Zalai Hírlap, 2014. május (70. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-05 / 103. szám

HETI MELLÉKLETEINK: Ma: Életmódi • Szép otthon • Utazó • efő • Lóerő • Hétvége ZALAI HÍRLAP ÉLETMÓDI Esküvőtervező sorozatunkban az asztalteríté­kekről esik szó 8.OLDAL Jó reggelt, Zala megye! Ha eltűnt, és túl nagy lett a csönd a lakás­ban, elkiáltottam ma­gam: Nem szabad! Már futott is elő a gyerek­szobából, pedig nem a nevét hallotta, jött igazolni, hogy nincs semmi baj, és nézett szembe ártatlanul: - Mi van, nem csináltam semmit - mondta a szeme. Nem? Akkor nézzük meg. Persze a padlószőnyegen cafa­tokra tépett papírzseb­kendő halom fogadott. Ha rosszat csinált, nagy volt a csönd, titokban munkálkodott. Tacskó volt, meg nem alkuvó, nagy kutyákra rátáma­dó, szomszédgyerek sapkáját széttépő, bot­rányokozó. A kosara öt éve üres, van egy hely, ahol idén három virá­got hozott az orgona. Ott van alatta. Hajdú Péter hajdu.peter@zalaihirlap.hu Száz éve tört ki Zalaegerszeg (zd)­­ Ebben az évben szinte az egész világ az első világháború kitörésének századik évfordulójára emlékezik. A világégésnek voltak zalai vonatkozásai is. A 19. oldalon, Kopjafák... címmel egy ilyenről írunk. A MEGYE NAPILAPJA 2014. május 5., HÉTFŐ - 70. évf. 103. sz. - Ára 125 Ft - www.zaol.hu KIÁLLÍTÁS Több mint négyszáz ebet hoztak a bemutatóra Kutyák és pedigrék Zalaegerszeg (hp)­­ Szom­baton reggeltől gyülekez­tek az ország különböző részeiről érkező kutyatu­lajdonosok, tenyésztők és kutyáik a Gébárti-tónál. A Zala Megyei Kynológiai Egyesület által rendezett CAC kutyakiállításra és te­nyészszemlére több mint négyszázan nevezték be ked­venc ebüket. A hobbiból ku­tyát tartók kedvtelésből, de a tenyésztők számára másért is fontos volt a megmérettetés.­­ Aki kutyát akar tenyész­teni, annak előtte az állatot minimum kétszer kiállításon minősíttetni kell. A kanoknak SW­S -véteményvonal SZÓLJON HOZZÁ ÍRÁSUNKHOZ! SMS-számunk: ZV 06-91-33-10-331 Üzenetét ZV (szóköz) jellel kezdje!_______ kitűnő, a szukáknak nagyon jó eredményt kell elérniük, az egyiket feltétlenül felnőtt osz­tályban. Ezen kívül a tizenhat hónapos nagytestű kutyákat tenyészszemlén kell bemutat­ni, ahol külső elbírálása mel­lett a bírók megvizsgálják az őrző-védő hajlamát is. Ha megfelel, a gazda megkapja a tenyésztési engedélyt - hal­lottuk Orbán Sándortól, a ky­nológiai egyesület elnökétől. (Folytatása az 5. oldalon.)­­ A berni pásztor rutinosan tűri a gazdi, Szekeres Nikolett (jobbról), és segítője, Tátrainé Tamás Katalin kutyakozmetikus munkálkodását Károkat okozott a vihar Megyei körkép (hba) - A me­gye több pontján is károkat okozott a hét végi viharos szél. Nagykanizsán például felszakította az 1927-ben épült régi, Teleki utcai vízto­rony réz kupoláját. Meglehe­tősen nagy felületen lóg a le­mez, ezért a tűzoltók lekerí­tették a víztorony közvetlen környezetét, hiszen a sérült darab le is szakadhat és ez komoly balesetveszélyt jelent az arra járókra. A Via Kanizsa pedig a Teleki utca Rózsa és Hevesi utcák közti szakaszát zárta le. (Folytatás Autókra is... címmel a 3. oldalon.) A régi kanizsai víztorony kupolája sem bírta tegnap gyűrődés nélkül a gyűrődést. A helyreállításhoz alpinista technika kellhet Avar sírok mellett Zalaegerszeg (md)­­ A régé­szeti rajzolónak az a dolga, hogy valósághűen ábrázolja az ásatások során előkerült le­leteket, és rekonstrukciós raj­zokat készítsen. Külön szak­ma ez, számos speciális köve­telménnyel. A kaposvári szár­mazású, ám öt éve már Zala­egerszegen élő Ambrus Edit viszont többet is tesz annál, ami szakmájában előírás. (Ki­állításáról a 7. oldalon, hason­ló cím alatt olvashatnak.) Mit hozott nekünk az uniós csatlakozás 10 éve? • Rengeteget nyertünk, vég­re visszatértünk Európába • Sok pénzt kaptunk, de jobban is felhasználhattuk volna • Semmit, rosszabb, mint volt, jobb lett volna kimaradni Válaszoljon 05*20 ma éjfélig, oldalán zaoló /voks Zalai Hírlap Online A szavazás eredményét keresse szerdai számunkban! Kudarc után osztályozó KOSÁRLABDA A ZTE KK veresége, csalódást keltő játékkal Zalaegerszeg (ka) - A hét­vége talán legfontosabb zalai sporteseményén csalódniuk kellett a szur­kolóknak. A Zalakerámia- ZTE KK élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata hazai pályán kikapott (78-87) a Jászberénytől és osztá­lyozom kényszerül... A mérkőzésen a hajráig még tartotta magát a ZTE KK, de ekkor végzetes hibá­kat követtek el játékosai, amit a rutinos ellenfél kihasznált. Két éven belül másodszor kényszerül osztályozom a ZTE KK, amely a Nyíregyhá­zával harcolhat a bent mara­dásért. (Részletek hasonló címmel all. oldalon). Lekli József szombaton is harcosan játszott, de ez is kevés volt: a ZTE KK centere épp a labda után lép Dukic szorításában

Next