Zalamegye, 1895. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1895-07-07 / 27. szám
XIV. évfolyam. ii 11 Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 frt. Egy.számra 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. ILK A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldtünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Zala-Egerszeg, 1895. julius 7. 27. szám. Meghivó. Zalavármegye gazdasági egyesülete f. évi julius hó 14-én délelőtt 10 órakor Keszthelyen a városháza termében tart, melyre t. tagtárs úr ezennel meghivatik. Gyülés tárgyai: 1. Miniszteri leiratok. 2. Folyó ügyek és netáni indítványok. Zala-Egerszegen, 1895. julius 1-én. láczky Kálmán sk., ügyvezető elnök. A tűzoltói szertár ügye. Tűzoltó egyesületünk, amely huszonkét éves ulullja mellett az ország egyik legrégibb egyesülete és mely fennállásának első éveiben az ország hasonló egyesületei között mindig kiváló szereppel bírt, aminek legfényesebb bizonyítéka, hogy nemcsak a dunántúli kerületi tűzoltó szövetség, hanem az országos tűzoltószövetség is egy—egy izben városunkban tartotta tűzoltószerek kiállításával vétségi közgyűlését, kapcsolatosan rendezett szer pár év óta válságos helyzetbe jutott. Senki sem fogja kétségbe vonni, hogy ez a válságos helyzete akkor kezdődött, amikor a város tőle szertárát elvevén, drága szereit, amelyeket a város közönségének nagylelkű támogatása mellett sikerült beszereznie, különböző, a célnak épen meg nem felelő helyekre, nem egyet a szabad ég alatt, az időjárás szeszélyének kitéve, helyeztek el, még pedig ideiglenesen és azzal a kecsegtető ígérettel, hogy a város mielőbb a szükségnek megfelelő, alkalmas szertárt fog építtetni. Sajnos azonban, hogy a város — a mindinkább nyomasztólag ható pénzügyi viszonyok súlya alatt — ebbeli igéretét mind ez ideig a legjobb akarattal sem valósíthatta meg , így ez a kivételes állapot — fennáll most már évek óta. Ennek a kivételes, mondhatni tűrhetetlen állapotnak azután az a szomorú lett, hogy a tűzoltási szerek mind következménye jobban romlanak, veszedelem alkalmával a vészszállításuk késedelmes és mert a tűzoltó helyére csapat tagjai — szertár hiányában — éveken keresztül rendszeres gyakorlatokat nem végeznek, a szerek használatában többé-kevésbbé járatlanok. Ennek a járatlanságnak meg legtermészetesebb következménye az a késedelem, vész helyére egyébként is későn érkező amely a szereknek a leszerelésében, illetve azok tényleges működésének megkezdésében nyilvánul. Így tapasztaltuk ezt a f. hó 1-én az Újváros utcában kiütött tűz alkalmával is. E bajon azonban — mégpedig mielőbb — gyökeresen kell segítenünk ! Ez pedig csak úgy történhetik, ha eltávolítjuk, illetve megszüntetjük azt az évek óta fennálló akadályt, amely a tűzoltó csapatot működésében megbénítja, a csapat tagjainak rendszeres begyakorlását lehetetlenné teszi. Ez akadály pedig a tűzoltói szertárnak a hiánya. Senki sem mondhatja, hogy maga a tűzoltó egyesület e tekintetben hibás lenne ! Hisz éveken keresztül kéri folytonosan a várostól a szertár felépítését. De pusztán ezzel sem elégedett meg, hanem hogy maga is hozzájáruljon filléreivel az építés költségeinek a fedezéséhez, évről évre a tagsági díjakból költségvetésében egy bizonyos összeget e célra felvesz úgy, hogy már az ezer forintot meghaladja, amivel az építkezés költségeinek részbeni fedezésére rendelkezik. Sőt hogy a várost, mint erkölcsi testületet, az ez irányú kiadásoktól egészen megmentse, éveken keresztül sürgette a városnál a tűzoltói intézmény támogatásának az érdekében oly szabályrendeletnek a megalkotását, amely a tűzoltó csapat működő tagjainak a sorába be nem lépő városi polgárokat — bizonyos életkor — a tűzoltó egyesület javára bizonyos eléréseig évi díj fizetésére kötelezné, amint van ez a vármegyei szabályrendeletben is. Azonban ez irányú kérése meghallgatásra nem talált. Ma a szertár ügye kedvezőbb helyzetbe jutott azzal, hogy a szombathelyi megyés püspöknek a kegyessége folytán az egyesület renddelkezik a szükséges fundussal s csupán a szertár felépítésének a költségeit kell fedeznünk. Két uton segíthetünk a kétségkívül akuttá vált baján a szertárépítésnek. Egyik út: támogatása annak a kérvénynek, amelyet a tűzoltó egyesület a város képviselőtestületéhez beadott az iránt, hogy az építéshez szükséges anyagot a város ingyen bocsássa az egyesület rendelkezésére. Amit annyival könnyebben megtehet, mert nagyon is bő téglaanyaggal rendelkezik, amit egészen eladnia — a jelen évben nyilvánuló nagyon is lanyha építkezés mellett — majdnem lehetetlen. Hisszük tehát, hogy a képviselőtestület tagjai az egyesület ez irányú kérelmét — mely bizonyára a legközelebbi képviselőtestületi gyűlés tárgysorozatába felvétetik — egyhangúlag pártolni fogják. A másik út: a közönségnek könyöradománya az építkezés céljaira. Ily humánus, emellett vagyonunknak, nem egyszer életünknek megmentésére hivatott egyesületnek a támogatása — emberbaráti szoros kötelességünk ! Szükséges ezt az áldozatot meghoznunk nemcsak azért, hogy ezzel az egyesületnek lehetővé tegyük a célnak megfelelő hanem egyúttal, hogy drága pénzen működhetést, beszerzett tűzoltási szereit az egyesületnek a végromlástól megmentsük. Támogassuk hát az egyesületet ebbeli feladatának a megoldásában, hogy az a megbotránkoztató állapot, amelynek a legutóbbi tűzeset alkalmával szemtanúi voltunk, többé ne ismétlődhessék ! Adjunk módot magának a csapatnak a rendszeres begyakorlásra és akkor vész idején gyors és szakszerű védelmükre jogosan számíthatunk. Míg támogatás és segély nélkül a türhetlen állapot továbbra is fennmarad és esetleg nagyobb veszedelemnek lehet az okozója ! Hozzuk meg hát anyagi erőnkhöz mérten a segélyt, hogy a tűzoltó egyesület a szertárt mielőbb felépíthesse és igy a csapat rendszeres működését megkezdhesse ! A „Zalamegye" tárcája. Eredj, te gyáva ... Irta: Móra látván. Mikor a párbajmániának az orvosságát keresitek, ne ankéteken, kaszinó közgyűléseken vagy a törvényhozásnál keressétek, czikkeznetek is hasztalan róla : az asszonyokat neveljétek máskép. I. Amig milliomosnak hitte a világ Rozner urat, csakugyan nevetni való volt a kis könyvvivő Frank szerelme ; a vérbéli Rozner Eta is nevette a hódolatot, melyről iskolás kora óta volt tudomása. Hiszen igaz, hogy jobb keze a pápának, ügyes, szorgalmas fiú, de csak könyvivő az istenadta kis szúnyogja. Hanem aztán, mikor a Rozner ur arany tojó madara elkezdett kotyogni, azután meg végkép elszállt, az isten tudja, hová: akkor a kis Frank elkezdett nőni, Rozner ur megkoppadt, szegény, föl se vett ágens lett belőle, a kis könyvivő meg csak úgy válogatott virágzó házak busás ajánlataiban, míg nem Walter és Kónya megduplázta a Roznernál kapott fizetését. A régi szivárványszínű gentlmanek hátat fordítottak az összedőlt Rozner háznak, a kis Frank mindennapos volt benne azután is. Becsülettel szolgálta új gazdáját, de szerette a régit, a bukottat. A leányért is, meg amúgy is. Az emberek most megint nevettek a szerelmen, de a lány nem nevetett többé, — az öregek meg elfelejtették már ezt a mesterséget. A kis Frank, akárhogy szerette is ágyszólán nevelő gazdáját, volt annyi önzés benne, hogy szinte örült a Rozner szegény sorsán. Csak így érhette el Etát. El is érte, neki adták, még tán örültek is rajta. II. Bolondja volt a feleségének. Becsülni való bolondság. A szoknyán ült, ahogy mondani szokták. Olyan hűséggel dolgozott, mint az eleven lelkiismeret; mikor az urai becsüléséért izzadt, a felesége kényelme adott hozzá ambíciót neki. Sohasem volt hazafelé görbe ujja; évek multán se támadt bűnös gondolatra; nem hatott rá idegen bűbáj soha. Négy esztendeje házas. Két kis buksi kölyök búvik az ajtó mögé, mikor a havat ledobogja a folyosón ; háj, hogy megijesztik hangos kukkkal, ha belép . . . Kényelmes kis fészek az nagyon, milliók megirigyelnék, meg is irigylik; persze olyan milliók, akik nem születtek bankár gyermekeknek. Rozner Eta is beletörődött már, — de sohasem szokta meg. Börtönnek, odúnak, penészes lyuknak tartotta a három kis szobát, ü náluk tíz volt, azok is termek, nyüzsgő, illatos élettel tele. Nem tudott lemondani, — holott nem is kérdezték tőle, hogy akar ő ? Hanem igyekezett nem mutatni. Nem panaszkodott, nem követelt, mosolygott, elégült képet szedett magára, de a kis Franknak eszébe jutott néha, hogy az ő felesége sohase kacag, pedig héj azelőtt . . . Becézte, imádta, szerette egészséges életével, de csak látott, mindig látott, még az anyaörömnek hajnalán is egy vonást, egy szögletet az arczán, a szemében, amit nem jó volt látni. • — Uramisten, mi hiányzik neki? Talán egy kis zaj ? III. Mit gondolsz édes, ne mennénk el a kereskedelmi bálba? A király is ott lesz. — Frank mondta. És megölelte a Dianna testű asszonyt: édes szép királyném . . . — Ahogy akarod, én nem vágyakozom. — Te nem ? — Nem én, jó itt. Látod, sokba fog kerülni, meg érezzük aztán. A kis könyvvivő lelke gyönyörbe fürdött volna erre a feleségi szóra, ha az a vonás, a homályos szöglet, eltűnt volna alatta az asszony arcáról, szeméről. De nem tűnt el. Sőt mintha a kicsinylés húrja is belezöngött volna titkon a melódikus feleletbe. — No, lelkem, hát mégis csak elmegyünk. Már csak a fizetésemelésem örömére is. Az a hópihe csak nem olvadt el erre se. Ez a bankárlány volt, ha ágens is most az apja .. . IV. Háborítóan szép volt a könyvvivőné. És mintha a szépsége az egykori gazdagság jogait adta volna vissza, — körül rajzolták megint az aranyszárnyú dongók. Es Eta egy pillanatra visszaélte magát a régi színbe, hangulatba és a kis Frank, aki sohase távozott messze tőle, kacagni hallotta egyszer és fájt neki a hangos kacaj nagyon. Pedig ha az okát tudta volna . . . Miért kacagott a szép asszony ? Egy podvás Monokles, egy régi udvarló, akit sziveit is akkor, szerelmet vallott neki újra. Gyalázatos nagyúri szerelmet. Azon kacagott Eta. — Szégyelje magát, ne közelítsen többet ! Monokles eltűnt, de visszatért rövidest. Nem az asszonyhoz, csak a táncterembe . . . Frankné körül megritkult a légyraj, mintha összebeszéltek volna. Az urával táncolt. Egyszerre csak erős könyökütés érte a könyvvivőt hátulról. Megtántorodott. Azután másik ütés érte oldalt. A Monokles volt. S ez igy ment mind a tour alatt. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.