Zalai Hírlap, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-29 / 305. szám

u sport—sporl sport— Hat országos bajnoki cím atlétikában Előtérben az utánpótlás, változás várható a felnőtteknél éppen kajjiksin­«» ararboil, az atlétikai szakosztálynak a helyzete, amely munkájának megítélésénél rendszeresen el­hangzik: jó munkát végez az utánpótlásnevelésben, a fel­nőtt korcsoportban viszont van még tennivalója Azt, hogy egy atlétikai szak­osztály az utánpótlás korcso­portokban tud felmutatni jó eredményeket, vagy idősebb versenyzői jeles­kednek elsősorban, számtalan helyi tényező befolyásolja. Az atléták túlnyomó része közép­iskolát végez, s nagy részük egyetemen, vagy főiskolán ta­nul tovább. Válaszút elé ke­rülnek, s többségük józanul mérlegel: a versenyzői időszak rövid, gondolni kell az utána következő évekre is. Ilyen te­kintetben hátrányban van egy olyan egyesület, amelynek székhelye nem rendelkezik sportolókat vonzó, felsőoktatási intézménnyel. A másik­ döntő ok, ami miatt felnőtt korba ér­ve a versenyzők többsége klu­bot cserél, a létesítményhely­­z­et. Ma már a nemzetközi po­­■­ondon elképzelhetetlen, hogy valaki úgy érjen el jó ered­ményt, hogy előzőleg ne a leg­korszerűbb műanyagborítású pályán készüljön hosszú időn keresztül. A ZTE atlétikai szakosztálya évek óta a felsorolt problé­mákkal küzd. Mindezek elle­nére az egerszegiek az utóbbi időszak legjobb szereplését mondhatják magukénak 1983- ban. A Magyar Atlétikai Szö­vetség intéző bizottsága nem­rég foglalkozott éppen a ZTE munkájával, s megállapította, hogy a szakosztályban folyó munka szervezettsége és fe­gyelme példaként állítható a többi atlétikai szakosztály elé. — 1983-ban 62 olimpiai és 361,5 bajnoki pontot szereztek versenyzőink — összegzi az év eredményeit Szakály István, a szakosztály vezetőedzője. — Hat országos bajnoki címünk és 16 aranyjelvényes atlétánk bizonyítja azt, hogy az utánpótlás korcsoportban az ország legjobbjai között tartják számon a ZTE szak­osztályát. Három verseny­zőnk — Kovács László,, Büki Bernadett és Szekeres Péter — bekerült az ifjúsági váloga­tottba, Kovács László pedig Leningrádban, az Ifjúsági Ba­rátság Versenyen is helytállt. A profil tehát nem változott, s továbbra is az utánpótlás terü­letén várhatók az eredmények. Ugyanakkor egy-egy verseny­számban törekednünk kell ar­ra, hogy országos élvonalban is jegyzett versenyzőnk legyen. Elsősorban súlylökésben, ge­relyhajításban, távolugrásban és rövidtávon van ennek reális lehetősége. 1983-ban legeredményeseb­ben a dobó szakág szerepelt. Gyulai Gyula tanítványai szép eredményeket értek el Nem elképzelhetetlen egy olyan súlylökő centrum kialakítása Zalaegerszegen, amilyent kala­pácsvetésben létrehoztak a szomszédos megyeszékhelyen, Szombathelyen. Sokat fejlődött tavaly óta a rövidtáv, s ez Molnár Istvánná és Kámán Ferenc munkáját dicséri. Az ugrószaknál az idén sikerült megoldani a ZTE-nek a teljes szakosodást, fejlődési lehetőség rejlik benne, annál is inkább, mert Tóth János személyében fiatal, agilis szakember foglal­kozik a versenyzőkkel. Közép­távon viszont megtorpanás ta­pasztalható.­­ Visszatérő problémánk a kiválasztás — mondja Szakály István. — Nehéz helyzetben vagyunk, hisz a legtöbb sportág hama­rabb választ, s ráadásul a lab­darúgással és a kosárlabdával nem tudunk konkurrálni. En­nek ellenére sikerült a Pais is­kolát, mint új bázist bekap­csolni a kiválasztásba. Ugyan­ezt szeretnénk elérni az Ady és a dr. Hamburger iskolával is. Az eddigi megyei beiskolá­zás helyett inkább a körzeti úttörő versenyeket helyezzük előtérbe. Igyekszünk minden­hová eljutni és kiválasztani a tehetségeseket. Javítani kíván­juk kapcsolatunkat a középis­kolai sportkörökkel is. A Magyar Atlétikai Szövet­ség a sportág hazai fejlődésé­nek egyik fontos előfeltétele­ként a „piramis” aljának szé­lesítését tekinti. Ennek az egerszegi egyesületben eleget is tesznek. Mindenképpen nö­velni kellene viszont a szak- , osztály megtartó képességét, fokozni az érettségi után itt­honmaradó versenyzők közül a leg­jobbakkal való törődést A fejlődés feltételei között egyik legfontosabb: megfelelő létesítmények. Nem­rég fejeződött be a futófolyosó felújítása. A­­ gumiborítású pá­­l­­yán télen is jó körülmények között edzhetnek a versenyzők. A zavartalan szabadtéri mun­­­­kához még sok minden kelle­ne, többek között dobófészer,­­ az ugróhelyek műanyagborítá­sa, emelt szintű futópálya. Az egerszegi atléták nem­rég kezdték meg a felkészülést az 1984. évi feladatokra. — Nem éppen kedvező elő­jelekkel vágtunk neki az ala­pozásnak — mondja a veze­tőedző. — Három válogatott versenyzőnk — Kovács László, Takáts Pál, Szekeres Péter — is most lábadozik súlyos sérü­lése után. A felújítás miatt egy hónappal később mehet­tünk be a futófolyosóra is. Mindezek ellenére optimisták vagyunk. Szeretnénk elérni, hogy 1. osztályú felnőtt ver­senyzőnk legyen a következő évben, s erre a távolugró Tóth Péternek jó esélye van. Ko­vács Lászlótól már a nemzet­közi porondon is jó eredményt várunk. Célunk az, hogy a kö­vetkező évben legalább 301 ZTE-atléta kerüljön be a kor­­osztályos válogatottba. Jól dol­gozó edzői kollektívánkat is bővíteni szeretnénk. Egyszó­val: az 1983-asnál is eredmé­nyesebb évet várunk atlé­táinktól. Ekler Elemér Hét sportág eseményei a tv képernyőjén Szarajevóig Vitár Róbert, a Magyar Tel '­­evízió sportosztálya helyettes vezetője tájékoztatta az MTI-t a Telesport február első hetéig esedékes műsortervéről. Ezek szerint a téli olimpia február 7ti rajtjáig hét sportág esemé­nyei kerülnek képernyőre. A sort a megszokott síugró-­­ közvetítés jelenti.. A január­­ 4-i innsbrucki és a 6-án Bi-­­­schofshofenben rendezendő­­ négysáncviadal két versenyé- ■ ről tudósítanak, majd 10-én­­ megkezdődik a Budapest­­ Sportcsarnokból a műkorcso-­­ lyázó- és jégtánc EB közvetí­tés-sorozata. A jeges vetélked­­­dőt 32 ország nézői láthatják.­­ Január 17-én és 18-án a jég-­ korongozók­ Magyar Nemzet Kupáján lesznek ott a tv-sek­­. A magyaroknak a franciák és a dánok eileni 60 percét közvetítik. Miskolcon rendezik 1984-ben is a focifarsangot. 21-én és 22-én az öregfiúk nők, és ser­dülő fiúk csatái jelentenek jó szórakozást a tv nézőinek is, és még 22-én este a Hilton Szállóból a nemzetközi női tőr­verseny legérdekesebb esemé­nyei is műsorba kerülnek. A Nemz­eti Sportcsarnokban játsszák a BSE—Viterbo (olasz) női kosárlabda Ronchetti Ku­pa-találkozót január 25-én, há­rom nap múlva pedig a ZTE— MAFC férfi bajnokit közvetí­tik Zalaegerszegről. Január 29-én délután a Te­lesport stúdiójában átadják az „Év sportolója” és az „Év if­júsági sportolója”­­ címeket. Február 2-án 50 perces össze­állítás szól a kiemelkedő sport­vezetők és sportolók 1983-as magyarországi látogatásáról. Harmadikén és negyedikén a Budapest Sportcsarnokból su­gározzák a magyar nemzetközi fedettpályás atlétikai bajnok­ság küzdelmeit. Ötödikén is­mét vívás: a Hungária Kupa karddöntőkről lesz összefoglaló a Nemzeti Sportcsarnokból. Február kiemelkedő esemé­nye a szarajevói Téli Olimpia. Ennek eseményeiről több, mint 63 órás közvetítést ad a Ma­gyar Televízió. (MTI) ZALAI HÍRLAP Fiatal ZTE-atléták sikere A Magyar Úttörők Szövetsé­ge, a Pajtás című lap szerkesz­tősége és a Dunaújvárosi Ko­hász SE közös rendezésében bonyolították le Dunaújváros­ban a Pajtás — Béke nemzet­közi úttörő ötpróbaversenyt. Négy magyar és a Bulgáriát képviselő Szófia fiú és leány­csapata vett részt a viadalon, amelyen szép egerszegi siker született, mert a lányoknál Gáspár Katalin (ZTE) az első helyen végzett, megelőzve a bolgár Desziszlavát és a duna­újvárosi Petrucz­ot. A fiúknál Rosta Zoltán (ZTE) a második helyen végzett. Itt a legjobb a Dunaújvári Kohász verseny­zője Gentischer Antal lett. Az összetett csapatversenyben 1. Dunaújvárosi Kohász,­ 2. Szó­fia, 3. ZTE. ­Labdarúgás Maribor nyerte a serdülők Téli Kupáját Szerdán délelőtt a csoport­­mérkőzésekkel folytatódott Za­laegerszegen a 3. Téli Kupa nemzetközi serdülő torna. Né­hány meglepetés született, így például senki sem számított rá, hogy az alsólendvai fiúk valósággal kiütik a graziakat és­ később ugyanezt teszik a KSI-vel is, vagy, hogy a Rába ETO csak keservesen nyer a ZTE­­ II. ellen. Közben az NK Marybor magabiztosan mene­telt a csoportgyőzelem felé, a­­ ZTE I. pedig egy színvonalas mérkőzésen úgy győzte le a­­ KSI-t, hogy gólt sem kapott. A csoportmérkőzések eredménye:­­ Tatabánya—NK. Maribor 0-3,­­ PMSC—Keszthelyi Haladás 5-1, Pápa—ZTE II. 3-3, KSI— ZTE I. 0-2, Rába ETO—Hala­dás VSE 2-1, NK. Lendava- GAK 6-2, NK. Maribor—Pápa 9-0, KSI—NK. Lendava 3-9, Tatabánya—Haladás VSE 1-3, Keszthelyi Haladás—GAK 2-2, Rába ETO—ZTE II. 1-0, PMSC —ZTE 1. 1-0 Az A-csoport sorrendje:­­ NK. Maribor, 2. Rába ETO, 3. Haladás VSE, 4. Tatabánya, 5. ZTE II., 6. Pápa. B-csoport: 1. ZTE I., 2. NK. Lendava, 3. KSI, 4. PMSC, 5. GAK, 6. Keszthely. A csoportok azonos helye­zettjei helyosztókat játszottak ezután egymással. A 11. he­lyért: Pápa—Keszthelyi Hala­dás 2-6, a 9. helyért: ZTE II. —GAK 2-0, a 7. helyért: Ta­tabánya—PMSC 1-1, büntető­­rúgásokkal a PMSC lett a győztes. Az 5. helyért: Haladás VSE—KSI 1-3, a 3. helyért: Rába ETO—NK. Lendava 0-3, az első helyért: NK. Maribor— ZTE L 1-1, büntetőrúgásokkal a Maribor nyert. A záróakkordokba sajnálatos sportszerűtlenség is keveredett. A jugoszlávok már méltatlan­kodtak egy terhükre megítélt büntető miatt is, a győzelmet eldöntő büntetőrúgásoknál pe­­dig, amikor a játékvezető meg­­­­­smételtetett egy rúgást a ka­pus szabálytalan el­lépése­k miatt, vezetőik utasítására le-­­­vonultak a pályáról. Némi rá-­­ beszél­és után aztán folytatták a büntetőrúgásokat, s ekkor már biztosan nyertek. A végeredmény: 1. NK. Ma­ribor, 2. ZTE I., 3. NK. Len­dava, 4. Rába ETO, 5. KSI, 6. Haladás VSE, 7. PMSC, 8. Ta­­tabánya, 9. ZTE II., 10. GAK, 11. Keszthely, 12. Pápa. A legjobb kapusnak járó dí­jat Nagy László (ZTE) kapta, a legeredményesebb játékos a maribon Maximilian Cinko, a legjobb mezőnyjátékos pedig Klaus Jakse (GAK) lett. • Ma sem lesz csend a zala­egerszegi Városi Sportcsarnok­ban, mert könnyed szilveszte­ri előszórakozásként megkez­dődik a ZTE öregfiúk terem­tornája, melyen a rendezőkön kívül Burgenland, Maribor és Lendava válogatottja, valamint a Haladás és az Olajbányász SE öregfiúk csapata vesz részt. A nyitómérkőzés 15 óraikor kezdődik, ekkor a Haladás VSE—Olajbányász SE össze -­­­csapást láthatják az érdeklő- i­dők, majd utána egymást kö­vetik a csoportmérkőzések. A­­ helyosztókat pénteken 9 órától bonyolítják le. Téli szünetben az őszi fordulóról A labdarúgó NB II csapatai rövidre szabott téli pihenőjü­ket töltik. Nem úgy a szurko­lók, hiszen a foci örökzöld té­ma Most is sok szó esik az őszi forduló eseményeiről eredményeiről. Íme néhány érdekesebb adat az őszről A forduló 190 mérkőzésén 587 gólt értek el a csapatok, s ez azt jelenti — 29 percen­ként rezdültek a hálók. Hazai pályán a legtöbb gólt — 33-at — a Békéscsaba érte el. A 26 gólos Olajbányász a 3. 14—15. helyen állnak a Baja és a K. Haladás egyaránt 15 góllal. A leggyakoribb eredmény — 35- s­zör — a 2-1 volt Az 1-1 26- szor„ az 1-0 21, a 2-0 18-szor volt. 13 esetben volt 0-0 és 3- 0. 11 találkozó végződött 2-2-re, 10 pedig 3-2-re. 8 mér­kőzésen 4-1, 6-on pedig 3-1, illetve 3-3 volt a végered­mény. 5-ször fordult elő a 4- 0-ás és 4-2-es eredmény. 5- 1-re 3, 4-3-ra 5-2-re és 6-1- re 2-szer végeztek a csapatok. Egy-egy találkozó végződött 5-0, 5-3, 7-0 és 7-2 arányban. A legnagyobb gólkülönbségű győzelmet (7-0) a HÓDGÉP aratta a Kecskemét ellenében. A lejátszott 190 mérkőzésen 101 hazai és 32 vendéggyőze­lem született 57 mérkőzés pe­dig döntetlent hozott. Bőséges volt a „termés” a sárga és pi­ros lapokból is. Az előbbiek­ből 314-et, az utóbbiakból 26-ot osztottak ki a játékveze­tők. Érdekes, hogy a Salgótar­jáni Kalmár 3, a HÓDGÉP-es Riczó 2 esetben érdemelte ki a piros lapot Ausztrália 25. Davis Kupa győzelme Melbourne-ban 12 000 néző előtt bonyolították le a teni­szezőik Davis Kupa sorozata döntőjének harmadik napi küzdelmeit, mely a hazai ausztrálok számára hozott si­kert: a szigetországiak a 18 esztendős Cash révén megsze­rezték a fontos 3. győzelmet, és ezután a nagyhírű svéd Wi­­lander már csak szépíteni tu­dott. Ausztrália 3:2 arányban diadalmaskodott, így 25 alka­lommal hódította el a trófeát. Energiatakarékosság — olajkivágás! A társaságunk által forgalmazott NEFAG—ATB­ aprítéktüzelő berendezéssel, a beruházás esetén az energiaracionalizálási pályázat igénybevehető! A berendezés az olaj, illetve gázégők helyére, léghevítőkre, kazánokra csatlakoztatható. 1 kg tüzelőolaj 2,5—3,5 kg aprítékkal váltható ki. Szállítható típusok: ATB—65 40— 80 000 kcal/h teljesítménnyel ATB—130 80—160 000 kcal/h teljesítménnyel ATB—200 160—250 000 kcal/h teljesítménnyel További felvilágosítás: Tüzeléstechnikai Berendezés A­­CS IV ív és Alkatrészellátó Társaság 1135 Budapest, Reitter F. u. 17. Telefon: 200-914 Telex: 22-5285 Vevőszolgálat: 296-410. 914/B 1983. december 29. A Bp. Honvéd sikere Grazban A Szombathelyi Haladás 1976-os teremlabdarúgó sikere után újra magyar győztest avattak az osztrák városban lezajlott tornán: a Bp. Honvéd a döntőben is folytatta siker­­­ sorozatát, négy gól különbség­gel győzött, ezzel az élen vég­zett. Először az dőlt és hogy a piros-fehérek az osztrák má­sodik ligás Alpine Donawitz ellen lépnek pályára a finálé­ban. A Doniawitz ugyanis az elődöntőben 2-1 (2-1)-re verte a szintén osztrák Kapfenber­­ger SV-t. A döntőben Komora Imre csapata szerzett vezetést Varga révén, majd Détári növelte az előnyt. Az Alpine még egyen­líteni tudott, de azzal el is lőt­te puskaporát. Végeredményben: Bp. Hon­véd—Alpine Donowitz 6-2 (2-0). Vívó-toborszó A Zalaegerszegi Dózsa vívó szakosztálya toborzót tart 11—15 éves fiúk és leányok részére. Je­lentkezni január 4-én, 5-én és 6-án 16 órától lehet az Ady Általános Iskola régi tornatermében. Kosárlabda ÓIK Már kétszer nyert a ZTE Ezekben a napokban Kecs­keméten folyik a kosárlabdá­­zók ÓIK küzdelem­sorozata. A hat fiú csapat között ott talál­ható a ZTE, is a Bp. Honvéd, a MAFC, a BSE, a Tungsram és a KSC társaságában. Az egerszegi fiatalok — méltón az NB I-es bajnokság­ban eddig nyújtott kiváló sze­replésükhöz — nagyszerűen kezdtek és eddigi két mérkő­zésüket megnyerték. Nem ki­sebb ellenfeleket győztek le, mint a Bp. Honvéd (101-85) és a MAFC (86-72). Bár még há­rom mérkőzésük hátra van, bizakodnak abban, hogy meg­ismétlik, de talán túl is szár­nyalják tavalyi kupateljesítmé­­nyüket. Akkor ugyanis Buda­pesten a mezőny egyetlen vi­déki csapataként ezüstérmesek lettek, csak a Csepeltől szen­vedtek vereséget egy olyan mérkőzésen, amelyen végig vezettek. Műkorcsolyázó EB Húsz nemzet 115 versenyzője Végleges, hogy Norvégia nem küld versenyzőt a buda­pesti műkorcsolyázó- és jég­tánc Európa-bajnokság­­ küz­delmeire, így az is, hogy húsz nemzet 115 sportolója vetél­kedik majd a január 9—15. közötti kontinensviadalon a Budapest Sportcsarnokban. Terták Elemér, a szervező bizottság tagja közölte az MTI munkatársával, hogy a vissza­lépés miatt változik a verseny műsora is. A végleges nevezési lista szerint a nőknél huszonöten, a férfiaknál huszonketten pró­bálnak szerencsét A párosok­nál tizenhárom, jégtáncban pedig 21 duó érdekelt Érde­kesség, hogy valamennyi cím­védő jégre lép, így a nőknél az NDK-beli Katarina Witt a férfiaknál Norbert Schramm (NSZK), a párosoknál az NDK-t képviselő Baess, Thier­bach, táncban pedig a szovjet Besztemjanova, Bukin kettős készül tavalyi elsősége megvé­désére. (MTI) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Zalakomár és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet pályázatot hirdet az alábbi egységeinek szerződéses üzemeltetésére: 1984. feb­ruár 1-től, 1987. január 31-ig terjedő időre: 204. sz. falatozó Zalaszabar III. osztály 31. jelzőszámú 222. sz. büfé Zalakaros, fedettfürdő III. osztály 31. jelzőszámú A versenytárgyalás 1984. január 30-án, 9 órakor lesz a szövetkezet központi irodájában. Zalakomár, Kossuth u. 37.). A pályázatokat 1984. január 20-ig kell a szövetkezet címére megküldeni. Bővebb felvilágosítást a kereskedelmi vezető és a főkönyvelő ad a fenti címen. 862

Next