Zenelap, 1890 (5. évfolyam, 1-23. szám)

1890-01-10 / 1. szám

ZENELAP nekünk. Barna zenészeink egyedüli állandó képviselői a művészetnek a rengeteg városban. Még csak abban az előnyben sem részesülünk, mit annyi jelentéktelenebb város a magáénak mondhat, hogy nagy számban levő katonaságunk mellett jóravaló zenekar működjék, így bizony semmi sincs, ami az ízlést fejlesztené s még előbb ösztönt adna a zenetanulásra. Még jó, hogy szabályosan felszerelt zenedénk minden irányban pótolni iparkodik a tátongó űrt. Szintily szerencse, hogy a múlt évben megalakult „Kecskeméti zenekedvelők egyesülete“ a nagy közönséggel való közvetlen érintkezés útján iparkodik a művészetnek oly tért biztosítani, ahonnan az minél gyorsabb hódításokat tehessen. Derék fiatal karnagya, Szentgály úr, ki mint zeneszerző e lapok hasábjain már volt méltányolva, mindent is elkövet, hogy az egylet képességét növelje, erősítse, majd pedig tökéletesítse. S e részben a f. hó 23-án megtartott hangverseny meglepő szép eredményről tanúskodott. Hallottunk egy nyitányt, Richter Ágost szerzeményét; népdalokat Szentgály karnagy hangszerelésében; egy „Fáklyafénynél“ czímű indulót Villebichot-tól, átlátszó, harmonikus, igen szabatos tempókban vett előadásban, mely a közönséget tapsokra kötelezte. Közbeeső számokat a zeneegylet egyik közreműködő tagja, Geday ur érdekes szavalata és Chiovini Lajos ur hegedűjátéka töltötte be. Ez utóbbi Alard „Traviata“ ábrándját bensőséggel, szép technikával játszta és ráadásul egy kecses magyar szerzeményt mutatott be. Ezek után még csak annyit, hogy a szorgalmas egylet megtalálta a helyes utat, melyen fennakadás nélkül juthat czéljához. I. I. Nagy-Szeben, 1890. jan. 6-án. Tekintetes szerkesztőség! A nagyszebeni magyar dalkör sikerült dalestélylyel fejezte be 89-diki egyesületi évének estélyeit. A siker azonban inkább erkölcsi, mint anyagi volt, minthogy a termet csak háromnegyed részben foglalta el a közönségnek az a része, melyet a városban uralkodó influenza nem gátolt a megjelenésben. Akik jöttek, szívesen jöttek, annál is inkább, mert alkalmunk volt újból hallani régebbi dalestélyeink egyik vonzó jelenségét, Dr. Szacsvay Gyuláné — Székely Katinka úrnőt, ki véletlenül ismét városunkban időzve, volt szíves a dalkör vezetőinek kérelmére, egy soló-szám előadását elvállalni. Hajlékony, szívhez szóló hangon énekelt népdalai általános tapsvihart keltettek, mely daczára kétszeri megjelenésének, csak akkor nem árt el, midőn a két utolsó népdalt újból énekelte. E számot, melyet méltán mondhatunk legsikerültebbnek, egy férfi- és egy vegyes kar összhangzó szép dalai előzték meg, utána Hubay „Búcsú“ czímű férfikara zongora kísérettel, következett. E mélabús, lassú és ép azért szépen nehezen énekelhető számnál tűnt ki leginkább a dalkör derék karnagyának énekpaedagógiai jártassága, mely lehetővé tette e mű teljes sikerét, daczára, hogy nem rég, az elmúlt ünnepek, a gyakori próbákat gátolták. Ezután a vegyes kar népdalokat énekelt, a férfikar pedig Fischer „Bordal“-ával méltóan befejezte a műsort. A taps elmúltával rázendült a csárdás és a jelenvolt tánczkedvelők teljes jókedvvel kezdték meg a farsangi mulatozást. Tisztelettel Dr. Székely Istvánná. Kritikai szemle. Öt ének (fünf Gesänge) énekhangra zongorakisérettel szerző Szabados Béla. 5 mű. Öt füzetben. Az öt füzet ára 6 márka. Egy füzet ára 1 márka 20 fillér. André János majna-offenbachi czég kiadványa. Szabados Béla neve a lefolyt országos halár-ünnepély óta vált hangzatossá. Az akkor előadott versenydarab az ő szerzeménye volt, mely a pályázó versenyművek közt mint legjobb a pályadíjjal kitüntettetett és versenydarabnak elfogadtatott. Legújabban a népszínházi hírekkel került neve a felszínre. S csakugyan rövid időn alkalmunk lesz Szabados Béla múzsájával a népszínház deszkáin találkozni, hol a „Kártyakirály“ czímű operettje kerül majd előadásra. Ez alkalommal öt, német írók költeményeire szerzett dalt mutathatunk be, melyeket Németország egyik tekintélyes kiadó elég hozott a zeneműpiaczra. Ez utóbbi körülmény magába is eléggé mondja, hogy Szabados Béla e dalai nem a mindennapias termékek közé tartoznak. Mert ha már ráadja a fejét egy elsőrendű németországi kiadó elég, hogy egy fiatal vagy jobban kezdő s magyarországi zeneköltő műveit kiadja, azoknak bizonyára a zeneirodalom kiváló termékei, kell hogy legyenek. És Szabados dalai valóban azok. Különösen az eső számú dal, mely Lenau költeményeire van írva, valóságos remeke a dalirodalomnak. Mély érzés, nemes hangulat, formai kerekdedség mind szerzőnek fenkölt és gazdag phantaziájára vallanak. A negyedik számú dalfilm költeményére (Allerseelen) egyszerűségében merő ellentéte az előbbinek. Az elsőnek mélabús jellege sejteni sem engedi, hogy a másiknak, mely a naivitás netovábbja, egy és ugyanegy a szerzője. Szabados képzőlmének sokoldalúsága már e dalokban is föltűnő. Remélhető, hogy a színpadra írt művében ez még inkább előnyére fog válni. Midőn e szép dalokat énekművészeink és műkedvelő énekeseinknek a legmelegebben ajánljuk, azon reményünknek adunk még kifejezést, hogy mielőbtalálkozhassunk ismét Szabados Bélának különösen a magyar irályú zene terén sokat ígérő múzsájával. Deux morceaux pour piano par Jules I. Major. Op. 9. Ries és Erler berlini cég kiadványa. Két füzet. Egy-egy füzet ára 170 márka. Major Gyula, a magyar zeneiskola kitűnő tanára, ismét két szép zenekölteménynyel gazdagította a zeneirodalmat. Az első egy Goldstein Vilma k. a. ajánlott Menuet, a második egy Freund Szidónia k. a. ajánlott Impromtu. A „Menuet“ (Allegro Kemény-G) egy nem nagy technikát igénylő, kedves, a régi formákra támaszkodó, de inkább a Scherzók felé hajló zenemű, mely a nemesebb salon-zeneirodalomban kiváló helyet betölteni van hivatva. Az „Impromtu“ (Allegro Kemény-A) technikailag már többet kíván, mint a „menuet“. E darab brilliáns jellegénél fogva, anélkül azonban, hogy túlságos nehézségeket tartalmazna, repertoir-darabját fogja képezni mindazoknak, kik előszeretettel viseltetnek a finomságokban gazdag s átlátszó, tiszta munkát minden izében eláruló zeneművek iránt. Major Gyula szerzeményei már is közkedveltségnek örvendenek s igy fölöslegessé válik a jelen két darabot különös ajánló levéllel ellátni. Mindazonáltal azoknak, kik netán Major tanár irodalmi termékeivel .