168óra, 1991. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)

1991-11-26 / 47. szám

Dr. Tanas Badnai Coordination Cheiistry Laboratories INSTITUTE FOR MOLECULAR SCIENCE MYODAIJI, OKAZAKI 444 JAPAN Tisztelt 168 óra Szerkesztősége! Olyannyira lelkes olvasójuk vagyok, hogy még az egyéves japán ösztöndíjam időtartamára is előfizettem a 168 órára. A történet, amiről beszámolok, ugyan nem tartozik az önök által mostanában nagy gyakorisággal ismertetett tragikus esetek közé - mi több, bizony happy end is kimutatható benne mégis igen tanulságos. Ezért is írom meg. Szeptember 1-jei időutazásom előtt két héttel 17 db, egyenként öt kg-os levélcsomagban feladtam jövendő japán címemre a számomra nélkülözhetetlen szótárai­mat, szakkönyveimet, valamint eddigi, csaknem húsz­éves tudományos munkám során felgyűlt jegyzeteimet, folyóiratcikk-gyűjteményemet. Az idő rövidsége miatt vállalva a tetemes többletköltséget, légipostán és ajánlva küldtem mindent, s összesen több mint 14 ezer forint díjat fizettem ki. A feladás a Nyugati pályaudvar mellet­ti 62-es postahivatalban történt. Amikor a csomagok megérkezésem után két héttel még mindig nem voltak itt, reklamáló telefaxüzenetet küldtem a postahivatalba. Szeptember 20-án, második reklamálásom után négy nappal a felvételi iroda vezetője arról értesített, hogy „a küldemények a feladástól szá­mított három napon belül továbbításra kerültek a légi zárlatban”. Vártam, vártam, egyre türelmetlenebbül, és egyre nagyobb félelemmel: mi lesz, ha a számomra pótolhatat­lan iratok, dokumentumok örökre eltűnnek. Nos, a cso­magok végül kilenc hét (!) után hiánytalanul megérkez­tek. Ezt neveztem én happy endnek. Mivel elutazásom előtt előfizettem jó néhány újságra, pontosan be tudom határolni, mennyi ideig tart a légi kézbesítés. Meg is kívánom jegyezni, hogy a hírlapok külföldi kézbesítésé­vel eddig rendkívül elégedett vagyok! A napilapok há­rom-négy, de legfeljebb öt nap alatt, a hetilapok legké­sőbb hét-nyolc nap alatt itt vannak, beleértve a 168 órát is, amelynek hazai terjesztése gyakran olyan nehezen megy. A hosszú időtartam nyilvánvalóan bizonyítja, hogy nem légipostán jöttek a csomagok, hanem szokásos mó­don, hajóval, noha én légipostadíjat fizettem. Ezek után telefaxon tájékoztattam az esetről az irodavezető höl­gyet, és közöltem, hogy mindössze a nem teljesített szol­gáltatásért beszedett pótdíjat, s ennek kamatait kérem számon a postán, s nem ragaszkodtam a további anyagi és erkölcsi károm megtérítéséhez. Ahelyett, hogy a tisztviselő nyíltan elismerte volna a posta hibáját, mindössze a „késedelmes kézbesítésért” kért elnézést, nem pedig a nem teljesített szolgáltatásért. Végül úgy ítélkezett, hogy a légipostás pótdíjat vissza­utaltatja számomra. Az utolsó kör, amit futottam az ügyben, még egy telefax volt, amelyben felszólítottam a hölgyet, hogy számoljon el, milyen alapon és mennyi díjat utal vissza. Ugyanis még ezt sem tette meg. Idézte azonban a posta állítólag érvényes szabályzatából a kö­vetkezőket: „A szolgáltatás késedelmes teljesítéséből származó károkért nem felel a posta.” Ezek után szeretném a nyilvánosság előtt megkérdez­ni a postától: miféle szabályzat ez? Hogyhogy nem vál­lalnak felelősséget a posta el nem végzett vagy rosszul elvégzett szolgáltatásáért? Hogyhogy ezt el sem isme­rik? Hogyhogy nem tudnak egy küldemény (igen sürgős küldemény) sorsáról érdemben felvilágosítást adni két hónapon keresztül? Miért számítják fel akkor az ajánlá­si díjat? Hogyhogy nem felel senki a mulasztásért, és hogyhogy csak többszöri rákérdezés után kaphatja meg az ügyfél a számára nélkülözhetetlen tájékoztatást, ak­kor is csak töredékesen és kioktató hangnemben, szak­zsargonban? Hogyhogy ezek után a posta jövőre még a díjat is emelni szándékozik, elismervén ugyanakkor, hogy nyereséges? Dr. Radnai Tamás Okazaki, Japán (IIs.: Mellékeltem egy fényképet csomagjaimról, amit megérkezésük után készítettem. Látható rajtuk, hogy elég meggyötört állapotban vannak, s hogy a feladón, címzetten, ajánlott jelzésen és a tartalom feltüntetésén kívül már csak a bélyeg van rájuk ragasztva.) Tisztelt Szerkesztőség Magas színvonalú lapjuk október 22-i számában olvastam cikküket a főgyógyszerészi kinevezésekről, melyben többek között a patikák privatizációjáról is szó esett. Dr. Paál Tamás úr, az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója „nem szeretné kiárusítani a gyógyszertárakat”, és attól fél, hogy a „boltok szép lassan elmennének az amerikai drugstore irányába”. Én negyedik éve dolgozom Kanadában és csak azt tudom mondani: bárcsak így történne. Ha csak egy olyan drugstore is lenne Magyarországon, mint amilyenek itt százával megtalálhatók, azt hiszem, nagyon büszkék lennénk rá. Megpróbálom érzékeltetni, hogy hogyan is néz ki egy itteni drugstore: a drugstore tulajdonképpen olyan, mint egy óriási illatszerüzlet, ahol úgyszólván minden háztartási vegyszert, illatszert, kelléket lehet kapni és persze még sok minden mást is, például fotócikkeket, elemeket, újságokat, üdítőket, csomagolt élelmiszereket, de van, ahol háztartási gépeket és szórakoztató elektronikai cikkeket, fényképezőgépeket, kamerákat is árulnak. A mindenki által megvehető gyógyszerek elképesztően széles skáláját kínálják 4-5 szekcióban. Ilyenek a külön­féle vitaminkészítmények, tesztek, segédeszközök, valamint a megfázás, nátha, fejfájás, álmatlanság, allergiák, gyomor- és bélpanaszok stb. elleni gyógyszerek. A csak receptre kapható orvosságok szekciója a bolt leghátsó frontján található, és elegáns üvegfal mögött mosolygó gyógyszerész várja a vásárlókat. A kiadott, mindig egyedi csomagolású gyógyszeren csinos kis vignettá­ra fel van írva a beteg és az orvos neve, az orvosság pontos megnevezése, a dózis, a dátum, az ár stb. A vignetta másolatát szintén átadják, és ez szolgál a különféle biztosítóknál a visszatérítés alapjául. (Van, amelyik 80 száza­lékot térít vissza az árból.) Nos, nagyjából így néz ki az a „ félelmetes” drugstore, és bizony én nagyon örülnék, ha a jövőben Magyarorszá­gon is elterjednének a gyógyszerárusítás e kulturált üzletei. Pál Zsolt Edmonton, Kanada koi­­ EDMONTON, ALBERTA TSE OBG 9545-5« AVENUE FAX 955-7962 PHONE (403) 4349596­­»BUDAPEST NÉPKÖZTÁRSASÁG ÚTJA 60­0-1062 TELEX 22-615« PHONE 122-680 NOV. 15.91 A 168 óra főszerkesztőjének! Igaz, hogy önök főleg közügyekkel foglalkoz­nak, de szerintem az én helyzetem is több tízezer nyugdíjas társamhoz hasonló. Tehát közügy. Egyedülálló özvegy vagyok, aki 33 évi munkám után havi 7610 forint saját nyugdíjjal rendelkezik. 1990. decemberig az elhunyt férjem nyugdíj­alapjából havi 300 forint kiegészítést kaptam, ezt az összeget azonban 1991. januártól megvonták tőlem, na nem azért, mert kivételezett kommunis­ta voltam, hanem mert a saját nyugdíjam elérte a 7810 forintot. A szövetkezeti lakásunkat a férjem és az én nevemre vettük meg. Miután a férjem 1988. május 31-én elhunyt, az illetékhivatal 1990- től havi 500 forint illeték lefizetésére kötelezett 24 hónapon át olyan indokkal, hogy nagy értékű la­kást örököltem. Hát igen, csak éppen 2013-ig tar­tó részletfizetést és a havi 1500 forintos kamatot is örököltem. Nehogy azt gondolják, hogy egy palotáról van szó! Ez a „nagy értékű” kétszobás lakás a XX. kerületben, a Helsinki úton van, ahol akkora a zaj, hogy idáig akivel cserélni akartam, ijedten mene­kült el. Szinte az ablakom alatt megy Kelebia felé a vonat, erre jár a ráckevei HÉV meg a rengeteg kamion, szirénázó rendőrök, tűzoltók, mentők, a magángépkocsikról már nem is szólva. Az épület­től mintegy 100-150 méterre a vonatrendező talál­ható, a maga „jó” levegőjével. Nos, én ezért a „luxusért” az alábbi rezsit fize­tem az őszi-téli hónapokban: Kábeltévé 30 Állami Biztosító 153 Gázátalány 120 Melegvíz-átalány 480 Távfűtés 2400 Villany 650 Közös költség 300 Illetékhivatal 500 Lakás törlesztése 712 Kamatadó 1500 Összesen: 6845 Ami megmarad a 7610 forint nyugdíjamból, ab­ból tisztálkodhatok, ehetek, öltözhetek! Az őszi­téli hónapokban 765 forintból, tavasszal, nyáron 3165 forintból! Hát ilyen öreg sorsot kívánok azoknak, akik még ezek után jópofáskodva ülnek a tévékamera elé és a szemünkbe vigyorognak. Azt hiszik, mert idősek vagyunk, hát hülyék is lettünk. Ebben az országban mindenre van pénz, csak a nyomor megállítására nincs. Van pénz különféle szavazásokra, Expo-hajóra, távközlési palotákra. Azelőtt a kommunisták szórták a pénzt a nagy demonstrációkra, most ezek. Ha megkívánják, hogy a nép éljen szerényen, miért nem mutatnak példát a vezető állásban lévők? Vagy elfelejtették, hogy őket a nép emelte oda, ahol vannak, és azzal már nem törődnek, hogy hány gyermek már az iskolában sem tud ebédelni, mert a szülők nem tudják az étkezési díjat befizetni. Nem tudom, elér-e a fülükhöz azoknak, akik­nek szántam ezt a Tiborc-keservet. De úgy érez­tem, ezt el kell mondjam, mert minket már fojto­gat a keserűség. Mert már megint pingponglabdá­nak néznek bennünket, a kormány és az önkor­mányzatok között. Segélyért úgy menjen valaki, hogy a megaláztatáson kívül egy egyszerű elutasí­tást is kaphat azzal, hogy nincs elég pénz. Tessék mondani, hála még az a szociális háló, vagy az egész egy nagy lyuk?! Özv. Ferenczi Béláné 1203 Budapest, Helsinki út 2. 31

Next