Zempléni Múzsa, 2003 (3. évfolyam, 9-12. szám)
2003-11-01 / 4. szám
Vajda Kornél Illyés Gyula - kultúránk új évezredében Illyés Gyula a magyar irodalom, elsősorban természetesen a magyar költészet kanonizált nagysága. Már igen fiatalon a legjobbak közé számított; atyai barátja, az egy nemzedékkel idősebb Babits Mihály - aki pedig igen kényes volt ízlésére - az utána következők legjobbjai közt jelölte ki helyét, nemzedékében is mindenkor az elsők közt tartották számon. Ám igazi rangját, képletes és valóságos első helyét a hatvanas években nyerte el és tartotta meg haláláig, sőt valamivel korábban is. Nemcsak a hivatalosság (három Kossuth-díj), de a „szakma” is primus interneresként értékelte, és ennek számos jelét adta minden lehetséges és szóba jöhető fórum is. Csak néhányat említenék, nem is épp a legfeltűnőbbeket, ám azért mélységesen jellemzőket is: iskolai tankönyvekben való képviselete az élő költők közül évtizedeken át az elvitathatatlan vezető poszt volt. (Irodalomkönyvekben csakúgy, mint a szöveggyűjteményekben.) De amikor pl. megjelent az élő magyar költészetet bemutató, reprezentatívnak szánt Miért szép? kötet, abban is a legtöbb verssel ő szerepelt, és ezt a helyét sem a kritika, sem a közvélemény nem vitatta el, egyszerre volt hivatalos és nem hivatalos, a kultúrpolitika által is, a - persze többé-kevésbé rejtett, rejtőzködő, élőbeszédben azonban nagyon is virulens, irodalmi-szakmai körökben nyíltan vállalt ellenzék által is megsüvegelt nagyság, nemzeti intézmény. A Pándi Pál-, Király István-féle irodalmi pártideológusok a főcsapást, főirányt jelző Petőfi-Ady-József Attila- „vonalhoz” hozzátehették és tették is negyedikként Illyés nevét, de az irodalmi ellenzék is inkább csak azon vitatkozott, hogy Illyés király mellett-alatt ki a „herceg”, vajon Nagy Lászlóé, vagy valaki más (mondjuk Csoóri). Méltatói - teljes joggal - olyanféle „vezéregyéniségnek”, gurunak, szimbolikus figurának (a terminus technicusok még sokáig sorolhatóak lennének) tekintették, mondták és írták, mint Kodály Zoltánt. Sem Lukács György, sem Németh László, sem senki más az élők közül ilyen, ekkora ranggal, tekintéllyel, presztízzsel nem rendelkezett. És a hazai rangot, tekintélyt, presztízst „visszaigazolta” a külföld is. Nem volt ismertebb, elismertebb, megsüvegeltebb költő nála más hazánkban, és korántsem csupán az általa személyes kötődések révén is mintegy második hazának tekinthető Franciaországban, de szerte a világban. A magyar költészetet bemutató külföldi antológiák szinte minden darabja tanúsítja, tanúsíthatja ezt. Nemzeti intézmény volt Illyés, és nemzeti intézményként engedhetett meg magának olyan gesztusokat, lépéseket, akciókat is, amelyeket más soha, semmiképp. Francia kapcsolataival, azzal, hogy ha kell, ha kényszerítik, világbotrányt csap, mert csaphat, zsarolta, zsarolhatta Aczélt, tán még Kádár Jánost is (akivel tegező- 15 Zempléni Múzsa 2003. november