2000, 2004 (16. évfolyam) május
MARGÓCSY ISTVÁN: A költészet ünnepe: az 1843-as Kisfaludy Sándor-ünnep jelentősége
Margócsy István A költészet ünnepe AZ 1843-AS KISFALUDY SÁNDOR-ÜNNEP JELENTŐSÉGE It Nemrégiben volt éppen 161 esztendeje, hogy 1843. március 17-én, Sándor napján Budapest irodalom iránt érdeklődő közönsége, meglepően nagy részvétel mellett ünnepelte meg Kisfaludy Sándornak, ahogy számították, hetvenedik névnapját - s ez alkalommal tulajdonképpen az első olyan nagy nyilvánosság előtt tartott ünnepséget szervezték és ülték meg, mely kizárólag egy költőnek mint költőnek (tehát nem mint barátnak, esetleg rokonnak, azaz magánszemélynek), s rajta keresztül egyedül magának a költészetnek volt szentelve; s mindezzel megnyitottak egy nagy, máig vezető utat, hiszen manapság szinte teljesen természetesnek vesszük, hogy a költészetnek önálló ünnepei, saját napjai vannak, s minden jelentősebb költő, akár ma is él, akár csak emlékezünk rá a múltból, gyakori ünneplésben részesül. Mindez akkoriban nagyon modern jelenség volt, mai szemmel nézve egyértelműen a romantika terméke, hiszen a régiségben, pontosabban a romantika kora előtt az ünnepek nem a költészetről szóltak, hanem épp megfordítva: a költészet csak kiegészítője volt a társadalmi reprezentációnak, a nyilvánosság mindenkori ünnep igényének, s lett légyen szó bármiféle ünneplési alkalomról, nagyszabású, megemlékezésre méltónak talált vallási vagy világi jeles napról, eseményről, a költészet jelen volt, akár szavalt akár énekelt formában — ám mindenkor úgy, hogy alárendelte magát a nálánál nagyobbnak vélt és állított külső esemény méltóságának. Tudjuk, még a tizennyolcadik század végének klasszicista poétikái is felsorolják, s szigorú műfajrendben osztályozzák azokat a verstípusokat — vagyis például a Csokonai Vitéz Mihály által „alkalmatosságra írott versek"-nek nevezett poétai alkotásokat —, melyeket nem elsősorban a költő szubjektív hozzáállása, lelkesültsége, enthuziazmusa miatt tekintettek figyelemre méltónak, hanem - ahogy ugyanebben a korban pl. Verseghy Ferenc fogalmaz - a „feldolgozott tárgy" rendkívülisége, kiválósága, s a megírási alkalom különbözősége alapján regisztráltak. Verseghy a maga nagy esztétikájában hosszú oldalakon keresztül sorolja (megadván a hajdani görög és latin elnevezéseket is) az ünnepek tartalmi jellegzetességei által meghatározott műfajokat, s ha - Csokonaihoz hasonlóan - modern költőhöz illő tartózkodó távolságtartással kezeli s kissé le is becsüli őket, azt természetesnek veszi, hogy a modern műfajok tárgyalása mellett még ők is becsületes helyet kapjanak a nagy rendszerben (ismeretes, hogy Csokonai maga is összegyűjtötte, ha persze már „modern" verseitől elválasztva is, s külön kötetbe sorolta ily verseit - jóllehet a kötethez tervezett előszavában valamelyest már el is határolta magát tőlük). Csak illusztrációként idézve fel e régi rend elemeit: Verseghy szerint megkülönböztetendők — többek között — a születésnapi, névnapi, menyegzői, temetési versek, azok a költemények, melyeket távozóknak szoktak énekelni, melyekkel fogadják a városba érkező fejedelmet, melyekkel a győztest ünneplik, melyeket városok pusztulása után mondanak, a gyógyulásért mondott köszönetek, a lakomák dicsőítő énekei vagy a tanároknak az intézmény nevében mondott köszönő poémák stb. stb. A korabeli nyilvános reprezentációs rendezvények szokásrendje valamint a klasszicizmus teóriája szerint nem volt elképzelhető oly közösségi ünnepi alkalom, mely nélkülözte volna a költői hozzájárulást - az ünnepség felhasználta a költészetet a maga rituáléjának 66 Cs 2000