Zalamegye, 1905. július-december (24. évfolyam, 27-53. szám)
1905-12-03 / 49. szám
XXIV. évfolyam 49. szám Előfizetési díj: Egész évre . 10 K — 1 Fél évre 5 K f. Negyed évre. 2 K 50 f Egyes számára 20 fillér ZALAMEGYE ZALAVÁRMEGYEI HIRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Hirdetések : = Megállapodás szerint. — Nyilttér soronként 1 K. Kéziratokat nem küldünk vissza A főispáni hatalom. Amikor a centralizáció kezdett diadalmaskodni Magyarország kormányzatában, egymást követték azok a törvények, amelyek az önkormányzati jogokat megnyirbálták s a vármegyéket, városokat és községeket egyaránt a legszigorúbb gyámkodás alá helyezték. Az országgyűlések teljes nyugodt lelkiismerettel szavazták meg ezeket a törvényeket, mert azt hitték, hogy azok feltétlen követelményei a miniszteri felelősség elvére alapított kormányzati rendszernek. A kormányok úgy állították fel a tételt, hogy parlamentarizmus és felelős kormányzat csak erős központi szervezet mellett lehetséges. A kormány csak akkor vállalhatja a felelősséget, ha a kezébe adják a hatalmat az állam összes szervei felett. Elméletileg annyin igaz volt ez a tétel, hogy senki sem mert ellene síkra szállani. Hirdették azt nem csak a kormányok, hanem a tudósok is. Az ifjabb jogász nemzedéket ebben nevelték fel s úgyszólván axiómának tekintették azt, hogy centralizáció nélkül lehetetetlen a parlamentarizmus alapelveinek megfelelő kormányzatot elképzelni. A végrehajtó hatalmat a kormány gyakorolja, tehát kezébe kell adni a végrehajtás eszközeit, alá kell neki rendelni a végrehajtó közegeket. Így hirdették az országgyűlésen, így hirdették a katedrán. A példa is kínálkozott bőven az alkotmányos államok berendezkedésében. Valóságos anglománia fogta el a politikusokat és tudósokat. Lépten-nyomon Anglia példájára hivatkoztak s utánozni akartak mindent, amit ott láttak, vagy látni véltek. Nagyképű urak egyre-másra hozakodtak elő a külföldi példákkal s ráhúzták a mi viszonyainkat egy olyan idegen kaptafára, amelyet más nemzet a saját viszonyaihoz faragott. Olyan államokban, ahol a dinasztia céljai és érdekei teljesen össze vannak forrva a nemzet érdekeivel; ahol már régen túl vannak az evolúció azon fokán, amelynél a népek valódi szabadsága kezdődik; ahol a fejedelmi jogok korlátozásába belenyugodott a trón és az abszolutizmus réme örökre eltűnt a közéletből; ahol nem kell védekeznie a nemzetnek a reakció s ennek szolgái ellen; ahol a miniszteri felelősség nem üres komédia s a parlament törvényhozói hatalmát és a kormányzattal szemben ellenőrzési jogát mindig és feltétlenül gyakorolhatja, ott áldásos lehet a centralizáció. De hogy nálunk mennyire veszedelmes, megmutatják a mostani események. Megkötötte a törvény a vármegye kezétlábát s a miniszternek a főispánok utján akkora jogokat adott, hogy teljesen ki vannak szolgáltatva kényre-hegyre a hatalomnak. Íme most, amikor a vármegyék alkotmányos jogaikat akarják érvényesíteni; amikor meg akarják védelmezni a parlamentarizmust s az alkotmányos életet, a főispánok rajta ütnek a vármegyéken s a törvénykönyvből paragrafusokat citálnak, amelyek diktátori hatalmat adnak nekik. Az 1886. XXI. t.-c. 64-a alapján valóságos ostromállapotot és statáriumot hirdethet a főispán a vármegyékben. Fegyelmi szabályok, törvényben és szabályrendeletekben előirt kötelességek teljesítése, a vármegye akarata és jogai mind semmivé válnak a főispán kezében, aki feltétlenül parancsol, rendelkezik, felfüggeszt, elcsap. És rendelkezései ellen nincs fellebbezés, nincs jogorvoslat. Mintha Szibériából jövő szél simogatná az embert, úgy hat az a bizonyos rémparagrafus : a minisztérium felhatalmazhatja a főispánt, hogy a törvényhatóság mindazon tisztviselőivel és közegeivel, kikre a végre nem hajtott rendelet végrehajtásánál szüksége van, közvetlenül rendelkezhessék. Ezen esetben a tisztviselők és közegek a főispánnak a végrehajtásra vonatkozó rendeleteit azonnal és feltétlenül teljesíteni kötelesek. A 65. § értelmében a főispán a nem engedelmeskedő tisztviselőket s közegeket vizsgálat alá vonhatja, hivataluktól felfüggesztheti vagy elmozdíthatja, mely utóbbi esetben másokkal véglegesen helyettesítheti. Az elmozdított tisztviselővel szemben a nyugdíjigényre nézve ugyanazon eljárás követendő, mintha fegyelmi úton mozdíttatott volna el. Hajmeresztő kegyetlen hatalom ez, amilyent alkotmányos országban senkinek sem lehetne adni. Csodálatos, hogy az országgyűlés nem látta annak idején, hogy ennek a két §-nak, hozzávéve még a 19. §-t, segélyével törvényes formában tönkre lehet tenni a vármegyei tisztviselők függetlenségét s el lehet kobozni minden önkormányzati jogot. Évek óta sürgetik a pragmatikát, amely biztosítsa a jogokat s szabatosan körülírje a kötelességeket. A kormányok ígéreteknél tovább nem mentek. Az ő pragmatikájuk az, hogy parancsolhassanak feltétlenül s amikor az alkotmánnyal s a nemzet ősi jogaival ellenkező parancsokat osztogatnak, formailag fedezhessék magukat a paragrafusokkal. A 19. § a salus reipublicae suprema lex elvét szentesíti. Az állam veszélyeztetett érdekei miatt a kormány minden rendelet végrehajtását követelheti s akaratának más korlátja nincs, mint a parlamentáris felelősség. Hogy ez mennyit ér, bebizonyul ma, amikor az országgyűlés többsége a kormányzásra nem csak befolyást nem gyakorolhat, hanem a kormányt egyenesen akarata ellenére viszik a felelőtlen miniszterek. Ezeket az abszolutisztikus szó paragrafusokat ki kell törölni a magyar törvénykönyvből. S ha ismét visszatér a béke, a vármegyék — okulva a múlton — sürgessék a törvényhatóságokról szóló törvény revisióját, mert addig, amíg az autonómia teljesen ki van szolgáltatva a főispáni hatalomnak, a legdurvább visszaéléseknek is tág tér nyílik. AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES*SZU TE Mai számunk 12 oldali