168óra, 1990. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-04-10 / 14. szám
Zavarban a tudomány Az értelmiség a paradicsomba megy Távozóban az Akadémia elnöke I Azt mondják: az agynak is lába kél újabban. Sok tudós és kutató elpályázik az országból, mert tart a bizonytalanságoktól, az ország - részben mesterségesen - hiszterizált állapotától. Ráadásul a kutatáshoz, ugye, nyugalom kell. Az elpályázás nem új keletű jelenség. Ez a tendencia jó idő óta tart és erősödik. Több okra vezethető vissza. Talán az első helyen emelném ki a kutatási feltételek rohamos és tartós - tíz év óta tartó - romlását. De az anyagi tényezők megromlásán kívül az utóbbi években felerősödtek bizonyos tudományellenes hangulatok is. Ilyeneket persze demagógiával is könnyű támasztani; magam is nagyon sokszor hallottam az elmúlt években a tudományt egyfajta luxusnak minősíteni. De a kiváltó okok sorában ott szerepel az is, amire kérdésében ön is utalt: egy rendszerváltással mindig járhat egyfajta személyes őrségváltás, vagyis személyi változások a különböző posztokon. Ilyet többször átéltünk. Csak az én generációm háromszor-négyszer is átélte az elmúlt évtizedekben, és azt tapasztalta, hogy az őrségváltást gyakran kísérik, tarkítják személyes bosszúk, személyes érvényesülési törekvések, kölcsönös megbélyegzések, vádaskodások. Mindez a nagypolitika síkjától függetlenül - de nem teljesen függetlenül önállóan játszódik-játszódhat le, és természetesen ez is hozzájárul a bizonytalanságérzéshez. Egynyolcaduk külföldön Ma az a leggyakoribb vád, hogy a mai tudományos élet kulcsszereplői nagyrészt az úgynevezett „kommunista kutatók”, és itt az ideje, hogy lecseréljék őket. Ez tehertételt jelent a kutatóknak. Egy olyan helyzet, amikor a gazdasági és politikai környezet egyaránt zaklatott, és amikor bizonyos megnyilatkozások - sajtó- vagy más megnyilatkozások, a kutatói vélemények megfogalmazásai - nemegyszer politikai megbélyegzéseket vonnak maguk után (márpedig ennek elég gyakran voltunk tanúi az utóbbi időben), érthető módon egyfajta elbizonytalanodást, zavart kelt. És olyan félelmet, hogy folytatódni fog a tudománynak a korábbi évtizedekre is jellemző túlpolitizáltsága. Ettől pedig a kutatói közösség szeretne megszabadulni, hogy kizárólag és valóban a saját szakmai tevékenységének szentelhesse magát. A hallgató úgy vélheti, hogy mi csak úgy, elvontan, elvekről beszélgetünk. Nem hangzott el egyetlen adat sem. - Nos, az Akadémia három, három és fél ezer kutatója közül, akik mintegy negyven tudományos kutatóintézetben dolgoznak, ma mintegy 13 százalék van külföldön tartós munkavállalással, tehát legalább egyéves - vagy annál hosszabb - időre. A számok azt mutatják, hogy tavaly nyár óta ez a kiáramlás még jobban nekilendült: igen sokan - csak nyár óta mintegy százan - adták be az Akadémiához kérelmüket, hogy tartós munkavállalással külföldre kívánnak menni. Rögtön hozzá kell tenni, hogy ez esetben a számok és a százalékok nagyon keveset jelentenek. Ezen a téren ugyanis nem okvetlenül a százak és az ezrek kiáramlása veszélyes, sőt néhány esetben pár tucat ember távozása is tragikus hatású lehet, ha az tartós veszteséget okoz. Itt a tudományos kutatásban ugyanis meghatározó személyiségek egész tudományterületeket, irányokat és iskolákat jelenthetnek, képviselhetnek. Azaz a tudományban évtizedekre jóvátehetetlen károkat okozhat pár tucat vagy pár száz ember elvesztése. Öt év elég volt. A köznyelv úgy fogalmaz, hogy Berend T. Iván is, menekülve a várható politikai és egyéb veszélyek elől, lemondott a Tudományos Akadémia elnöki posztjáról, és elmegy szerényebb bérért valahova. Ha jól tudom, az Egyesült Államokba, és ott fog dolgozni. Az Akadémián hosszú idő óta rotációs rendszer van. Az az ötéves turnus, amely alatt én itt elnöki minőségben dolgoztam, májusban jár le. Kétségkívül tény, hogy a tagság túlnyomó többsége az újraválasztásom mellett foglalt állást a jelölőbizottságnak. Vagyis lett volna mód egy újabb turnusra, de én úgy éreztem, hogy az elmúlt öt év is túlságosan sok, túlságosan megpróbáló, túlságosan igénybe vevő volt. Nagyon-nagyon sok munkával járt. Tulajdonképpen a kutatási feltételekért, a tudomány létéért kellett küzdeni. Egy ennyire zaklatott közéleti időszakban - amivel egy darabig még számolni kell -, úgy ítéltem meg, nem kívánom ezt a munkát folytatni. Egyébként ma is ugyanazok a témák foglalkoztatnak, amelyek egész életemben, tehát ennek a térségnek és Magyarországnak a modern kori története. Szeretnék most erről - saját élményeim hatására is - egy átfogó munkát írni. Időnként riasztó híreket hallani egy-egy tudományos intézet elnéptelenedéséről, híres tudósok külföldön maradásáról. Vajon mi készteti a tudományos elit tagjait arra, hogy személyiségi jogaikkal élve, kihasználva a változatlanul meglévő nyugati keresletet, lakó- és munkahelyet változtassanak? Jó pár éve elsősorban az anyagi, kutatási feltételek közötti különbség volt a döntő ok. A külföld anyagi vonzereje, a nagyobb fejlődési lehetőség ma is megmaradt, de nemcsak ez ösztökél távozásra egyre több szakembert, hanem a bizonytalan magyar politikai légkör is. Erről beszélgetett Berend T. Ivánnal, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével munkatársunk, Vicsek Ferenc. Berend T. Iván: „Egy ennyire zaklatott közéleti időszakban nem kívánom ezt a munkát folytatni" 16