ZeneSzó, 2017. (27. évfolyam, 1-10. szám)
2017 / 9. szám
AZ EÖTVÖS JÓZSEF COLLÉGIUM KODÁLY MEGEMLÉKEZÉSE Kodály Zoltán, egyetemi éveiben az akkor még a Belváros (külső) peremén működő, Eötvös Lóránd által csak néhány évvel korábban alapított kollégium lakója és növendéke, Gerevich Tibor, Szabó Dezső, Szekfű Gyula évfolyamtársa,valamint a később Balázs Bélaként ismert és elismert Bauer Herbert szobatársa. Az intézetnek szellemi tájékozódása meghatározó tapasztalatait köszönheti Kodály, társadalmi kapcsolatrendszerének életre szólóan erős kötelékei burkolják ide - méltó és igazságos tehát, hogy a 2017. évi kettős Kodály-évforduló alkalmából az Eötvös Collegium is megemlékezzen világhíressé lett tagjáról. Megemlékezésre a kollégium Baráti Köre már korábban sort kerített: április 1-jén tartott közgyűlésén Szövényi Zsolt (interneten is hozzáférhető) előadása tekintette át a zeneszerző és az intézmény kapcsolatát. A témának egyébként egyre gazdagodó irodalma van, melyből most csupán Móser Zoltán: Erre leltem földnek nyomát... című (alcíme szerint „Kodály Zoltán életéről, műveiről - a hagyományról, a múltról és a történelemről” írott) munkáját emeljük ki. Szeptember 4-én tehát az ELTE Eötvös Collegiuma egész délutánt szentelt Kodály emlékezetének, nagyívű előadásokkal, szobrának megkoszorúzásával, Kodály életművét, annak különböző oldalait tárgyaló kerekasztal-beszélgetéssel (melynek vitaindítóját a Mesterről több könyvet is publikált egykori Eötvös-kollégista Móser Zoltán fotóművész tartotta, végül rövid kórushangversennyel. Az ünnepi megemlékezést a klasszika-filológus - ennyiben tehát a Mesterrel közös érdeklődésű - dr. Horváth László, a kollégium igazgatója vezette, a program koncepcióját pedig a Kodály-kutató Dalos Anna alakította úgy, hogy a rendezvény a Kodályév gazdag kínálatába egyedi színt, megközelítést hozzon. Horváth László köszöntője után Dalos Anna Kodály Zoltán, a tudós zeneszerző címmel tartott előadást, mely lényegében korábbi, azonos címen publikált tanulmányának rekapitulációja volt. Szólt ebben Kodály népzenekutatói munkásságáról, kottapéldával szemléltetve dallamközreadásainak körültekintő alaposságát; Bartók-elemzéseinek jelentőségéről, kottával és hangfelvétellel dokumentálva egy a Mester által bartóki jellegzetességként felismert ám Kodálynál is tipikus fordulatot szólt továbbá a Mester tudósi-zeneszerzői-nevelői (utóbbit a legtágabban értve) művének egységéről. Ez utóbbi kérdéskör azután a kerekasztal beszélgetés vezérfonala is lett. A következő előadó, Tóth Heléna kultúrantropológus, a bambergi Otto Friedrich Egyetem adjunktusa (nehezen fordítható a német egyetemi hierarchia) Kodály Zoltán utolsó útja: Egy temetés arcai című, korabeli filmfelvételekkel és fotókkal gazdagon illusztrált előadásában - Katherine Verdery elmélete nyomán - nemzetközi történelmi kontextusba helyezve, Sosztakovics, Paul Dessau és mások példájával összehasonlítva és a pártállami egyházpolitika összefüggésében értelmezte Kodály „két temetésének”, állami és egyházi búcsúztatásának politikai konzekvenciáit. A plenáris előadásokat követően került sor a kollégium lépcsőfordulóján álló Kodály-portré. Kisfaludy Strobl Zsigmond 1957-ben készült, és a Ménesi úti épületben 1967-ben elhelyezett márványszobrának megkoszorúzására: miután a kollégium legifjabb tagja elhelyezte a koszorút, a jelenlévők elénekelték a himnuszt. A Ménesi úti, nyílt tekintetű Kodály-ábrázolás kivételességét (mint erre Szörényi Zsolt korábban említett írása utal) az adja, hogy élő modell után mintázta a zeneszerzővel egyébként jó családi kapcsolatban is álló - Strobl, a kor leghíresebb portrészobrásza. A mintegy másfél órás kerekasztal-beszélgetés, melynek moderátora Dalos Anna mellett Gőzön Ákos újságíró volt, részletesen taglalta a Mester munkásságának meghatározó területeit. Móser Zoltán, vitaindítójában, a dió-szimbólumot hozta e különböző oldalak és területek egységére, nyomában Ittzés Mihály, a kerekasztal egyik résztvevője vetette fel a korábban említett hármasság (tudományos kutatás, művészi alkotás, nemzetnevelő elkötelezettség) négyességgé bővítését, Kodály meghatározó közéleti munkásságára utalva. A számos kérdésben egyetértő felek közötti vitában szó esett a Kodály-örökség aktualitásáról, a művészi életmű mai helyéről a koncertéletben és a nemzetközi tudományosságban, a folklorista Kodály hitelesség-felfogásáról, a magyar zenei nevelés helyzetéről és hiányosságairól, Kodály „pedagógiai mérlegének” jelen állásáról, vagy így is fordíthatjuk arról, hogyan is áll az utókor a kodályi mérlegen. A beszélgetésben résztvett még Madaras Gergely karmester, Nemes László Norbert, a kecskeméti Kodály Intézet igazgatója, Richter Pál muzikológus, valamint a zeneműkiadói terület képviseletében Szitha Tünde. A kerekasztal helyét a Collegium nagytermében egy (művészi szempontból sajnos csak) képzeletbeli pódium foglalta el, amelyen a délután zárásaképpen a Vasas Művészegyüttes Vass Lajos Kórusa adott szép és rövid hangversenyt Bárd Judit vezényletével és a társkarnagy Szűcs Dániel konferálásával. Műsorukon késő XVI. és XVII. századi tételek (Viadana: Exsultate justi, Victoria: O Vos Omnes, Purcell: Thou Knowest Lord, Schein: Ich freue mich im Herren) után Kodály Zoltántól az Akik mindig elkésnek és az Esti dal, Karai Józseftől az igazi sikerdarabnak számító Vidám nóta, valamint az együttes névadójának egy fél évszázaddal ezelőtt komponált, ám meglepően modern műve szólalt meg. Horváth László igazgató úr a nap zárszavában jelezte: terv szerint a plenáris előadások szövegét és a kerekasztal jegyzőkönyvét is megjelenti a Collegium, így a recenzens a délután során elhangzott számtalan termékeny gondolatmenet ismertetését mellőzve