168óra, 1992. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-21 / 3. szám

A miniszterelnök baráti társasága A liberálisok bírálják a sajtót Amikor a hírhez nem lehet hozzájutni Orbán Viktor és Tamás Gáspár Miklós részvételével érdekes vitára került sor a múlt héten. A tárgya: a liberalizmus a mai Magyarországon. A két párt korábbi csatározásai helyett ez­úttal az egyetértés is hangsúlyt kapott, mégpedig nemcsak a kormányzati politika bírálatát illetően, hanem a sajtó elma­rasztalásában is. A két politikussal Mihancsik Zsófia készített interjút. - Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy valami kulisszák mögötti kiegyezés történhetett a Fidesz és az SZDSZ között, mert azon összejövetelen, amelyet vitának hirdettek meg, tulajdonképpen nem volt né­zetkülönbség a Fidesz képviselője, Orbán Viktor és az SZDSZ képviselője, Tamás Gáspár Miklós között. Illetve csak a vita végén sejlett fel némi ellentétnek a lehetősé­ge, amikor Tamás Gáspár Miklós azt mondta, hogy az MDF és a koalíció veresé­ge nem okvetlenül jelentené a liberalizmus magyarországi győzelmét. Orbán Viktor vi­szont finoman sejteni engedte, hogy szerinte a liberális pártokban és magában az elv­rendszerben van annyi erkölcsi tartalék, és hogy ez egyben győzelem is lenne. ORBÁN VIKTOR: Egy kérdés az, hogyan értékeljük az esélyeket a jövőre nézve, és ettől független kérdés a mai látvány, amit mi nyúj­tottunk itt ketten, szemben számos vitával, ahol gondosan ügyeltünk rá, hogy minden különbséget, ami a két párt, valamint szemé­lyes gondolkodásunk és fölfogásunk között van, világosan megmutassunk. Most nem ez történt, de számomra ez nem okoz problémát, mert a legalapvetőbb elvek tekintetében, ame­lyeket a Fidesz meg az SZDSZ vall, és amire nézve fölépíti gyakorlati politikáját, és ezen a szinten, ahol a mai megbeszélés folyt, föltehe­tően kevés súrlódás van. A két párt közötti konfliktusok rendszeresen abból fakadnak, hogy azonos politikai meggyőződésekből és elvekből nemcsak egyfajta gyakorlati politika következik, hanem a helyzetértékeléstől, a vá­lasztott eszközöktől és sok minden mástól függően többfajta. A kormány hibáinak előnyei - Megtenné azt, hogy röviden rekonstruálja ezek szerint most már kettőjük közös állás­pontját a liberalizmus mai helyzetéről? TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: Ennek két fő eleme van. Az egyik az, amit Orbán Viktor barátom kiemelt, hogy mindazokban a popu­lista, demagóg lépésekben, amelyeket a kor­mány népszerűségének növelése érdekében megszavaztatott az Országgyűléssel - igazság­­tétel, kárpótlás stb. a közvélemény nem követte a hangulatkeltést, mert a közvéle­mény, annak ellenére, hogy ez nem könnyű, meghallotta a liberális pártok érveit, és egy csomó nagyon fontos kérdésben az SZDSZ- ben és a Fideszben találta meg azokat a tájé­kozódási pontokat, amelyekre szüksége van álláspontjának kialakításához. Ugyanakkor természetesen senki nem gondolja, hogy az új demokratikus politika megítélése a közvéle­ményben oly mértékben eldöntött kérdés a liberális variáns javára, ahogyan azt mi szeret­nénk. Tulajdonképpen sok tekintetben termé­szetellenesen jó helyzetben van a liberális el­lenzék a kormány hibái folytán. Ugyanakkor volt itt egy árnyalatnyi eltérés közöttünk. Én némiképpen borúlátóbban ítélem meg a köz­vélemény viszonyát a modern demokratikus politika konfliktusos jellegéhez. Ezt nagyon nehezen fogadja el a közvélemény, a politiká­nak ezért is nagyon kevés a becsülete. Az emberek ritkán tesznek különbséget a köz­ügyek szolgálata és az ország irányítása, vagy­is a politizálás, illetve a nyers hatalmi törekvé­sek között. Ami részben érthető is, hiszen nagyon rossz volt a történelmünk ilyen szem­pontból, csak ennek nagyon kellemetlen kö­vetkezményei vannak: túl alacsonyak a köz­vélemény elvárásai a politikusokkal szemben, és ez a politikusokra, sajnos, hatást gyakorol­hat. De azt hiszem, abban mind a ketten meg­egyeztünk, hogy Magyarországon van bázisa az alapvető szabadságjogok, az alkotmányos intézmények, a tolerancia, az egyéniség tiszte­letben tartása elveire épülő politizálásnak. Azok a csúnya konzervatívok - két dologban volt meglepő számomra az egyetértésük. Az egyik: a legnagyobb kor­mánypárt, illetve a koalíció működésének értékelése. Ugyanis azt mondták, hogy ér­dekes módon a sok botrányt kiváltó tör­vényjavaslatok és kezdeményezések soha nem az MDF centrumából érkeznek, hanem mindig valamelyik szélsőségesnek számító kisebb kormánypárti csoportocska részéről. Ezt hogy kell érteni? O. V.: A kisebb csoportocska kifejezés nem hangzott el, mert nem olyan kicsik azok a csoportocskák. Erről hosszan beszélhetnénk, de ne nagyon vájkáljunk más pártok ügyei­ben, mert én például az MDF-kongresszust teljesen másként értelmezem, mint ahogyan az a sajtóban „A változatlanság kongresszu­sa” címmel föltűnt. Ezzel szemben súlyos jele­ket látok a személycserékben. Most inkább arról szeretnék beszélni, hogy miért nem sza­bad engednünk annak a kényszernek, hogy visszatuszkoljanak bennünket, sőt magunk­nak is ellen kell állnunk saját magunkkal szemben, hogy visszatuszkolódjunk abba a reformkommunista időkben szokásos logiká­ba, amikor arról kellett gondolkodnunk, hogy vannak ugyan csúnya konzervatívok, de vannak azért komoly reformerők is a párton belül, és hogyan kell úgy politizálni, hogy a reformerőket segítsük a csúnya konzervatí­vokkal szemben. Ez egy reformkommunista politikai pszichés állapot. Időnként kicsit ha­sonló helyzetet érzékelek a mai közvélemény­ben is. Gyakran alakul ki az a képzet, hogy az MDF-nek meg a kormánykoalíciónak van . Tamás Gáspár Miklós: „A politika legalapvetőbb tényeiről sem lehet információt kapni"

Next