Zempléni Múzsa, 2003 (3. évfolyam, 9-12. szám)

2003-11-01 / 4. szám

Vajda Kornél Illyés Gyula - kultúránk új évezredében Illyés Gyula a magyar irodalom, elsősorban természetesen a magyar költészet kano­nizált nagysága. Már igen fiatalon a legjobbak közé számított; atyai barátja, az egy nemzedékkel idősebb Babits Mihály - aki pedig igen kényes volt ízlésére - az utána következők legjobbjai közt jelölte ki helyét, nemzedékében is mindenkor az elsők közt tartották számon. Ám igazi rangját, képletes és valóságos első helyét a hatvanas években nyerte el és tartotta meg­­ haláláig, sőt valamivel korábban is. Nemcsak a hivatalosság (három Kossuth-díj), de a „szakma” is primus inter­neresként értékelte, és ennek számos jelét adta minden lehetséges és szóba jöhető fórum is. Csak néhá­nyat említenék, nem is épp a legfeltűnőbbeket, ám azért mélységesen jellemzőket is: iskolai tankönyvekben való képviselete az élő költők közül évtizedeken át az elvitatha­tatlan vezető poszt volt. (Irodalomkönyvekben csakúgy, mint a szöveggyűjtemények­ben.) De amikor pl. megjelent az élő magyar költészetet bemutató, reprezentatívnak szánt Miért szép? kötet, abban is a legtöbb verssel ő szerepelt, és ezt a helyét sem a kritika, sem a közvélemény nem vitatta el, egyszerre volt hivatalos és nem hivatalos, a kultúrpolitika által is, a - persze többé-kevésbé rejtett, rejtőzködő, élőbeszédben azonban nagyon is virulens, irodalmi-szakmai körökben nyíltan vállalt­­ ellenzék által is megsüvegelt nagyság, nemzeti intézmény. A Pándi Pál-, Király István-féle irodalmi pártideológusok a főcsapást, főirányt jelző Petőfi-Ady-József Attila- „vonalhoz” hozzá­­tehették és tették is negyedikként Illyés nevét, de az irodalmi ellenzék is inkább csak azon vitatkozott, hogy Illyés­ király mellett-alatt ki a „herceg”, vajon Nagy László­é, vagy valaki más (mondjuk Csoóri). Méltatói - teljes joggal - olyanféle „vezéregyéni­ségnek”, gurunak, szimbolikus figurának (a terminus technicusok még sokáig sorol­hatóak lennének) tekintették, mondták és írták, mint Kodály Zoltánt. Sem Lukács György, sem Németh László, sem senki más az élők közül ilyen, ekkora ranggal, tekintéllyel, presztízzsel nem rendelkezett. És a hazai rangot, tekintélyt, presztízst „visszaigazolta” a külföld is. Nem volt ismertebb, elismertebb, megsüvegeltebb költő nála más hazánkban, és korántsem csupán az általa személyes kötődések révén is mintegy második hazának tekinthető Franciaországban, de szerte a világban. A ma­gyar költészetet bemutató külföldi antológiák szinte minden darabja tanúsítja, tanúsít­hatja ezt. Nemzeti intézmény volt Illyés, és nemzeti intézményként engedhetett meg magának olyan gesztusokat, lépéseket, akciókat is, amelyeket más soha, semmi­képp. Francia kapcsolataival, azzal, hogy ha kell, ha kényszerítik, világbotrányt csap, mert csaphat, zsarolta, zsarolhatta Aczélt, tán még Kádár Jánost is (akivel tegező- 15 Zempléni Múzsa 2003. november

Next