Zalai Hírlap, 1993. április (49. évfolyam, 76-99. szám)

1993-04-20 / 91. szám

1993. április 20., KEDD Fókusz ZALAI HÍRLAP 7 „Ki kell mondani az igazat!” Beszélgetés Szabó Iván pénzügyminiszterrel . Miniszter úr, ön meglehe­tősen optimista helyzetképet vá­zolt fel a magyar gazdaságról. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke viszont azt mondta a minap, hogy a magyar gazdaság hely­zete rosszabb, mint az elmúlt há­rom évben bármikor. Hogy le­het, hogy ennyire eltérően látják ugyanazt a valóságot? —Az egyik alapvető ok való­színűleg az, hogy én mindig éles különbséget teszek a gazdaság és az államháztartás között. A gazdaság állapotáról azt mon­dom, hogy nem igazán rossz, túljutottunk vele a mélyponton, benne vannak a növekedés esé­lyei, az ország él és működik. Bizonyos körülmények ma va­lóban nehezebbek, elsősorban azért, mert Európában és a vi­lágban egy általános recesszió jelei mutatkoznak, ami Magyar­­országot elsősorban a külgazda­sági piac gyengülésével érinti. Az államháztartás helyzete vi­szont valóban eljutott arra a pontra, hogy kulcskérdéssé vált. Ha nem tudunk bizonyos ten­denciáknak gátat vetni, akkor kihathat a gazdaságra, elsősor­ban annak a révén, hogy a deficit finanszírozása fel fogja emész­teni a bankokban felhalmozott pénztőkét, s akkor ellehetetlenül a gazdaság további finanszíro­zása, ellehetetlenülnek a hitel­szféra mozgási területei. Ilyen értelemben van a kettő között összefüggés, de az államháztar­tás nem azonos a gazdasággal. Tehát amikor Orbán Viktor azt mondja, hogy a gazdaság rossz helyzetben van, ezt valószínű­leg szóhasználatbeli problémá­nak kell értelmezni. Hozzáte­szem: a gazdaság és az állam­­háztartás rendbetételének szét­választása, sorbakapcsolása a párhuzamos kapcsolás helyett, mindig is vita tárgya volt a libe­rális ellenzék és a Magyar De­mokrata Fórum vezette koalíció között. Egyidejűleg a társada­lomra szabadítani a kettő együt­tes problémahalmazának a meg­oldását, ez lett volna — nagyon leegyszerűsítve a dolgot — a sokkterápia, amit nem vállalt fel ez a kormánykoalíció. A társa­dalmat, azt hiszem így is sokk­szerűen érte egy csomó hatás, ha ehhez hozzátettük volna az ál­lamháztartás rendbetételéből adódó többletterheket, ez meg­ítélésem szerint a magyar társa­dalom tűréshatárát túllépte vol­na. Most viszont kétségtelenül ennek van prioritása, mert ve­szélyeztetheti a gazdaság rend­betételében elért eredményeket. — Vélhetőleg a hamarosan sorra kerülő IMF-tárgyaláso­kon is ez lesz a fő téma, milyen elképzeléseket visznek maguk­kal? — Mindenekelőtt az első az, hogy tényleg nagyon szeretnénk tiszta és becsületes képet tenni az asztalra. Az IMF-fel való kapcsolataink az elmúlt két esz­tendőben átestek egy bizonyos bizalmi válságon, mert a pénz­ügyi vezetés meg akart felelni az IMF-nél meglévő bizonyos kis­sé iskolás, közgazdasági iskolás elvárásoknak. De most már vég­re ki kell mondani az igazat, hogy hol tartunk, s nem az elvá­rások szerint, hanem a valósá­gos folyamatoknak megfelelően kell a belső pénzügyi számain­kat megjeleníteni. És ennek alapján tényleg le tudunk tenni egy olyan csomagot, amelyik a továbblépésnek a záloga, amellyel rendbe lehet tenni az államháztartást, persze nem egy fél év alatt. Merem remélni, ha az őszinte beszédből és a tiszta helyzetelemzésből indulunk ki és nem ragaszkodunk egyik ol­dalon sem valamiféle dogmati­kus sarokpontokhoz, akkor eredményre jutunk.­­A helyzet meglehetősen ké­nyes, hiszen nagy összegű hite­lekről van szó, mennyire enged­heti meg magának a magyar de­legáció a határozott fellépést? — Én azt hiszem nem is arról van szó, hogy határozottan kell fellépni, hanem el kell tudni fo­gadtatni a magyar realitásokból következő kérdéseket. Vannak határok, amelyeket sem fölfelé, sem lefelé nem lehet átlépni. Gondolok itt arra, hogy teljesen lehetetlen, hogy az 1994-es költségvetési deficit 5-össel vagy 6-ossal kezdődjék, de leg­alább ennyire illúzió a másik ol­dalon, hogy 1-essel kezdődjék. A deficit tartalmát kell tudni ele­mezni. Nagyon biztatónak íté­lem, hogy amikor az IMF és a Világbank együttes konzultatív csapata most itt járt, ők sarkall­tak bennünket egy keményebb menetre, amelynek—ha szabad így mondanom — helyből dob­bantva 55 milliárddal több a közvetlen állami terhe. És mégis azt mondták, hogy ezt járjuk, mert ez két éven belül már hoza­­dékkal lefedhető, és ezt meg is hitelezik. Ha ilyen jellegű prog­ramokkal tudunk előállni, akkor ez akceptálható, finanszírozha­tó. Ha ellenben továbbmegyünk azon az úton, hogy rosszul felfo­gott szociálpolitikai okokból a jóléti kiadásokat akarjuk növel­ni, fedezet nélkül, akkor nagyon rosszat teszünk az egész ország­nak. Nem azért mert az IMF nem fogja a pecsétet rányomni, hanem egészen egyszerűen azért, mert tényleg tönkre lehet tenni vele az országot és kisül egy éven belül, hogy ezek a nagy szociális indíttatású lépé­sek rendkívül antiszociálisak, mert az ország teljes elszegé­nyedését okozhatják. Tehát itt látok tárgyalási alapot, de azt is hozzá kell tennem: ha a józan ész nem győz, tulajdonképpen nem kell tragédiaként semmit sem megélni. A negatív példa­ként kikiáltott Lengyelország, amelyik nem tudott megállapo­dást kötni, amelyik hitelelenge­dések révén a nemzetközi pénz­piacon borzalmas helyzetbe ma­nőverezte magát, '92-ben 2 szá­zalékos növekedést tudott elérni. Persze ne ringassuk illú­ziókba a magyar társadalmat, ennek volt egy olyan ára, hogy az átlag lengyel átlagjövedelme fele a magyar átlagkeresetnek. Lehet ezt az utat is járni hosszú távon, keményen és dacosan, és elvezet egy megoldáshoz. De akkor sokkal nagyobb áldozato­kat kell hozni.­­A választások közeledtével sokan számítanak valamiféle választási gazdaságpolitikára. Elképzelhető ilyesmi? — A gazdaságban — és ez itt az „achillesi sarokpont ” — ben­ne van a növekedés esélye. Nem kell megfojtanunk, erről van szó. Gazdasági többletet mes­terségesen viszont csak pénz­pumpálással lehetne elérni. A pénzpumpálásnak tulajdonkép­pen két forrása van: külföldi kölcsönnel finanszírozni a költ­ségvetés deficitjét, vagy inflá­cióval növelni a pénzmennyisé­get. Ha megint 3-assal, vagy 4- essel kezdődne az infláció, ak­kor az világosan jelezné, hogy mesterséges pumpálás történik, s ebbe nagyon hamar, még a vá­lasztások előtt bele lehetne buk­ni. A külföldi hitelekből fedezni a költségvetési hiány finanszí­rozását, számomra abszurdum. Egészen más a helyzet, ha a kül­földi hitel konkrét projektet fi­nanszíroz, amely kvázi céghitel­ként és nem az állami költségve­tésbe folyik be. — A napokban került nyilvá­nosságra a privatizáció töme­gessé tételére kidolgozott új esz­köz, az úgynevezett hitelszámlás privatizáció. A pénzügyekért fe­lelős miniszter hogyan véleke­dik róla? —A most már teljesen egyér­telmű, kormány által elfogadott irányvonal két dolgot nem tar­talmaz, nem tartalmaz ingyenes vagyonosztást, mert visszterhes hitellevélről van szó, méghozzá elég kemény feltételek mellett, mert ötéves a visszafizetési kö­telezettség, ami elég szép tőke­hozadékot feltételez. Másrészt pedig alapkoncep­ciójában, a nagy tőkebefekte­tőkre rácsatlakozó konstrukciót jelent, amelyben a kezdő kapita­listák, ha szabad így monda­nom, nem igazán jutnak megha­tározó vállalatirányítási pozí­cióba, mondhatnám úgy is, hogy a nagy stratégiai, vagy szakmai befektetők farvizén hajózva tudnak tanulni pénzgazdálko­dást, piacot és mint kisebbségi részvénytulajdonosok néhány év, vagy évtized alatt valóban beletanulnak a piacgazdaság já­tékszabályaiba. Ebből a réteg­ből valós kapitalisták, tőkések tudnak kifejlődni a jövőben. Te­hát ez gazdaságilag, pénzügyi­leg egy teljesen veszélytelen ak­ció, de hihetetlen társadalmi je­lentősége van, azáltal, hogy a jö­vő magyar társadalmában bővíteni tudjuk a magyar tulaj­donosi kört, amelyik nem isko­lában tanulja a piacgazdaságot, hanem évente érzi a maga oszta­lékán, a maga közgyűlési sze­replésén egy részvénytársaság­ban. Azt hiszem, ezt ha pénzbe kerülne is meg kellene csinálni. De nem kerül pénzbe, mert ők nem tudnak javítani, de rontani sem azoknak a vállalatoknak a dolgán, amelyek bele­kerülnek ebbe a körbe. Szente Ottó A hét végén Debrecenben került sor a Fidesz V. kong­resszusára. Rendkívül jelen­tős állomás volt ez a párt életé­ben, hiszen a számadáson túl egyben a jövő évi választások­­ra való felkészülést is jelentet­­e. Szabó Zsolttal, a Zala me­gyei küldöttség vezetőjével és Péter József nagykanizsai kül­­dettel beszélgettünk a három lap eseményeiről. — Ha sok fiatal gyűlik össze, mint ezen a kongresszuson is, az ember úgy gondolja, hogy a vi­­lámság, a jókedv az uralkodó, oki jellemezte a hangulatot Deb­­ecenben? — Meglehet, hogy az előbbi megállapítás igaz, de az én véle­­ményem szerint kicsit akadozva adult a jó hangulat. Ennek oka esősorban az volt, hogy sokak­nak nem tetszett az a forgató­­önyv, amely szerint le kellett álynia a kongresszusnak — mondta Szabó Zsolt. — Miért? —­ Technikai, formai hiá­­yosságok voltak. A szavazás— melyet többen szóvá is tettek — és gyorsan bonyolódott az alap­­zabály minden pontjában. — Ha jól tudom, több mint 00 módosító indítvány érke­­ett, nem csoda, ha kevés idő ju­­­tt egy-egy megszavazására. —Pontosan 639 módosító ja­­aslat felett kellett dönteni. Úgy­ondolom azonban, hogy ezt meg lehetett volna azért más­­éppen is szervezni. Mondok így példát: az első húsz parag­­ifust Trombitás Zoltán leveze­tő elnök segítségével 1 percben zavarták­ le. Az első pont a párt neve volt. A küldöttek 99 százaléka nem akarta, hogy vál­tozzék az elnevezés, amely a parlamenti frakció elképzelései­vel nem csengett össze. Úgy vet­tem észre a szavazásnál, hogy Fodor Gábor körén kívül a frak­ció többi tagja a névváltoztatás mellett voksolt. Fontosnak tar­tom, hogy végül mégis megma­radt a Fiatal Demokraták Szö­vetsége elnevezés. A küldöttek, akik a tagságot képviselték majdnem 100 százalékban ezt támogatták. Ezt követően került sor arra, hogy a következő 19 pontot alig 1 perc alatt szavaz­tatták meg, sőt olyan álláspont született, hogy aki nem teszi fel a kezét, az igent jelent. Bár nem hiszem, hogy ennek a tartalmá­ba a jelenlévők többsége bele­gondolt. Néhányan felálltak és szóvá tették ezt, így a későbbiek­ben egy-egy pontra 10-15 má­sodperc jutott, így, hogy volt egy kis idő, valamivel könnyebben lehetett áttekinteni a dolgokat. A küldöttek azt csinálták, hogy ki­keresték azokat a részeket az alapszabályból, melyeknek tétje van, s azok megszavazására for­dították a hangsúlyt. Így is saj­nos abba a hibába estünk, hogy a tagság kiengedte a kezéből az etikai bizottságba történő jelö­lés jogát, amely minden pártnál a kongresszus feladata. A Fi­desznél az elnökség hatásköré­be közé tartozik — kapcsolódott a beszélgetésbe Péter József. — Az új alapszabály milyen fontos módosításokat takar? —A legfontosabb a korhatár feloldása, ez azonban nem azt jelenti, hogy bárki Fidesz-tag lehet. A csoportokon múlik, hogy kiket engednek maguk kö­zé. A helyi csoport tagjai közül kellenek ajánlók, s van egy bizo­nyos „próbaidő”, melynek letel­te után születik döntés arról, hogy a jelölt tagja lehet-e a párt­nak. Ez volt talán a legsarkala­tosabb pont. A többi is külön-kü­lön mind fontos volt, közülük az új felépítést emelném ki, amely bevezette a elnöki rendszert — fűzte tovább Péter József. — Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a Fidesz is átvette azt a irányítási rendszert, ame­lyet más pártok alkalmaznak? — Így van! Ha eredményeket akarunk elérni, akkor ezt kell al­kalmaznunk. Zalában 10 tagú megyei elnökség jön majd létre, melynek létszámát az ország­­gyűlési választókörzetek hatá­rozzák meg. Ebbe Nagykanizsá­ról két főt delegálhatunk, közü­lük az egyik a helyi elnök lesz — vette vissza a szót Szabó Zsolt. — Orbán Viktor azt nyilat­kozta, hogy gyökeresen átalakul a Fidesz. Mit jelent ez? — Részben a strukturális fel­építést, s azt is, hogy az utolsó lépéseket tesszük afelé, hogy kormányzópárt legyünk. A programnyilatkozatból kima­radt — például — a külpolitika és a zöld­ ügyek. A kongresszus megerősítette a megválasztott elnökséget abban, hogy ezeken a területeken is lépjenek, dol­gozzák ki a párt határozott programját. — Közismert, hogy a pártnak egy elnökjelöltje volt, s nagyon magas szavazati aránnyal vá­lasztották Orbán Viktort. Mi­ként vélekednek erről? — Kétségtelen — s ebben mindenki egyetért—, hogy most a választások előtt Orbán Vik­torra van szükségünk. Ő határo­zott, erős politikus. Ha azonban Fodor Gábort ki akarnák szorí­tani, akkor a Fidesznek nem len­ne jövője. Ilyen értelemben be­szélhetünk Fodor—Orbán el­lentétről — vélekedett Szabó Zsolt. — Milyen konkrét megnyil­vánulásai vannak ennek? — Fodor Gábor visszafogot­tabb, nincs akkora hatalma a többiek felett, mint Viktornak— mondta a küldöttségvezető. — Viktor körülbelül két-há­­rom éve gyűjti maga köré a me­gyékből azt a pár megbízható embert, aki „a keze alá dolgo­zik” . Ezt Gábor nem tette meg, s azt hiszem, ezzel elhibázta, hogy nem ő lett a pártelnök. Én sze­mély szerint sajnálom. A tervek szerint úgy volt, hogy egy elnök­jelölt lesz, de Fodor Gábort is jelölték —mesélte Péter József. — Ezzel kapcsolatban félre­értés is volt... — Igen, ugyanis Fodor Gá­bor félreértette, mert valahon­­nét úgy futott be. Az történt, hogy ő az elnökségi tagságra gondolt, s a kérdés pedig arra vonatkozott, hogy vállalja-e az elnöki tisztet. Amikor igent mon­dott, hatalmas ováció tört ki a teremben. Amikor tisztázódott a helyzet arra kérte az őt támoga­tókat, hogy a párt egysége érde­kében szavazzanak Orbán Vik­torra. E kérés ellenére is 73 ér­vénytelen szavazat volt, mivel csak egy jelölt szerepelt a szava­zólapon, más nevének beírása ezt eredményezte. Azt azonban el kell mondanom, hogy a zalai küldöttek egy része korteskedett Fodor Gábor és csapata mellett a kongresszuson. Másokat is szerettünk volna ennek meg­nyerni, de Fodor Gábor határo­zottan megkért arra, hogy Or­bán Viktort támogassuk. Mi kompromisszumkészek voltunk. A küldöttek egy része számára azonban ellenszenves volt, hogy az alapszabály vitáját a már em­lített módon vezényelték le; az a hír is járta, hogy a forgatóköny­vet egy évvel korábban megír­ták. Ezzel is magyarázható a 73 érvénytelen szavazat — folytat­ta Péter József. — Megítélésük szerint a tag­ság belefolyhat-e a Fidesz poli­tikájának alakításába? — Közvetlenül nem, de köz­vetve igen. Ugyanis, ha a helyi politikában ott vagyunk, akkor érződik a Fidesz súlya —mond­ta Szabó Zsolt. — Szerintem nincs akkora szerepe a tagságnak, mint eddig volt. Ez a Fidesz nem az a Fi­desz, mint ami három-négy nap­pal ezelőtt volt. Úgy tűnik, hogy a mozgalmi rész teljesen eltűnt. A pártot az elnökség irányítja a frakcióval közösen, s ezt a tag­ság vagy elfogadja, vagy kilép. Véleményem szerint rövid időn belül tömeges kilépés várható, a mozgalmi emberek elhagyják a Fideszt. Úgy látom, az alterna­tív értékek kiszorultak a pártból. Ide csak az fér be, aki meg akar­ja nyerni a kampányt — fejte­gette Péter József. — Reálisak azok a tervek, miszerint '94-ben a mai mandá­tumoknak a háromszorosát, esetleg választási győzelmet várnak? — Megnyerjük a választáso­kat! — mondta szinte egyszerre a két fiatalember. — Az életkor feloldásával vannak-e már jelentkezők a pártba Nagykanizsán? — Több, 35 év feletti szimpa­tizánsunk beadta felvételi kérel­mét, az elsőkről ma döntünk. — Egy — Zalai küldöttekkel a kongresszusról „Ez a Fidesz — nem az a Fidesz”(?)

Next