168óra, 1991. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)
1991-10-22 / 42. szám
Tizenhárom éves ellenség Átállt ávéhások ötvenhatja Mit rejt a zalai levéltár? Az 1956-os felemelő és tragikus történet már körvonalazódik a históriaírók számára. Kész az események váza, a legfontosabb történések lényegét már tudni lehet, sorsrajzok is készülnek. Ám ezt a mind hitelesebbnek, időállóbbnak tetsző szerkezetet ki kell tölteni. Hiányoznak a részletek, hiányzik ötvenhat helyi története. Az alakuló 1956-os monográfia egyik részkutatója Kapiller Imre levéltáros, ő számol be friss eredményeiről Gárdos Lászlónak. I Mekkora korszakot ölel fel ez a mostani kutatás? - Mindössze másfél hónapot, az 1956. október 23-tól a december 8-i salgótarjáni sortűzig terjedő időszakot. - Mi szolgált e munka forrásául? - Nem volt könnyű elindulni a kutatásban, minthogy a korszakra vonatkozó dokumentumok jelentős része nincs az állami levéltárakban. Mint utólag kiderült - bár ezt sejthettük előre is -, a leglényegesebb irategyütteseket a bíróságok őrzik. Csak 1957-ben több mint 900 ember ellen folyt itt vizsgálat, közülük jogerősen 296-ot ítéltek el. Egy tiszt „honoráriuma” - Találkoztak-e olyan adattal, amelyet ön meglepőnek talált, s az eddigi értékeléseket megváltoztatja? Iyenekkel nem találkoztam, érdekességekkel viszont igen. Két jellemző példát is említhetek. Egy Orbán Nándor nevű vádlott, majd elítélt 1956-ban Nagykanizsán a nemzetőrség parancsnoka volt; korábban, 1945- től hivatásos katonatiszt, s azt megelőzően, hogy a demokratikusnak nevezett hadsereg átvette, lovastiszt volt, ugyancsak Nagykanizsán. Ez a kitűnő sportember a berlini olimpián ötödik volt öttusában, s még az 56-os olimpiára is ő készítette fel a magyar olimpiai öttusacsapatot lovaglásból. Nos, miután őt 1945 után a demokratikus hadseregből elbocsátották, egy Somogy megyei állami gazdaságban dolgozott idomárként. Érdekes módon, tíz évvel később, 1956-ban is emlékeztek a kanizsaiak erre a méneskari tisztre, és deputációt küldtek Somogyba, ahonnan - mint az iratokból kiderül - nagy lelki tusák árán hajlandó volt Kanizsára visszatérni és vállalta a nemzetőrség parancsnokságát. S amennyire meg tudom állapítani, mindent megtett annak érdekében, hogy az egyébként nagyon lelkes és felbuzdult ifjúságot mindenféle fegyveres ügytől visszatartsa. A „honoráriuma” ezért első fokon tizenöt év volt, másodfokon tíz. A másik történet egy kicsit furcsa és talán mosolyogni való is. Lovásziban - amely az egyik fontos központja volt az olajiparnak - önálló államvédelmis egység állomásozott. Ez az egység, amikor a helységben megalakult a munkástanács, testületileg csatlakozott a helybéli munkásokhoz. Jóllehet nem fegyveresen, mert ezt nem vállalta a munkástanács, viszont mindegyiküknek lehetővé tette, hogy fizikai munkát kapjon az olajiparban. Erre sor is került, a dokumentumok bizonyítják. Ezek a javarészt sorozott fiatalemberek aztán civil ruha szerzése céljából és más okokból eltávozást kértek, de persze nem tértek vissza Lovásziba. - Úgy tudom, olyan kutatást is végzett, amelyben azt vizsgálta, hogy 1957-ben a bíróságok jogerősen kiket ítéltek el. Foglalkozás szerint próbálta csoportosítani őket? Életkor, foglalkozás, képzettség szerint. Az 1957-ben jogerősen elítélt 296 ember 19,5 százaléka volt szakmunkás. 131 földművest ítéltek el „a mozgalomban való tevékeny részvétel” címén. Közülük a magángazdálkodók életkorának átlaga meghaladta a 43 évet. A segédmunkások életkora volt egyébként a legalacsonyabb: 30 éves korátlagot állapítottam meg. - Mi kellett ahhoz, hogy valakire azt mondják, részt vett a forradalomban? - Amennyire az iratokból számomra kiderül, nem tényleges tevékenység, hanem elég volt csupán a vád. A vád viszont bizonyos általános központi instrukciók alapján készült. Ezek nem tértek ki a konkrét perekre, hanem inkább az eljárások szigorúságának mértékére vonatkoztak. 1957 tavaszán egyértelmű volt az az álláspont, hogy a volt elnyomókat, csendőröket, kulákokat kell - úgymond - kiemelni, őket kell úgy tekinteni, mint akik igazából az „ellenforradalmat” megszervezték és végigvitték, őket kell tehát elítélni. Az év végén Nezvál Ferenc kétségbeesve jelenti, hogy bármennyire erőlködnek is, nem tudnak négy-hat százalék fölé menni a volt osztályellenség kategóriában. Mit tesz Isten, kiderült, hogy akik igazán részt vettek a forradalomban, mind munkások, parasztok, nem pedig az úgynevezett osztályellenség tagjai. Akkor születik egy másik megoldás: a munkások ellen lehet enyhébb ítéletet hozni, de ha sikerül osztályellenséget is fogni, vele szemben viszont nagyon keményen kell eljárni. Fényképeket is említett rádióbeszélgetésünk előtt, amelyek most kerültek elő. Az is szóba került, hogy a negatívok tulajdonosa ezeket eddig még nem merte előhívatni. Az illető az olajiparban dolgozott, Bázakerettyén volt raktáros. A helybeli 56-os eseményeket végigfotózta, így végig lehet követni, hogyan zajlottak ott az események. Ez az ember valóban csak az elmúlt hónapokban merte elővenni az akkori negatívot. Kései röplapok ■ - Vannak olyan képek, amelyek szobordöntést ábrázolnak. - Az első út, természetesen, a szoborhoz, az emlékműhöz vezetett. Mindenütt ugyanez a mechanizmus működött, mintegy forgatókönyvszerűen ugyanazok az események játszódtak le, mint a fővárosban. Kiegészülve persze helyi követelésekkel. Nemcsak Gerő elküldését kívánták tehát, hanem a helyi tanácselnökét is. Esetleg nem Sztálin-szobrot döntöttek le, hanem a tanácsházáról verték le a vörös csillagot. Egy másik, későbbi időből származó kép egy tizenhárom éves gyerek bűnügyéről tudósít. Hogy kerül ez ide? Az 1958-as tanácsi választások idején Nagykanizsán a kommunistákat, a munkásőrséget szidalmazó röplapok jelentek meg. A nyomozás során egy tizenhárom éves, általános iskolás fiúhoz jutottak el, ő készítette, terjesztette ezeket a röplapokat. Az akkori bíróságra jellemző módon szabályos bűnügyi eljárást folytattak le ez ellen a gyerek ellen. És, bár nem börtönbe csukták, az ítélet úgy szólt, hogy javító-nevelő intézetbe kell zárni, és ott töltendő ideje egy évnél nem lehet rövidebb. Kapiller Imre: „A dokumentumok jelentős része nincs az állami levéltárakban" 13