Zalai Hírlap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-23 / 19. szám

1987. január 23., péntek CSFIKEi .ikui hívap Atlétika A felnőttek is elkezdik Költségkímélési szempontok­nak használni az Ifjúsági miatt szakmai érdekeket hagy­ Sportcentrumot, a futófolyosó­nak figyelmen kívül a ZTE út- és az erősítő terem pedig be­­létál akkor, amikor nem utaz­­ázott­­tak el a nyílt ifjúsági Buda­pest-bajnokságra. Ugyancsak Az „A” és „B” kategóriás nem vett részt a dobó válogó- szakosztályok versenye szom­­zott felmérésén Ambrus baton és vasárnap lesz az László. Olimpiai Csarnokban, s vár­ A hét végén viszont elkezdik hatóan az egész magyar érme­­a fedettpályás versenyzést a zőny rajthoz áll, hiszen ez legjobb junior és felnőtt atlé­­mát válogató verseny a fel­­tük. Az időjárás megnehezí­­rvár 7—8-i Magyarország— tette a felkészülést, hiszen a Nagy-Britannia felnőtt válo­­nagy havazás miatt nem tud­­gatott viadalra. Jó ütemben halad a szabadidős sportlétesítmények építése Kanizsán Nagykanizsán 1986-ban ki­emelt feladatot kapott a sport­célú létesítmények fejlesztése. Jó ütemben halad a „Min­denki Sportpályája” építése, amely részben tanácsi, rész­ben vállalati támogatással va­lósul meg. Már elkészült a nagyméretű füves labdarúgó pálya, amelynek építéséhez közel 5 000 köbméter termőföl­det, több száz köbméter tő­zeget kellett a helyszínre szállítani. A pálya építésénél a legmodernebb technológiát alkalmazták. Alagcsövezést is végeztek, mert a pálya a kö­tött talajú volt téglagyári bá­nya területén került kialakí­tásra. A szintén alácsövezett 400 méter hosszú futópálya építését a Dél-zalai Vízmű Vállalat, a Délviép és a Prin­cipális Vízrendezési Társulat társadalmi munkában végezte, a tanácsnak csak az anyag­­költséget kellett biztosítani. Az említett három cégen kí­vül a pályák építésében szá­mos vállalat segédkezett, fel­tétlenül meg kell említeni a Költségvetési Üzem, a Város­gazdálkodási Vállalat, az Al­kotmány TSz, a Volán, a Tan­ép és a Téglagyár segítő mun­káját. A Szolgáltató Költségvetési Üzem kivitelezésében 1986. II. félévében kezdődött az öltö­zőket, fürdőket, szertárakat, irodát, büfét és társalgót ma­gában foglaló kiszolgáló léte­sítmény építése. A kivitelező munkáját dicséri, hogy a léte­sítményre még a tél beállta előtt tető került. Az épület té­­liesítésével lehetőség kínálko­zott a folyamatos munkavég­zésre, jelenleg a Költségveté­si Üzemen kívül az IKKV és az Építőipari Szövetkezet szakemberei dolgoznak itt. Az 1986-ban végzett munka értéke elérte a 11 millió fo­rintot, a tényleges pénzügyi felhasználás 3 millió körül mozgott. A „Mindenki Sport­pályája” építésének ütemét szeretnék tovább fokozni, és a hátralévő munkák jelentős részét még ebben az évben el­végezni. A téli sportok kedvelői örömmel fogadták az újudva­ri tv-torony szomszédságában létesítendő sípálya tervét. A 660 méter hosszú, felvonóval ellátott pálya építése már ta­valy megkezdődött, akkor a tereprendezési munkálatokat és a füvesítést végezték el. A sífelvonó alkatrészeinek le­gyártására 1986-ban talált vál­lalkozót a síklub. Elvégezték a tartóoszlopok és a gépi be­rendezések alapozási munkáit. Jó ütemben halad a felvonó tartozékainak és gép­­egysé­geinek gyártása, ezt a KFV, a DKG, az ÉPGÉP, a Dédász, a Kögáz és a Mezőép végzi társadalmi munkában, az anyagköltséget a városi tanács biztosítja. A tervek szerint 1987-ben a felvonó beüzeme­lése megtörténik, s ha az idő­járás kedvező lesz, már de­cemberben síelhetnek a sport­­kedvelők. Szeretnék, ha a ter­vezett melegedő építése is be­fejeződne ebben az évben. Kézilabda Rajt a Felkészülési Kupán Az 1987. évi kézilabda-baj­nokságra való felkészülés je­gyében Nagykanizsán, az Olaj­bányász munkacsarnokban megkezdődik a Felkészülési Kupa küzdelemsorozata. A résztvevő 13 csapat január 24-én, február 1-én, 14-én és 28-án körmérkőzéses rend­szerben mérkőzik. Férfiak: tapolcai Bauxitbányász, N. OLaj bányász „A” és „B” csa­bai, Csurgói Spartacus, Pécsi Baromfifeldolgozó SE, Nagy­atádi VSE, N. Tungsram SC. Nők: N. Olajbányász, Z. Cao­la, Csurgói Spartacus, Szom­­bathelyi Pamut, N. Olajbá­nyász ifjúsági, N. Tungsram. A torna holnap reggel 8.00 órakor kezdődik. A 19.00 órá­ig tartó első versenynapon 10 találkozóra kerül sor. A Zala Megyei Állami Építőipari Vállalat megfelelő számú jelentkező esetén betanító, illetve átképző tanfolyamokat szervez építési területein — Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen — a következő szakmákban: — KŐMŰVES, — ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ, — TETŐFEDŐ, — BÁDOGOS, — MŰKŐKÉSZÍTŐ, — VASBETONKÉSZÍTŐ, — ÉPÜLETASZTALOS. A felsorolt szakmákra 1987. március 1-jéig lehet jelentkezni. A jelentkezőkkel a vállalat munkaviszonyt létesít a betanulási időre, kedvező feltételekkel tanulmányi szerződést köt. A betanulási idő alatt: Más építőipari szakmával rendelkezőknek 25—28,— Ft Képzettséggel nem rendelkezőknek 20—25,— Ft közötti alapórabért biztosít. A tanfolyamok intenzív időtartama 3 hónap, amely 120—150 óra elméleti, 400—450 óra gyakorlati részből áll. A sikeres vizsgát tett dolgozók 2500,— Ft egyösszegű jutalmat kapnak. A betanulási időre egy évig az alapkereseten felül pótlékot is fizetünk. Hároméves gyakorlatot követően a szakmunkásbizonyítvány megszerzését elősegítjük. Várjuk az érdeklődőket, jelentkezőket! ZALAEGERSZEGEN A KÖZPONT MUNKAERŐGAZDÁLKODÁSÁN, Kovács Józsefnénél, Kossuth L. u. 11. fsz. NAGYKANIZSÁN A FŐÉPÍTÉSVEZETŐSÉGEN, Kuti József bérgazd. előadónál, Vár u. 6. KESZTHELYEN A FŐÉPÍTÉSVEZETŐSÉGEN, Barna István bérgazd. előadónál, Bondor J. u. 5. 132 296 Teke Folytatás a bajnok ellen Az elhalasztott első tavaszi forduló után a hét végén már valóban folytatódik az NB I­­-es női teke bajnokság. A ZTE szombaton hazai környe­zetben a három világbajnok­kal felálló Szeol-Délép gárdá­ját fogadja. A volt bajnok, je­lenlegi éllovas szegedi gárda a találkozó egyértelmű esé­lyese. A tavaszi feladatokra janu­ár 5-én kezdte meg a felké­szülést a ZTE. A játékoske­retből Majzik Anikó kivált, levélben értesítette az egyesü­letet, hogy nem szerepel töb­bet a ZTE színeiben. Az őszi idényt a 8. helyen zárta az együttes, mérlege 4 győzelem, 7 vereség. A cél továbbra is a bentmaradás kiharcolása, amelyhez a tavaszi idényben legalább 4,5 győzelem szük­séges. A szombati találkozó 8.30 órakor kezdődik a Sport ut­cai teke­csarnokban. Röplabda A hajrá következik Befejeződött az NB I-es fér­fi röplabda bajnokság második felvonása, amelyet a ZTE a 8. helyen zárt. Nincs idő azonban pihenésre, ma hazai környe­zetben a Szolnoki Vegyiművek gárdáját fogadja az egerszegi együttes. A vendégek a tabel­la utolsó helyén állnak, így a találkozó esélyese a ZTE. A bajnokság utolsó szakaszában nem lesznek kettős fordulók, csak egy mérkőzésre kerül sor hetente. A mai találkozó 16.00 órakor kezdődik a ZTE mun­kacsarnokban. Hírek, eredmények AZ egyutá­ű KUues­etusticsclul tartottak január 20—21-én konzul­tatív tanácskozást Varsóban a szocialista országok sportújság­­írói. A bolgár, a csehszlovák, a lengyel, a magyar, az NDK-beli, a román és a szovjet sportújságíró­kat képviselő küldöttségek a sok­oldalú együttműködés szerteága­zó kérdéseit tekintették át. Meg­vizsgálták a nemzetközi olimpiai mozgalom sokrétű problémáit, megvitatták azokat a kedvezőtlen jelenségeket, amelyek ma nemcsak a sportújságírókat, hanem a nemzetközi közvéleményt is nyug­talanítják.* A genovai fedettpályás atlétikai versenyen három kiemelkedő eredmény született. A női 2 mér­­földes gyaloglásban az olasz Giuliana Salce 14:02.22 perccel győzött, s ezzel alaposan megja­vította a világ eddigi legjobbját (14:59 p.). A női magasugrásban a szabadtéri világcsúcstartó bol­gár Sztefka Kosztadinova elsőre teljesítette a 2 métert, ám a szov­jet Bikova 203 cm-es fedettpá­­lyás rekordjának megdöntésével (204 cm) már hiába próbálkozott. A férfi súllylökésben az olimpiai bajnok olasz Alessandro Andrei kitűnő, 21,22 méteres eredménnyel szerzett aranyérmet. * A férfi kosárlabda BEK hatos döntőjében a francia Orthez, az eddigi meglepetéscsapat folytatta várakozáson felüli szereplését, s 94-80 (41-48)-ra legyőzte a tavalyi finalista szovjet Zsalgirisz Kam­­­aszt.• Boris Becker nyilvánosan köszö­netet mondott Günther Bosch-nak eddigi munkájáért, azért, hogy egész hivatásos teniszező pálya­futása alatt edzője volt. Egy iilCiUUUl Iie-t tudj lUCilCl­CfiCLCn felolvasott nyilatkozatában a két­szeres, wimbledoni bajnok, aki a melbourne-i versenyen váratlan vereséget szenvedett az ausztrál Wally Masurtól, leszögezte­: a ku­darcért minden felelősséget ma­gára vállal, s ez nem játszott sze­repet edzője, Günther Bosch tá­vozásában. * A magyar labdarúgó válogatott EB-selejtezőbeli ellenfele, Hollan­dia szerdán Barcelonában Spanyol­­ország ellen játszott előkészületi mérkőzést. Az eredmény: Hollan­dia—Spanyolország 1-1 (1-0). Gól­szerzők: Gullit (KOI p.), illetve Caldero (71. p.). Mai sportműsor Röplabda: NB I. Férfiak: ZTE—Szolnoki Vegyiművek­, Zalaegerszeg ZTE munkacsarnok, 16.00. Teke: NB III. Férfiak: ZTE—Répcelak, Zalaegerszeg, Sport utca, 16.00. ­ A hagyományoktól eltérően szombaton nem Zürichben tartják az európai labdarúgó kupák negyeddöntőinek sor­solását, hanem Kölnben. A magyarázat: ekkor mutatják be az 1988. évi Európa-baj­­nokság nyolcas döntőjének kabala-figuráját. Egyelőre még senki sem tudja, hogyan néz ki, ugyanis a tervező cég, a Walt Disney Productions szigorú titokként kezeli az ügyet. A sorsolásban még 17 or­szág képviselői érdekeltek, de már csak a spanyol együtte­sek állják mindhárom kupá­ban a versenyt. A BEK-ben a sztárcsapatok mellett még néhány esélyte­len gárda, így a Bp. Honvé­dot kiverő dán Bröndby, és a török Besiktas is érdekelt. Udo Lattek, a nyugatnémet Bayern München szakvezetője így könnyű ellenfelet remél. — Remélem, kegyes lesz hozzánk Fortuna, s kisebb já­tékerőt képviselő vetélytársat juttat nekünk — mondta. — A Real Madriddal csak a dön­tőben találkoznánk szívesen, a Dinamo Kijevvel még ott sem. Sorsolásra várnak a labdarúgó kupacsapatok Dunai engedély nélkül szerződött A kiemelt sportegyesületek anyagi támogatásáról Sajtótájékoztató az ÁISH-ban Bár a téli hónapokban csendesebb a hazai sportélet, mégis akadnak érdekességek, a közvéleményt is érdeklő kérdések, sőt, „kényes” té­mák is. Ezekről volt szó a csütörtöki tájékoztatón, ame­lyen Bocsák Miklós, az ÁISH szóvivője, a sajtófőosztály vezetője válaszolt kérdésekre. A szóvivő mindjárt „kényes ügyről”, Dunai Antal labda­rúgóedző spanyolországi szer­ződéséről szólt. Elmondta: Dunai engedély nélkül szer­ződött a Murcia csapatához. Még tárgyalásra sem volt felhatalmazása. Bocsák Mik­lós telefonon beszélt Dunai­val, aki úgy nyilatkozott, hogy mindez új év előtt tör­tént, ezért nem tudott hiva­talos személyekkel tárgyalni. Nem akarta elszalasztani a szerződési alkalmat. Az ÁISH — tekintettel a két ország közötti jó sportkapcsolatokra, nem rendeli vissza az edzőt, de ügyével 1987 júliusa, szer­ződése lejárta után ismét foglalkozik, és minden bi­zonnyal szankciókat alkalmaz ellene. Január 1-jén megszűnt a hivatalban az elnöki tanács­adói tisztség. Csáki Sándor, aki korábban ezt a funkciót betöltötte, egyben az úgyne­vezett menedzseri iroda ve­zetője volt, más munkakörbe került. Átmenetileg Jancsó Tiborhoz, az ÁISH főtanácso­sához tartoznak a szerződési kérdések. A jégkorongról szólva el­hangzott, hogy téves az a felfogás, miszerint a sportve­zetés nem kedvelné a „téli futballt”, nem lát benne fan­táziát. A jeges sportok nem olcsók, különösen nem a jég­korong. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy megfelelő anyagi bázis áll rendelkezésre. A Magyar Jégsport Szövetség 6,8 millió forinttal gazdálko­dik, amelynek nagy részét maga „termeli ki”. A tájékoztatón jelen volt, és beszámolót tartott Balogh Gábor, az ÁISH Versenysport Főosztályának helyettes ve­zetője. A kiemelt sportegye­sületek új anyagi támogatási rendjéről szólt. Eszerint a 12 kiemelt sportegyesület idén nem kapja meg a múlt évhez hasonlóan a 125,1 millió fo­rintot kitevő összjuttatást. Ennek 20 százalékát vissza­tartják, s az eredményessé­güktől függően osztják majd szét. A szakszövetségek értékelik az olimpiai versenyszámokban elért VB-, EB-eredményeket, s javaslataik alapján kapják meg a klubok a még felosz­tásra kerülő, hozzávetőleg 24 millió forintot. Egyéb kérdésekről: — Szó van arról hogy a Labdarúgás hetilap lesz, de ez még csak terv. — Gáspár Tamás birkózó és társai átigazolási kérdésé­ben a szövetség és az ÁISH csak akkor foglalhat állást, ha majd az érdekelt klubok tárgyalnak, illetve ha nem tudnak megegyezni.­­ Hogy a magyar labdarú­gó bajnoki mérkőzések szere­pelnek-e majd a totóban, az nem az MLSZ, hanem a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság döntésének függvénye. Gondok a Pumánál A nagyhírű sportszergyártó b­árd márkára növelte forgal­­cég, a Puma AG Rudolf Dass­­müt­­ler Sport „szomorú” esztendőt . A visszaesés legfőbb oka, zárhatott december végén, ki­ hogy a nagyon fontos ameri­­szen forgalma 1 év alatt 300 kai piacon veszteségeket szen­­milió márkával esett vissza, vedtünk — folytatta a nyu- Ez a helyzet arra kényszer!- gaznémet üzletember. — Ta­tette a Dassler-fivéreket — vagy a forgalmunk ebben a Ármint és Gerdet —, hogy térségben 67 százalékkal esett felügyelőtanácsi tagságukat vissza, s ezt csak részben ma­­feladva újból a részvénytár­­gyalázza a dollár árfolyamá­­saság elnökségében foglalta­­nak csökkenése. Látnunk kell nak helyet. Ez azt jelenti, azt is, a bajok fő forrása, hogy a két sikeres üzletember hogy nem vettük elég komp­­ismét közvetlenül irányítja lyan a piaci versengést. A majd a céget, gondokat még a „Becker-láz” . Amikor ilyen komoly ~. “ kétszeres wimbledoni összegről van szó, akkor sze- TM°?tes a Puma színeiben sat­­mélyesen akarunk „diktálni” tk . *em ,S20”í®íte V­eg’ - indokolt az 57 esztendős mivel TM Egyesült Államokban Armin Dassler, az amerikai teniszezők vissza­esése miatt csökkent az érdek- Ha valaki tudja, hogyan fe­­lődés a sportág iránt, hét egy üzletet felvirágoztat- A problémák megoldásával ni, akkor ő igazán. Armin a Pumánál Vinzenz Grothgart Dassler vezetésével ugyanis a bízták meg, aki korábban a Puma az 1974-es hetven mi­- bankszakmában bizonyította l­ó márkáról 1985-re 1,8 mii- képességeit.

Next