ZeneSzó, 1993. (3. évfolyam, 1-10. szám)
1993-01-01 / 1. szám
S Erkel Ferenc halálának 100. évfordulójára készülve a magyar nemzeti opera megteremtőjének gondolatait idézzük, aki idős korában Gárdonyi Gézának így nyilatkozott pályakezdéséről: „Hogy én hogyan lettem muzsikus? azt bizony már nem tudom. Igen korán kezdtem. Hanem hogy hogyan lettem magyar muzsikus, arra emlékszem. Egyszer még kicsi diákkoromban haza mentem vakációra Pozsonyból. Le az Alföldre. Még akkor nem volt vasút. Hajón jártunk Pestre. Oda meg az alföldi kocsik följártak. Egy parasztnak a kocsiján mentem haza. Volt nekünk egy furfangos mindenesünk. Igen szerettem ezt az embert. Este is, ha csak tehettem, kiszöktem hozzá a konyhába és lestem minden szavát. Hol tréfált, hol mesélt, de nekem mindenképpen a legérdekesebb ember volt a világon. Egy este ott üldögélt a tűz mellett, álmosan pipázgat. De nem is pipázott talán, csak éppen hogy a szájában volt a pipa. És amint ott ül bóbiskolva a tűzhely padkáján, hát hallom, hogy dúdol valamit. Hallgat egy percet, aztán megismétli. Megint hallgat egyet, megint fúj egyet. A dallam hol emelkedik, hol leszáll, de csak éppen annyit fúj belőle egyszerre, amennyire egy lélegzetvétel éppen elég. Bámulva hallgatom. A dal bűbája és szaggatottsága megragad. Csodálkozva csodálom, hogy a dal egységét a szünetek nem hogy zavarnák, hanem inkább emelik. Pedig mondom, csak úgy halkan, bajusz alól dúdolt, s magának, mint a macska, mert félig aludt. Én aztán lefeküdtem, de soha azt az estét nem feledtem el. Később is, hogy zenész lettem, sokat gondolkoztam ezen. Ebből értettem meg, mi a ruházó, és hogy a metronómot, a taktusmérőt hova tegye a Erkel emlékév elő magyar muzsikus. Csapja a földhöz! Az a tudatlan paraszt-mindenes lett a vezetőm az egész pályámon.” A Vigadó nagytermében 1888. december 16-án Erkel Ferenc 50 éves karnagyi jubileuma alkalmából díszhangversenyt rendeztek kortársai. Az ünnepséget a Zeneakadémia, a Nemzeti Zenede, az Országos Magyar Daláregyesület, a Filharmóniai Társaság, a Magyar Nemzeti Színház és a frissen felépült Operaház tagsága együttesen kezdeményezték. Közreműködtek a Zeneakadémia növendékei, a Zenekedvelők Egyesülete és a budai Zeneakadémia énekkara. Az ünnepi szónok, Jókai Mór beszédéből idézünk: „... miránk nézve legbecsesebbé teszi Erkel zeneköltészetét az, hogy az minden ízében nemzeti és eredeti. A fenségestől kezdve a népiesig, a paloták komoly méltóságától, a tragikum gyászától elkezdve a puszták méla ábrándozásáig, mindent feltalálunk, eszményítve, megnemesítve Erkel dalművében ami magyar, ami a miénk. ... ... az emlékkövek sora még nincs bezárva. A szent láng még nincs kialvófélben. Ünnepelt zeneköltőnk most is egy új zenemű alkotásában lelkesül, amelyhez egyszer, valamikor ifjú fővel én írtam a szöveget. A darab hőse Kemény Simon, a címe: Immessalah. És most érthetővé fog tenni mindenki előtt, hogy miért kell éppen nekem Erkel Ferencet az ünnepélyen üdvözölnöm. Mert ha valakinek őszintén és igazán szívéből jön az üdvkívánat, úgy az bizonyára a libretto-íróé, aki a zeneszerzőjének azt kívánja, hogy az ég tartsa meg őt testi és szellemi erőben és minden tehetséges használatában, hogy új remekművével betetőzhesse azt a Pantheont, melyet hírnevének emelt. Az ég tartsa meg hazánknak, nemzetünknek, művészetünknek sokáig ünnepelt zeneköltőnket, Erkel Ferencet.” Kedves Olvasóink! Amint látható, lapunk arculata megváltozott. Az egyre növekedő anyag- és energiaárak mellett ez elég hihetetlennek hangzik, nem is a lap árának emelése tette ezt lehetővé - ami csak a szintén növekedő kézbesítési költségek fedezésére elegendő -, hanem a Magyar Hitelbank több alapítványára benyújtott pályázatunk elnyerése, ami a terjedelmi bővítést is lehetővé tette. Reméljük, folyóiratunkat továbbra is érdeklődéssel olvassa, és a jövőben is várja hozzászólását, javaslatát a ZeneSzó ZENESZÓ .