168óra, 1990. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-04-10 / 14. szám

Zavarban a tudomány Az értelmiség a paradicsomba megy Távozóban az Akadémia elnöke I­­ Azt mondják: az agynak is lába kél újab­ban. Sok tudós és kutató elpályázik az or­szágból, mert tart a bizonytalanságoktól, az ország - részben mesterségesen - hiszteri­­zált állapotától. Ráadásul a kutatáshoz, ugye, nyugalom kell.­­ Az elpályázás nem új keletű jelenség. Ez a tendencia jó idő óta tart és erősödik. Több okra vezethető vissza. Talán az első helyen emelném ki a kutatási feltételek rohamos és tartós - tíz év óta tartó - romlását. De az anyagi tényezők megromlásán kívül az utóbbi években felerősödtek bizonyos tudományelle­nes hangulatok is. Ilyeneket persze demagó­giával is könnyű támasztani; magam is na­gyon sokszor hallottam az elmúlt években a tudományt egyfajta luxusnak minősíteni. De a kiváltó okok sorában ott szerepel az is, amire kérdésében ön is utalt: egy rendszervál­tással mindig járhat egyfajta személyes őrség­váltás, vagyis személyi változások a különbö­ző posztokon. Ilyet többször átéltünk. Csak az én generációm háromszor-négyszer is átélte az elmúlt évtizedekben, és azt tapasztalta, hogy az őrségváltást gyakran kísérik, tarkít­ják személyes bosszúk, személyes érvényesülé­si törekvések, kölcsönös megbélyegzések, vá­daskodások. Mindez a nagypolitika síkjától függetlenül - de nem teljesen függetlenül önállóan játszódik-játszódhat le, és természe­tesen ez is hozzájárul a bizonytalanságérzés­hez.­­ Egynyolcaduk külföldön­ ­ Ma az a leggyakoribb vád, hogy a mai tudományos élet kulcsszereplői nagyrészt az úgynevezett „kommunista kutatók”, és itt az ideje, hogy lecseréljék őket.­­ Ez tehertételt jelent a kutatóknak. Egy olyan helyzet, amikor a gazdasági és politikai környezet egyaránt zaklatott, és amikor bizo­nyos megnyilatkozások - sajtó- vagy más megnyilatkozások, a kutatói vélemények megfogalmazásai - nemegyszer politikai meg­bélyegzéseket vonnak maguk után (márpedig ennek elég gyakran voltunk tanúi az utóbbi időben), érthető módon egyfajta elbizonytala­nodást, zavart kelt. És olyan félelmet, hogy folytatódni fog a tudománynak a korábbi év­tizedekre is jellemző túlpolitizáltsága. Ettől pedig a kutatói közösség szeretne megszaba­dulni, hogy kizárólag és valóban a saját szak­mai tevékenységének szentelhesse magát.­­­­ A hallgató úgy vélheti, hogy mi csak úgy, elvontan, elvekről beszélgetünk. Nem hang­zott el egyetlen adat sem. - Nos, az Akadémia három, három és fél ezer kutatója közül, akik mintegy negyven tudományos kutatóintézetben dolgoznak, ma mintegy 13 százalék van külföldön tartós munkavállalással, tehát legalább egyéves - vagy annál hosszabb - időre. A számok azt mutatják, hogy tavaly nyár óta ez a kiáramlás még jobban nekilendült: igen sokan - csak nyár óta mintegy százan - adták be az Akadé­miához kérelmüket, hogy tartós munkaválla­lással külföldre kívánnak menni. Rögtön hoz­zá kell tenni, hogy ez esetben a számok és a százalékok nagyon keveset jelentenek. Ezen a téren ugyanis nem okvetlenül a százak és az ezrek kiáramlása veszélyes, sőt néhány eset­ben pár tucat ember távozása is tragikus hatá­sú lehet, ha az tartós veszteséget okoz. Itt a tudományos kutatásban ugyanis meghatáro­zó személyiségek egész tudományterületeket, irányokat és iskolákat jelenthetnek, képvisel­hetnek. Azaz a tudományban évtizedekre jó­vátehetetlen károkat okozhat pár tucat vagy pár száz ember elvesztése. Öt év elég volt.­­ A köznyelv úgy fogalmaz, hogy Berend T. Iván is, menekülve a várható politikai és egyéb veszélyek elől, lemondott a Tudomá­nyos Akadémia elnöki posztjáról, és elmegy szerényebb bérért valahova. Ha jól tudom, az Egyesült Államokba, és ott fog dolgozni.­­ Az Akadémián hosszú idő óta rotációs rendszer van. Az az ötéves turnus, amely alatt én itt elnöki minőségben dolgoztam, május­ban jár le. Kétségkívül tény, hogy a tagság túlnyomó többsége az újraválasztásom mellett foglalt állást a jelölőbizottságnak. Vagyis lett volna mód egy újabb turnusra, de én úgy érez­tem, hogy az elmúlt öt év is túlságosan sok, túlságosan megpróbáló, túlságosan igénybe ve­vő volt. Nagyon-nagyon sok munkával járt. Tulajdonképpen a kutatási feltételekért, a tu­domány létéért kellett küzdeni. Egy ennyire zaklatott közéleti időszakban - amivel egy da­rabig még számolni kell -, úgy ítéltem meg, nem kívánom ezt a munkát folytatni. Egyéb­ként ma is ugyanazok a témák foglalkoztat­nak, amelyek egész életemben, tehát ennek a térségnek és Magyarországnak a modern kori története. Szeretnék most erről - saját élménye­im hatására is - egy átfogó munkát írni. Időnként riasztó híreket hallani egy-egy tudományos inté­zet elnéptelenedéséről, híres tudósok külföldön maradásá­ról. Vajon mi készteti a tudományos elit tagjait arra, hogy személyiségi jogaikkal élve, kihasználva a változatlanul meglévő nyugati keresletet, lakó- és munkahelyet változ­tassanak? Jó pár éve elsősorban az anyagi, kutatási felté­telek közötti különbség volt a döntő ok. A külföld anyagi vonzereje, a nagyobb fejlődési lehetőség ma is megmaradt, de nemcsak ez ösztökél távozásra egyre több szakembert, hanem a bizonytalan magyar politikai légkör is. Erről beszélgetett Berend T. Ivánnal, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével munkatársunk, Vicsek Ferenc. Berend T. Iván: „Egy ennyire zaklatott közéleti időszakban nem kívánom ezt a munkát folytatni" 16

Next