescu elvtárs mon­dott az e testvériségről való gon­doskodásról. A helyi párt- és álla­mi szerveknek a feladatuk, hogy a jövőben is biztosítsák a Román Kommunista Párt marxista-leni­nista nemzetiségi politikájának maradéktalan valóra váltását, őrködjenek az alkotmányosság tiszteletben tartásán, s ugyanak­kor neveljék a néptömegeket a román nép és az együttélő nem­zetiségek egységének és testvéri­ségének szellemében“. A kapitalizmusból a szocializ­musba való átmenet időszaka, a­­mely a román nemzet minőségileg magasabb fokra emelését jelenti, ugyanezt a folyamatot biztosítja az együttélő nemzetiségek számá­ra is. A társadalmi-kulturális fel­­emelkedés e folyamatában és u­­gyanakkor az igazi testvériség megszületésében a minőségi ugrás akkor teljesedett ki, amikor ha­zánk véglegesen felszabadult a népi hatalomért és a szocialista építésért vívott közös harcokban. E döntő pillanat arra a viharos napra emlékeztet, amikor a he­gyek tektonikus mozgása követ­keztében sok ezer tonna bazalt zúdult alá, s a föld hatalmas mé­lyedésében, száz és néhány évvel ezelőtt, egy kristálytiszta tó, a Gyilkostó, erdélyi tájaink egy ú­­jabb természeti szépsége keletke­zett. Negyedévszázados történe­tünk legmélyebb értelmét fürkész­ve, e legenda szimbólumaként 1944. augusztus 23-ra gondolok, amikor a komor sziklákhoz hason­lóan megkezdődött a régi rend­szer összeomlása, s nyomában, a történelem forrásait egybegyűjtve, új emberi szépség, a román nép és az együttélő nemzetiségek test­vériségének tisztavizű tava jött létre. (Taps). Ma, negyedévszázad­dal a haza felszabadulása után, az óriási lépések után, amelyeket a párt vezetésével a mai napok csúcsaiig megtettünk, a régi össze­omlásának és az új élet megszüle­tésének az értelme még ezersze­resebben gazdagabbá vált mind­­annyiunk szívében. (Taps). ELVTÁRSAK! Az elmúlt napokban, amikor riportügyben megyénk, Maros me­gye egyik kis falujában jártam, az utcán megszólított egy öreg pa­raszt: „Azt hallottam a rádióban, hogy a kommunisták kongresszu­sán ismét Nicolae Ceausescu elv­társat akarják megválasztani a párt főtitkárának. Szeretnék én is szavazni, de én nem vagyok kong­resszusi küldött, mert nem va­gyok párttag. Akkor hát mi, akik nem vagyunk párttagok, hogyan és hol szavazhatunk rá?“ Az öreg meglepetésszerű kérdésére később gondolatban válaszoltam, mondván, hogy országunk kommunistáinak ez az egyöntetű akarata nemcsak a párttagokat öleli fel, hanem va­lóban az egész népet, románokat, és magyarokat, németeket és szer­­beket és a más nyelvű embereket, parasztokat, munkásokat, értelmi­ségieket, fiatalokat és öregeket. Románia Szocialista Köztársaság egész családját. (Taps). E család szerény tagjaként én is csatlakozom akaratához, s egyben kijelentem, hogy mindenben e­­gyetértek pártunk bel- és külpoli­tikájával, a ragyogó programmal, amelyet e történelmi jelentőségű kongresszus fog kijelölni. (Taps).

Next