Zalamegye, 1884. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1884-01-13 / 2. szám
I0I. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1884. január 13. Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 7 ft. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. Nyílttól- petitsora 1*2 kr. társadalmi, könyvelsi és gazdászati hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. 2. szám. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. Megyei eset. Megyénk közigazgatási bizottsága Svastits Benő alispán úr elnöklete alatt január havi gyűlését f. hó 8-án tartotta. Mindennek előtt felolvastatott a közigazgatás összes ágait felölelő s mult évi december hóra vonatkozó terjedelmes alispáni jelentés. A közegészségügy — a jelentés szerint — december hóban sem a felnőtteknél, sem a gyermekeknél nem volt kedvező, mert a hőfok külömböző változatai és a hó vége felé hirtelen beállott nagy hideg izgatólag hatván a légző szervekre, ezeknek külömböző bajai nagyobb számban tüdőhurutos kerültek gyógykezelés alá, különösen ezen említett és sokak lettek gyógyítás tárgyai; kórnemekhez arányítva a többi szórványosan előfordult betegségek kevés számban észleltettek, az uralkodó kérjelleg határozottan hmrutos volt. A betegforgalom minden vidéken szaporodott, a kórlefolyások azonban az esetek legnagyobb részében szelid irányt vettek és így a halálozás a betegedések nagy számának dacára aránylag csekélyebb maradt. a A fertőző gyermekbetegségek közül járványosan vörheny Mura-Szerdahelyen és a zalalövői kör néhány tegnit összesen községében uralog, eddig megyet 79. gyermek, ezekből meggyógyult 48, meghalt 20, további gyógykezelés alatt maradt 11. — A mult hóban Zebánnecz és Merhatoveczen uralkodott vörheny e községekben megszűnt, Tót-Szt.Mártonban is elvesztette már járványos jellegét, itt azonban, valamint a megye több vidékén is szórványosan egyes esetek jelentkeznek. Roncsoló toroklobnak Kanizsán, csak egyes esetet észleltettek Lendván, Keszthelyen. A kanyaró A.Domboron szintén járványosan tart még, lefolyása egészen szelíd, csupán egy két elhanyagolt eset után következtek súlyos utóbajok belőle; a helységben megbetegült 23 gyermek,meggyógyult 17, meghalt 4, további kezelés alatt maradt 2. Az alispáni jelentés részletesen előadja a megyénkben a múlt hó 3-tól 21-ig előfordult rablást és gyilkossági eseteket, valamint az ezekből kifolyólag tett intézkedéseket. Hogy azonban a közbiztonság teljes mérvben helyreálljon, e végből a jelentésben indítványkép előterjesztetik, hogy a községi elöljárók a községi helyi közbiztonsági intézkedések foganatosítására felelősség terhe mellett a szolgabíróságok útján szigorúan utasíttassanak. A közigazgatási bizottság a közbiztonság helyreállítását célzó ezen idítványt egyhangúlag elfogadta. Az alispáni jelentéssel kapcsolatban határozatolig kimondatott, hogy ha a jövőben valamely községi tisztviselő ellen fegyelmi ügy merül fel és az illető tisztviselő ezen fegyelmi ügy folyamatában lemond, a szolgabírói hivatal tartozik az iratokat az alispáni hivatalhoz beterjeszteni s a lemondás felett az alispán határoz. Eperjessy Sándor bizottsági tag úr tekintettel ama körülményre, hogy mint a felolvasott alispáni jelentésből is kiderült, a közbiztonság megyénkben igen meg van rendítve, másrészt figyelembe véve, hogy a szomszéd Somogy- és Veszprém megyében rögtönbíráskodási eljárás áll fenn, nem-e lehet ennek mintegy folyamánya, hogy a rablók a szomszédos megyékből megyénk területére menekülnek s ezek alapján azon kérdést veti fel, nem találja-e a közigazgatási bizottság indokoltnak, hogy a rögtönbíráskodás megyénk területére is kéressék? Kóban Alispán úr válaszolva előadja, hogy a most előfordult rablási esetek főleg az átmeneti időszaknak tulajdoníthatók, azonban ama reményének ad kijezést, hogy az újonnan szervezett csendőrség teljes erővel fogván nemes hivatása megvalósításához, a részben megingatott közbiztonság rövid idő alatt helyre fog állani, amit máris igazol ama körülmény, hogy januáriusban még a közbiztonság megzavarását tanúsító eset nem merült fel, holott más években és ezen időszakban szokott legtöbb lopás vagy kihágás előfordulni. Ami azon feltevést illeti, hogy mivel a szomszéd megyékben statárium van, azért mi is kérjük azt, ezen eset felmerül a többi megyénél p. o. a szomszéd Vas megyénél és végletekig vive azt eredményezné, hogy így minden megyében fel kellene állítani a kivételes állapotot. Részéről a statárium kérését a felhozott okok alapján jelenleg kellőleg indokolva nem látja. Skublics Jenő bizottsági tag úr szintén aggodalmát fejezte ki az állapotok felett azonban egy más körülményre hívta fel a bizottság figyelmét. A csendőrség teljes szervezése a napokban fejeztetvén be, a hivatalos adatok szerint míg azelőtt a közbiztonsági szolgálatra 2700 pandúr volt, addig jelenleg van 4981 csendőr vagyis a csendőrök száma majdnem kétszer annyi, kifolyólag azt mint a pandúroké volt. Ebből lehetett következtetnünk, hogy minden megyében legalább annyi csendőr fog lenni, mint amennyi pandúr volt. Sajnos azonban, hogy míg megyénkben azelőtt 160 pandúr volt, jelenleg csak 120 csendőr van. Ezt visszás állapotnak tekinti s és ez okból indítványozza, hogy a minisztérium keressék fel, hogy legalább annyi csendőrt adjon, mint mennyi pandúr volt azelőtt. A bizottsági tagok közül ezen oly fontos tárgyhoz többen hozzászóltak; hangsúlyozták megyénk sajátságos helyzetét, mely hosszú földnyelvben nyúlik be az idegen ajkú részekbe. Felemlíttettetett, hogy főleg a Somogy és Veszprém megyékkel láncolatos Tapolcza vidékén, továbbá Sümeg vidékén csekély a csendőrség száma. Gelse, ahol főkép az utóbbi években oly sok bűntény fordult elő, a tőle oly messze fekvő „Zalamegye" tárcája. A mi szobaleányunk. írta Jenvay Géza. Motto : Azért hogy csak szobaleány volt. Úgy társalygott, mint egy dáma. Tudta, melyik opera szép S melyik a legjobbik dráma. Hozzá szállott magyar, német, Franciául irt regényhez, S szegény leány utoljára Férjhez ment egy péklegényhez. Ugy hívták hogy: Virányi Flóra. Ezzel a szép névvel s azzal az örökösen mosolygó szép arcával lehetett volna ugyan akár nagyságos asszony is, hanem hát a végzet úgy akarta, hogy csak szobaleány legyen. Pedig jobb sorsot érdemelt volna szegény, hisz olyan csinos, olyan okos volt, mint akár csak egy „úrhölgy", azért mondja a cadentia is hogy : „ugy társalgott mint egy dáma.” Már azután, hogy tudta-e, melyik a legjobb opera, vagy dráma? ezt nem merném állítani; de annyi bizonyos, hogy vasárnapon kint nagyon szívesen látogatta a színházat s hogy ha üres ideje engedte, még regényeket is olvasott. Szóval, értelmes, műveit leánynak ismerte mindenki, hanem azért szegény mégis csak szobaleány volt. Hej de másként is volt minden ezelőtt még csak tíz esztendővel! Akkor még Flóra is szerepelt a nagyvilágban, imádták, bálványozták, pedig hát nem is tartozott azok közé a leányok közé, kikről azt szokták mondani, hogy „jó parthie." Apja csak egy szegény nyugalmazott császári királyi adószedő volt — most ugy hivják őket hogy: „adótárnok," mert hát a titulusoknak is meg van a maguk divatja —• ő bizony nem adhatott volna leányával semmit, de semmit, talán még a statirungra sem került volna. Hanem azért Flórának mégis több udvarulója volt, mint más tiz leánynak; mert szép volt, bios, kedves volt, mint más senki. S csak egyszer kellett tüzes fekete szemeinek mélységébe tekinteni, hogy az ember megittasodjék, kábult, szerelmes, boldog s boldogtalan legyen egy és ugyan azon pillanatban. És Flórának, mint már annyi ánynak éppen az lőn szerencsétlensége, száz meg száz sehogy szép, nagyon is szép volt. Tudta ezt igen jól maga is. Sehogy is ne tudta volna, mikor egyebet sem hallott, mint örökösen bálványozó, tömjénező szavakat. Csuda-e tehát, ha az a sok üres bók, ez a sok mézes mázos beszéd utóvégre is megzavarta a fejét, elkapatottá, nagyravágyóvá tette. Hiú ábrándokba merült lelke folyton elérhetlen vágyakat kergetett s azt hitte, hogy ő szépségével is boldogabb lesz, mint más leány vagyonával. Fenhéjazása, kacérsága azután nem ismert határt s ha akadt volna is „szerencséje", könnyelműen szalasztotta azt el, csak azért, mert nagyravágyó álmaiban még merészebb terveket szőtt, melyek nem teljesültek, nem teljesülhettek soha! Hogy szerettem, hogy imádtam valamikor én is ezt a nagyravágyó, hiú, kacér teremtést! oda adtam volna talán életemet is egy szép szaváért, egy bájos mosolyáért s ő csak ámított, hitegetett, játszott a szívemmel, s mikor már azt hittem, hogy szeret, egészen az enyém, akkor kellett meggyőződnöm, hogy csak gonosz tréfát űz velem. Az igaz, hogy akkor, mikor ezek a dolgok történtek, még csak olyan könnyű vérű jogász gyerek voltam s igy nem is mentem a „parthie" számtba, hanem hát azért szeretni is tudtam forrón, végtelenül s ha megmeg sebezte is szivemet a csapodár, hamar feledtem mindent, csak hamar szent lőn a béke s újra imádtam Flórát, talán jobban, forróbban mint az előtt. De utóvégre az az állapot sem tarthatott örökre ! A rövid boldogság után szerelmem rózsaszín láthatárán ismét borús fellegek mutatkoztak egy „újdonsült" albíró s egy „veterán" patvarista képében. Egyik casinó bálban láttam először ezeket az új vetélytársakat, kik az idő alatt, mig én Pesten a tudományoknak éltem, Yároldalon ütöttek sátort s ugy látszott, hogy többet forgolódtak imádásom tárgya körül, mint Themis templomában s a casinó bálban is ugy elfoglalták, ugy körülvették, hogy nekem csak azzal kellett megelégedni, hogy láthattam, mint lebeg el előttem boldogságtól sugárzó arccal a kacér leány újabb imádói karjain. Ott ültem fájó szívvel, elfásultan, bubánatomban egészen elmerülve a terem félre eső részén, egyik ablak mélyedésben, midőn egyszer csak gyengéden megérinti valaki vállaimat, felpillantok és előttem állt a hűtlen, a szép Flóra. Ejnye, ejnye Kázmér azután maga nem táncol? szólt hozzám mosolyogva. — Nincs kedvem! — válaszoltam egész röviden de mondja csak kérem, ki az a magas szőke fiatal ember ott a túlsó oldalon, kivel előbb a négyest táncolta. Azután nem ismeri? — csudálkozott. Hát az a Buga Laci, az új albíró, az én vőlgényem, az pedig ott mellette. Sajó Dani, a Csavary fiskális patvaristája s az én titkon imádóm. — Vőlegénye!? Titkos imádója!? — dadogtam. — No bizony, mintha nem is akarná elhinni olyan arcot vág hozzá! - gúnyolódott a kacér leány s a következő pillanatban már túl boldogan repült tova a patvarista karjain a keringő széditő árjában. Meg voltam semmisülve. Soha az életben nem éreztem magamat oly boldogtalanak mint e pillanatban. Szivem vérzett, fejem szédült, forgott velem az egész világ s alig tudtam kitámorogni a bálteremből. No, hanem ettől az időtől lógva ki is ábrándultam teljesen. Kivertem a fejemből az egész szerelmi históriát, elfeledtem a szép Flórát, kinek csak úgy váltakoztak egymás után az udvarlói, mint a kalendáriumban a napok s ha egyik imádó „kihűlt," csak hamar pótolta a helyét egyszerre három is. És így ment ez évről évre, mindaddig, az öreg adószedő úr be nem hunyta szemeit, mig csak Ekkor azután vége lett mindennek, az ünnepelt szép leánynak egyszerre hátat fordított mindenki, mintha nem is ismerték volna soha. konok. Egy ideig csak elhányódott-vetődött szegény a rérégi jó ismerősök nyakán, hanem hát az sem