2000, 2006 (18. évfolyam) április
LENGYEL LÁSZLÓ: Standeisky Éva / Gúzsba kötve
seket. Az irodalom átveszi a teológia, az írók a papok helyét. Azgyarországon nagyjából 1948 és 1980 koirodalom egyszerre univerzalisztikus - katolikus módú - világ között, ettől kezdve ugyanis az író és az irodadalom az ízlés, a modor- a stílus pápájával és világközpontjával, és tói minták terjedése, végső soron egyfajta nemzeti nyelvű, nacionális értékelvű - protestáns típusú - irodapolgárosulás következtében kezdte el velem, a maga nemzetteremtő nyelvével, szimbólumaival, kánonjaival, irodalmi fejedelmeivel. Hatalom és irodalom egyenrangúak. Az irodalom elem a hatalom gépezetében. És a hatalom deformatikusok, stasztikusok szakmai érteilyet foglal az irodalom szerkezetében.3 misége váltotta fel, ami a régi dilemmát - A felvilágosodásra épült hatalom- és irodalomszerkezet pillérei az egymással érintkező politikai és irodalmi intézmények, a hataltos mértékben aláásta, bár azért nem vette . c„ . , , ,, , ,, , , , „r . i i r a i i, j "i czA mi főszereplők es az irokiralyok, koltofejedelmek. A hatalom es az le a napirendről. b/.A r ' ' irodalom diskurzusai összeérnek, egymást erősítő diskurzusok. Az 3. Mintha hatalom és irodalom valamiféle irodalom vezérlő szerepet visz a nyilvánosság szerkezetének létreszimmetikus viszonya érződnék ki IL fej jöttében. Ennek a felvilágosodás kori szerkezetnek óriási, máig tegetéseiből. Holott valójában a viszony , , , , , , , , , , , , , , ható befolyása van az európai kontinensen, ám szinte semmilyen ilyen volt az is, amelyikről Standeisky eg. század óta az angolszász hatalmi szerkezet érdekelven alapuló könyve szót tekintheti az irodalmat felirányítási mechanizmusában. Anakronisztikus vajon a francia szerkezet, amely Voltaire-től Hugóig, Zolától France-ig, Gide-től Sartre-ig őrizte a hagyományos mintát? És modern az amerikai, ahol nem is értik az írófejedelem, az író és az elnök találkozója Jowell, Koestler, s még akkor sem, ha van galmait? Az amerikai politikus bőven megelégszik a tömegkori államszocializmus országaiban volt, taszíteni hatalmát, az írástudók első sorában ettől kezdve az írókat a szociológusok, közgazdászok, történészek, politológusok, inegyüttműködés vagy ellenállás is jelenegyoldalú. A diktatórikus hatalom s nem kap helyet az irodalom szerkezetében. Még akkor sem, ha vannak írók, akiket a hatalom témája foglalkoztat (Orlom a televíziós tömegkultúra és a fogyászhasználható elemnek, ettől azonban még nak „udvari" költők, akik az irodalmat szintén felhasználható elemnek tartják. (Az újságpapírnak sem szerkezeti eleme a mellékhelyiség, noha szükség esetén ott is felhasználható.) Standeisky Éva munkájának egyik nagy érdeme éppen az, hogy nem keveri össze a történeti és az irodalmi-esztétikai értékelést (noha utóbbi szimpátiái is kiolvashatóak a sorok közül). Ezért engedhet meg magának olyan minősítést, mint például „szociáldemokrata írók" (76.). BE 4. Talán inkább az adminisztratív államra... SZA 5. Keverednek az idősorok! Az Egyesült Államokban még irodalomról — amerikai irodalomról — is jó, ha százötven éve beszélhetünk. Persze nem ez a lényeg! A lényeg az, hogy Amerikát lényegében a rendies Európából kivonuló polgárok alapították, nem ideológiára, szavakra, légvárakra, hanem törvényekre és praktikus megfontolásokra, s hogy Amerika föderatív államberendezkedése, önkormányzati rendszere, intézményeinek jellege, polgárainak mentalitása szinte teljesen mentes volt a rendiség és az ideológiaként vagy utópiaként ezzel szembeszegezett polgári társadalom ellentététől. Mindenütt, ahol a történeti hagyomány, a gazdasági elmaradottság, felemás vagy elbukott polgári forradalmak, ilyen-olyan restaurációk stb. következtében — a központosított és központosító adminisztratív állam kezébe került a felvilágosodás, a modernizáció, a polgárosodás ügye - s ebben áll a különbség Anglia és Franciaország, de nem a Sziget-ország és az egész kontinentális Európa között! -, ott megnövekszik a hatalom ideológiai ráfordítása, következésképpen a nyomtatott szó, az irodalom hatalma is (Kelet felé haladva ez az állam szerepvállalásának növekedésével együtt még tovább növekszik, és még tovább tart). A másik lényeges oka Amerika viszonylagos közönyének az irodalommal szemben, hogy mire az amerikai irodalommal együtt kialakulhatott volna az író láthatatlan erkölcsi hatalmának valamilyen mértékre szabott helyi változata (ilyen irányú mozgások természetesen voltak, különösen a McCarthy-korszakban), addigra az amerikai társadalom már rég a mediatizált tömegkultúra és politika világában élt, ahol az író legfeljebb egyike lehet a médiasztároknak, föltéve, hogy eléggé populáris. A hatalom az elektronikus médiában, illetve a mediatizált szóban és képben, nem a nyomtatott szóban, s e tekintetben ma már nemcsak az amerikai politikusokat jellemzi az érdektelenség az író - a mégoly nagy presztízsű író - alakja vagy az irodalom iránt. A hatalom elszállt az irodalomból, bár a szó megmaradt. Ez a változás Nyugat-Európában nagyjából a '60-as évek végétől figyelhető meg és a '80-as években teljesül ki, Kelet-Európában pedig a '80-as évektől (Magyarországon a '70-es évek második felétől) és a '90-es években válik befejezetté. Elég futó pillantást vetni a magyarországi kampányra! Mikor láttunk utoljára magyar politikust nagy magyar író mellett (márpedig van egy pár!) domborítani (senkit ne tévesszen meg Kertész Imre esete, hiszen az a kevés politikai domborítás, ami volt, a Nobel-díjnak, a világismertségnek, és nem az író erkölcsi hatalmának, az írott szó presztízsének szólt!). Elvétve tűnik föl a kampányoló politikai vezér mögé varázsolt élő tablóképeken magyar író, mert a kutya sem ismeri őket (az író és könyvkiadója is azon van ugyan, hogy képbe kerüljön, de a legsikeresebb írói imázs ismertsége is eltörpül a legócskább kukkoló show sztárjának vagy egy népszerű színésznek a képértéke mellett). Annál gyakrabban dörgölőzik a politikus színészekhez és sportolókhoz, akik jelenlétüket, arcukat - ritka kivételeket leszámítva-szabályos piaci adásvétel útján értékesítik a médiapiacon, és ha ennek része a politikai médiapiac, és van kereslet egy arcra, akkor miért is ne tennék? Piaci időket élünk! Megjegyzem, ez az „amerianizálódás" tőlünk keletebbre, Oroszországban is réges-rég megtörtént már: az irodalom, az író semmiféle kitüntetett szerepet nem játszik a politikai hatalom legitimációjában, és ellenhatalmat sem képez. Nemcsak azért, mert az oroszországi irányított demokrácia szabadságfoka zárja ki ezt (ez a szabadságfok Nyugatról nézve talán nem nagy, de Oroszország történelme felől nézve soha nem látott!), hanem a politikai hatalom robbanásszerű mediatizációja is. Még a visszaerősödött, de pragmatikus és felvilágosult putyini orosz állam is legfeljebb tiszteletköröket tesz tegnapi „írófejedelmek" körül, ami csupán része az orosz kulturális hagyó- 38 CI 2000 MARGINÁLIÁK