Új Élet, 1972 (27. évfolyam, 1-24. szám)
1972-01-15 / 2. szám
Bp. bérmentesítve, Bp. 72. Az OMIKE mártír-művészei Rabbiavatás Boross Elemér, György Endre, Zsadányi Oszkár írása, Zsoldos Andor verse EGYES SZÁM ÁRA: 3 FORINT PJ A IZRAELITÁKSA A MAGYAR A 27. évfordulóra Megragadóan írja le Goda Gábor új, kitűnő — „Egy naplopó naplója” címet viselő — könyvében, hogy milyen alapvetően természetes (de ugyanakkor csak a szocializmus által elismert és felszabadított) erő az emberben, hogy az egész világhoz akar tartozni, a teljességhez. Meg akar szabadulni mindenféle börtöntől, minden röghöz kötő, parciális erőtől, ami ״ a mindenség szerelmé”־ ben megakadályozza. Az írónak nyilván az is sugallta — idézgetések formájában csak torzan visszaadható, — szép és elokvens elmélkedését, hogyy annak idején ő is átélte, mit jelent az, törvényen kívül élni, kivetetten, vagy éppen valami börtönbe vetve. Éppen a budapesti gettó felszabadulásának 27. évfordulóján olvastuk ezt az írói meditációt. És mert túl a gyászon, amit a gettóban elpusztultak, a mártírok miatt érzünk, és túl a hátán, ami a felszabadítók iránt él bennünk — már amúgyis –elég régen nemcsak történelmi dátumnak, hanem parabolának is látjuk ezt a napot, még csak elmélyül bennünk ez a parabolisztikus értelmezés. A látszólag „távoli” témát felvető olvasmány hatására is: még jobban megértettük, hogy a pesti gettó felszabadítása nemcsak embereket mentett meg — olyanokat, akik (ha csak néhány napot késik a szovjet hadsereg) szintén elpusztultak volna — hanem ugyanakkor le is rombolta legalábbis Magyarországon a gettó fogalmát. Lerombolt egyet ama szellemi és erkölcsi (és valóságos) börtönök közül, amelyek fogva tartják az embereket, hogy kivegyék részüket az egész társadalom — és társadalmukon keresztül az egész emberiség életéből. A gettó felszabadítása tehát nemcsak azok ügye, akiket ott megmentettek az életnek, a szabadságnak. És nem is csak Budapest ügye. Egyik szimbóluma ennek, ami drámáktól sem mentes, de győzelmeket is hozó századunknak. Általános szimbólum, széles „udvara” jelkép! Nem kívánunk elrugaszkodni a történelem valóságától, annál kevésbé, mert nem lehet nem meglátni (a gondok, a nehéz bonyolult szituációk mellett a történelem költészetét is, s éppen a valóságban. Úgy érezzük azonban, hogy a pesti gettó felszabadításának dátuma ünnepnap olyanok számára is, akik talán nem is hallottak erről a napról. Akik a világ valamelyike tőlünk távoli táján ,harcolnak azért, hogy majd lehulljanak egyszer a maguk börtönének falai is. / 1972 ik esepén kezdik meg a Kártérítéss és fizetését Mint ismeretes, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága (NÜB) 1971-ben megállapodást kötött a nácik által elvett anyagi javak kártalanítására azoknak az üldözötteknek igényeire vonatkozóan, akik ezt a NÜB felhívásaira annak idején a megszabott határidőig lejelentették és igényük bejelentésével a NÜB- öt megbízták. Az NSZK pénzügyminisztériuma a kártérítés összegét 1972-ben, 1973-ban és 1971-ben három egyenlő részben utalja át, ezért a NÜB kénytelen a kifizetéseknél bizonyos sorrendiséget megállapítani. Az MTI munkatársa tájékoztatást kért a Nácizmus Üldözötteinek Bizottságától arról, hogyan halad a kárigények feldolgozása, meddtig kapják meg az érdekeltek a kérdőíveket, mikor kezdődik a kártérítések kifizetése. A NÜB illetékesei elmondták: a több tízezer igény feldolgozásához szükséges kérdőíveket folyamatosan, a feldolgozás sorrendjében küldik ki, tekintettel arra, hogy az NSZK által 1972-ben átutalandó első részletből a károsultaknak csak egy része elégíthető ki. Április végéig csak azok kapják meg az adatszolgáltatáshoz szükséges nyomtatványokat, akik a kártérítésre saját személyükben jogosultak. A beérkező válaszokat gyors ütemben feldolgozzák, és ha a károsult pontosan válaszolt a kérdésekre, a saját személyére vonatkozó kártalanítást ez év közepén egy összegben megkapja. Ezt követően küldik el az adatszolgáltató lapokat azoknak, akik csak öröklés jogán, vagy Magyarországon szenvedett anyagi kár — hazai kár — miatt igényjogosultak, oly módon, hogy az 1973 ban és 1974-ben érkező részletek kifizetése minél gyorsabban lebonyolítható legyen. — Pótbejelentéseket nem áll módunkkan elfogadni, mert a kártalanítási megállapodást csak azok részére köthettük, akik annak idején igényeiket nálunk szabályszerűen bejelentették — mondották. A Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága ezúton is kéri a károsultakat — bármelyik kategóriába is tartoznak — hogy legyenek türelemmel, feleslegesen kérdésekkel és kérésekkel ne jelentkezzenek, mert ez hátráltatja a több tízezer ügyirat folyamatos, gyors feldolgozását; egyébként a mostani és a régebbi tájékoztatókban foglaltakon kívül más felvilágosítást amúgy se kt tudnak adni. (MTI) Kiss Józseffel nyitották meg a sort !olozsváry-Borcsa Mihály rendelete a zsidó írók könyveiről A fasizmus egyik legszégyenteljesebb dokumentuma került a véletlen folytán, kezünkbe. Szilágyi György, az ismert humorista magánemberként gyűjti a régi idők jellegzetes okiratait, fényképeit és így szerezte meg az 1944. május 2-án kelt hírhedt rendeletet és körlevelet, amelyet e szavakkal kezdtek: ״ A m. kir. miniszterelnök 11 300/1944. M. E. számú határozata a magyar szellemi életnek a zsidó szerzők műveinek a közforgalomból való kivonása." A továbbiakban a fasiszta sajtókamara és a sajtó-ügyek kormánybiztosa dr. „vitéz” Kolozsváry-Borcza Mihály, e hírhedt rendeletet így folytatja: ״ A magyar szellemi életnek a zsidó szerzők írói műveitől való megóvása tárgyában kibocsátott 10 800/1944 M. E. számú rendelet 7. paragrafusában foglalt felhatalmazás alapján a következő zsidó szerzők műveinek a közforgalomból való kivonását rendelem el." Ezután alfabetikus sorrendben közli azoknak az íróknak a névjegyzékét, akiknek művei „megmételyezik” a magyar szellemi életet. (Értsd alatta a magyar fasizmus szellemi életét. A szerk.) Ma, majd három évtized után érdemes felsorolni azoknak az íróiénak a neveit, akiktől Kolozsváry-Borcsa és társai féltették a magyar szellemi életet Íme a névsor, illetőleg a két első névsor, mert a fasiszta ál■lanttitkár két névsorban foglalta össze a zsidó és zsidó származású írók neveit. Aczél László, Ács Klára, Ákos Miklós, Adorján Sándor, Ágai Béla, Ágoston Ernő, Alba Nevis, Andersen György, Aszlányi Károly, Avar Pál, Balassa Emil, Bálint Dezső, Bálint Imre, Bánóczi László, Bárd Imre, Bárdos Alfréd, Bátaszéki Lajos, Baumgarten Ferenc, Bédi-Schwimmer Rózsa, Békefi István, Béldi Izor, Benczés Tibor, Berend László, Berkes Imre, Bogdányi Mór, Bokor Marvin, Bródy László, Bródis Miksa, Csergő Hugó, Csermely Gyula, Déry Tibor, Dormándi László, Egri Viktor, Emőd Tamás, Farkas Pál, Feld Mátyás, Fenyő László, Fóthy János, Gara Ákos, Garami Andor, Gellért Andor, (a név tulajdonképpen Gellért Andor Endre mártír író nevét közli hibásan, a szerk.) Gerő Attila, Gró Lajos, Guthi Soma, Haáz István, Hajó Sándor, Hárs László, Heltai Jenő, Hervay Frigyes, Heumann Károly, Hevesi József, Horn Ede, Incze Henrik, Incze Sándor, Jászi Oszkárné Lesznai Anna, Kádár Imre, Kadosa Marczel, Kálmán Jenő, Kálnoki Izor, Karácsony Benő, Karczag Vilmos, Kardos László, Karinthy Frigyes, Kellér Dezső, Kemény Simon, Kéri Pál, Kohn Sámuel, Komját Aladár, Komlós Aladár, Komor András, Komor Gyula, Kőműves Imre, Kuthi-Térey Sándor, Latzkó Andor, Lendvai Lehel, Lengyel Géza, Lestyén Sándor, Ligeti Ernő, Zóránth László, Lukács Gyula, Magyar Lajos, Makai Emil, Mezei Imre, Miklós Jutka, Miskolczi Henrik, Moly Tamás, Nagy Endre, Nagy Samu, Nagy Zoltán, Paál Jób, Palágyi Lajos, Palágyi Menyhért, Pályi Ede, Pap Károly, Patai József, Radnóti Miklós, Reinhard Piroska, Rohoz Andor, Rónai Mihály András, Rózsi Miklós, Sas László, Sásdi Sándor, Szabó Imre, Szántó György Székely Nándor, Szenes Béla, Szirmay Rezső, Szomory Emil, Tábori Kornél, Tábori Róbert, Tamás Sári, Újvári Péter, Újvári László, Vajda Ernő, Vándor Iván, Vámbéry Rusztem, Várnai Dániel, Vér Andor, Verő György, Vészi József, Vidor Marczel, Villányi Andor, Wallesz Jenő, Zelk Zoltán, Zempléni Gyula, Zerkovitz Béla. A második listában pedig a következő írók szerepelnek: Abádi Imre, Adorján Andor, Agai Adolf, Andai Ernő, Antal Sándor, Balázs Béla, Ballagidor, Bernstein Béla, Biró Lajos, Barta Sándor, Bede Jób, Békeffy László, Benamy Sándor, Bernstein Béla, Biró Lajos, Boros László, Boross Mihály, Böhm Vilmos, Bródy Sándor, Buchinger Manó, Bük Miklós, Bus Fekete László, Dénes Gyula, Dénes Zsófia, Dévényi Jenő, Drégely Gábor, Erdős Renée, Fábián Béla, Falus László, Faragó Jenő, Fazekas Imre, Feleky László, Fényes Samu, Fenyő Miksa, Fodor László, Forró Pál, Földes Imre, Földes Jolán, Földi Mihály, Füst Milán, Gábor Andor, Gál Imre, Gárdos Mariska, Gervai Andor, Gellért Mór, Gellért Oszkár, Gergely Győző, Gergely Sándor, Giszkalay János, Göndör Ferenc, Halmi Bódog, Halmi József, Hatvany Lajos, Hatvany Lili, Ignotus, Ignotus Pál, Indig Ottó, Jászai Samu, Jászi Oszkár, Jób Dániel, Kabos Ede, Kaczér Illés, Kahána Mózes, Kenéz-Kurlender Ede, Kiss József, Kner Izidor, Kóbor Tamás, Kóbor Noémi, Korcsmáros Nándor, Kunfy Zsigmond, Lakatos László, Lázár Miklós, Lengyel Menyhért, Lenkei Henrik, Lukács György, Markovits Rodion, Márkus József, Mezei Ernő, Mezei Mór, Mezősy Vilmos, Molnár Ákos, Molnár Ferenc, Molnár Jenő Mónus Illés, Nádas Sándor, Nagy Imre, Nóti Károly, Osváth Ernő, Pásztor Árpád, Peterdy Andor, Pogány József, Propper Sándor, Radnóti József, Ráskai Ferenc, Reile Pál, Révész Bála, Révész Mihály, Roheim Géza, Roboz Imre, Sass Irén, Somlyó Zoltán, Somogyi Béla, Sós Endre, Szabolcsi Lajos, Szabolcsi Miksa, Szabó Ervin, Szatmári Mór, Szép Ernő, Szilágyi Géza, Szomaházy István, Szomory Dezső, Szőke Szakáll, Újhelyi Nándor, Vadnai László, Várnai Zseni, Vázsonyi Vilmos, Weltner Jakab, Zsolt Béla. Két névsor és benne olyan nevek, amelyek nemcsak a magyar, de a világirodalomban is rangot jelentenek. Így szerepel e névsorokban Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Vajda Ernő és még több olyan író, akiknek írásai a világ számos más nyelvén is megjelentek. És ha végigolvassuk e névsorban szereplő neveket, látjuk, menynyire igaz Thomas Mannak az a megállapítása, hogy ahol könyveket égetnek, könyveket semmisítenek meg, ott nemsokára megkezdődik az emberek legyilkolása is. Hány mártír író nevét találjuk e névsorokban, hogy csak kapásból emeljük ki: Fenyő László, Balassa Emil, Berend László, Farkas Pál, Gelléri Andor Endre, Radnóti Miklós, Pap Károly, Molnár Ákos és a mártír főrabbi, dr. Bernstein Béla nevei. Könyveik a zúzdába kerültek — ők a tömegsírokba. A magyar fasizmus e szégyenteljes rendeletét Kolozsváry-Harcsa Mihály 1944 június végén sajátkezűleg nagy ünnepség keretében valósította meg és elsőnek Kiss József verseinek gyűjteményét hajította a zúzdába. Azóta majd három évtized telt el és Kiss József a Tüzek és a Knyáz Potyemkin költője ma is régi fényében ragyog, míg a fasizmus államtitkárának neve a történelem szemétdombjára került. Zs. O. Mária Béla: Alom Először, mióta elmentél, álmomban tegnap megjelentél. Nyugodt és megnyugtató voltál, fiatalabb való korodnál. Talán tízéves se lehettél, (e korban legjobban szerettél), gyengéden, de nem meghatottan jó karodat karomba fontad. Szemed ragyogott és úgy kérdezted, mint aki kisebbet kényeztet: — Apuka te élsz? — Én hallgattam, piros arcodat cirógattam, nem kérdeztem, hogy merre jártál, mily gonosz gazdákat szolgáltál? Nem kérdeztem, kik elhurcoltak, veled nagyon bitangok voltak. Anyádról szóltam csak, ki egyre várt, hol bízva, hol kétkedve. Arcodon nem látszott a fogság, csak rajtam bénító boldogság. A gettó felszabadulásának 27. évfordulója Január 18-án, kedden reggel 9 órakor, a Wesselényi és Kertész utca sarkán levő iskola falán elhelyezett emléktábla előtt, a gettó felszabadulásának 27. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendez a Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraelita Hitközség elnöksége. Ezt követően 9.30 órekor a Wesselényi utcai árkádsoron elhelyezett emléktáblát koszorúzzák meg. iMLÍKiiC, ÍILMÍfMYiK, IMLillCiZiS írta: dr. Salgó László főrabbi Huszonhetedszer emlékezünk január 18-án arra a napra, amikor a felszabadító szovjet hadsereg hős katonái ledöntötték a pesti gettó palánkfalait és felszabadították a még életben maradt, a fasiszták által halálba tervezett, éhségtől, kínoktól meggyötört zsidókat Az évek múlásával egyre kevesebben lesznek az átélők, felnőtt és felnő az új nemzedék, akik számára mindaz, amit mi átéltünk, „csak” történelem marad. Hét esztendővel ezelőtt, amikor a húszéves évfordulóra a szokottnál ünnepélyesebben emlékeztünk, fiatalok előtt szóltam a méltó megemlékezésről, a nap jelentőségéről és fi-gyelve az arcokat, láttam, nem hat úgy reájuk־ a szörnyű események felelevenítése, ahogy elvártam volna. Kiderült, hogy többen közülük nem is ismerték a „gettó” szó fogalmát sem, meg kellett nekik magyarázni. Majd utána nem is egy ismerősöm rosszallását fejezte ki, minek kellett a fiataloknak ezekről a szörnyűségekről hallani. Auschwitzot túlélt szülők szólottak arról, hogy ők soha nem beszéltek gyermekeiknek a velük ott történtekről, mert az a cél lebegett szemük előtt, hogy gyermekeik, a felnövő fiatalok még hallomásból se tudjanak azokról a borzalmakról, amelyeket ők átéltek. És ekkor újra rádöbbentem arra, mennyire helyes, hogy Szentírásunk újra és újra parancsként írja elő a megemlékezést őseink első felszabadulásáról: ״ Beszélj arról fiaidnak”, ״ meséld el gyermekeidnek vésd jól gyermekeid lelkébe!” Hát lehet ilyet elfelejteni?! gondoltam nem egyszer. Az élet, a már történelemmé váló élet bebizonyította, hogy lehet. Sokak embertársaink közül a ״ csak a szépre emlékezem” életfelfogást vallják. Pedig mennyire tévednek! A szép, a jó csak úgy válhat maradandóvá, ha a gonoszság, a rossz elleni harcra állandóan felkészülten tudjuk azt körülbástyázni. A gettó felszabadulására való emlékezés kettős irányú: Hálatelt szívvel gondolunk azokra, akik megsemmisítették a pusztítás hatalmát és számunkra és az egész emberiség számára elhozták a szabadságot, de újra és újra fel kell idéznünk nekünk átélőknek a régi emlékeket. Nem azért, hogy nehezen hegedő sebeket tépjünk, hanem azért, hogy megtanuljuk nem elfelejteni a szörnyűségeket és továbbadni történelmi valóságként a mellettünk felnövőknek. Nagyon nehéz még így is elképzelni mindazt, amit a deportáltak táboraiban, a munkaszolgálatban, a kivégző helyeken és a pesti gettóban átéltek. Nincs olyan emberi fantázia, amely megközelítőleg is el tudná képzelni, pláne elképzeltetni azt a szörnyűséget, ami számunkra valóság volt. Sajnos ezt bizonyítják azok a dokumentumszerűen megírt könyvek és regények, vagy ily céllal elkészült filmek. Nem egyszer kellett elmondani ezek láttán vagy elolvasása után: akármilyen realista célkitűzés is vezette az alkotókat, meg sem közelítették a valóság szörnyűségét. A felszabadulás első napjaiban összeismerkedtem egy szovjet katonatiszttel, aki a polgári életben középiskolai tanár volt. Néhány nap után el kellett válnia mert akkor még tőlünk nyugatra sok országrész és sok ember várta a felszabadulást. Búcsúszavai mindig emlékezetesek maradnak számomra: Te olyan élethivatást választottál, amelynek célja a szép megismertetése, a béke hirdetése és megvalósítása. Hidd el nekem, én is ezt tettem. Irodalmat és esztétikát tanítottam, a szépre neveltem tanítványaimat. De ennek a háborúnak borzalmai kötelességemmé teszik nekem is és neked is és minden tisztességes embernek: hirdetni és megismertetni mindazt a sok borzalmat és pusztítást, amit a fasizmus és a fasiszták véghez vittek. Tudja meg minden jóérzésű ember, hogy a nemeset, a szépet csak akkor valósíthatja meg, ha állandóan harcra felkészülten áll a mindent elpusztító fasizmus ellen. A Kertész utca és a Wesselényi utca sarkán, valamint a Dohány utcai templom melletti árkádsor elején kis emléktábla tanúskodik arról, hogy a mi szép fővárosunkban két fából készült fal állott, (akit érdekel, hogy milyen volt, megnézheti, mert a palánk egy kis részét őrzi a Zsidó Múzeum) a bezárt fal előtt géppisztolyos őrök állottak, hogy fegyverrel vigyázzanak a parancsra: a bentlevőket megfosztani mindentől, amit a kultúra, a civilizáció adott, mindentől, ami emberi és várták a halálukat. Hogy ez nem következett be, az nem rajtuk múlott, hanem azokon, akik számunkra a szabadságot hozták. Erre gondolt most is, január 18-án, testvérem, és minden alkalommal, amikor az élet rohanásában elmegy a két emléktábla alatt, állj meg egy pillanatra, gondolj hálával azokra, akik lehetővé tették, hogy életben maradhattál s most már valóban élheted az ember igaz, szép szabad életét