ZeneSzó, 1993. (3. évfolyam, 1-10. szám)

1993-01-01 / 1. szám

S Erkel Ferenc halálának 100. évfordulójára ké­szülve a magyar nemzeti opera megteremtőjének gondolatait idéz­zük, aki idős ko­rában Gárdonyi Gézának így nyilatkozott pályakez­déséről: „Hogy én hogyan lettem muzsikus? azt bizony már nem tudom. Igen korán kezdtem. Hanem hogy hogyan lettem magyar muzsikus, arra emlékszem. Egyszer még kicsi diákkoromban haza mentem va­kációra Pozsonyból. Le az Alföldre. Még akkor nem volt vasút. Hajón jártunk Pestre. Oda meg az alföldi kocsik följártak. Egy parasztnak a kocsiján mentem haza. Volt nekünk egy furfangos mindenesünk. Igen szerettem ezt az embert. Este is, ha csak tehettem, kiszöktem hozzá a konyhába és lestem minden sza­vát. Hol tréfált, hol mesélt, de nekem mindenképpen a legérdekesebb ember volt a világon. Egy este ott üldögélt a tűz mellett, álmosan pipázgat. De nem is pipázott talán, csak éppen hogy a szájában volt a pipa. És amint ott ül bóbiskolva a tűzhely padkáján, hát hallom, hogy dúdol valamit. Hallgat egy percet, aztán megismétli. Megint hall­gat egyet, megint fúj egyet. A dallam hol emelkedik, hol leszáll, de csak éppen annyit fúj belőle egyszer­re, amennyire egy lélegzetvétel éppen elég. Bámul­va hallgatom. A dal bűbája és szaggatottsága meg­ragad. Csodálkozva csodálom, hogy a dal egységét a szünetek nem hogy zavarnák, hanem inkább eme­lik. Pedig mondom, csak úgy halkan, bajusz alól dú­dolt, s magának, mint a macska, mert félig aludt. Én aztán lefeküdtem, de soha azt az estét nem feled­tem el. Később is, hogy zenész lettem, sokat gon­dolkoztam ezen. Ebből értettem meg, mi a ruházó, és hogy a metronómot, a taktusmérőt hova tegye a Erkel emlékév elő magyar muzsikus. Csapja a földhöz! Az a tudatlan paraszt-mindenes lett a vezetőm az egész pályá­mon.” A Vigadó nagytermében 1888. december 16-án Erkel Ferenc 50 éves karnagyi jubileuma alkalmából díszhangversenyt rendeztek kortársai. Az ünnepsé­get a Zeneakadémia, a Nemzeti Zenede, az Orszá­gos Magyar Daláregyesület, a Filharmóniai Társa­ság, a Magyar Nemzeti Színház és a frissen felépült Operaház tagsága együttesen kezdeményezték. Közreműködtek a Zeneakadémia növendékei, a Ze­nekedvelők Egyesülete és a budai Zeneakadémia énekkara. Az ünnepi szónok, Jókai Mór beszédéből idézünk: „... miránk nézve legbecsesebbé teszi Erkel zene­költészetét az, hogy az minden ízében nemzeti és eredeti. A fenségestől kezdve a népiesig, a paloták komoly méltóságától, a tragikum gyászától elkezdve a puszták méla ábrándozásáig, mindent feltalálunk, eszményítve, megnemesítve Erkel dalművében ami magyar, ami a miénk. ... ... az emlékkövek sora még nincs bezárva. A szent láng még nincs kialvófélben. Ünnepelt zene­­költőnk most is egy új zenemű alkotásában lelkesül, amelyhez egyszer, valamikor ifjú fővel én írtam a szöveget. A darab hőse Kemény Simon, a címe: Im­­messalah. És most érthetővé fog tenni mindenki előtt, hogy miért kell éppen nekem Erkel Ferencet az ünnepélyen üdvözölnöm. Mert ha valakinek őszintén és igazán szívéből jön az üdvkívánat, úgy az bizonyára a libretto-íróé, aki a zeneszerzőjének azt kívánja, hogy az ég tartsa meg őt testi és szel­lemi erőben és minden tehetséges használatában, hogy új remekművével betetőzhesse azt a Panthe­­ont, melyet hírnevének emelt. Az ég tartsa meg ha­zánknak, nemzetünknek, művészetünknek sokáig ünnepelt zeneköltőnket, Erkel Ferencet.” Kedves Olvasóink! Amint látható, lapunk arculata megváltozott. Az egyre növekedő anyag- és energiaá­rak mellett ez elég hihetetlennek hangzik, nem is a lap árának emelése tette ezt lehe­tővé - ami csak a szintén növekedő kézbesítési költségek fedezésére elegendő -, ha­nem a Magyar Hitelbank több alapítványára benyújtott pályázatunk elnyerése, ami a terjedelmi bővítést is lehetővé tette. Reméljük, folyóiratunkat továbbra is érdeklődéssel olvassa, és a jövőben is várja hozzászólását, javaslatát a ZeneSzó ZENESZÓ .

Next