Zalamegye, 1908. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1908-01-05 / 1. szám
XXVII- évfolyam. Zalaegerszeg, 1908 január 6. Ili t • i ..y. i in. ii I'in in mű n- nwBwu'-i .. 'i _L. i 'hu *»m. i ni ni • mm min előfizetési <a«Jc líg&i* évra . 10 IC : Fél évre . . 5K-s Negyed évre. 2 K 50 í Egyes aíí.mára 20 áll.* I. szám Hirdetések : Megállapodta szerint. Nyilttér soronként 1 K. Kéziratokat nem küldünk haza ZALAVAR Es HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — i megjelenik minden vasárnap. Egyenlőség. Nagy szó és nagy hazugság. Minden józan ember tisztában van vele, hogy az emberi egyenlőség csak nagy eszme és felséges utópia, amely mindig elöttünk lebeg, de soha elérni nem tudjuk. Az egyenlőtlenséget, a kiválóság, a tekintély alapjait maga a természet s az emberi társadalom evolúciója teremtették meg. Ezek ellen hiába rugdalózunk. De van a kiválóságnak képzelt és szerfelett ostoba jogcíme ss, amely nem egyéb előítéletnél, ósdi copfnál, amelyet nyitogatni kell, mert nagy hajlandósága van a növekedésre. Az egész világ tele van előítéletekkel. Az emberek vágyainak netovábbja, hogy megkülönböztetett társadalmi állásba kerüljenek , előkelőknek látszassanak. Mindenki" a magasabb osztályok régiói felé tör, hogy felülről nézhesse a tömeget. Az a magaslat, amelyre a gyarlóság felkapaszkodik, rendesen csak képzeletben létezik 3 aki felülről akar lenézni, nem veszi észre a saját törpeségét. A felfelé — nem előre — való törtetés, a stréberkedés, a kiválóság látszatának túlbecsülése teremtette meg a mai osztályrendszert, amely sokkal gyarlóbb alapokon nyugszik, mint a rendi társadalom, amely osztályuralmat ismert ugyan, de apró cseprő klikkeket, képzelt és felfuvalkodott nagyságokat azonban nem respektált, az egyéni értéket pedig ideális mértékkel mérte. A mai osztályrendszer hívei a, egyéni értékkel nem sokat törődnek. A mérték csak előítélet és földhöz tapadt haszonlesés. Az egyén csak mint az osztály tagja s nem mint igazi ember bír értékkel. Aki felkapaszkodott a magaslatra, az lenézi az alacsonyabbnak vélt osztályokat s jaj annak, aki vakmerően le akarná dönteni azt a választó falat, amely elkülöníti egyiket a másiktól. Jaj annak, aki megfeledkezik arról, hogy őt a születés joga arra kárhoztatta, hogy szolgája maradjon az ő urának , arra mer gondolni, hogy egyenlő társadalmi jogokat követeljen a kiváltságosokkal. Az emberek a társadalmi élet mezején külön zászlók alatt, egymástól elkülönített osztályokba sorakoznak. Érdekcsoportok képződnek még ott is, ahol mindenkinek az érdeke,joga és kötelessége egyenlő. Elidegenedik egyik ember a másiktól, mihelyt jobb az úgynevezett társadalmi pozíciója. így keletkezik az az áthidalhatatlan társadalmi űr, mely osztályokra tagolja az embereket. Hol az egyenlőség, hol a testvériség, hol a demokrácia? Lázas álmok ezek csupán, amelyeket hajszolunk, amelyek után futunk, amelyekért rajongunk — elméletben. A gyakorlati életben senkinek sem kellenek, vagy elérhetetlen vágyak maradnak. Nézzünk szét a nép között. Talán ott megtaláljuk az egyenlőséget, a testvériséget? Hiszen a milliókból álló nép boldogítására születtek meg azok az eszmék. A nép, ha behatóbban tanulmányozzuk gondolkodásmódját, elárulja arisztokratikus hajlandóságait s hódol az osztályrendszernek. A munkafelügyelő munkásai felett olyan ur akar lenni, mint a keleti despoták s a birtokos földművelő más osztályba tartozik, mint a zsellér vagy a béres. Ne is hivatkozzunk az örök emberi jogokra, az alkotó örök törvényeire. Ezek csak elméleti igazságok. Az élet másra tanít bennünket. Az egyenlőség csak utópia, mert gyarlók az emberek s a lelki szegények szeretik a hatalmat és a tekintély köpönyege mögé bujtatott felfuvalkodást. Maradjon nekik is valami. Azt mondják: legönzőbb, legridegebb hatalom a tőke. De ez sem éri el a társadalmi tekintélyek s a hatalomra féltékeny osztályok önzését, mert ez nem tűr meg más hatalmat maga mellett. A társadalmi kiváltság türelmetlenebb és kizá rt újság" — „partitáncához." („Az Újság írói és olvasói vitatkoznak : szükségen* « nőnek az elegáns ruha, hogy férjet kapjon és férji vonlaimat biztosítsa magának.) * Én annak örülök nagyon. Hogy szép ruhád van, angyalom. Mert, ami szép: szivünkre hat. S terem az édes gondolat. S hogy, mi a szép ? le tudod azt .. . Csak ne okozzon gondokat . . . S aztán, ha mérges nem leszel. Majd csóközönnel kaplak el!. . £áry József: Különös szerelem. Hantke Dyomán irta: Elek Márton. Igazi nevén: Mariskának hivták. Én következetesen : Máriának szállítottam. Hogy miért, ma nem tudom biztosan. Talán mert annyira hasonlított az igazihoz. Ugyanolyan szelíd, bájos arc, ragyogó 5 szempár, szabályos orr, pici száj, busos ajkak, mikbe beleharapni a mennyei üdvösséggel érhet fel. És az a termet, festeni szebbet nem lehet. Kedves volt, lebilincselő modorú, szeretetreméltó. Nem is csoda hát, ha az egész vármegye ifjúsága bomlott utána. Én is bomlottam, sőt majd megbomlottam. Már 6 hét adtam tudtára óta azon törtem a fejemet, hogy lehető legkomolyabb szándékomat, midőn egy álmatlan éjszaka hajnalán mosolyogni kezdtem magamon. Te gyáva, naiv ifju! Egyszerűen elmegy hozzájuk, uralkodni fogsz érzelmeiden, megerősíted magad, s azt fogod mondani: >Mária, én szeretem magát, maga nélkül az élet egy fillért sem ér. Legyen az enyém , akkor a világ legboldogabb emberpárja mi leszünk.* Hogy estére izgatott ne legyek, aznap jól kiizgattam magam. A hivatalban feltűnt különös viselkedésem, annyira, hogy egyik jó barátom azt a tanácsot adta, menjek mielőbb szanatóriumba, még nem késő. Titokzatosan néztem rá, mi az ő nézetét valószínűleg még jobban megerősítette. Este feketében és nyugodt léptekkel mentem Máriámhoz. Meg kell történni s ez erőt adott. Szembe ültem vele. Szebbnek, édesebbnek láttam mint valaha. Ez csak fokozta bátorságomat. „Mária* szólalék meg kínos nyolc percnyi hallgatás után. Az »ia«-t különös csukló hangon ejtettem ki. Ez később eszembe jutott és reszeltem. Rám emelte két ragyogó fekete gyémántját. iMária* ismétlem újra még mindig fátyolos hangon, »én szeretem magát.* A »gát« megint furcsán hangzott a fülemben. Hej, ha tudtam volna, hogy gát is van utamban. A fekete gyémántok pillái lecsukódtak, tulajdonosuk pedig hallgatott. »Mária az Isten szerelmére kérem, adjon választ: számíthatok-e én is rokonszenvére, bizalmára, szeretetére ?c »Miklós maga tetszik nekem, szeretem magát*. Bánatos, fuldokló, alig hallható hangon ejtette ki e szavakat. A menyországban éreztem magam. A boldogság, öröm, dicsőség kéjes érzései futották át összes idegszálaimat. Máriám, Mariskám maga tehát az enyém, egymásé leszünk, hogy örök üdvösségben, boldogságban éljük át egész életünket.* »Miklós én szeretem magát, de felesége soha sem lehetek.* Tőrdöfés nem járhatta volna át fájdalmasabban szivemet. Minden erőmet összeszedtem, hogy össze ne roskadjak. >Hát miért?* kérdem fuldokló hangon. »Egy jövendőmondó cigány asszony egyszer azt mondotta, hogy boldog házas életem csak akkor lesz, ha férjem legalább 170 cm. magas Mai számunk 10 ol*aJ«