Zalai Hírlap, 1992. szeptember (48. évfolyam, 206-230. szám)

1992-09-05 / 210. szám

8 Zalai Hírlap Versről versre Weöres Sándor: A lassan kész Távoznak a szemből az utazások vakfoltjai. Mállnak az arcról az évek cserepei. Gurulnak az ágy után a betegségek táncos tornái, a körbe­forgó csésze teák, így él-hal az indulásra kész hihetetlen. Mikor a törések visszatérnek a fal bordáiba és a tengeri füvek s a kagylók a hajó deszkáira: villámütött fa és méltósága ágaktól gyökerekig. Mindig minden mondja: Éhes. Állat mondja: Éhes fáj. Kő­ mondja: Éhes. Ember mondja: Éhes halandó. Holt nem mondja. Böröndi Lajos: Metszet mert úgy lehet csak hogy nem lehet ömlik ránk fehéren a nap megérintelek elküldöm testeden felfedező útra ujjaimat ragyoghat feneked gömbje fölöttem titok maradsz örökre szomjúság beteljesületlen álom fekszünk egymás mellett mint két csoda két vágyakozás „Észak-fok, titok, idegenség,” egy nyárvégi délutánban Mészáros Gábor: Ritmus Mondd mi értelme minden reggel Újra meg újra ugyanúgy Felkelni és elindulni a jövő felé? Miközben a múlt leplébe burkolózva kísérnek az árnyak, s ha elérnek Észreveszed, hogy megint eltelt egy év. De más különbség nincs Hisz mindig ugyanazt teszed Nap mint nap... Az idő ingoványába csúszva Vergődik a világegyetem. Az üstökösök is unott képpel Róják útjukat, s ha csillaghoz érnek Megvetésül rájuk vetik halvány csóvájukat. Porszemként vibrálnak a bolygók, Csillagok köpködik hevük, S átlátszó üveg mögött halad Évre év... Isten! Mondd meg merre vagy? Hol a kezdet? Hol a vég? Ah, ily dolgok már nincsenek. Szemfényvesztés az egész. Azt hitted élsz? Szegény bolond Átlátszó szavad a szél kapja fel. Szíved ritmusát veri, míg meg nem áll S agyad véráramában így következik Perc perc után... Örökkévalóság! Egy pillanat csupán. Úgy múlik el, hogy észre sem veszed. Minden, amiről azt hiszed változik Lényegében önmaga marad. Elfutni nem tudsz, egy irányba sem. Bárhova mész, ott vagy Ahonnan elindultál. S ha azt hiszed a halál megoldás, Bolond vagy megint... Fedezzük fel! A szentistváni koronafelajánlás képtípusa Zalában A látomásban megjelenő Szűz Mária és gyermeke előtt térdelő, koronáját neki felaján­ló, gyakran adoráló angyaloktól kísért Szent István király közis­mert ábrázolása a 18. század el­ső felének talán leggyakoribb oltárképe. Minden más képtí­pusnál teljesebben fejezte ki e kor uralkodó — ámbár az eltérő érdekek szerint különbözőkép­pen hangsúlyozott — eszmevi­lágát. A katolikus templomok nagy részében megtalálható volt, a mai Zala megyében hét 18. századi változatát ismerjük: a gutorföldi, a letenyei, a mi­­hályfai, a zalaapáti, a zalaeger­szegi Mária Magdolna és a zala­­komári plébániatemplomokban, valamint a zalaegerszegi Göcse­ji Múzeum gyűjteményében. Jelentése jóval túlnőtt a min­dennapi áhítat alapjául szolgáló szentképen, illetve az oltárképe­ken. Első királyunk óta a Bol­­dogságos Szűz Magyarország patrónája és védelmezője min­den külső és belső ellenséggel szemben. A katolikus magyar királyság általános védőszentjé­ről van szó mind Mária, a Bol­dogasszony, mind a felajánlást tévő, a magyar kereszténység atyjaként számontartott uralko­dó, Szent István esetében is. Mindenhol kötelező együttes kultuszuk egyben a nemzeti jámborság meghatározója is. A jelenet mögött rejlő elméleti koncepciónak alapvetően török- és reformációellenes éle volt, és e két—nem csak a harctereken, hanem eszmei síkon is megví­vott — küzdelemből győztesen kikerülve alakították ki a végső szintézist jelentő képtípust, mellyel saját diadalát (is) ünne­pelte az egyház. Gyökereit a Mária- és a Szent István-kultuszban kell keres­nünk, tartalmi szempontból a Regnum Marianum-gondolat­­kör és a magyar koronaeszme képi lecsapódásának tekinthető. A már a 14. század közepén is kimutathatóan meglévő sémája (Újbánya pecsétnyomója) pár­huzamosan élt és fejlődött a szomszéd népek identitástuda­tukat erősítő nemzeti uralkodó­kultuszának vizuális (képi) megfogalmazásával, és — mi­képp az ausztriai Szent Lipót­­ábrázolásokkal — azokkal ins­piratív kapcsolatban állhatott. Ennek egyik egyik fontos bizo­nyítéka a letenyei Szent István­­kép, melynek festője nem ismerte a koronafelajánlás jel­képes gesztusában kifejeződő tartalmat, a kompozícióját a for­mailag hasonló, de tartalmilag lényegi pontokon eltérő Szent Lipót-ikonográfiából merítette. Képtípusunk a 17. században még csak egyike volt a kor ural­kodó eszméit leghűségesebben kifejezni törekvő próbálkozá­soknak. A maga nemében egyeduralkodóvá a török kiűzé­se és a szentistváni felajánlás I. Lipót által történő megismétlése (1693), valamint első királyunk ünnepének az egész egyházra való, pápa általi kiterjesztése után, a 17. század legvégére vált. A létrehozójaként megha­tározható gondolatrendszer eb­ben az időben kezdi elveszteni (győzelemre vitt) török- és pro­testánsellenes élét, tartalmilag így az uralkodó osztályok legiti­mitás-eszméjének kifejezőjévé válik. A jelenet alapkompozíciója állandó, ezt nem érintő módosu­lások (szereplők száma, korona elhelyezkedése, koronázási jel­vények megléte, illetve hiánya stb.) viszont megfigyelhetők rajta. A 18. század közepe után a Szent István-ábrázolások hie­rarchiájában meglévő vezető szerepét elveszti, ezzel párhuza­mosan megtermékenyítő hatása más jelenetekre egyre érezhe­tőbb. Itt elegendő az életét a Boldogságos Szűznek ajánló Szent Imre megjelenítéseire utalnunk. Ennek a zalaszentgró­­ti főoltárképen látható változata csupán a korona hiányával és a felajánlást tévő fiatal korával tér el a szentistváni sémától. Utóbbin ugyanakkor a koro­na lényegi képi motívum, hisz a 18. századi ember számára — mint a felajánlás tárgya — nem pusztán uralkodói szimbólumot jelentett, hanem a rendi és kato­likus Magyarország jelképét. A Szent István által történő fel­ajánlására való képi emlékezés tartalmilag magába foglalja az ország katolicizmusát és területi egységét, az ország ősi jogainak a mindenkori — és ugyancsak a szentistváni örökséghez méltó — uralkodó által való tisztelet­ben tartását, a vezető rétegek ki­váltságait, valamint a Mária­­tiszteletet. Bár különböző érde­kek és korok ennek az összetett tartalomnak sokszor csak egy szeletét hangsúlyozzák, teljes megértéséhez szükséges a maga komplexitásában szemlélni, an­nál is inkább, mert az ábrázolás a múlthoz sokszor visszanyúló szakrális művészetben ma is fel­található. (Folytatjuk.) Kostyál László A letenyei plébániatemplom oltárképe, 1780. A kiskomáromi plébániatemplom mennyezetképe, Dorffmaister István, 1793. (Mazur Ildikó felvételei) Kultúrmix Az évadnyitás napjait élik országszerte a színházak. Szegeden új direkció kormányoz­za a társulatot, Kormos Tibor vezeti az intéz­ményt, az operatagozat művészeti irányítója Galgóczy Judit, aki, mint Árkossy Árpád rendező, Miskolcról szerződött ide. Csak a balett „főnöke” a régi Imre Zoltán. A tánc­színház nemrég Cividale dei Friuli vendége volt, a Georg Tábori — másként: Tábori György — szervezte Közép-Európa Feszti­válon. A találkozó prózában, zenében és táncban, Franz Kafka életművét hozta. Miskolc azért nem marad operaelőadások nélkül. A Budapesti Kamaraopera közös bérletsorozatot indít a Hegyi Árpád Jutocsa kormányozta együttessel. A színház díszle­tekkel, jelmezekkel száll be a készülő Mo­­zart-felújításba. Ezért két premier is lesz az örökbecsű daljátékból, a Szöktetés a szeráj­­ból címűből, egyik a pesti Városháza díszter­mében és a másik a miskolci Nemzetiben. Két éve még a borsodi város sztárja volt Fráter Kata és Bregyán Péter, Csiszár Imré­vel azonban ők is Budapestre, a Nemzetibe szerződtek. Amikor viszont Csiszárt me­nesztették, hipp-hopp feladat nélkül maradt a színészházaspár. Fráter Kata számára időt adott a kismama-szerep, Bálint fiával, Zsömle kutya és Pogácsa cica társaságában a befőzés örömei kötik le a pestszentlőrinci házban... De persze gyakran gondol arra, hogy jó lenne szerepet kapni... Bregyán a Dunapart-alapítvány Oedipus előadásában játszik, az előbemutató a nyáron Vácott tar­tatott, s szeptemberben beköltözik a Kamrá­ba. Ahol persze nem befőttek vannak, hanem a Katona József Színház és a tévé­kamara előadásainak sorozata. Békéscsabán folyik a színház felújítása, nem néz tehát könnyű évad elé a társulat. A program ehhez mérten meglehetősen kon­zervatív, híres,jó szerzők: Sütő András, Ten­nessee Williams, Szophoklész egy-egy művét tervezik. A szint bizonyára a Rock, illetve Arizona, valamint a nyíregyházi és debrece­ni együttesek vendég-produkcióitól vár­ják. A legújabb magyar musical hajója, Ko­lumbusz Kristófé kissé bukdácsol. Két hét múlva előbemutató, s a Londonból e fő­szerep kedvéért hazatért Bubik Istvánon kívül a többiek még lötyögősen vesznek részt a munkában. Október 12-ig, Kolum­busz partraszállásának 500. évfordulójáig, a díszbemutatóig persze még van idő. Van valami mozgás a filmstúdiókban is. Elkészült a Gulyás-fivérek legújabb film­jének, a Provokátornak a munkakópiája. A filmet minden bizonnyal a következő, a 24. filmszemlén kívánják bemutatni az alko­tók. A pipás felügyelő, Maigret mester ha­marosan Budapestre érkezik. Megint 6 epizódot forgatnak, s most is Michael Gambon a főszereplő. Albert Mária Oedipus a kamrába költözik Magazin 1992. szeptember 5., SZOMBAT

Next