Zalamegye, 1905. július-december (24. évfolyam, 27-53. szám)

1905-12-03 / 49. szám

XXIV. évfolyam 49. szám Előfizetési díj: Egész évre . 10 K — 1 Fél évre 5 K f. Negyed évre. 2 K 50 f Egyes szám­ára 20 fillér ZALAMEGYE ZALAVÁRMEGYEI HIRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Hirdetések : = Megállapodás szerint. — Nyilttér soronként 1 K. Kéziratokat nem küldünk vissza A főispáni hatalom. Amikor a centralizáció kezdett diadal­maskodni Magyarország kormányzatában, egymást követték azok a törvények, ame­lyek az önkormányzati jogokat megnyirbál­ták s a vármegyéket, városokat és közsé­geket egyaránt a legszigorúbb gyámkodás alá helyezték. Az országgyűlések teljes nyugodt lelki­ismerettel szavazták meg ezeket a törvénye­ket, mert azt hitték, hogy azok feltétlen követelményei a miniszteri felelősség elvére alapított kormányzati rendszernek. A kor­mányok úgy állították fel a tételt, hogy parlamentarizmus és felelős kormányzat csak erős központi szervezet mellett lehet­séges. A kormány csak akkor vállalhatja a felelősséget, ha a kezébe adják a hatalmat az állam összes szervei felett. Elméletileg annyin igaz volt ez a tétel, hogy senki sem mert ellene síkra szállani. Hirdették azt nem csak a kormányok, hanem a tudósok is. Az ifjabb jogász nem­zedéket ebben nevelték fel s úgyszólván axiómának tekintették azt, hogy centralizáció nélkül lehetetetlen a parlamentarizmus alap­elveinek megfelelő kormányzatot elképzelni. A végrehajtó hatalmat a kormány gyako­rolja, tehát kezébe kell adni a végrehajtás eszközeit, alá kell neki rendelni a végre­hajtó közegeket. Így hirdették az ország­gyűlésen, így hirdették a katedrán. A példa is kínálkozott bőven az alkot­mányos államok berendezkedésében. Való­ságos anglománia fogta el a politikusokat és tudósokat. Lépten-nyomon Anglia pél­dájára hivatkoztak s utánozni akartak min­dent, amit ott láttak, vagy látni véltek. Nagyképű urak egyre-másra hozakodtak elő a külföldi példákkal s ráhúzták a mi viszo­nyainkat egy olyan idegen kaptafára, amelyet más nemzet a saját viszonyaihoz faragott. Olyan államokban, ahol a dinasztia céljai és érdekei teljesen össze vannak forrva a nemzet érdekeivel; ahol már régen túl vannak az evolúció azon fokán, amelynél a népek valódi szabadsága kezdődik; ahol a fejedelmi jogok korlátozásába belenyu­godott a trón és az abszolutizmus réme örökre eltűnt a közéletből; ahol nem kell védekeznie a nemzetnek a reakció s ennek szolgái ellen; ahol a miniszteri felelősség nem üres komédia s a parlament törvény­hozói hatalmát és a kormányzattal szem­ben ellenőrzési jogát mindig és feltétlenül gyakorolhatja, ott áldásos lehet a centra­lizáció. De hogy nálunk mennyire veszedelmes, megmutatják a mostani események. Megkötötte a törvény a vármegye kezét­lábát s a miniszternek a főispánok utján akkora jogokat adott, hogy teljesen ki vannak szolgáltatva kényre-hegyre a hata­lomnak. Íme most, amikor a vármegyék alkotmányos jogaikat akarják érvényesíteni; amikor meg akarják védelmezni a parla­mentarizmust s az alkotmányos életet, a főispánok rajta ütnek a vármegyéken s a törvénykönyvből paragrafusokat citálnak, amelyek diktátori hatalmat adnak nekik. Az 1886. XXI. t.-c. 64-a alapján való­ságos ostromállapotot és statáriumot hir­dethet a főispán a vármegyékben. Fegyelmi szabályok, törvényben és szabályrendele­tekben előirt kötelességek teljesítése, a vármegye akarata és jogai mind semmivé válnak a főispán kezében, aki feltétlenül parancsol, rendelkezik, felfüggeszt, elcsap. És rendelkezései ellen nincs fellebbezés, nincs jogorvoslat. Mintha Szibériából jövő szél simogatná az embert, úgy hat az a bizonyos rém­paragrafus : a minisztérium felhatalmazhatja a főispánt, hogy a törvényhatóság mind­azon tisztviselőivel és közegeivel, kikre a végre nem hajtott rendelet végrehajtásánál szüksége van, közvetlenül rendelkezhessék. Ezen esetben a tisztviselők és közegek a főispánnak a végrehajtásra vonatkozó rendeleteit azonnal és feltétlenül tel­jesíteni kötelesek. A 65. § értelmében a főispán a nem engedelmeskedő tisztviselő­ket s közegeket vizsgálat alá vonhatja, hivataluktól felfüggesztheti vagy elmozdít­hatja, mely utóbbi esetben másokkal vég­legesen helyettesítheti. Az elmozdított tiszt­viselővel szemben a nyugdíjigényre nézve ugyanazon eljárás követendő, mintha fe­gyelmi úton mozdíttatott volna el. Hajmeresztő kegyetlen hatalom ez, ami­lyent alkotmányos országban senkinek sem lehetne adni. Csodálatos, hogy az ország­gyűlés nem látta annak idején, hogy ennek a két §-nak, hozzávéve még a 19. §-t, segélyével törvényes formában tönkre lehet tenni a vármegyei tisztviselők függetlensé­gét s el lehet kobozni minden önkormány­zati jogot. Évek óta sürgetik a pragmatikát, amely biztosítsa a jogokat s szabatosan körülírje a kötelességeket. A kormányok ígéreteknél tovább nem mentek. Az ő pragmatikájuk az, hogy parancsolhassanak feltétlenül s amikor az alkotmánnyal s a nemzet ősi jogaival ellenkező parancsokat osztogatnak, formailag fedezhessék magukat a paragrafu­sokkal. A 19. § a salus reipublicae suprema lex elvét szentesíti. Az állam veszélyezte­tett érdekei miatt a kormány minden ren­delet végrehajtását követelheti s akaratá­nak más korlátja nincs, mint a parlamentáris felelősség. Hogy ez mennyit ér, bebizonyul ma, amikor az országgyűlés többsége a kormányzásra nem csak befolyást nem gyakorolhat, hanem a kormányt egyenesen akarata ellenére viszik a felelőtlen minisz­terek. Ezeket az abszolutisztikus szó paragrafu­sokat ki kell törölni a magyar törvény­könyvből. S ha ismét visszatér a béke, a vármegyék — okulva a múlton — sürges­sék a törvényhatóságokról szóló törvény revisióját, mert addig, amíg az autonómia teljesen ki van szolgáltatva a főispáni hata­lomnak, a legdurvább visszaéléseknek is tág tér nyílik. AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES*SZU TE Mai számunk 12 oldali

Next